Kelet-Magyarország, 1998. július (55. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-11 / 161. szám
1998. július 11., szombat 5. oldal fj-ihim HAZAI HOL-MI Az Év ápolója Fehérgyarmat (M. K.) — Semmelweis Ig- nácra emlékeztek a héten Fehérgyarmaton a Szatmár-Beregi Kórház dolgozói. Dr. Szőke József, a kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának főorvosa, Károlyi Kálmánná, higiénikus főnővér és Gerő Zoltánná belgyógyászati osztályvezető főnővér tartottak szakmai előadásokat. Bérezi Emese vezető műtősnő angliai tanulmányúján szerzett tapasztalatairól számolt be. Az ápolási egyesület helyi szervezete egy évvel ezelőtt díjat alapított az Év Ápolója címmel, melyet először most adtak át. Az egyesület által felállított bizottság az Év ápolója 1998 kitüntető címet az egyesület emblémájával ellátott aranygyűrűt ebben az évben Nagy Béláné nyugdíjas szülésznőnek ítélte oda, aki 35 évig dolgozott a fehérgyarmati kórházban. Az egyesület vezetője további három kiemelkedő munkát végző ápolónőnek nyújtott át értékes tárgyjutalmat. A kórház vezetése új kitüntetést alapított az év során kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollektíva számára. Az elismerő oklevelet és a vele járó pénzjutalmat az idén a fül-orr-gégészeti osztály kollektívája érdemelte ki. Lelkiismeretes munkájáért további tizenkilenc dolgozó kapott pénzjutalommal együttjáró kitüntető oklevelet. A kórház vezetése nevében dr. Vadász Mária valamennyiüknek köszönetét fejezte ki a beteg emberek gyógyítása érdekében kifejtett lelkiismeretes, odaadó munkájukért. P Mi A VÍLyMJÍíl:(&!■ Haszonnal szolgált Nyíregyháza (KM - L. Gy) — A parlament már a kormányalakítás napján döntött az egészségbiztosítási, illetve a nyugdíjbiztosítási önkormányzat megszüntetéséről. Ezzel kapcsolatosan a Területi Egészségbiztosítási Bizottság elnökét, Mrenkó Lászlót kérdeztük. — Már a választási időszakban ismertté vált az új hatalom eltökélt szándéka az önkormányzatok megszüntetéséről. Ezzel „erőből” olyan rendszert dobnak sutba, amely a tőlünk fejlettebb kultúrájú országokban már száz éve jelen van, s talán nem véletlenül! Arról nem is szólva, hogy az önkormányzatok működése az Európai Unió elvárásai között is szerepel. — Személy szerint is aggódom a hatalomnak e dirrekt döntése miatt, mert nem értem, hogy e széles társadalmi rétegeket érintő kérdésben miért nem tett kísérletet az érdekegyeztetésre, a társadalmi vitára? Nem értem továbbá azt sem, hogy az Alkotmánybíróság bölcs döntéséből miért csak egy részt emeltek ki érvként, holott tudomásom szerint az Alkotmánybíróság 2000 január 1-ig szóló határidőben jelölte meg az alapok optimális kezelésének kidolgozását. — A TEB működésének e rövid ideje alatt is úgy gondolom, haszonnal szolgálta a járulékfizetők érdekeit, vizsgálatainkból, tapasztalatainkból a Megyei Egészség- biztosítási Pénztár is profitálhatott. Csak néhány témát megemlítve: áttekintettük a háziorvosi szolgálat, a szakellátás, az otthonápolás, a gyógyszerellátás, az ügyfél- szolgálatok megyei helyzetét. De betegelégedettségi vizsgálatot is folytattunk a járulékfizetők, a betegek körében, és sorolhatnám még. Szabolcsiak tábora Szabolcs, Szabolcsveresmart (KM - L. Gy.) — Tavaly, július 28-án megyénk névadó településén, Szabolcs községben találkoztak azon települések képviselői, amelyekben szintén jelen van a Szabolcs név. A szabolcsi és a szabolcsveresmarti polgármesterek, Lakatos Dénes és Nagy Béla akkor határozták el, hogy a jövőben iskoláik tanulóit cserevakáción látják vendégül. Az idén 22 szabolcsi gyerek utazott tanári kísérettel Szabolcsveresmartra. A veresmartiak hétfőn az iskolájukban szállásolták el a gyerekeket, s ugyancsak gazdag programot kínáltak nekik. Menedékház. otthon mamáknak Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — A legkiszolgáltatottabbak, az üldözött, hajléktalan, állami gondozásból kikerült anyák és gyermekeik védelmére hozta létre a Vöröskereszt pályázati pénzből, sok önzetlen cég és magánszemély anyagi és természetbeni támogatásával s szinte az egész ország- , ból származó adomány segítségével Anya- és Gyermek Segítőotthonát. A háromszáz négyzetméter alapterületű menedékház, amelyet tegnap adtak át rendeltetésének, harmincszemélyes, elsősorban a megyénkben élők biztonságos átmeneti elhelyezését szolgálja, de természetesen nyitott minden rászoruló és információt igénylő előtt. Nyitott és sokoldalú, hiszen amint azt Ferencziné Kun Beáta otthonvezetőtől megtudtuk, szociális, mentális és foglalkozMinden készen áll a pártfogoltak fogadására Martyn Péter felvétele tatási, prevenciós program is taknak. De nem csak nekik — a rendelkezésére áll a befogadót- profilból adódó feladatokat három főállású diplomás szakember látja majd el. A fenntartás biztonságosságát az állami normatíva és Phare pályázati pénz garantálja. A háznak az átadás pillanatában még nem voltak lakói, de egy hónapja már igen sokan vannak várakozólistán. A térítési díj egyéni helyzethez szabott lesz, csakúgy, mint a maradási idő, mely a működési szabályzat szerint öt hónap ugyan, de ezt humánusan és rugalmasan kezelik majd. Szarkáné Kövi Márta a szervezet megyei titkára még egy (sajnos ritka) örömteli eseményről, mint áttörésről is beszámolhatott. A Szabolcs Gabona Rt. erre az évre egymillió forintot juttatott számukra karitatív munka ellátására és alapfeladataik elvégzésének megkönnyítésére. Újabb áradások a FelsöTiszán Nyíregyháza (KM) — Az elmúlt 48 órában folyóink vízgyűjtőin területi átlagban további 15-25 milliméter közötti csapadék hullott az alábbiak szerint: a Krasz- nán 5-10 milliméter, a Tiszán 10 milliméter, a Túron 15-25 milliméter és a Szamos mellékfolyóján, a Láposon 15-25 milliméter. Pénteken a hajnali órákra mindenütt felszakadozott a felhőzet. A Kraszna a határszelvényben tovább árad, jelenleg az 1970-ben eddig észlelt legnagyobb vízállást már 50 centiméterre megközelítette, így 600 centméter feletti vízállást regisztráltak. A folyó Romániában Domahídnál tegnap reggel 632 centiméteres vízállással tetőzött. A III. fokú készültséget hazánk területén is elrendelték az Ágerdőmajornál mért 582 centiméteres vízállásnál. A Tisza magas vízállása Vásárosna- ménynál visszaduzzasztó hatással van a betorkolló Krasznára, ezért az eddigieknél hosszabb apadásra kell számítani. A Tiszán is heves árhullám indult el, intenzitására jellemző, hogy két nap alatt 5 m-t emelkedett a folyó vízszintje Tivadar- Vásárosnamény térségben. Jelenleg Tiszabecs és Záhony között végig I. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A Túron is intenzív áradás tapasztalható, ezért tegnap reggel 6 órától a folyó védvonalai mentén I. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A Szamoson bekövetkezett több mint 3 méteres vízszintemelkedés is már megközelíti az I. fokú készültség szintjét. A Vízügyi Igazgatóság védelmi osztagát készenlétbe helyezték, ugyanakkor a Polgári Védelem nagyecsedi árvízvédelmi alegysége is készenlétben áll. Szintén készenlétbe helyezték a gátfeltáró szakcsoportot, melynek feladata a Kraszna kritikus töltésszakaszain a jelenlegi és a várható hosszú terhelés hatásainak (állékonyság, átázás stb.) vizsgálata. Megyénk területén az elmúlt három napban a Nyírségben 45 milliméter, Felső-Sza- bolcsban 60 milliméter, Bereg- ben 70 milliméter, az Ecsedi-láp területén 50 milliméter, Tisza- Szamosközben 40 milliméter csapadék-mennyiséget mértek. Az esőzés hatására jelentősen növekedett az elöntött és túlnedvese- dett területek nagysága. A 15 ezer 350 hektár elöntött területből 5700 hetár vetés és 3000 hektár szántó, a művelhetetlen terület pedig közelít a 100 ezer hektárhoz. Az elöntött területek pontos felmérése folyamatban van. A terület közel 90 százalékán a 12 belvízvédelmi szakaszból 11 körzetben tartanak belvízvédelmi készültséget, ebből a legsúlyosabb a helyzet a beregi öblö- zetben, az Ecsedi-lápon, és a Fel- ső-Szabolcsban. A Tisza-Túr-kö- zi belvízvédelmi szakaszon elrendelték az I. fokú készültséget, míg a Beregben I. fokról II. fokra növelték a készültséget. A kötött talajú beregi öblözetben a reggeli órákban intézkedtek a legmagasabb, III. fokú készültségi szint elrendelésére. A 26 szivattyútelep közül 23 üzemel, többségük éjjel-nappal. Az üzemelő kapacitás 40 köbméter másodpercenként, a tegnapi nap folyamán átemelt víz- mennyiség 2,5 millió köbméter. A főcsatornákban a vízszintet a mértékadó, illetve a mértékadó szint alatt tartják. ESSOX úszókaszával munkát végeztek a Ló- nyay főcsatornán, a Belső csatornán, valamint a Felső-Alvíz csatornán. Folytatták a kisszelvé- nyű főművi munkák kézi kaszálását, a levágott vízinövényzet elszállítását. A csatornaőrök végezték a terület bejárását, elöntések felmérését. A belterületeken az önkormányzatok helyi jellegű szivattyúzást végeztek Nagye- csed, Jánd, Vásárosnamény, Barabás és Gelénes településeken. Az ár- és belvízvédekezési munkában 514-en vettek részt. Hazánkban negyediknek Nyíregyházán nyitott egészségügyi centrumot a Phar- mavit Rt. A pénteken átadott szaküzlet a cég termékein kívül a többi gyártó gyógyászati segédeszközeit is forgalmazza ■» Elek Emil felvétele "■ rriTP.ii j.■Tr.iTin.mil'..unu,i.i-ii.i.ii ,u» ■.■ i ji.. 11. ah11.-1..■ ini n..■wi.wjm». .ii.iii..ji.iniiiiiuhhiiivwihlt.'i.iimmwiii.ini iiji.nui11minimj.i.jujn-iit.i Nyíregyháza (KSH - D. J.) — A rendszerváltás óta a fogyasztói árindex a közérdeklődés középpontjában áll, megnőtt az inflációs várakozások jelentősége és így a gazdasági döntések meghozatalában is kitüntetett szerepe van. A KSH központjában 1992-ben kialakított módszer szerint havi gyakorisággal számítják ki és hozzák nyilvánosságra a fogyasztói javakra vonatkozó árváltozásokat. A módszer jelenleg 1600 termék és szolgáltatás reprezentatív megfigyelésére támaszkodik. Ezek az úgynevezett reprezentáns javak. A reprezentánsok árait országosan gyűjti a KSH, melyekből havonta javanként 30-150, összességében pedig százezernél is több fogyasztói ár feljegyzésére kerül sor. Egy-egy termék, szolgáltatás havi árát a hónap során a reprezentánsról összegyűjtött valamennyi ár egyszerű számtani átlaga adja. Az így kiszámított tárgyhavi és bázishavi ár hányadosa az egyedi árindex, az egyedi árindexek súlyozott átlaga pedig a fogyasztói árindex. A súlyozást a lakosság vásárolt fogyasztásának megfelelően összeállított fogyasztói kosár alkotja. Napjainkban egyetértés van abban, hogy a fogyasztói árindex inflációmérő eszköz, bár az infláció tudományos igénnyel közelítve ettől összetettebb, bonyolultabb kategória, ami egyetlen mutatóval nehezen számszerűsíthető. Ennek ellenére a fogyasztói árindex talán az egyik legjobb, legnaprakészebb adatszolgáltatás. A probléma ezzel leginkább az, hogy a lakosság inflációérzete szisztematikusan magasabb, mint a hivatalos árindex-adatok. A jelenség magyarázata az lehet, hogy sok háztartásban úgy érzékelik, kiadásaikat az energia és szolgáltatások átlagosnál nagyobb áremelkedése jobban terheli, mint amilyen súlyban azok a fogyasztói árindexben megjelennek. Késsel kényszerítette Kállósemjén, Mátészalka, Kisvárda, Záhony, Nyíregyháza (KM) — Késsel kényszerített egy 40 éves nyíregyházi vállalkozó július 9-én este nyolckor Sóstóhegyen, az Aranykalász soron egy 26 éves helybeli hölgyet, hogy beszálljon a kocsijába. Ezután lakatlan területre hajtott vele, ahol azt követelte tőle, vetkőzzön le, majd fajtalankodni, közösülni próbált vele. Csakhogy nem sikerült, ezért nem sokkal később szabadon engedte a hölgyet, aki azonnal feljelentést tett a rendőrségen. A forró nyomós szolgálat rövid időn belül elfogta a férfit. Tegnap hajnali háromkor három nyíregyházi férfi három fiatalra (a nyíregyházi 17, a két budapesti 16 és 19 éves) támadt a Bethlen Gábor utca-Bessenyei tér sarkán. Bántalmazták őket (mindhárman könnyű sérülést szenvedtek), majd a nyíregyházi fiú karjáról erőszakkal levették a 4000 forintot érő karóráját. A három támadót a rendőrség őrizetbe vette, mert közben kiderült: más bűncselekmények elkövetésével is alaposan gyanúsíthatok. Több száz köbméter vizet szivattyúztak ki tegnap a tűzoltók 15 pincéből Kisvárdán, Záhonyban, Papon és Anarcson. Volt olyan lakás, amely alatt 2 méter víz állt. Kézben a fogyasztói kosár