Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-04 / 181. szám
1998. augusztus 4., kedd 12. oldal Cat Stevens 50 Budapest (MTI) — Éppen ötvenedik születésnapját ünnepelte a minap Cat Stevens angol énekes. Érdekes pályát futott be zenészként, és érdekesen alakult magánélete is: a hatvanas évek beates, majd folkos előadója manapság már Yusef Mámként mutatkozik be, ugyanis mint nevéből is kiderül, felvette az iszlám vallást. A vele együtt indult Deram nevű lemez- társaság 1966-ban dobta piacra Love My Dog című dalát, amely nem keltett nagy felhördülést sem a zenészberkekben, sem a közönség körében. Hanem a következő, az 1967-ben megjelent dala. a Matthew and Son már második lett a brit listán. Ugyanebben az évben született egy másik nagyszerű dala, az I’m Gonna Get Me A Gun, s nem volt rossz a Bad Night sem. Csendesebb évek jöttek, a következő listás siker 1970-ig váratott magára. Szelídültek is Cat Stevens dalai, egyre több lett bennük a — gyakran görög forrásból táplálkozó — folkos elem. Igen sűrű volt koncertnaptára. Az évtized első felének remek dala, a legnagyobb szerelméhez, Pattie-hoz írt Lady D’Arbanville. Albumainak számát 1980-ig feltornázta tizenötre, majd. ahogy mondani szokás, a többi néma csend.... Egy személyes tragédia késztette újból megszólalásra. Arkansasban megölték négy gyermekét és tanárukat, emlékükre írta a „Little Ones” című számot, s idén vadonatúj lemeze is megjelent. Vidáman és hasznosan teltek a vakációzó gyerekek napjai a nyíregyházi Városmajori Művelődési Központ tiszalöki Aranypatak Vendégházában Amatőr felvétel Tisztelgés. Boross Géza Munkácsy-dijas festőművész, a nyíregyházi Kálvineum volt tanára tiszteletére és emlékére rendeznek kiállítást megyeszékhelyünkön a Városi Galériában. A tárlatot augusztus 7-én délután fél hatkor nyitják meg. (KM) O István király. A Duna Televízió és a Kis- várdai Várszínház bemutatja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában Sík Sándor István király című tragédiáját. A darabot — melyet Kincses Elemér rendezett — augusztus 7-én este fél kilenctől tekintheti meg a közönség a kisvárdai Várszinpadon. (KM) O Régiótalálkozó. Régiók találkozása címmel rendezik meg a III. Kárpát-medencei Napokat augusztus 17-től 20-ig Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában. (KM) Csizmadia Attila linómetszete Kós Károly erdélyi írót, építészt ábrázolja KM-reprodukció Katalógus Váci hagyatékáról Kállai János Nyíi’egyháza, Vaja (KM) — ízléses borítójú, kismonográfia-jelle- gú képzőművészeti katalógus jelenhetett meg nemrég Vaja Nagyközség Önkormányzata kiadványaként. A tipográfiai színvonalában, illusztráltságának mennyiségében is imponálóan gazdag, közel félszáz oldalas munkát Matits Ferenc művészeti író, a nyíregyházi Városi Galéria közelmúltbeli vezetője jegyzi mint szerző és mint szerkesztő; a könyvecske reprodukcióit pedig a nemrég hirtelen halált halt múzeumi fotós, Belánszky Demkó Péter készítette. A mű — mely a nyíregyházi születésű Váci András festőművész (Váci Mihály költő testvére) pályképét vázolja fel — létrejöttének előzményeként említhetjük meg, hogy 1993-ban az alkotó özvegye, Pintér Éva gobelinmú- vész nemes gesztussal Vajának adományozta Váci András komA katalógus borítója KM-reprodukció pozíciókban (festményekben, rajzokban, metszetekben, grafikákban) manifesztálódott hagyatékát. A hatvan kép, 120 grafika mellett a festő életének és munkásságának fontos dokumentumait, bizonyítványait, leveleit. A könyv kompozíciója átgondoltságot mutat. Az első, legterjedelmesebb részben kapott helyet a pályarajz — a művészeti mozdulások egyes etapjait bemutató illusztrációkkal; ezután számba vétetnek Váci András egyéni és csoportos kiállításai; majd tudomást szerezhetünk arról: az alkotónak mely művei találhatók meg közgyűjteményekben. Ezután — mintegy a paralel- lizmus szép példáiként — következnek a Váci Mihály-versek — melléjük helyezve a testvér „vonatkozó” tartalmú, hangulatú linómetszeteit. A Bodzafa című vers részlete mellett mi lenne más, mint a Bodzafa című linó, de ugyanez történik a Pályaőrök vagy a Még nem elég estében is. A testvérmúzsák ihletésében született kompozíciók „megfelelése” tökéletes szemléletbeli, artisztikai, ideológiai, s még tudj' Isten hányféle szempontból kimutatható harmóniát sugároz. (Matits Ferenc: Váci András festőművész 1928-1989. Vaja, 1998.) Aranydiploma (olvasói levél) Nyíregyháza (KM) — Örömmel olvassuk az újságban, halljuk a rádióban, hogy hogyan segítik manapság a polgárokat. Milliókat kapnak a vállalkozók, dollárszázezreket az iskolák, milliárdokat a földművesek. Az orvosok nemsokára nyugati bérezés szerint dolgozhatnak. Segíti az állam a fizetni nem tudókat, s még sorolhatnánk. Szeptemberben a nyugdíjas pedagógusok negyvenévi munka után átvehetik a színes diplomákat (arany, gyémánt, rubin, stb.). Pénzjutalom is jár. Az arany diplomáért 6 ezer forint. Az igaz, hogy 3 ezret be kell fizetni az adóhivatalnak, de a maradék három is szép summa. Előre is köszönjük! Aranydiplomás pedagógusok Városnevek Strassburgtól Königsbergig Mizser Lajos Nyíregyháza — Azt jól tudjuk, hogy egyes magyarországi helységeknek német neve is van, pl. Fünfkirchen (Pécs), Ödenburg (Sopron), Raab (Győr) stb. A Magyar Királyság évszázadaiban folyamatosan telepedtek meg németek nálunk kisebb-nagyobb csoportokban. Ezek vagy átvették a magyar helységnevet (Betschkerek, Temeschwar), vagy a meglévő mellé újat alkottak. Ez nem lenne baj, de akadnak közöttük olyanok is, amelyek a német nyelvterületen igen ismert nevek. Amikor Magyar- ország történelmét tanulmányozzuk, óhatatlanul is találkozunk velük, s a félreértések forrásai lehetnek. Bizony, Strassburgot megtaláljuk az egykor híres erdélyi iskolaváros. Nagyenyed a német nevében is. Salzburg sem csak Ausztria egyik legismertebb városa, hanem Bem tábornok egyik híres csatájának a színhelye is, magyarul Vízakna. Kronstadt Oroszország egyik hírhedt erődje volt Szentpétervártól nem messze, honi németjeink Brassót nevezték így. Schönbrunn nemcsak Bécs egyik nevezetes helye, hanem egy Sáros megyei falu neve is. Becses nyelvemlékünket Kö- nigsbergben (későbbi nevén: Ka- linyigrádban) találták meg, innen a neve is: Königsbergi töredék. Königsberg előfordul egy- egy Bars, illetve Vas megyei helység nevében is. Új távlatok az oktatásban A korszerű technika lehetővé teszi a távoktatást, ha a módszereket elsajátítjuk Nyíregyháza (KM) — A fejlett országokban a hagyományos oktatási módszereken túl már régóta alkalmazzák a sokak számára hozzáférhető távoktatási formát. Magyarországon ez még nem elterjedt megoldás, ezért ezzel a lehetőséggel élve egy nyitott szakképzésért közalapítványt hoztak létre, amely az ezzel kapcsolatos kiadásokat finanszírozza. Ennek az a célja, hogy minél több ember számára tegye lehetővé a szakképzésben való részvételt. Ennek előnyeiről Borbély György, a Nyíregyházi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ igazgató-helyettese adott tájékoztatás. — A közalapítvány olyan technikai eszközökkel, speciális tananyaggal látja el a tanulni akarókat, hogy azok tértől és időtől függetlenül önállóan, otthon képesek ezt a tananyagot elsajátítani. Időnként elmennek konzultációra a képző intézményhez, s a tanulás közben felvetődött problémáikat megbeszélik. Ha megfelelően kiépített kommunikációs hálózat létezik — ebbe a telefontól az Interneten keresztül mindent bele lehet érteni —, még ezt sem kell megtenni. így kap a megadott tananyagokhoz újabb feladatokat, s problémáiról folyamatosan konzultálhat a tudorral, vagyis azzal az oktatóval, aki ezt az egész folyamatot irányítja, de kapcsolatot tarthatnak a hallgatók egymással is. Év végén záróvizsgát kell tenni. Ez a fejlesztés elkezdődött már az előző kormányzati ciklus alatt. Meghirdettek egy sor pályázatot, többi között a távoktatás technikai bázisának megteremtésére, tananyag-fejlesztésre, a tudorok képzésére, a pedagógiai módszertani anyagok, ajánlások kidolgozására. Nemcsak a külföldről átvett tapasztalatok adaptálására, hanem ezek továbbfejlesztésére és hazai viszonyokhoz való átültetésére is lehetőség nyílt — fogalmazott Borbély György. Ebben a pályázatban jelentek meg konkrét programoknak a támogatásai is. — Mi a többi képzőközponttal — kilenc van az országban —, a Nemzeti Szakképzési Intézettel és a Budapesti Műszaki Egyetemmel együtt adtunk be több pályázatot, s elég sokban nyertünk is. Egy közülük a Digitális színvilág projekt, amelyet elsősorban azoknak ajánlunk, akiket érdekel a kiadványszerkesztés, a HIRDETÉS fotózás, a képfeldolgozás, a reklám, a grafika, a prezentációs anyagok készítése, akik például a főiskolán, vagy egyáltalán iskolában rajzoktatással foglalkoznak. A most induló tanfolyammal kedvező lehetőséget kínálunk, mert az első ezer jelentkező képzéséhez a szakképzési alapítvány ingyen adja a szükséges tananyagot. A képzés előnyei közé tartozik, hogy nem kell beutazni, mindenki a családi életéhez igazítva képezheti magát. Tértől és időtől függetlenül tanulhat, s a képességeitől függően haladhat. — Egy komplett program, az, ami a digitális képfeldolgozásról szól — egészíti ki Györgyi Gyula. Különlegessége, hogy a tananyagot az AGFA cég dolgozta ki, s a Nyitott Szakképzési Köz- alapítvány biztosítja, ami mintegy tízezer forint. Tartalmaz egy multimédiás CD-romot, amiről gyakorlatilag a tananyag otthon számítógéppel elsajátítható, ezen kívül tartalmaz több nyomtatott anyagot. Különösen előnyös az újságkészítésnél, ahol ezzel a módszerrel a képfeldolgozás több fázisa kihagyható, a digitális fényképezőgéppel készült kép közvetlenül rávihető a számítógépre, onnan már tördelhetik az oldalra, ahonnan mehet a levilágítóra, amiből készül a film, s már készülhet is a nyomóforma. Gyorsabbá tehető tehát az egész folyamat, s az újságok reagálóképessége lesz nagyobb. Hasznos fényképészeknek, rajz szakos hallgatóknak, illetve tanároknak is tudjuk ajánlani. A képzésről látogatási bizonyítványt tudunk adni a sikeres záróvizsga letétele után, a tanárok részére pedig, mivel ez része lehet egy akkreditált képzési programnak, — ha megfejelik egy 80 órás tanfolyammal, akkor államilag elismert, külön képesítés lehet számukra. A tanfolyam témakörei: a digitális fényképezés új világa, elektronikus sötétkamra, eredeti fényképelemzés, digitális kép elemzése, képrögzítés, fényképrögzítők. fényképezőgépek, képrögzítés szkenerrel, digitális nyomtatás és képmanipuláció, tehát, hogy utólag hogyan lehet retusálni, vagy különböző trükköket vinni a képekbe, nyomtatás és nyomtatókészülékek, felbontás, digitális fájlformátumok, copyright és etika, tömörítés és szótár. és jáms ajánljuk az AGFA cég által kidolgozott és a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány (NYITSZAK) által támogatott A képzés helye: Nyíregyházi Regionális Munkaerófejlesztő és Képző Központ 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 13. A képzés időtartama: 48 óra (8 héten át heti egy délután 13-19h-ig) v A képzés teljes költsége: 27 500 Ft A NYITSZAK hozzájárulása: 19 900 Ft A képzésben résztvevő által fizetendő: 7 600 Ft A NYITSZAK országosan az első 1000 jelentkező képzését támogatja!! . A képzésről látogatási bizonyítványt adunk! A képzésről bővebb felvilágosítás kérhető a Képző Központban Györgyi Gyulától személyesen, vagy az alábbi telefonszámon: (42) 312-784 Jelentkezzen MÁR MOST!