Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-10 / 212. szám
1998. szeptember 10., csütörtök 3. oldal 7 ....T'*”""'"1—^----Éhe a szónak ÉSIK SÁNDOR A kis hazudós, a gyermekirodalom örökbecsű gyöngyszemében a pohár tejet a szünetben kilopta kistestvérének az iskolai osztályból. Volt idő a századelőn, amikor a leírt jelenség kortünetként mutatkozott meg a szociográfus előtt. Szeretném hinni, hogy ma ez még csak jelenségszinten figyelhető meg. Tény, hogy nagyon hiányzik a legfontosabb fehérjeforrás az arra leginkább rászorulók étrendjéből. Költsége egyaránt terheli majd a költségvetés, és az ön- kormányzatok kasszáját, és a számok embereinek még erősen fő a feje, melyik rubrikába könyvelik majd. Nem a Torgyán József vezette minisztérium kompetenciája ugyan, de ő sokoldalú ember, és fogékony a népszerűséget növelő ötletekre, nincs kizárva, hogy felkapja a fejét arra, ahogyan a tejakciót továbbgondoltam. Amikor én még kissrác voltam, akkoriban volt egy másik akció, melynek keretében rám, a hasonló korúakra, és egyáltalán mindenkire, rázudították az egész magyar és világirodalmat. Olyan régen volt ez, hogy alig emlékszem a körülményeire. A minap azonban egyik ismerősöm asztalán megpillantottam az akkoriban kiadott ezernyi mű egyikét. A tenyérnyi könyvecske az Olcsó Könyvtár sorozatban jelent meg, és a fedél jobb sarkában ott áll a hivalkodó összeg: három forint. Ennyi pénzbe akkoriban egy kiló kenyér került, tehát nem kell valami dömpingárra gondolni. Még így is megdöbbentően olcsó volt. Igaz, hogy a minősége nagyon is arányban állt az árfekvéssel. A fedél és a belív a legolcsóbb anyagból készült. A tartalomról szólva nem hallgatható el, hogy az akkori kortárs irodalom válogatásánál nagyon is vezető szempont volt az ugyancsak kortárs ideológia. Néhány évtizeddel visszábbról és a klasszikusokból azonban már többé-kevésbé teljes volt a névsor. Má- • rai és Hamvas Béla akkoriban nem létezett, de a Zolán, Travenen, Jack Londonon, Ma- upassanton túlesett serdülőnek a késői világnézeti virradatig megmaradt az érdeklődése és pótolhatja a hiányosságot. Ha van rá pénze. Mert mára a könyv, mint piaci áru, elérhetetlenül drágává vált. Ráadásul amit az utcán könyvként árulnak — minden tiszteletem a kivételé — csak külsőleg az. A könnyes, szirupos, szentimentális tartalmuk annyit nem ér, hogy még egy mondatot rájuk fecséreljek. Az értékes irodalom, amely rányitja az ember gyermekének a szemét a világra, ott kellene legyen a csésze tej, a darab zsemle mellett a gyerek padján. Ahogy Gorkij írta, ha ő írta, de akkor is szép: még éjszaka, a drága lámpaolajat pazarolva is olvasott gyerekként. Mit tud Dél-Amerikáról, aki nem olvasott Travent, az aranyásók vadvilágáról, akinek kimaradt az életéből Jack London, a téli Oroszországról, aki nem tud legalább egy Jeszenyin- sort. Amit a Balatonról az, aki még nem látott Egri József-képet. Ez a költségvetési deficit még egy könyvakciót kibírna, a haszna pedig száz évig tartana. Fogorvosi szék ajándékba Jánd egyre komfortosabbá válik, bár az alapvető problémák megmaradtak Györkh László Jánd (KM) — Az alig ezeregyszáz lakosú Jánd lépésről lépésre szépül, gyarapodik. Bár a foglalkoztatási gondok az elmúlt években nem változtak, a település egyre komfortosabbá válik. Nemcsak az iskolásoknak, hanem a falu felnőtt lakosságának is sokat jelent az idén elkészült és átadott új tornaterem. A tizen- kétmilliós beruházás javarészt saját erőből készült, hiszen pályázaton csak ötmillió forint állami támogatást sikerült nyerni. Dr. Baka István jegyző igen nagyra becsüli azt a mintegy 60 ezer forint értékű államtitkári sportszerajándékot, melyet a megnyitó alkalmával kapott a község. Régi vágya teljesült a falu lakosságának, amikor elkészült a fogorvosi rendelő. Pontosabban: új orvosi rendelőt építettek, s a régiben kapott helyet a fogorvosi. Hogy ez ma zavartalanul működhet a jándiak örömére, nem kis mértékben köszönhető Ormós Ajtonynak, aki Svájcban él, ám nem felejtette el, hogy édesanyja jándi származású, és egy fogorvosi széket ajándékozott a falunak. Egyetlen kikötése volt: Az új fogorvosi és orvosi rendelő csak Jándon „helyezhetik üzembe” a kétmillió forintot érő „berendezést”. A fogorvos heti kétszer rendel, s úgy tűnik, a szolgáltatás nagyon népszerű. Az idén 3,3 millió forintot sikerült pályázati úton nyerni csapadékvíz-elvezető csatornák építésére. A beruházást huszonhét közmunkással és a szakipari munkákat helyi vállalkozóval hamarosan befejezik. Ezzel — ahogy Baka István mondja — csak a legkritikusabb helyeken oldják meg a problémákat, amelyek az idén a sok eső miatt hatványozottan jelentkeztek. Jó hír még, hogy az általános iskolában, ahová 138 gyerek jár, ma már kizárólag szakos tanárok oktatják a jándi gyerekeket. A számítástechnika oktatásában is megtették az első lépést: öt számítógép áll a nebulók rendelkezésére. A következő lépés a szennyvízberuházás megvalósítása, melynek a terve már elkészült, jövőre benyújtják pályázatukat. Sajnos a régi probléma, a A szerző felvétele munkanélküliség továbbra is komoly gondot jelent, bár a szövetkezet még működik huszonöt alkalmazottal. Jelenleg 39-en kapnak jövedelempótló támogatást és 274-en gyermekvédelmi támogatást. Huszonhét közmunkást és 16 közhasznú munkást foglalkoztat átmenetileg az önkormányzat. Ma már négy család vállalkozik falusi vendéglátónak, ami jelzi: a Tisza menti település egyre népszerűbb a csendre, nyugalomra vágyók turisták körében. Szülők, barátok, iskolatársak tömege kíséri figyelemmel a tiszavasvári általános iskolások kicsikből álló mazsorettcsoportjának szereplését Elek Emil felvétele Kitüntetés Nyíregyháza (KM) — Évente ketten kaphatják meg azt az Együtt egymásért elnevezésű kitüntetést, melyet a nyíregyházi ön- kormányzat alapított. A kitüntetés az önkormányzatnál és intézményeiben, valamint a társadalmi szervezetekben a szociális ellátás területén kimagasló munkát végző személyeknek adományozható. A javaslattételre bárki és bármely szervezet jogosult. Az ötletek szeptember 30-ig juttathatók el az alábbi címre: Egészségügyi, Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottság elnöke — Nyíregyháza, Polgármesteri Hivatal, Kossuth tér 1. Tudtam, biztos voltam benne, hogy lesz a zongoratájékában valami különös plusz. Sokaktól hallottam, hogy művészi érettsége jócskán meghazudtolja az életkorát, ezért úgy gondoltam: nem létezik, hogy a zenéje ki ne fejezze sorsát, ezt a nem mindennapi világot, amelyben él; vágyakozását az után, ami az ő számára örökre elérhetetlen. Szülei jó ismerőseim voltak, régebben a kisfiúval is gyakran találkoztam, és mindig zavart a tekintete. Illetve: dehogyis a tekintete. Épp az, hogy tekintete — nem volt. Két szép, bizalmat gerjesztő szem, még valami halvány csillogás is van benne, de hiányzik belőle — a látás. Hát ez zavart. Hogy azt gondoltam: rám néz, és nem nézett rám. S én ezen nem tudtam napirendre térni. Ha szóltam hozzá, önkéntelenül taglejtéseket is tettem, az arcom mimikája is igyekezett pontosan közvetíteni neki a gondolataimat, érzéseimet — közben ezek a jelzések a semmibe hullottak, maradt csak a hang. Már így, világtalanul született. Ez az állapot főként a szüleit keserítette el, őt nem annyira. Édesanyja, aki különben foglalkozási köréből eredően értett a gyermekpszichológiához, azt mondta, hogy a kisfiú a maga módján boldog. Ilyennek ismerte meg a világot, így fogadja el. És egyszer csak az élettől megjött a nagy ajándék: a zene. Akkor évekig nem találkoztam velük, nem hallottam a fiú zongorajátékát. És nagyon vártam az alkalmat, hogy ott lássam a fehér billentyűsor mellett, hogy halljam a megemelt fekete zongorafedél alól áramlani az ujjai- tól elővarázsolt hangokat. Valami kárpótlást reméltem ebből a magam számára is. Kárba veszett taglejtéseim, láthatatlanul maradt arcmozdulataim helyett egy új lehetőséget a kapcsolatépítésre köztünk, túl azon a kissé gyarló eszközön, amelynek neve: emberi beszéd. És ott ültem a nézőtéren, lestem ujjainak lejtését a billentyűk fölött, minden idegszálamat megfeszítve, teljes intuitív képességemet mozgósítva figyeltem a fel-felröppenő akkordokat. Az igazi zenehallgatás legfőbb élménye végül is minden esetben az, hogy kiérezzük: mit mond még a zenész azon felül, amit a komponista a darabba beleírt — s eleinte mintha egy kis csalódás ért volna. A fiú muzsikájával nem beszélt önmagáról. Nem csendültek ki a zenéből lefojtott vágyak, titkolt keservek, oltha- tatlan szomjúság az iránt, ami túl van az örök sötétségen. De nem is csak Beethoven volt ez, úgy, pusztán, a partitúra szerint. S én, elmélyülve a játékban, azon töprengtem: mégis, mi az, amit most hallok, ami odasorakozik a skálák hangjai mögé, ami rajtuk fölül, rajtuk túl a zenében van, de mégsem azt fejezi ki, amire én számítottam. Igen mélyre kellett a zenében és magamban is elmerülnöm, hogy megfejtsem a muzsikát. Behunytam a szemem, vártam. S az egyik mély akkord leütésekor mozdult meg bennem először valami. A zongora felől egy férfi indult felém a hangokban. Erélyes mozgású, vállas, s én villanásnyi idő alatt fölismertem benne az előadó apját. Anyját egy lágy futam hozta elém. Most kontrasztosan egymásra csapó hangokból házak épültek: az utca, ahol a család lakik. Láttam a zenéjében sütni a napot, ragyogni a holdat, megpillantottam az égen vonuló felhőket, szöcskéket, amint fűszálról fűszálra ugrálnak s a szemetest. amint hajnalban összeszedi az utcán a kukákat. Úgy gondoltam, hogy a zenésznek most az elefántcsontbillentyűk pótolják a szemét, hogy most tárgyakat lát és vetít elénk, de a játék magasztosabb volt annál, semhogy egy ilyen egyszerű fizikai folyamat kifejezője lehessen. És akkor rájöttem, nem lát, hanem teremt. Talán a sejtjeibe írt ősi információt lényegítve át, talán valami csak benne rejlő különleges képességét mozgósítva: az embereket, tárgyakat most nem megpillantotta, hanem megmutatta, nem kivetítette — megteremtette. Megteremtette saját magának, s bennem valahogy mély meggyőződés született, hogy a fiú formálta világ pontosan olyan, mint ez a jelenvaló. Felnyitottam a szememet, a zenész arcát figyeltem. Nem boldogság tükröződött rajta. Nem is a megismerés öröme. Egy titkos, megfejthetetlen valami ült rá kissé ünnepélyesen, kissé pa- rancsolóan. Talán a Genezis visszfénye. Most Isten partnerének érezhette magát. Genezis Hoppá Ferter János karikatúrája I
