Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-06 / 183. szám
1998. augusztus 6., csütörtök 5. oldal Nincs tejfelesleg Nyíregyháza (P. B.) — Nem kell tejfelesleggel számolnia az idén a Szabolcs Tejipari Rt.-nek. — tudtuk meg Márföldi István vezérigazgatótól. Bár a megye termelésének csupán a felét értékesítik Szabolcsban, szerencsére a másik felére az ország más területén van kereslet. A Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által szorgalmazott és először a Szabolcs-Szatmár-Be- reg megye általános iskoláiban indítandó szociális tejprogram részleteiről egyelőre még nincs végleges döntés — tette hozzá a vezérigazgató. Várhatóan szeptemberre hozza meg a kormány azokat a rendeleteket, amelyek az általános iskolák kedvezményes vagy ingyenes tejellátására, illetve a rendőrök és a szociálisan rászorulók, támogatására vonatkoznak. Tábornyitás Nyíregyháza (KM) — Környezetvédő-, tánc-, művészeti alkotó és néprajztábor kezdődik a Benczúr Gyula Művészetoktatási Intézmény szervezésében a festői szépségű Pusztafalun augusztus 10-én. A fiatalok számára rendezendő tábor augusztus 15-ig tart. A kőszínházban, bérletesben Ekkora sikerre nem számított • Az Evita pénteken megy utoljára a szabadtéri színpadon Gajdos József rendező Harasztosi Pál felvétele Kállai János Nyíregyháza (KM) — Kicsit fáradtnak tűnik, amikor megbeszélt találkozónkra érkezik, de aztán, ahogy belekezd a mesélésbe, egyre inkább a jól végzett munka örömétől boldog ember benyomását kelti. Gajdos József, a Nyíregyházi Zenés Szabadtéri Színház első produkciójának, a világhírű Evita- nak a társrendezője, koreográfusa. — Molnár László rendezőtársam ötlete volt, hogy csináljuk meg ezt a kitűnő, zenés-táncos darabot. Láttam fantáziát a dologban, partnere lettem. Nem bántam meg! Alig hittem a szememnek, fülemnek, amikor láttam, hallottam a csodálatos nyíregyházi közönség ovációját egy- egy előadás közben, után. A siker — hivalkodás nélkül kijelenthetem — várakozáson felüli. Elképedtem, amikor a premier napján kimentem a színpadra, hogy mennyien kíváncsiak ránk. Az őszinte érdeklődés igen jólesett... — Tíz éve szabadúszó vagyok, oda megyek, ahová hívnak. Rendeztem az Elvis Presleyt a Madách Színházban, Szegeden, a szabadtérin bemutatott Elsa- beth-hez is van némi közöm. Ebben a műfajban — a zenés darabokra gondolok — rendkívül fontos a produceri tevékenység. Nálunk, Magyarországon ez még nem megy olajozottan. — Most, itt Nyíregyházán az Evita-t kellett színpadra vinni. A hatalmas filmsiker után ez bizony merész, kockázatos vállalkozásnak tűnt. Erőltetett tempóban dolgoztunk; meghajtottam rendesen a színháziakat. A sztori megjelenítése önmagában kevés; a mi Evita-változatunkban a kor, a történet bemutatása mellett óriási szerepe van a táncoknak, a koreográfiákkal ábrázolt érzelmeknek; a szerelemnek, a bolondulásig hajtott vágyaknak, a csalódásoknak, a fájdalmaknak. — Jómagam musicalszínész vagyok, tizenhárom éve diplomáztam a főiskolán. Jelenleg nem játszom semmilyen darabban, kizárólag az alkotásnak élek. — Mint mondtam: elégedett vagyok a nyíregyházi produkcióval. Sok helyről kaptunk hozzá támogatást — a médiumoktól mintaszerűen —, köszönet érte. A város önkormányzata megtett mindent, hogy összejöjjön a dolog. Verebes István színidirektor pedig — miután megnézte, mit és milyen minőségben hoztunk világra — az Evita-t betette az új évad bérletes előadásai közé. Az egész annyira jól alakult, hogy erős bennem a szándék: a jövő nyáron is valamit kihozni a Nyíregyházi Zenés Szabadtéri Színház lelkes csapatából. A tervek szerint szeptember 30-ra készül el Záhonyban az új ravatalozó Racskó Tibor felvétele A Szamos áldozata Cégénydányád, Ibrány, Nyíregyháza, Tiszalök (KM - Gy. L.) — Újabb áldozatot szedett az elővigyázatlan nyári fürdőzés. Augusztus 4-én Cégénydányád külterületén egy tizenöt éves fiatalember a Szamosban fürdött, amikor a víz elsodorta és megfulladt. Holttestét a késő esti órákban egy horgász húzta ki a partra. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást egy hatvanéves ibrányi nyugdíjas férfi ellen, aki augusztus 3-án a délutáni órákban lakása udvarán előzetes szóváltás után harmincéves fiát egy fokossal fejen ütötte, aki szerencsére nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta a kissé túl szigorú „apai intelmeket”. Ismeretlen tettes augusztus 3-ára virradóra Nyíregyházán egy épülőben lévő lakásba úgy hatolt be, hogy az ajtót benyomta, majd onnan rádiós magnót, ébresztőórát, kazettákat és egy üveg Cinzanót vitt el összesen százezer forint értékben. A Tiszavasvári Rendőrkapitányság lopás bűntettének elkövetése miatt keresi azt az ismeretlen tettest, aki augusztus 4- ére virradóra egy tiszalöki vállalkozó autószerelő műhelyébe hatolt be, ahonnan egy akkumulátort, hegesztőtrafót, hegesztőpisztolyt, alkatrészeket, PB-gázpalackot vitt el összesen közel 120 ezer forint értékben. Milliók közhasznúra Nyíregyháza (KM) — Megvizsgálták, hogy az első fél évben megyénkben hogyan használták fel a decentralizált foglalkoztatási alapot. Megállapították, a közhasznú munka támogatására még 81 millió forint felhasználható. Erre augusztus 19-ig lehet pályázni a munkaügyi kirendeltségeken. Folyamatosan lehet pályázni arra a plusz 44 millió forintra, amely tartós munkanélküliek bértámogatására fordítható. Mindez a Megyei Munkaügyi Központ szerdai sajtótájékoztatóján hangzott el. Júliusban megyénkben 1,2 százalékkal (az egy évvel korábbi helyzethez képest 13,4 százalékkal) csökkent a regisztrált munkanélküliek száma, így jelenleg harminchatezer négyszáznegyvenöt munkanélkülit tartanak nyilván szűkebb hazánkban. Külön figyelmet érdemel, hogy a fiatal munkanélküliek száma jelentősen csökkent. Sikerként könyvelhető el, hogy a kirendeltségek júliusban 3200 munkanélkülit közvetítettek ki a munkaadóknak. Autók és csempészek Nyírbátor (T. J.) — A Nyírbátori Határőr Igazgatóság határállomásain júliusban közel 771 ezer utas és csaknem 354 ezer jármű lépett át. Ez az előző év azonos időszakához viszonyítva 18 százalékkal kevesebb utast jelent és 11 százalékkal volt - kisebb a gépkocsiforgalom is. A visszaesés egyik oka a szigorúbb és fokozott vám- és határőr-ellenőrzés. Az igazgatóság illetékességi területén 327 jogellenes cselekményt fedtek fel a határőrök, köztük 9 határsértést, egy határsértési kísérletet, két embercsempészt, 5 közokirat-hamisítást, egy jogellenes belföldi tartózkodást, 33 jövedéki termékkel való visszaélést, 61 túltar- tózkodást, 137 közlekedés- rendészeti és 27 határrendészeti szabálysértést. Elfogtak öt körözött személyt, kiutasítottak hazánkból 9 külföldit. Hatvankét- millió-háromszázezer forint a becsült értéke annak a 3 lopott gépkocsinak, melynek kicsempészését akadályozták meg a végek őrei. Két cseh állampolgár a csak kishatárforgalom számára nyitva tartó nyírábrányi közúti határátkelőnél akart Romániába menni. Az útlevélkezelők a vasútállomásra irányították őket, hiszen vonattal már átmehettek volna. A cseh atyafiak azonban úgy döntöttek, hogy a zöldhatárt választják. A magyar határőrök tájékoztatták az esetről román kollégáikat, akik el is fogták a határsértőket. Budapesten lopták el azt a másfél milliót érő Daewoo Esperót, melyet egy orosz állampolgár Beregsurány- nál akart kicsempészni az országból. Beszélgetés Szabolcs (KM) — A Szabolcs Alapítvány Beszélgetés önmagunkkal című rendezvénye augusztus 6-án 17 órakor kezdődik a szabolcsi parókián. Vendég: Pénzes Eszter pszichológus. A Konzumbank tájékoztatja Mátészalka és környékének lakosait és vállalkozóit, hogy Mátészalkán, a Szalkay L. u. 24. szám alatt új bankfiókot nyitott. Várjuk mindazokkal a banki szolgáltatásokkal, amelyekre üzleti és családi életében szüksége lehet. Egyéni vállalkozók és társas vállalkozások részére teljes körű banki, pénzügyi szolgáltatásokat nyújtunk. Készséggel állunk rendelkezésére akkor is, ha csupán tanácsot szeretne kérni pénzügyeivel kapcsolatban. Ajánlataink lakossági ügyfeleink részére Családi Bankszámla Számláját díjtalanul nyitjuk meg. A kamatokat havonta jóváírjuk. Teljesítjük közüzemi díjfizetéseit. A számlához VISA bankkártyákat is ajánlunk. Havonta az első két készpénzfelvételt a Konzumbank és a K&H Bank automatáiból díjtalanul biztosítjuk. Gyors és egyszerű hitellehetőséget biztosítunk. _______lhó______________15,50% 1?50^ 3 hó 16,00% 16,00% I 12 hó 16,00% ' 16,00% i lekötés nélkül 14,25% 15,22% J 4 millió forint felett 1% kamatprémium Bástya Betétjegy Sávosan változó fix kamatozású betét. Az elért kamatokkal együtt bármikor visszaváltható. 1 hó _______15,50%______7_hó________16,00% 2 hó _______15,50%______8hó________16,00% 3 hé _______15,75%______9hó________16,25% 4 hó _______15,75%______10 hó_______16,25% 5 hó _______16,00%______11 hó_______16,50% i 6 hó 16,00% 12 hó 16,50% j Éves átlagkamata 16,00% (EBKM 16,00%) A Konzumbank mátészalkai fiók nyitvatartása hétfőn-kedden-szerdán 8.00-14.30 csütörtökön 8.00-13.00 és 13.30-17.00, pénteken 8.00-13.30 KONZUMBANK Üzleti körben - Családi körben AZ ®MFB BANKCSOPORT TAGJA HIRDETÉS