Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-17 / 192. szám
1998. augusztus 17., hétfő 2. oldal Lakástűz a III. kerületben Budapest (MTI) — Ketten a helyszínen, egy 15 éves fiú pedig a kórházba szállítás után halt bele sérüléseibe, amikor vasárnap hajnali egy órakor kigyulladt a III. kerületben egy tízemeletes épület egyik lakása. A Zsirai Miklós utca 3. számú ház V. emeletének lakásában keletkezett tüzet feltehetőleg elektromos meghibásodás okozta. A tűz következtében a lakásban tartózkodó 41 éves tulajdonosnő, 46 éves élettársa a helyszínen, az asszony 15 éves fia — akit a tűzoltók kimentettek — a kórházban halt bele égési sérüléseibe. A tüzet a nagy erőkkel kivonuló tűzoltók 45 perc alatt eloltották. A házból 15-20 személyt kellett kimenteni. A kigyulladt lakásban eltörött a távfűtővezeték, s ennek következében az alatta lévő lakások beáztak. Napvadász Kft. Budapest (MTI) — Az 1999. augusztus 11- én várható napfogyatkozásra alakult Első Magyar Napvadász Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. félmilliárd forint bevételre számít az elkövetkező egy évben — közölte a kft. egyik alapító cégének vezetője, Karikás György, az Eravis Rt. vezérigazgatója az MTI-vel. A Napvadász Kft.-t a Hunguest Hotels Rt.-vel és az AV Média Hungary Kft.-vel alapították azzal a céllal, hogy e különleges napra széles körben hívják fel a figyelmet, és szervezzék a ritka jelenség iránt érdeklődő turisták programjait, elszállásolását — ismertette Karikás György. A cégvezető elmondta: az egy év múlva bekövetkező ritka természeti jelenség számtalan műsor, turisztikai esemény, rendezvény megtartására nyújt lehetőséget. Ezért tudományos konferenciákat, filmfesztiválokat, úgynevezett napzenei koncerteket, különféle sporteseményeket szerveznek ez idő alatt, emellett könyv-, lap- és lemezkiadásokat is terveznek. A csillagászati programok megvalósításába a kft. bevonja a szakmai szervezeteket is. Teljes napfogyatkozás Magyarországon 2081-ben lesz legközelebb. Az augusztus 11- én tapasztalható jelenség a Szombathely- Siófok-Szeged tengely mentén, attól 50-50 kilométer távolságban látszik majd teljesen. A napfogyatkozás az Atlanti-óceántól egészen Indiáig megfigyelhető lesz, de legtovább Magyarországon, Romániában és Jugoszláviában észlelhető. Éppen ezért hazánkba várhatóan százezrek látogatnak majd ez alkalomból. A vezérigazgató Japánból és az Egyesült Államokból is sok turista érkezésére számít. Karikás György éppen ezért úgy véli: számítani lehet arra, hogy Magyarország szálláshelyei „dugig” megtelnek az égi jelenség megfigyelésére érkező turistákkal. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Ésik Sándor, Sípos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Szabó Miklós A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. ki Lapunk eladott példányszámát ^*“Ig rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1800 forint, fél évre 3510 forint, egy évre 6960 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Legalább 28 halálos áldozata és 220 sérültje van az északír terrortörténelem eddigi legvéresebb bombamerényletének, amelyet szombat délután hajtottak végre a Tyrone grófságbeli Omagh városában. A tettesek hivatalosan egyelőre ismeretlenek, de minden gyanú szerint egy nemrégiben alakult, magát „valódi IRA-ként” azonosító katolikus terrorcsoporthoz tartoznak. Az omagh-i áldozatok között 5 kisgyermek és 16 nő volt. Ugyancsak szombaton pusztító sár- és kőlavina oltotta ki öt német nyaraló életét az olaszországi Bren- ner-autópályán, az osztrák-olasz határtól 34 küométernyire délre AP-felvétel Pelé nagypapa lett Brazíliaváros (MTI) — Pelé nagypapa lett. A brazíliai rendkívüli sportminiszter első unokája, egy fiú Santos városában látta meg a napvilágot — jelentette a Reuters. A fiú anyja, Sandra Regina Arantes do Nascimento 1996-ban ötéves pert nyert meg, amikor sikerült bebizonyítania, hogy ő Pelé — eredeti nevén Edson Arantes do Nascimento — leánya. Sophia Loren kórházban Róma (MTI) — Sophia Lorent egy New York-i kórházban ápolják, miután „enyhe keringési zavar” lépett föl nála — közölte a férje, Carlo Ponti producer a Corriere della Sera szombati számában megjelent interjújában. Ponti jelezte, hogy az orvosok egyhónapi szigorú pihenést parancsoltak az olasz színésznőnek, aki „amint lehet, hazatér”. Loren így nem utazhat a Velencei Filmszemlére, hogy szeptember 3-án személyesen vegye át az Arany Oroszlánt, amellyel pályafutását díjazzák. Ponti elmondta, hogy felesége a repülőgépen lett rosszul, úton Kaliforniából New Yorkba. „Különösen fárasztó utazás volt, mert késtek a járatok és New Yorkban elviselhetetlen hőség uralkodott” — jegyezte meg. Ponti cáfolta azokat a „nevetséges” sajtóhíreket, amelyek szerint Lorent esztétikai sebészbeavatkozás során érte volna a rosszullét. „Igazán nem hiszem, hogy a feleségemnek szüksége lenne rá” — vélte. Ponti kijelentette, hogy Loren egyszerűen kimerült, és részletezte, mennyi mindennel foglalkozik egyszerre. (A színésznő egy szakács- könyv kiadására készül, ezért utazott New Yorkba, az olasz divat nagykövetnőjeként működik Rómában, és új filmet tervez An- Sophia Loren AP-felvétel tonionival.) Bili Clinton vallomás előtt Washington (MTI) — Bili Clinton, az Egyesült Államok elnöke hétfőn, helyi idő szerint 13 órakor (Közép-Európában ekkor 19 óra lesz) a Fehér Ház „Térkép Termében” leül a kamera elé, és megkezdi vallomását a Monica Lewinskyval kapcsolatos szex- botrányügyben. A kamera zárt láncú hálózaton élőben közvetíti az elnök szavait a néhány háztömbnyire található bírósági épületbe, ahol a 23 tagú nagyesküdtszék kísérheti figyelemmel az elhangzottakat. Amelyikük nem tud jelen lenni, utólag megtekintheti a videofelvételt. A kérdéseket Kenneth Starr független ügyész és munkatársai teszik fel az elnöknek. Jelen lesznek Clinton személyes jogi tanácsadói, ami lényeges eltérés az esküdtszéki meghallgatások szokásos rendjéhez képest: más vallomástevő egyedül ül szemben az esküdtekkel, természetesen a bíróság épületében. St. Louis (MTI) — Immár Ausztrália felett halad léghajóján Steve Fossett amerikai utazó, akinek jó esélye van, hogy először kerülje meg a Földet leszállás nélkül léggömbön. A repülést figyelemmel kísérő, egyesült államokbeli, St. Lou- is-i központ jelentése szerint a léghajó vasárnap reggel Ade- laide-től északra járt, esetenként kilencezer méternél is magasabban. óránként 200 kilométert meghaladó sebességgel. Várhatóan még közép-európai idő szerint vasárnap délután Brisbane térségében túljut az Ausztrál kontinensen, ahol gyakorlatilag utoljára lenne lehetősége megszakítani az utat, ha szárazfölEz azonban nem változtat azon a tényen, hogy a hivatalban levő amerikai elnök még sohasem tett vallomást esküdtszék előtt olyan ügyben, amelyben őt magát gyanúsítják bűncselekmény elkövetésével. E feltételezett bűncselekmény pedig természetesen nem önmagában véve az, hogy Clinton talán szexuális viszonyban volt a Fehér Ház egykori gyakornoknőjével, hanem hogy ezt eddig tagadta, s ha nem mondott igazat, akkor eskü alatt hamisan vallott. A másik lehetséges vádpont, hogy a viszony el- tussolására igyekezett rávenni a lányt, illetve saját környezetét. Ha ez az igyekezet arra irányult, hogy a nevezettek hamis tanú- vallomást tegyenek, akkor az elnök elkövette az igazságszolgáltatás akadályozásaként emlegetett bűncselekményt. Hónapokkal ezelőtt, Paula Jones ügyének tárgyalásakor (amelynek során az arkansasi dön akar leszállni. A meteorológiai körülmények nagyjából megfelelőek, az egyetlen gond, hogy a légáramlatok a tervezettnél északabbra sodorják az utazót, aki a magasság váltogatásával keres kedvezőbb szeleket. St. Louisban már a Csendes- óceán fölötti repülést tervezik. A széláramlatokon kívül az elhasznált oxigén mennyiségétől is függ az utazás sikere. Valahányszor a léghajó nagy magasságba emelkedik, Fossett kénytelen oxigénpalackból lélegezni. A mostani szinten hat napig húzhatja a tartalékokkal, ezért a Csendes-óceán fölött csökkentenie kell a repülési magasságot. nő sikertelenül perelte Clintont, azt állítva, hogy orális szexre akarta rávenni egy Little Rock-i szállodában), az ügy voltaképpeni mellékszálaként mind Clintont, mind Lewinskyt megkérdezték arról, volt-e köztük szexuális kapcsolat, és akkor ezt mindketten tagadták. Monica Lewinsky azonban nemrégiben megegyezésre jutott Starr-ral: ha mentesül a korábbi hamis tanúzás jogkövetkezményei alól, akkor hajlandó őszinte, feltáró jellegű vallomást tenni. E vallomás tartalma természetesen elvben éppen annyira szigorúan titkos, mint az elmúlt hetekben beidézett elnöki testőrök, tanácsadók és titkárnők vallomása. Annyi azonban mégis ki- szivárgott, hogy Lewinsky elismerte: másfél éven át több mint egy tucat alkalommal „bizonyos szexuális kapcsolatba” került az elnökkel. — Ha elég messzire eljut az óceánon át, és elég alacsonyra ereszkedik, akkor rendben vagyunk. Fossett hat-nyolc nap múlva eléri Dél-Amerikát, és pár óra alatt átrepül az Andokon — mondta a repülésirányító központ szóvivője St. Louisban. A világkörüli út Argentínában kezdődött, tehát oda is kell visszajutni. Abban az esetben, ha Fossett a Csendes-óceánon nem tudna átkelni, a léghajón van felfújható mentőcsőnak, és a kabint is úgy tervezték, hogy ússzon a víz felszínén. A helyzetét állandóan figyelemmel követik, s vízre szállás esetén értesítik a legközelebb lévő hajót. Hormonvita Róma (MTI) — A Róma melletti Rieti városban, ahol az Ausztriából származó marhahúsokban a vitatott hormonokat először kimutatták, az állategészségügyi hatóság főnöke, Sandro Rinaldi kijelentette, hogy továbbra is érvényesnek tekinti az Olaszországban elvégzett vizsgálatokat. A Rietiben kapott eredményeket Rómában végzett vizsgálatok is megerősítették — állította. Rinaldi véleménye szerint az osztrák hatóságok csak az ország gazdasági érdekeit próbálják meg védelmezni, lévén hogy Olaszország az osztrák marhahús legfontosabb importőrei közé tartozik. Közben az osztrák állattenyésztők közvetlenül Pram- mer miniszterasszonyt teszik felelőssé a húskiviteli korlátozás miatt őket ért 100 millió schillinges kárért, mivel túl korán óvta a fogyasztókat osztrák marhahústermékektől. A miniszter az EU-versenyható- ságokhoz utasította a panaszosokat, azzal, hogy az importstopot Olaszország rendelte el. Egyúttal egységes vizsgálati módszerek bevezetését szorgalmazta nemzetközi szinten a hasonló esetek elkerülésére. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! A HÍVÁS A MEGYÉBŐl^mm INGYENES. LA Rekordközeibe került a léghajós WMm ország-világ