Kelet-Magyarország, 1998. július (55. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-22 / 170. szám
9. oldal 1998. július 22,, szerda Ketten is dupláztak Négyen nem utaztak az Újpesttel A lila-fehérek Bajnokok Ligája előselejtezőt játszanak Moldova fővárosban, Chisinauban Budapest (MTI) — Az Újpest labdarúgócsapata kedden elutazott Moldova fővárosába, Chisinauba, korábbi nevén Kisi- nyovba, ahol szerda délután — magyar idő szerint 17 órakor — játssza le a Bajnokok Ligája előselejtezőjének első mérkőzését a helyi Zimbru gárdája ellen. Sérülés miatt nem utazott az együttessel a csapatkapitány Szlezák Zoltán, továbbá Bérczy Balázs és Véber György, míg Herczegh Miklós az elmúlt idényben kapott eltiltása miatt maradt itthon. Nem tartott a csapattal Kozma István, Jenei Sándor, Babati Ferenc és Eszenyi Dénes sem, akik a játékosoknak járó kifizetések elmaradása miatt nem írták alá a szerződést az újpesti bajnokcsapathoz. — Tehetséges fiatalok igyekeznek eredményesen pótolni a hiányzókat — mondta Tóth András. — Bizakodó a hangulat a játékosok körében, mindenki arról beszélt az indulás előtt, hogy sikerrel kell vennie a csapatnak az első akadályt a rangos sorozatban. A Moldovába utazott újpesti csapat névsora: Bíró Szabolcs, Zele Balázs (kapusok), Sebők Vilmos, Fehér Csaba, Tamási Zoltán, Lőw Zsolt, Pető Tamás, Kiskapusi Balázs, Tejnóra Zoltán (hátvédek), Kvasz Krisztián, Vasile Miriuta, Tóth Norbert Pintér Attila (középpályások), Kovács Zoltán, Goran Ko- punovics, Korsós Attila (csatárok). Az újpestiek cserepadján csak ifjúsági korú játékosok szerepelnek, emiatt egy döntetlennel kiegyezni a lila-fehér gárda. Liptai Zétény Balázs Attila felvétele Debrecen (KM) — Két helyszínen is szerepeltek az NYSI fiatal teniszezői a hét végén. Debrecenben a DEAC-Ericsson Kupán ketten is dupláztak. Pótor Zsolt az F12-es kategóriában szerzett győzelme után az F14-ben második lett, ugyanilyen helyezést ért el a lányoknál Zubor Zsófia. Az F12-ben Pótor mögött két NYSI-s versenyző, Nagy László és Liptai Zétény állhatott a dobogóra. F14-ben Nagy László, míg az L14-ben Kovács Zsuzsa harmadik, az L12-ben Sziklai Eszter pedig a második helyen végzett. Kiskunfélegyházán a Fosters Kupa '98 viadalon Bodnár Norbert (NYVTC) ezütérmes lett az F2-es kategóriában. Három időt is kérhetnek A holland Leon van Bon nyerte a Tour de France kerékpáros verseny 9. szakaszát AP-felvétel Dino Zoff Az új kapitány AP-felvétel Róma (MTI) — Dino Zoff, az olasz futball közelmúltjának kapuskiválósága veszi át Cesare Maidini helyét az itáliai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján. Luciano Nizzola, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke hétfőn este titkosnak minősített megbeszéléseket folytatott Cesare Maldini- vel, az olasz válogatottat a franciaországi labdarúgóvilágbajnokságon irányító szövetségi kapitánnyal, s a tárgyalások végén Maidini leváltása mellett döntött. — Cesare Maidini pályafutása véget ért az olasz válogatottnál, Dino Zoffé pedig most kezdődhet el — nyilatkozta Nizzola. Az ANSA olasz hírügynökség értesülései szerint Luciano Nizzola kedden már az utódlás részletkérdéseit kívánta megvitatni válogatottságával kapusrekordernek számító Dino Zoff-fal. Zoff, aki jelenleg a fővárosi AS Roma elnöke, nemzeti hősnek számít Olaszországban azóta, hogy 1982- ben csapatkapitányként világbajnoki címig vezette a válogatottat. Nyíregyháza (KM) — Néhány új szabályt vezetnek be ősztől a magyar kosárlabdapályákon, amelyről Kamarás György, az NYKE-Isobau edzője adott rövid tájékoztatót. — A legfontosabbak: a mérkőzések második félidejében mindkét edző nemcsak két, hanem három időt is kérhet. A másik változás: ha a játékos 3 pontos kosarat dob, de közben a védő felugorva beleért a labdába, akkor csak 2 pontot ér a kosár. Az új szabályok szerint szigorúbban bírálják el a játékvezetők a támadó személyi hibákat. A sportszerűtlen hiba lehet technikai hiba, ilyenkor az ellenfél két büntetőt dob és utána folytatódik a játék. Ilyen hiba lehet az, ha az egyik játékos megsérti a játékvezetőt. A másik a sportszerűtlen hiba, például a szándékos szabálytalanság, amikor a két büntető után a labdát is birtokolja az ellenfél. A nyíregyházi férfi kosarasok már az új szabály ismeretében kezdték á felkészülést Balázs Attila felvétele f Rutai kényszerből védett La Coruna (MTI) — Peter Rufai, a franciaországi labdarúgó-világbajnokságon (le)szerepelt nigériai válogatott kapusa azt állítja, politikai nyomással kényszerítették a vb-szereplésre. A spanyol élvonalban szereplő Deportivo La Coruna második számú kapusát sokan kritizálták a vb második körében, a Dánia elleni 4-1-es vereséget hozó találkozón nyújtott teljesítményéért. Rufai spanyolországi visszatéréA kenyai Barmasai már túljutott a vizesakadályon a 3000 méteres akadályfutásban a Jóakarat Játékokon, s végül elsőként ért célba AP-felvétel Az élen Wiesbaden (MTI) — Az argentin Gabriel Omar Batistuta vezeti félidőben a nemzetközi futballélet statisztikáival foglalkozó, német székhelyű IFFHS által nyolcadik alkalommal kiírt, az Év gólszerzője címért folyó versenyt — derült ki a szervezet által kiadott összefoglalóból. Tavaly a brazil Ronaldo 22 góllal nyerte el a titulust. Az 1998-as viadal jelenlegi állása: 1. Gabriel Omar Batistuta (argentin) 13 gól, 2. Luis Hemández (mexikói) 11, 3. Marcelo Salas (chilei) 10, Davor Suker (horvát) 10, Sergio Joao (brazil) 10, 6. Benedict McCarthy (dél-afrikai) 9, Ronaldo (brazil) 9, 8. Hosszam Hasszán (egyiptomi) 8, Fernando Morientes (spanyol) 8, Számi el-Dzsa- bir (szaúd-arábiai) 8, 11. Oliver Bierhoff (német) 7, Csoj Jong Szu (dél-koreai) 7, Patrick Kluivert (holland). se után kijelentette: annak ellenére, hogy sem mentálisan, sem fizikálisán nem volt felkészülve a világ legrangosabb futballtor- nájára, Nigéria vezetői kényszerítették a világbajnoki részvételre. — Amikor véget ért a spanyol bajnoki idény, egy barátommal Kubába szerettünk volna utazni. Éjszaka sokáig kimaradtunk és egy diszkóba is elmentünk, mert nem gondoltam, hogy elutazhatok Franciaországba. Reggel jött a telefon, és arra kényszerítettek, hogy csatlakozzam a világ- bajnokságra utazó nigériai kerethez — nyilatkozta Rufai. — Nem volt más választásom, mint az utazás. Hatalmas politikai nyomás nehezedett rám. Mivel nem voltam megfelelő edzettségi állapotban, nem is tudtam azon a szinten védeni, amit elvárok magamtól — mondta a kapus. Balaton-átúszás Nyíregyháza (KM) — Július 25-én rendezik a Nutella támogatásával a Balaton-átú- szást, amelynek távja 5200 méter. A vállalkozó kedvűek Révfülöpön a labdarúgópályán jelentkezhetnek szombaton 7-13 óra között, ahol a kötelező orvosi vizsgálatot is megtartják. Az úszók folyamatosan startolnak, a cél a balatonboglári Platán strand. Néhány jó tanács az úszóknak: ha meleg a víz, kb. 24-25 fokos, alig kell foglalkozni a zsírzással, ha hideg a víz, akkor érdemes magunkat tetőtől talpig lezsírozni. Három órával az úszás előtt a bőséges, de nem túl zsíros, fűszeres étkezés nem okozhat gondot. Jogutódlás Budapest (MTI) — A Magyar Labdarúgó Szövetség még ezen a héten kérvényezi a bíróságtól annak megállapítását, hogy a professzionális labdarúgó-bajnokságra benevezett 18 gazdasági társaság jogutódja-e az elmúlt idényben az élvonalban szerepelt kluboknak. Minderről Kovács Attila MLSZ- elnök tájékoztatta kedden az MTI-t, hozzátéve, hogy az MLSZ tiszteletben fogja tartani a bíróság döntését. Mivel a bírósági ülésszak augusztus 24-én kezdődik, addig ugyanis nyári szünet van, így csak azután születhet jogi állásfoglalás e kérdésben. Toborzó Nyíregyháza (KM) — A Nyíregyházi Városi Sportiskola labdarúgó-szakágának serdülő I. csapata felvételt hirdet 1985. szeptember 1-je és 1986. május 31-e között született fiúk számára. A tehetséges megyebeliek részére lehetőség van beiskoláztatásra és kollégiumi elhelyezésre. Jelentkezni lehet július 27-én, hétfőn 15 órakor az NYVSC Tisza- vasvári úti pályáján iff. Pók István edzőnél. SPORT