Kelet-Magyarország, 1998. július (55. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-29 / 176. szám

9. oldal 1998. július 29., szerda Maradt a nyolc pont London (MTI) — A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden bejelentette, hogy a fellebbviteli bíróság döntése értelmében a FIA jóváhagyja az 1998. július 12-én Sil- verstone-ban rendezett Forma-l-es gyorsa­sági autós vb-futam végeredményét, egy­ben elutasítja a brit West-McLaren-Merce- des versenyistálló fellebbezését — adta hí­rül a Reuters brit hírügynökség. A döntés értelmében Michael Schuma­cher, az olasz Ferrari német pilótája 8 pont hátránnyal követi a világbajnoki összetett versenyben vezető, McLarenes finn Mika Häkkinent. Az Angol Nagydíj 58. körében Schuma- chert megbüntették, mivel megsértette a szabályokat azzal, hogy akkor előzött, ami­kor a biztonsági autó a pályán tartózko­dott. A német pilóta 10 másodperces bünte­tést kapott, amit az utolsó kört befejezve a boxutcában töltött le. A második helyezett Häkkinen csapata, a McLaren ekkor meg­óvta a versenyt, arra hivatkozva, hogy Schumacher időbüntetését nem hozták nyilvánosságra, pedig ebben az esetben versenyzőjük még javíthatott volna az eredményén. A FIA döntése után a McLaren verseny- istálló nem kommentálta a döntést, ellen­ben a Ferrari, szóvivője útján, igen. — Megértjük a Mercedes csapat kételye­it az angliai futammal kapcsolatban, de el- hihetik, hogy semmi szabályellenes dolog nem történt. Örülünk, hogy igazságos dön­tés született és mostantól a hátralévő ver­senyekre koncentrálhatunk — nyilatkozta a szóvivő. Zagallót felmentették Rio de Janeiro (MTI) — A Brazil Labda­rúgó Szövetség (CBF) felmentette tisztségé­ből a válogatott szövetségi kapitányát, Ma­rio Zagallót és szakmai stábját — jelentet­ték kedden a külföldi hírügynökségek. A szövetség tájékoztatója szerint Zagallo utódját augusztus 31-ig nevezik ki. Zagallo négy világbajnoki címet szerzett a brazil nemzeti csapattal, kettőt játékosként (1958, 1962) és kettőt szakvezetőként (1970, 1994). A 67 éves szakember 148 mérkőzésen diri­gálta a világhírű válogatottat, a mérleg: 107 győzelem, 29 döntetlen és 12 vereség. Az elmúlt hónapban a franciaországi vi­lágbajnokságon a Zagallo által vezetett vá­logatott ezüstérmes lett, ami komoly in­dokként szerepelhetett menesztésében. Za- gallóval együtt távozott a csapat mellől a korábbi többszörös válogatott Arthur An- tunes Coimbra, alias Zico is. Egy átlövőt és egy szélsőt várnak Mocut szerződését még nem tisztázták • Palkó János 1+1 évig a Kisvárdai SE edzője Kisvárda (KM - M. Cs.) — Ked­den reggel futást, este torna­termi edzést rendelt a kisvár­dai hölgykoszorú számára Palkó János edző. A KSE női kézilabdázói a délelőtti edzést kihagyhatták, a tréner pihenőt rendelt számukra. Palkó János 1+1 éves szerződést kötött a KSE-vel. Az elmúlt év­ben Miskolcon edzősködött tré­ner magával hozta a borsodi csa­patból Mocut Anettát, aki az el­múlt évben igencsak jeleskedett a góllövésben. Bár szerződése még nincs végleg tisztázva, ab­ban reménykednek a várdaiak, hogy a másik új igazolással, a ro­mán Bucenszki Carmennel együtt ők ketten a csapat húzó­emberei lesznek. — Nekem az a legfontosabb feladatom, hogy az ittmaradot- takból és az újonnan érkezőkből egységes csapatot „gyúrjak össze” — mondta a tréner. — Ab­ban azért reménykedem, hogy egy átlövő és egy balkezes szélső még érkezik hozzánk. A felké­szülés során a környező ország­beli csapatokkal (Michalovce, Nagybánya, Zilah) valamint a Miskolccal és a Debrecennel sze­retnénk edzőmeccset játszani. Augusztus 20-án nemzetközi tor­nán veszünk részt, majd a szep­temberben kezdődő bajnokság­ban az első két fordulóban ide­genben játszunk, ugyanis a Du- naferr kérte, cseréljük fel a pá­lyaválasztó jogát. A bajnokság­ban egyébként a 9-10. helyre vá­rom a gárdát. Palkó János a kedd délutáni programot ismertette a vár mellett a lányokkal Balázs Attila felvétele Dobogóra úsztak a fiatalok Balogh ezüstje, Horváth bronzai • Mikita több számban is döntős volt Zagallo búcsúpuszija Ronaldónak AP-felvétel Székesfehérvár (KM) — A hét­végén valamennyi strandon, uszodában ki lehetett rakni a „Megtelt” táblát. így volt ez a fehérvári uszodában is, de más miatt! Nem nyaralók lubickoltak, ha­nem olimpiai elsőségről, világ­csúcsokról álmodozó úszópalán­ták tempóztak, ugyanis itt ren­dezték a serdülő úszók országos bajnokságát Az ország valamennyi után­pótlásbázisa képviseltette magát a korosztály legrangosabb hazai seregszemléjén. Az NYVSC szí­neiben hárman álltak rajtköre, és mindhárman alaposan kitet­tek magukért az egy évvel idő­sebbek között is. Vajda Tamás tanítványai kö­zül a tizenöt esztendős Balogh HM. XWV U1VIV1VU V/lOl* szásban másodikként csapott célba. Kortársa, Horváth István rövidebb távokon volt eredmé­nyes, hiszen 200 és 400 gyorson egyaránt a dobogó harmadik fo­Bringára! Kisvárda (KM) — Egész napos programra invitálják a kerékpározást kedvelőket vasárnap Kisvárdán. A nyi­tányt egy országúti verseny jelenti, gyülekezés (reggel fél nyolctól) és rajt (kilenc­kor) a lovaspálya előtt lesz. A résztvevők a tiszakanyári Tisza-hídig tekernek, még­pedig kétszer oda-vissza. Körülbelül délben kezdődik a második felvonás, a Kresz-vetélkedő, majd a zá­rószám, a háztömbkörüli verseny következik. Ez dél­utánháromkor rajtol a Bal­zsam patika előtt, a' táv tíz kör, 30 kilométer. Nevezési díj nincs előnevezés van, ezen a címen: Szabó Tibor, 4600 Kisvárda, Temesvá­ri út 30. A végére is ezüstöt főztek a szakolyi Szakácsék Hortobágyon remekelt a nyírségi fogat • Nyírteleken a hazai versenyző volt a legpechesebb Hortobágy-Nyírtelek (KM-M. L.) — Akár sorozatot is indít­hattunk volna a hétvégi lo­vasversenyekről szóló beszá­molóknak, hiszen volt prog­ram bőven. Tegnapi számunkban a nyerge­sek sikereit adtuk közzé, most a fogatosokon a sor. A nagy szá­mot természetesen a Hortobágyi lovasnapok jelentett, ahol a ket­tesfogatok amolyan bemutató­versenyen vettek részt. Az igen erős, világbajnokokat felvonulta­tó mezőnyben remekelt a Szako­lyi Lovasklub fogata. A szárat Szakács Róbert kezelt igen sza­kértőén, Jankó és Ali pedig ügyesen és gyorsan hajtotta vég­re az utasításokat. A verseny kétnapos volt, mindkétszer egy különleges akadály-maratonhaj- tás volt a szám. Szabó Béla szakolyi klubveze­tő nagy megelégedésére a fogat mindkét nap második lett így igen biztosan szerzett ezüstöt. Végül Kecskeméti személyében egy volt világbajnok nyert, ám Szakács megelőzte többek között a két Lázárt, akik szintén világ- bajnoki arannyal büszkélkedhet­nek. A szakolyiak következő megmérettetése Bugacon lesz. Nyírteleken hagyományte­remtő céllal, rendezték a lovas­napot. Az ugyancsak kétnapos seregszemlén főszámot szintén a kettősfogatok versengése, a regi­onális viadal jelentette. A rendezők igen fogós pályá­kat jelöltek ki, akadályhajtásban mindenki túllépte az időt a ma­ratonhajtásban pedig három bu­kás is volt. A legpechesebb ver­senyző különdíját bízvást a nyír­teleki Vinnai Attila kaphatta volna, aki a díjhajtás és a mara- ton után az élen állt, az akadály­hajtás után az összetettelsőség is az övé lett volna. Igenám, de lo­vain rajta maradt a segédszár, ez pedig ok a kizárásra, így csak ki­lencedik lett a hazai induló. Végeredmény: 1. Nyúl István (Debrecen), 2. Bartha István (Mátészalka), 3. Kuli Sándor (Mezőcsát), 4. Fekete György (Ópályi), 5. Gyurcsán Mihály (Nyírség Lovas Klub), 6. Mócsán Csaba (Nyírség LK), 7. Lengyel Szilárd (Ópályi), 8. Harman Mi­hály (Nyírség LK), 9. Vinnai At­tila (Nyírtelek) 10. Kudri László (Tokaj). Szakács Róbert bravúrosan hajtott A nyírteleki versenyen Vinnai Attila volt a legpechesebb versenyző Amatőr felvételek Mü»liagyaiwgilg SPORT Balogh Lőrinc Horváth István Balázs Attila felvételei kára állhatott. Mikita Noémi egyelőre nem gyűjtött be az ér­mekből ám tizenhárom évesen remek teljesítményt jelent az, hogy több számban is döntős tu­dott lenni.

Next

/
Thumbnails
Contents