Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-22 / 196. szám

1998. augusztus 22., szombat

18. oldal

Művésztelepi

képek

Szabó Ferenc: Napraforgós csendélet

i4. napokban fejezte be munkáját a H. Nemzetközi Művésztelep, melyet több helyszínen — a Nyíri Arborétumban, Nyíregyháza-Sóstóhegyen, a Kabaláson és Apagyon — működtettek a teremtő egyiittlét életre hívói. A két hétig tartott táborban a romániai és a honi festők, grafikusok több, figyelmet érdemlő alkotást hoztak létre, melyek legjavából a nyíregyházi Mezőgazdasági Szakközép- iskolában nyílt kiállítás. A tárlat anyagából választottuk szemelvényeinket.

Vígh István: Fapáros

Harasztosi Pál felvételei

Pálfy Julianna verse

Maradnék

Az égbe már nem vágyom Öreg vagyok.

Kibúvót keresek, alkut kötnék Mindent megteszek,

Ha örökre itt maradhatok.

Az angyalom a szeretőm És ezer szállal köt a menny,

Megjártam a poklot is Ismerős a mindenség Taszít a hideg értelem A misztikum a Föld nekem.

Lennék fű, fa virág,

Dunán úszó dinnyehéj.

Bányák gyomrában megbúvó Arany vagy ezüst ér,

Derbit nyerő pompás par,ipa,

Bottal vert Bodri kutya,

Az anyám tyúkja,

Kő, por, kalász Vagy bármi.

Isten hagyj itt és felejts el.

(A Csapon született, 1994 óta Magyarországon — megyénkben — élő és alkotó költő, iparművész „Itt és ott” című, nemrég megjelent fuzetecskéjéből választottuk szemelvényünket)

Üvöltő viking a háton csücsül

Villámgyorsan, megállíthatatlanul terjed • Az idei nyár a maradandó testfestésről szól

Ezek a munkák Nyíregyházán készültek, aki bőrbe (lábra, karra) varrta: Pelle Zoltán

Martyn Péter felvételei

Mathé Csaba

Menjünk varratni! A felszólítás nem egy esküvői öltöny, hanem egy csinos tetoválás elkészítésére szólít fel, a hétköznapi nyelvben a varratás tetoválást jelent. Hiába, a divat az divat, ez ellen nem lehet mit tenni. Márpedig az idei nyár nem a hőségre, hanem sokkal inkább a maradandó testfestésről, a tetoválásról szól.

Olyan ez, mint egy gyorsan terjedő fertőzés, villámgyorsan, megállíthatatlanul terjed, de nem úgy mint húsz éve. Hol van már az az időszak, amikor szinte megbotránkoztunk azon, ha valakinek az alkarján felfedeztük az Üss!, vagy a Szeretlek Bözsi! feliratot, esetleg egy pálmafát illetve a születési dátumát. A hatvanas, hetvenes években csodájára jártunk a tetovált tengerészeknek, Amerikából érkezett és valamelyik motoros bandához tartozó turistának, aki büszkén mutogatta a hátára p ingáit sárkányt.

Manapság jöhetnek a sárkányok, a vonalkódok, a pillangók, a delfinek, az ázsiai betűminták, a különböző szekták, vallási formációk, motoros bandák jelképei, csak szép sorban. Nincs megvalósíthatatlan forma, csak kellő fantázia, elképzelés kell, no és egy ügyes kezű rajzmester, aki papírra pingálja az agy szüleményét Hogy miért kell mindez? A férfiak ettől büszkébbek, lélekben erősebbek lesznek, állítják az erősebb nem tetovált képviselői, a hölgyek szexisebbek, kihívóbbak, kívánatosabbak és természetesen divatosabbak lesznek, ez sem mindegy, mondják a gyengébb nem képviselői. És képzeljék, ez nincs korhoz kötve, ugyanúgy odaülhet a székbe a 70 éves bácsika is, vagy a frissen érettségizett. Persze azért kell elszánás, egy kis va- gányság, na és fájdalomtűrés, mert enélkül nem megy. Azért a technika is más, manapság nem feltüzesített tűvel és tintaecsettel végzik a tetoválást, hanem orvosi műszerrel. A legfontosabb a higiénia, a fertőtlenítés, állítja mindkét oldal, a tetováló és a tetoválásra váró, hiszen hallottunk olyanról, aki egy tetoválás alatt kapta meg a HTV-vírust, úgyhogy érdemes vigyázni.

A tetoválógép durván fogalmazva varrógépként működik, beleszúr az anyagba, a bőrbe, és azonnal önti a virágpor alapú festéket. A technika annyira kifejlődött, hogy egy színes kép levonatát is rá tudják rajzolni a bőrre. A rajzművész indigós papírra lerajzolja a kívánt formát, motivációt, ábrát, utána egy közönséges stifttel bekeni a bőrt, majd arra rányomja az indigós részt, utána pedig megrajzolja a kontúrokat. Ezután kezdődhet a tetoválás, ami egy 10 centis ábránál kb. 1,5 óra. A hölgyek legszívesebben a bokájukra, vállukra, mellük fölé, vagy a popsijukra kérik a mintát, a férfiak szinte minden testrészükre. Azért nem annyira, mint a tévében bemutatott tigrisemberre, de például egy tetovált szem a talpra is elfér. Fájni azért fáj, főleg olyan helyeken, ahol vékony a bőr, például a vádli belsején, a könyökön vagy a hason. Van, aki nem bírja, például a virágporra allergiás, annak nem lehet tetoválni, más a fájdalomtól lesz rosszul, emiatt csak több részletben készítteti el a mintát. A tetováló a kezdésnél kéri a páciensét, azonnal szóljon, ha rosszul van, akkor abbahagyja. Csak kevés embernek nem vérzik a művelet alatt a bőre, a vörös nedvet a tetováló fertőtlenítő kendővel töröli le. Amikor kész. lehet csodálni a kész rajzot, na és fizetni. Az ár általában 3-4 ezertől indul, egy teljes hát elérheti a 200-300 ezer forintot. Azért néhány extrém kép: Lehel hűtőgép, üvöltő viking, döglött egér, dinoszaurusz csontozat. A durvább mondatoktól, betiltott jelképektől, például a horogkereszttől óvakodnak a tetováló szalonok, ezt sokszor külföldön, vagy maszkon vett gépeken készítik.

Annyi bizonyos, a tetoválás egy egész életre szól, ezt nem lehet lemosni, levakarni. Sokan erre most nem gondolnak, majd húsz év múlva ráérünk plasztikázni, mondják, bár néhány esetben az ábra helyén jól látható heg maradt. A többség nem gondolkozik ilyenen, büszkén mutatja a baráti körnek, olyan szoknyában, pólóban jár, amitől jól lehet látni a feltetovált mintát. Ha valaki újabb mintával jelentkezik, akkor a barátja máris egy még vagányabbat tetováltat.

Elég vegyes a társadalmi elfogadtatása a tetováltaknak. Az biztos, hogy a rendőrségnél néhány jómadárnak különleges ismertetőjelként a tetoválást jegyzik be a kartonjára. A munkahelyek nagy részénél kimondva kimondatlanul nem szívesen alkalmazzák a festett bőrűeket, mert a főnökség szerint elriasztja a partnereket, ügyfeleket, vevőket. Mindez Dömösön a hétvégi motoros találkozón senkit nem érdekel, a kétkerék imádói ott bemutathatják a legújabb rajzcsodákat.

A világ így ér véget

(részlet)

]S/[lelőtt New Yorkban leszálltunk volna, a kapitány bemondta, hogy odalenn 14 fok van. Na, gondoltam, jövök a harmincharmincöt fokból, itt meg fog fagyni bennem a vese velővel.

Aztán egyszer csak ott voltam Amerikában. Elindultam a Kennedy reptéren, lépcsőn fel, lépcsőn le, folyosón jobbra, folyosón balra, annyit mentem, mint egy távgyalogló, mire bejutottam egy nagy, tornaterem nagyságú csarnokba. Feliratok jelezték, merre kell mennie a bennszülöttnek és merre a többinek A csarnok már tele volt mindenféle népséggel, álltak sorba a kis fülkék előtt, volt vagy nyolc-tíz, s mindegyikben pofára nézvést más és más naci- onáléjú amerikai útlevélvizsgáló ült: néger, zsidó, kínai, olasz, örmény. A fülkétől vagy három méterre egy sárga csík húzódott, azon tilos volt túllépni — prohibited, ahogy az amerikai felírás hirdette —-, míg nem kerül ránk a sor. Vártam egy darabig, mert mindenkivel elvacakoltak vagy tíz percig: kikérdezték, fellapoztak egy nagy bazi könyvet, amelybe nyilván a nemkívánatos elemeket jegyezték be. Végre rám került a sor, egy oltári randa, de amúgy kedves nő megkérdezte, meddig akarok maradni, megvan-e vissza a repülőjegyem, aztán minden jót kívánt, és mehettem. Innen egy még nagyobb csarnokba jutottam, ahol karusszeleken forgott az utasok poggyásza, jelzem, az enyém már nem forgott, mert letolták a ringlispüről, hiszen a megérkezésünk óta eltelt vagy másfél két óra. Hogy fogom én itt a csomagokat megtalálni? De könnyen ment, az én ergya kis táskám szinte kiabált a sok szép bőrönd közül.

Itt is volt vagy nyolc-tíz stand, itt is hosszú sorokban álltak vámvizsgálatra várva. Látom ám, hogy a szélén az egyik standnál egy pofa ücsörög, és senki nem sorakozik előtte. Odamentem és megkérdeztem, hogy meg lehet-e itt is ejteni a vámvizsgálatot. A pali el- vigyorodott, és azt mondta, igen. Megkérdezte, honnan jövök, mi a foglalkozásom, hoztam-e valamit. Például valamilyen munkámat. Mondtam, nem hoztam, mert tudtam, műtárgyat bevinni nem szabad.

— Kár — mondta a vámos —, szívesen megnéztem volna. Szeretem a szobrokat. No, menjen arra az ajtó felé, és mondja a két őrnek, hogy a vámparancsnok engedélyezte a belépést. És érezze magát jól nálunk.

Azt a kis talicskát, amin addig toltam a csomagomat, ott kellett hagyni a két őrnél. Felkaptam a cuccot, és kikóvályogtam a várócsarnokba. Addigra már elég fáradt, elgyötört és álmos voltam, alig vártam, hogy berakodhassak Feri kocsijába, és beleájuljak az egyik ülésbe.

Nézek jobbra, nézek balra, Feri sehol. Kimentem az épület elé, ott sem találtam őket. Esett az eső. Noboszd meg, gondoltam, most mit csináljak? Taxival menjek ki New Jerseybe? Állati sok pénz. New Yorkban van ugyan ismerősöm, talán segít, ha otthon találom. Majd csak rájövök, hogyan kell itt telefonálni.

Visszamentem az épületbe, nézek megint jobbra, hát látom, hogy az útitársak jó része ott tódul ki egy beugróból. Én a vám- parancsnok jóvoltából más ajtón jöttem ki. És ott áll Feri, Anti meg Mary-Lou. Irtára meglepődtek, mikor hátulról rájuk köszöntem. Kimentünk, kinn a parkolóban ott állt egy dögnagy kocsi.

— Nem is tudtam, hogy mostanában dinoszauruszon lovagolsz — mondtam Ferinek.

— Nem az enyém. Béreltük.

— Ferikének nincs most kocsija — vágott közbe Anti. — Ezt a maga kedvéért béreltük, mert Mary-Lounak egy Pintója van, az nagyon kicsi lett volna négyünknek meg a csomagoknak.

Behajigáltam a cuccomat a csomagtartóba, és beültem hátra Antival Mary-Lou vezetett, Feri már nem vállalkozott ilyen hosszú útra. Nagyon sokat romlott az állapota, mióta utoljára láttam. A lábát csak húzta maga után, botra támaszkodva, a

nagy áll még jobban előreugrott a betegség és az öregedés szabdalta arcából. Mintha valaki újra és újra nekifogott volna, hogy vésővel kifaragja azt az arcot, aztán abbahagyta, s kezdte megint máshol. A magas homlokát kivéve talán egyetlen iv és hajlat sem volt rajta, csak szöglet, árok, kiszögellés.

Anti mindjárt mondta is, hogy Ferikével vigyázni kell, nagyon rossz állapotban van, amúgy is rosszul megy neki, nincs pénze, ez a nő is olyan kibírhatatlanul sokba kerül — Antinak Feri minden felesége és szerelme „az a nő” volt —, és most ezt a kocsit is bérelni kellett, az is extra kiadás.

— Anti — mondtam röhögve —, ha gondolja, kiszállok, és megyek gyalog.

"K-ülönben nem sokat beszélgettünk. Beszámoltam az útról, aztán bámultam ki az ablakon, mint Vologya a gömbmoziban. Minden olyan nagy volt, a házak, az autópálya, az autók, akkorák, mint egy pingpongasztal négy kerékkel, mindegyikben ült egy pali, többnyire néger, és nyomta a gázpedált, mint süket tót a klozetajtót. Nagy keservesen kikeveredtünk az agglomerációból, s ott persze már nem volt annyira idegen a világ, hiszen látni lehetett szántót, mezőt, fákat, most már sütött a nap, igaz, elég bágyadtan, hiszen már alkonyodott, de mégiscsak nap volt, mint ahogy a föld föld s a fa ott is csak fa, még ha másmilyen is esetleg, mint a mi fáink.