Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-17 / 218. szám
1998. szeptember 17., csütörtök 12. oldal Ajándék lesz a bevétel Napkor (KM) — Még a szervezőket is meglepte, milyen sok volt az érdeklődő az elmúlt héten szombaton a Sotex Kft. napkori telephelyén, ahol immár második alkalommal rendezték meg a falunapot. Délelőtt a sport kapta a főszerepet: a falufutást követte a kispályás focibajnokság. A torna végeredménye: 1. a médiaválogatott, 2. a napkori önkormányzat, 3. a parlamenti válogatott. 4. a Sotex Kft. csapata. Jól jelzi a rendezvény vendégeinek számát, hogy délben a gulyáslevesből több mint ezer adag fogyott el. A falunapon szerepelt az a csapat is, amely a közelmúltban kivívta Napkor számára a legerősebb falu címet. Bemutatták azokat a feladatokat, amelyekkel bizonyították erejüket az országos versenyen. (A Napkori Erdőgazdák Szövetkezetének és a Napkorért Alapítványnak is köszönik így utólag a segítséget a versenyzők.) A közönség soraiból a vállalkozó kedvűek ki is próbálhatták az egyes erőpróbákat, például a farkastartást. Mint már előzetesen is bejelentette a Sotex Kft., az üdítőital-vásárból és a tombolából befolyt összeget felajánlja a helybeli óvodának és iskolának. A végelszámolásnál ez az összeg 300 ezer forint lett. Fogattal fogadta a hazatérő erős versenyzőket a közelmúltban a falu Amatőr felvétel Születésnap A gyermekintézményekben is megemlékeznek egymás születésnapjáról, névnapjáról az apróságok. Nem hiányzik ilyenkor a tortáról a gyertya sem, s van zene, tánc, ami fokozza a kicsik vidám hangulatát. Képünk Nyíregyházán a Sarkantyú utcai Nefelejcs bölcsődében készült Amatőr felvétel A Tiszáig zakatol a kisvonat Amikor megépült a híd Balsánál, összekapcsolódott a Bodrogközi Gazdasági Vasúttal Ma már idegenforgalmi látványosság is a kisvonat Harasztosi Pál felvétele Nagyhalász, Balsa (KM) — Hagyomány már, hogy minden év szeptemberében megrendezik a kisvonat napját. Az elmúlt hét végén Nagyhalász adott otthont ennek az ünnepségnek. Az ünnep alkalmából több olvasónk is azt kérte, mutassuk be a kisvonat múltját. A múlt század végén a gazdasági fejlődés törvényszerűen magával hozta az utazás, a szállítás iránti igényt. 1887-ben vetődött fel komolyabb formában a kisvasút építésének ötlete. A tervezett útvonal: Nyíregyháza-Sóstó-Kó- taj-Ibrány-Halász és Dombrád. Ekkor még gazdasági vasútról volt szó, majd pontosabban körvonalazódva már személyszállítást is végző keskenyvágányú vasútról beszéltek a szakemberek. 1904-re készülnek el a tervek, a legtöbb község megszavazza az induláshoz szükséges anyagi támogatást. Nagy segítség a posta igénye és százezer koronás hozzájárulása a Dombrádig vezető 51 760 méter hosszúságú vonalhoz. 1905-ben fektetik le az első síneket, megalakul a Nyíregyháza Vidéki Kisvasutak Társasága. 1905. december 21-én menetrend szerint megindul a teherszállítás, 1906. március 4-én a személyforgalom. Mindezeknek igen nagy jelentősége volt, hiszen pezsdítőleg hatott a megye életére: a Rétköz és a TiszaVidék vagyonos községeinek népét hozta Nyíregyházára, illetve mivel Sóstón is keresztülhaladt, a fürdő forgalmát sűrű járataival addig el sem képzelt mértékben megnövelte. 1911-ben merül fel újra elágazások építésének az igénye, így vetődött fel a balsai szárnyvonal kiépítése. Meg is nyílik 1911." augusztus 6-án a Herminatanya-Balsa közötti leágazás. 1930-ban épül meg a Tiszaiad Balsánál, így kapcsolódik össze a Bodrogközi Gazdasági Vasúttal, ezzel is erősítve gazdasági kapcsolatainkat a borsodi iparvidékkel. A II. világháború természetesen a kisvasúiban is sok kárt tett, a német csapatok felrobbantották a megye összes vasúti hídját, megbénítva ezzel Karitász-bolt a belvárosban Négy helyszínen rendezik meg a szociális napot pénteken Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — A szociális kerekasztal kezdeményezte tavaly a Szociális nap megrendezését, melyre az országban másodikként Nyíregyházán került sor. Ez a rendezvény most szeptember 18-án lesz négy helyszínen, ahol a szakmai programok mellett szórakoztató műsorok, játszóház is várja a városlakókat. Kihelyezett ügyfél- szolgálatot is tartanak a szociális iroda munkatársai. 17-én szakmai előprogram is lesz: ekkor tartják ülésüket a régió családsegítői. A pénteki szociális napon a sétálóutcában 11 órától az értelmi fogyatékosok napközijének gondozottjai mutatkoznak be, majd a debreceni Forrás Egyesület a szenvedélybetegek segítéséről Népzene és pedagógia Nyíregyháza (KM) — Dob- szay László zenetudós, a Zeneakadémia tanszékvezető egyetemi tanára tart előadást szeptember 26-án 10.30 órától a Nyíregyházi Zeneiskola hangversenytermében. Az előadás címe: A népzene-kutatás eredményei a zenepedagógiában. szól. 13 órától itt a kamilliá- nus rend vizitel, utána pedig a szociális, civil, egészségügyi szervezetek profilját lehet megismerni. 11 órakor nyitják meg a Zrínyi I. utca 2. alatt a Karitász boltot. A Jósaváros lakói a Tas utcai parkolóban vehetnek részt ruha, játék, növény csereberén. 13 órától mutatják be tevékenységüket a különböző szakmai szervezetek. 14 órától léghajó száll a városrész fölé... De nem marad el a sport és a tánc sem! A Segítő- Társ nevű intézményrészlegben 10 órakor egyebek mellett társadalombiztosítási és szociális ügyekben lehet tanácsot kérni. Szobai sziklamászás és rajzverseny egészíti ki az ottani programot. A Huszár telepen délután kezdődnek a különböző színes sport - és egyéb versenyek, a mazsorett- parádé. Fél négyre tervezték azt a lakossági fórumot, melyen Gi- ba Tamás és Hámoriné Rudolf Irén értékeli többek között a közmunkaprogramot. A kora este a kultúráé, benne a roma show- val. Héttől éjfélig tart az utcabál, ahol a zenét a hajdúszováti Tövis Madár együttes szolgáltatja. Az örökösföldi Móra Ferenc Általános Iskolában délután mutatkoznak be a szociális, egészségügyi és civil szervezetek, és négykor kezdődik a lakossági fórum, miközben a gyerekek és a játékos kedvű felnőttek ügyességükről adhatnak számot. Hétkor családi táncest kezdődik az aulában. Fiatalos hangverseny két fúvós hangszerrel Nyíregyháza (KM) — Két fiatal zenész ad hangversenyt szeptember 30-án 19 órától a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola dísztermében. Kasellák Zsolt klarinéton, Szentpáli Roland tubán mutatja be tudását és tehetségét. A hangversenyt Csabai László- né, a megyeszékhely polgár- mestere nyitja meg. A műsorban többek között felcsendül Weber: Concertino, Mendelssohn: Sonata, Kraft: Encounters II. című szerzeménye. Zongorán közreműködik Gáspárné Tóth Marica. Szentpáli Roland zeneszerzőként sem ismeretlen a megye- székhely polgárai előtt, hiszen ő írta Nyíregyháza város indulóját. A koncerten szintén bemutatkozik zeneszerzőként, ez alkalommal a Gyöngyök című szerzeménye csendül fel. az összeköttetést a Tisza jobb partján lévő községekkel. A felszabadulás után az egyik legismertebb jelszó: „Arccal a vasút felé!” Felépültek sorra a hidak a .balsai kivételével, amelynek a maradványai még ma is láthatóak. Természetesen kezdetben gőzmozdonyok vontattak, az 1950-es években sikerült ezeket dízel üzeműekkel lecserélni. A nagyobb teherbírású új mozdonyok 20-22 tehervagont tudtak vontatni, amire ekkor igen nagy szükség volt. mivel a környék teherszállítását a kisvasút látta el. 1978-ban 21,1980-ban 39 fuvaroztató vállalatot tartottak számon. Ezek közül igen jelentős volt a nagyhalászi Rostkikészítő Vállalat, amelynek kenderszállításhoz kiépített iparvágány rendszere nagyobb volt, mint a nyíregyházi. A tiszaber- celi téglagyári vonalon fűrészport, szénport, tőzeget, téglát, rönkfát szállítottak. Gávaven- csellő-Balsa-Tiszabercel térsége nagy krumplitermelő vidék, a szállításhoz két gyorsvonatot állítottak össze speciális krumpliszállító kocsikkal. Jelentős volt a cukorrépa-forgalom is. Energikusan az energiáról Tiszavasvári (KM) — Rendkívüli ülést tart szeptember 17-én, csütörtökön a tiszavasvári városi önkormányzat. A képviselők előterjesztést hallgatnak meg a Phare Energia programra benyújtandó pályázatról és a járóbeteg szakrendelésről. Civiltalálkozó Tiszavasvári (KM) — Az E-misszió Természet és Környezetvédelmi Egyesület és a Tiszavasvári Tiszamenti Emberek Lelki Segítő Egyesülete a Virágfüzér civil társadalom élénkítő programjának keretén belül, a PHARE Demokrácia program támogatásával szeptember 19-én Tiszavas- váriban szervezi meg a II. Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Civil Találkozót és Kiállítást. Az egész napos rendezvényen színes programok várják az érdeklődőket. A kiállítás mellett a civil szervezetek ismerkednek egymás munkájával, de a lakosság is betekintést nyerhet a tevékenységükbe. A kulturális műsorban fellép a helyi városi fúvószenekar, a mazsorettcsoport, a Naplemente romaegyüttes, a Tiszavasvári Népzenei Együttes és a Kör-karéj gyermek néptánc- csoport. Több gépét szeretnének Tiszaeszlár (KM) — A NAT bevezetése új feladatokat ró az iskolákra, tanárokra. Nincs ez másképp a tiszaeszlári általános iskolában sem. Juhász Imre matematika-fizika szakos tanártól kérdeztük, hogyan kezdett hozzá az új szellemű okításhoz a maga területén? — A legfontosabb változás a matematika tantárgyban, hogy a hetedik osztálytól kötelező a számítástechnika tanítása. Mi már fakultatív módon a korábbi években is foglalkoztunk számítástechnika oktatással, ám akkor a tanulók alig fele igyekezett elsajátítani ezt a napjainkban nélkülözhetetlen ismereteket. O Van-e megfelelő gépparkjuk? — Tavaly jelentős lépés történt a számítógépek állományában, ugyanis 5 korszerű új gépet kaptunk. Ám ettől jóval többre lenne szükség, hiszen mondjuk egy huszas osztályban legalább ennyi gép kellene. Ennek érdekében pályáztunk, reméljük sikerrel. O A gépeknek bizonyára a faluban is haszna lesz. — Természetesen. Szeretnénk nemcsak az iskolások, hanem a vállalkozókedvű felnőttek számára is indítani tanfolyamokat, reméljük lesz elegendő jelentkező. Az is az elképzeléseink közé tartozik, hogy megoldjuk az INTERNET-es csatlakozást, s így Tiszaeszlár is össze lesz kötve az egész világgal. O Az új tantárgy a tanár úr számára is feladatokat ad. — így van. A tanári szakma egyébként is állandó megújulást kíván. Bár már régebben felkészültem a számítástechnika oktatásra, a legújabb ismeretek elsajátítása érdekében most ismét járok egy SZÜV tanfolyamra Nyíregyházára. Juhász Imre Elek Emil felvétele