Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-25 / 198. szám

1998. augusztus 25., kedd 3. oldal Ordasokkal táncoló Nyéki Zsolt Nyári szabadság idején, amikor táguló mozgástérben az ország távoli pontjaira is könnyebben eljuthatunk, készüljünk fel szü­lőföldünk keleti kitettségére utaló kérdések­re. Maradjunk higgadtak, ha olyan (együtt­érzéstől csöpögő) megjegyzéseket kapunk, mint amilyen például a „ó ti szegények ott, az ukrán maffia szorításában", vagy éppen a „nehéz lehet az élet annyi igénytelen em­ber között". Persze ilyen (maradjunk annyi­ban: általánosító és naiv) észrevétel több­nyire attól ered, aki húsz éve nem járt szű- kebb hazánkban, friss híradásokra sem veszteget túl sok figyelmet, s leginkább (és előszeretettel) a „hallottad azt szomszéd" intrikákra alapozza véleményét. Kérdés, mikor cselekszünk helyesebben: ha egy indulatos válasz nyomán kibontako­zó vitában a súlyához képest jobban reflek­torfénybe állítjuk a jelenséget, vagy a buta megjegyzéseket elengedve a fülünk mellett tesszük tovább a dolgunkat. Mindenesetre jelzésértékű, hogy amikor az idei érettségi tételeket felsoroló minisztériumi munkatárs nyers egyszerűséggel „legyengébb képessé­gűzte" a televízióban a vidéki középiskolák tanulóit, nem innen, hanem Dél-Dunántúl- ról érkeztek az első felháborodott hangok. A maffiáról illetve az ukrán, orosz és egyéb üzletemberek hatalmáról, keménysé­géről sok ember kifejtette már véleményét, köztük egyszerű és dörzsöltebb vállalkozók, a megye ismert közéleti személyiségei. Egyöntetű álláspont, hogy ezt a kását sem eszik olyan forrón: az esetek többségében csak akkor lesz gond, ha a partnerek nem tartják be azokat a játékszabályokat, ame­lyekkel indulásnál tisztában voltak, s elfo­gadták. Kivétel persze a törvénytelen vize­ken evezők esete, de hát ezeknek vállalni kell a döntés minden következményét: a nagy pénz mellett a fulladás veszélyét is. A hasonlat kedvéért a népszerű film címét kölcsönözve: aki farkasokkal táncol, számít­son rá, hogy partnere könnyen megmar­hatja. S ez tértől, időtől független aranysza­bály. Hárommilliárd a belvízkárosultaknak Iskolatej, kenyérárcsökkentés, sertéshúsakció — ahogyan Torgyán József látja Györke László Tarpa (KM) — Az ünnepi hét­végét Torgyán József föld­művelésügyi és vidékfejlesz­tési miniszter megyénkben töltötte. Ez alkalmat ragad­tuk meg, hogy interjút kér­jünk tőle. legdinamikusabban fejlődő me­gyeközpontja polgármesterének nem lenne szabad ezen polemi­zálni, hanem segítenie attól füg­getlenül, hogy ez kinek a kezde­ményezése. □ Holt tart a búzafelvásárlás és mi várható a közeljövőben? — A hét intézkedéscsomagból álló program végül is eredmé­az akcióba kapcsolódni, akkor ez egy stratégiai csatanyerés. □ Jelentős mennyiségű ser­téshúsfölösleg halmozódott fel. Hogyan lehet a problémát kezel­ni? — Mi most olyan sertéshúsak­cióba kezdünk, amelynek ered­ményeként hasított sertéseket vesznek majd át részben egész­Nagy károkat okozott a belvíz, az ügyet kezelni kell □ Az iskolatej-akciónak voltak, vannak disszonáns felhangjai is megyénkben. Úgymond, megint az érintett önkormányzatok feje fölött döntöttek. — Nem kormánydöntésről van szó, hanem a földművelésü­gyi és vidékfejlesztési miniszter egyéni kezdeményezéséről, ami — ezt nem titkoltam soha — bi­zonyos vonatkozásban túllépte az én hatáskörömet. De úgy gon­doltam: ha a gyerekek éheznek, akkor ne a hatáskörökön vitat­kozzunk, hanem próbáljuk éhsé­güket csillapítani, a napi két és fél deci tejet, kakaót, később esetleg egy-két kiflit biztosítani számukra. Úgy gondolom, hogy Nyíregyháza, az ország egyik nyes volt, a spekulánsok talpa alól olyannyira kihúzta a sző­nyeget, hogy a búza ára a tőzs­dén elindult fölfelé, és az intéz­kedések hatására egyes malmok csökkenteni tudták már eddig is a liszt árát. Augusztus 18-án je­lentettem be, hogy a Budai Hen­germalom 20 százalékkal tudta csökkenteni a liszt árát, így 400 pékséggel állapodott meg arról, hogy csökkentsék a kenyér árát átlagosan 10 százalékkal. Számos megye malmai jelezték: be kí­vánnak kapcsolódni az akcióba, melynek jelentősége abban csú­csosodik ki, hogy 42 éve nem volt olyan állami vezető, aki ár- csökkentést jelentett volna be. Ha az egész ország be tud ebbe Martyn Péter felvétele ségügyi, részben más intézmé­nyek, tárgyalásban vagyunk már a Honvédelmi Minisztéri­ummal és szeretnénk a Belügy­minisztériumra is kiterjeszteni az akciót. A közbülső kereske­dők megkerülésével magasabb áron tudnák a termelők értékesí­teni áruikat, ugyanakkor a vevő olcsóbban jutna jó minőségű húshoz. Megállapodás jött létre a húságazat legkülönbözőbb sze­replői között a hús árát, az álla­mi támogatás mértékét illetően, ez most átmenetileg kezeli a kér­dést. A probléma alapvetően na­gyon összetett, és csak hosszú tá­vú stratégiai programmal lehet rajta változtatni: az agrárollót vissza kell nyomni, az állatte­nyésztést a növénytermesztéssel szinkronba kell hozni, hiszen ha nincs elég állatállomány, nem le­het a növénytermesztésben a szükségletet növelni. Az egész importkérdést újra át kell tekin­teni, mert tudomásom szerint, a korábbi kormány tett a jelenlegi alá egy húsbombát, hiszen az el­ső negyedévi behozatal az egész éVi keretet kimerítette, ilyen kö­rülmények között elképesztő mennyiségű hús halmozódott fel. Hozzá kell tennem, hogy egyes vélemények szerint határaink­nál sincs minden rendben: a szállítólevelekkel való manipulá­ció és egyéb visszaélések követ­keztében óriási mennyiségű ille­gális áru áramlik be az országba. Tehát sokrétű intézkedést kell hozni, hogy ez a kérdés is kezel­hető legyen. O A belvízkárok rendezésére megvan-e már a fedezet? — A pénz nincs meg, de a fe­dezet meglesz, azt különböző for­rásokból kívánjuk előteremteni. A megállapodás arról szól, hogy 3,1 milliárd forintot kell külön­böző módon összeszedni ahhoz, hogy a kérdés rendezhető le­gyen. Hangsúlyozom: az előző kormány elmulasztotta ennek a költségkereteit a költségvetés­ben biztosítani. A tartalék elfo­gyott, pénz nincs, ugyanakkor kár van, s a legszegényebb térsé­gek lakosait érinti ez az ügy, ezért nem tűr halasztást, a káro­kat most már ki kell fizetni. Re­mélem rövidesen bejelenthetem, hogy elindult a belvízkárosultak kifizetése. Ez nemcsak Szabolcs- Szatmár-Bereg, hanem a szom­szédos megyék számára is lét­kérdés. Itt is stratégiai megoldá­sokra törekszünk: szeretnénk a belvizes területek helyett mező- gazdasági művelésre alkalmas csereföldet adni, a belvizes földe­ket pedig felvásárolni és azokra olyan árvízi erdőket, környezet- védelmi erdőket telepíteni, halas­tavakat létesíteni, amelyek stra­tégiailag kezelik ezt az ügyet. Mondd, cicababa, miért vagy ilyen hallgatag? Ferter János karikatúrája Lószemle Futószáron is jólesett a mozgás a debreceni Farmer Expo-n kiállított lovak tüzesebbjeinek. Az öt napon át tartó vásár lovas sátorában felállított boxokban ácsorgó, szénát ropogtató négylábúak között szemlélődő szabol­csiak örömmel fedezhették fel, hogy hagyományaihoz méltóan, mai jelen­tőségéhez mérten szerepelt megyénk lótenyésztése is: kisbéri félvér lovai­val ott volt a kiállításon a tiszaberce- li Kolozsi László, a kálmánházi Tren- csényi József, a tyukodi Bíró András, a vásárosnaményi Juhász István, s angol telivér szürke kancáját mutatta be a mátészalkai Szováti Tibor Galambos Béla felvétele Munkanélküliek Nyíregyháza (KSH—D. J.) — A KSH lakos­sági munkaerő-felmérése szerint 1998. II. negyedévében az ország 15-74 éves népessé­gének 51 százaléka (3983 ezer fő) volt jelen a munkaerőpiacon. Összehasonlítható ada­tokból számolva a foglalkoztatottak száma az előző negyedévihez és az egy évvel ko­rábbi időszakhoz képest is enyhén nőtt, a munkanélkülieké csökkent, miközben a gazdaságilag nem aktív népességé gyakorla­tilag változatlan maradt. A munkanélküli­ségi ráta 8,0 százalékra mérséklődött, ami az első negyedévinél 0,7 százalékponttal, az 1997. II. negyedévinél pedig 1,4 százalék- ponttal alacsonyabb. Régióként azonban a munkanélküliség igen eltérően alakult. A munkanélküliségi ráta változatlanul Észak- Magyarországon és Észak-Alföldön a legma­gasabb (11-12 százalék közötti), míg Közép- Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon a legalacsonyabb (6-6 százalék). Sikerélmény V« már az életemben nem egy. Ahogy kudarcok miatt is hetekig rágtam magam, olyan sikerek is akadtak, amelyek be­sugározták a napjaimat. Szóval: volt már sikerélményem bőven, de ilyen ragyogóan tiszta ritkán. Ritkán, mert legalább leheletnyit mindig beárnyékolta valami. Vagy az a biztos tudat, hogy va­lamely tetszést arató teljesítmé­nyem, tettem nem is olyan hi­bátlan, nem is olyan jelentős, mint mások vélik. Vagy annak fölismerése, hogy hát igen, ez a dolog sikerült, de néhány másik balul ütött ki, és ki tudja, ide vagy oda billen most a mérleg nyelve. Az ilyen tiszta, zavarta­lan, felhőtlen örvendezés a sike­ren, mint ez a mai — az ilyen si­kerélmény ritka. Szikrázó, villogó, csodálatos őszeleji vasárnap. A folyó­parton habzsolja az utolsó nap­sugarakat az egész család. Mi, az idősebb korosztály tagjai (már az utánunk következő nemzedék is ide tartozik) moz­dulatlanul fekszünk a pokrócon, abszorbeáljuk, tudatosan raktá­rozzuk el testünkben télre a napsugarakat. Nekünk ez töké­letesen elég. De az unokám nem találja a helyét, izeg-mo­zog, beleturkál egy hangyaboly­ba, tépdesi, rágcsálja a fűszála­kat - unatkozik. Megsajnálom. — Gyere, megyünk kacsázni. Persze: azonnal talpon van, és egy perc múlva már ott ülünk a folyóból valami természetes napozóként kiemelkedő kőóriá­son, keresgéljük a meder alján a lapos, kerek kavicskákat. És valahol a karomban bizse­regni kezd egy izom, valahol fel­ujjong bennem egy ideg: az év­tizedekkel ezelőtti harsány, ka- csázó-rohangászó nyarak újjá­éledő élménye. És olyan mohón veszem kezembe az első kavi­csot, ahogy erős dohányosok nyúlnak a rég nélkülözött ciga­retta után. Az unokám is biztat: — Kezdd te, nagyapa! Első dobás. Nem is rossz. Ötöt-hatot bukfencezik a kő, megtesz vagy húsz métert, de csúnyán fejezi be az útját: „be­fullad". A következőnek még kurtább a pályája. A harmadik olyasféle, mint az első volt. És most kerül kezembe az a bizonyos pompás súlypontú, egészen lapos, kerek, kicsiny és mégis súlyos kavics; emlékező iz­maim-idegeim izgalma is talán most hág a tetőfokára. Repül a kő. Repül, a víztükröt szántogatva, már talán az ötve­nedik méteren is túl van. A vé­gén még nagyot szökken, és egy szép loccsanással merül el a vízben. Az unokám feszülten koncentrált, figyelte, mennyit ugrik. — Tizennyolc! — kiáltja a vé­gén olyan elismeréssel, amilyen­re az embernek sokszor évekig kell várnia. — Tizenkettő. Huszonegy. Ti­zenkilenc — számolgatja tovább lelkesen. És én egyre jobban ne- kihevülve törekszem mindig jobb és jobb teljesítményre. A bensőmben hallgat a min­dent kétkedve mérlegelő szkep­tikus bíró. Tökéletesen elégedett vagyok.

Next

/
Thumbnails
Contents