Kelet-Magyarország, 1998. július (55. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-24 / 172. szám

1998. július 24., péntek 7. oldal Életveszélyben CSERVENYÁK KATALIN Kertész leszek, nevelek Racskó Tibor felvétele O Áttelepülésének századik évfordulóját ünnepli az idén Újkenéz. A Záhony és Vásá- rosnamény között fekvő községet a Tisza folytonos áradásai kényszerítették arra, hogy három kilométerrel odébb költözze­nek. A nem mindennapi eseményre augusz­tus 15-én és 16-án emlékezik meg a falu. Ugyanekkor tartanak hálaadó istentisztele­tet is, hiszen az áttelepülőknek első dolguk volt új templomot építeni. CJ A Magyar Vöröskereszt Tiszadadán szervez véradást július 24-én, pénteken. Az önkéntes véradókat nyolc és tizenkét óra kö­zött az idősek napközi otthonában várják. O Nyílt nap lesz Nyíregyházán a dianeti- kai központban szombaton ) 4 és 18 óra kö­zött. Az érdeklődők az elme működésével, életünkre gyakorolt hatásával ismerkedhet­nek meg. A hallottakat mód lesz szakembe­rek vezetésével megvitatni is. Érdeklődni a 409-419-s telefonon lehet. O A Természet és én címmel hirdet no­vella, vers illetve képzőművészeti pályázatot a Vadász Könyvklub Egyesület. Három kate­góriában szervezik a versenyt, a tíz és tizen­négy, tizenöt-tizennyolc és az azon felüliek számára. A téma természetesen a vadászat, horgászat, természetjárás. A pályamű terje­delme maximum öt gépelt oldal, illetve két vers, két darab A/4-es méretű rajz, fest­mény. Cím: 1134 Budapest, Tüzér út 43. fsz/l. O Elismerő oklevelet kapott a Több Szem Pont Nemzetközi Video- és Filmkarne­vál zsűrijétől nemrég a nyíregyházi Kalocsai István és Konyári László. Kalocsai István a Ke- piszkóp, a Kobjektív és a Körvideó kifejleszté­séért, Konyári László pedig a Juliska néni tör­ténete című filmjével érdemelte ki az elisme­rést. CJ Árvíz miatt elmarad a gávavencsellői Tí- szapart Horgászegyesület július 26-ra terve­zett házi horgászversenye. (KM) Nyíregyháza (KM) — Ez év no- minden hónapja éjszakáin ta- — Általában veszélyről nem vemberében rendkívüli meteoré- pasztalhatók felvillanások, ami- beszélhetünk. Azt viszont tud- ram keresztezi a Föld útját a vi- két népszerűén „csillaghullás- nunk kell, hogy űrkorszakban A meteorok általában a földfelszín feletti 50-km-es magasságban izzanak fel lágűrben. A jelenséget nem isme­rő emberek félelemmel fordul­nak majd az ég felé és egyféle vi­lágvégét látnak majd bekövet­kezni — tájékoztatta kérésünkre lapunk olvasóit Tátrai Béla, a TIT nyíregyházi csillagászati szabadegyetem vezetője. CJ Miért különleges a novembe­ri meteoráram? — Általában elmondható, hogy a Föld légkörében az év nak” neveznek. A novemberben bekövetkező meteoráram a meg­szokottnál sokkal több ilyen fel­villanást fog mutatni. Ezek kap­csolatban vannak a Leonidák meteorraj megjelenésével, ame­lyek 33 évenként különleges me­teorzáporral bombázzák légkö­rünket. Cl Jelent e valamilyen veszélyt a Leonida meteoráram Földünk­re? nem terveznek, bizonyos műhol­dakat nem állítanak ekkor pályá­ra. OMit tudunk a meteorok sebes­ségéről? —- Ez igen fontos kérdés. A se­besség megadásánál viszonyítási alap a Föld térben történő moz­gása, mértéke. Számos meteor el­éri világűrben az 50, sőt 60 km/másodperc sebességet is. A Föld felszíne felett úgy 20 km magasságban kb. 2 km/másod- percre csökken. A nagymértékű sebességcsökkenés oka az, hogy miközben a meteor a Föld felszí­ne felé közeledik, egyre nagyobb sűrűségű légrétegekbe ütközik. A meteor nagyságától függ, hogy a Föld felszínéig milyen méretű juthat. Cl Mikor lesz a meteorzápor maximuma? — Csillagászati évkönyvek ezt nagy valószínűséggel ez évben november 17-re teszik, az éjszaka második felében történő leggya­koribb felfénylésekkel. l7 Hogyan figyeljük meg a csil­laghullást? — Csak szabad szemmel látha­tók jól a Leo (Oroszlán) csillag­kép irányában. Az „Öreg hölgy" meteor 2758 kg-ot nyom Világvége nem, meteorzápor igen Csillagászati évkönyvek a zápor idejét nagy valószínűséggel november 17-re teszik Főúton lassan is Nyíregyháza (KM) — Főút­jainkon a jelenlegi szabá­lyozás szerint lassú jármű­vel, pl. vontatóval nem le­het közlekedni.. A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Álla­mi Közútkezelő KHT. éppen ezért az aratás idejére eny­hít a szigorú szabályozáson: lehetővé teszi, hogy a mező- gazdasági lassú járművek is közlekedhessenek. Meg­szüntetik a betakarítás ide­jén az országos főutak men­ték elhelyezett tilalmat jel­ző táblákat, egyben kérik a többi járművezető türelmét, megértését. Beszédes Nyíregyháza (KM - F. A.) — Böngészés a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapi­tányság 1998. első félévi munká­jának értékeléséből. A köznyugalmat jelentősen za­varó rablások száma 93-ról 56-ra csökkent. Legfőbb előfordulási helyek: Nyíregyháza, Kisvárda és Nyírbátor. Az ismertté vált elkövetők szá­ma 3941-ről 4245-re növekedett. A gyerekkorú jogsértők száma 152 volt. A megyében 16 rendőrőrs mű­ködik és 114 székhelyen 187 kör­zeti megbízott dolgozik, akik te­vékenyen hozzájárulnak a közte­rületeken elkövetett jogsértések csökkentéséhez. Az év első felében a különféle szabálysértési ügyekben kisza­számok bott egy főre eső pénzbírság átla­ga 8280 Ft-ról 9210 Ft-ra emelke­dett. A szabálysértési eljárások­ban szereplő külföldiek száma 47-ről 72-re növekedett. Összesen 3600 darab sörétes, 1617 darab golyós, 648 darab kis- golyós lőfegyver, illetve önvédel­mi célra 865 darab gáz-és riasztó- fegyver tartása volt engedélyez­ve. Megyénk területén 8410 külföl­di állampolgár él. Státuszukat te­kintve 6742 bevándorolt, 1668 hu­zamosabb tartózkodási enge­déllyel rendelkezik, további 83 személy menekültként van nyil­vántartva. Különféle jogsértések miatt az első fél évben 345 főt utasítottak ki megyénk területé­ről. Ez 101-gyel több, mint az elő­ző év azonos időszakában volt. A gépírás-gyorsírás kurzuson 15-en, a gépírás-szövegszerkesztésen 17-en vizsgáznak ösz- szel. Jászainé Kosztik Lídia másodszor képez át 1790, illetve 1230 órában a Munkaügyi Központ szer­vezésében érettségizett 18-40 év közötti nőket, akik közül a legtöbben el is tudnak hamarosan, vagy még tanfolyam közben helyezkedni _________________________________Harasztosi Pál felvétele Négyszázharminc éve halt meg Madridban Don Carlos spanyol trónörökös. II. Fülöp fia volt, de súlyos betegségei miatt alkalmatlan lett az uralkodásra. Helyet kapott ugyan az államtanácsban, de szigorú felügyelet alatt élt. Elborult elmével el akart szökni az országból, mire a király fogságba ve­tette. Rabságáról és halálá­ról később romantikus le­gendák születtek, életét töb­ben is feldolgozták. Leghí­resebben a német költő Friedrich Schiller. Tíz éve halt meg Elek Ilo­na kétszeres olimpiai baj­nok, hatszoros világbajnok, hatszoros magyar bajnok hatvanháromszoros ma­gyar válogatott vivő, zene­szerző. 1568 Folyóink jellemző napi adatai: a TI­SZA Tiszabecsnél -64 cm, apad, 22%, 20,4 fok; Vásárosnaménynál 170 cm, apad, 35%, 21,1 fok; Záhonynál 173 cm, apad, 46%, 21,7 fok; Dombrádnál 412 cm, apad, 56%, a vízhő­fok nincs jelezve. A SZA­MOS Csengéméi 91 cm, apad, 19%, 23,4 fok; a KRASZNA Ágerdőnél 391 cm, apad, 62%, 26,2 fok; a TÚR Garbóiénál 29 cm, apad, 22%, 23,5 fok. 4 'üVt.'/]»:Ii.kJ * Ügyeleti időben Nyíregyhá­zán a Szent István út 14. szám alatt látják el a bete­geket. Az ügyeletes patika ezen a héten a Korona gyógyszertár (Szabadság tér l.). !#!• HAZAI HOL-IHI Nem egy halálos, súlyos baleset történt már a nyíregyházi Deák Ferenc és Kiss Ernő utca kereszteződésében. Szinte mindenna­posak a koccanások. Ezt tudja mindenki, ám tenni még semmit nem tettek ellene. Végső elkeseredésében fordult lapunk­hoz olvasónk. Földes Gábor gyógyszerész, aki 1976 óta gyakorlatilag minden baleset- ( nek szemtanúja, hiszen szemben lakik és a sarki gyógyszertárban dolgozik. A napok­ban, miután két kocsi karambolozott, az épület falához csapódott az egyik, a virág­ágyásban kötött ki a másik. A környéken élők többször megkeresték már a polgár- mesteri hivatalt, ám azon kívül, hogy a meglévő táblák számát újabbakkal szaporí­tották, semmi más nem történt. Márpedig itt tábla nem segít (eltakarják a fák is). Meg­oldást jelentene a fekvőrendőr, amely lassí­tásra kényszeríti a száguldó autóst. Ezt az­zal utasították el, hogy jobbkéz-szabálynál nem lehet fekvőrendőr. Javasolták: legyen itt lámpa. Az valamiért megint nem megy. Végül is teljesen mindegy: mit, hogy nem lehet megcsinálni. A probléma megoldásá­ra kellene törekedni. IN/lert probléma van. A kismamák sokszor kint hagyják a gyógyszertár előtt a babako­csit, míg a receptet kiváltják. Az is szabály, hogy meg kell várni, míg egy ártatlan cse­csemő meghal, hogy a felnőttek rugalmat­lan, szabálykereső játéka abbamaradjon? KM-illusztraciok élünk és a Föld körül számos műhold kering. Ezek a légkörön túl, a világűrben találhatók, ezért megsérülhetnek, illetve működésképtelenné válhatnak. Az űrkutatás kiterjed a meteorá­ramok pályáinak meghatározá­sára is. Igen fontos ez a meglévő, de az építendő űrállomások szempontjából is. Előre látható­an a novemberi meteoráram ide­jén asztronauták részére űrsétát

Next

/
Thumbnails
Contents