Kelet-Magyarország, 1998. július (55. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-09 / 159. szám
1998. július 9., csütörtök 11. oldal Kelti»: KisKeiet «<*» A tartalomból: Parádéznak a patások Az 1884-ben épült nyírteleki lovarda nagy hírnévnek örvendett. 1898-ban Dessewffy Alajos tagja lett a vármegyei lótenyésztési bizottságnak. Ezek a visszaemlékezések is arra utalnak, hogy Nyírteleknek a lótenyésztésben komoly múltja van. (12. oldal) • Kettős siker a kórusversenyen Szép nyíregyházi siker született a napokban Debrecenben a XVIII. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen. A két együttes vezetőjét kértük meg arra, osszák meg tapasztalataikat olvasóinkkal is. (13. oldal) • Találkozás az egykori iskolában Az emberek ünneplőbe öltözve érkeztek a salamonbokori egykori iskolába. Találkozni jöttek egymással, a régi alma materrel. (13. oldal) Rozmaringos örömtánc Nagykálló (KM) — Jól kezdődött a Rozmaring néptánccsoport számára a nyári szünet, ugyanis a vakáció első napjait Metzin- genben, Nagykálló testvérvárosában töltötték. Menet közben azért más látnivalók megtekintésére is sort kerítettek, így például több órát töltöttek Münchenben. A vendéglátóknál három helyszínen mutathatták be hazájuk, szűkebb pátriájuk táncművészeiét, folklórját. A táncosok minden alkalommal nagy sikert arattak. Márton Lászlóné csoportvezető és táncosai köszönik mindazok segítségét, akik lehetővé tették számukra a bemutatkozó utat és a feledhetetlen élményeket. Metzingeni színpadon a Rozmaring Amatőr felvétel Nem mindennapi gombát ta- 1 Iáit Hankó András a tiszavasvári réten, hiszen a képen is látható csiperke kalapja 32 cm átmérőjű. A kosár így hamar megtelt ezzel a spórás növénnyel, amelyből kitűnő ebéd készült Amatőr felvétel Erős emberek vetélkedtek Tiszadob (KM) — Falunapot rendeztek július 4-én Tiszadobon. A nap attrakciója volt az az immár hagyományosan verseny, amelyen eldől, ki Tiszadob legerősebb embere. A tavalyi győztes, Sipos Géza az idén a második helyre szorult, a győzelmet Tóth Róbert szerezte meg. A legerősebb ember jutalma egy fél disznó volt, amelyet a Ti- szadobi Sertéstenyésztő Szövetkezet ajándékozott a nyertesnek. Egész napos programról gondoskodtak a szervezők, a gyermekek homokvár-építésben serénykedtek, a nagyobbakra büntetőrúgó- és kosárra dobó verseny várt, míg a felnőtteknek kispályás labdarúgótornát rendeztek. Hódító hadjáraton az orbáncfű Biztos piaca van, a térségben még nem maradt gazdára gyógynövény Horányi Zsuzsa Nagyhalász (KM) — A növények gyógyító erejét már az ókori emberek is ismerték, s napjainkban is egyre többen használnak gyógynövényeket. Nagyhalászban másfél évtizedes múltra tekint vissza a gyógynövénytermesztés. A Florexim Kft. a mezőgazdaság e területén nagy előrelépést tett az elmúlt években, ugyanis a vadontermő és a telepített gyógynövények feldolgozásával egyaránt foglalkoznak. Nagyhalászban és környékén közel 200-250 hektáron termesztik a gyógynövényeket. Munkalehetőség A településen a földtulajdon még rendezetlen, ez hátráltatja a pályázati lehetőségek kihasználását. Ennek ellenére látványos ütemben fejlődnek. Kiválasztottak pár olyan növényt, amelynek a piacgazdaságát nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokba is kiépítették, elsősorban az USA-ba és Németországba exportálnak. Partnereik számos országból érkeznek a termést megtekinteni. A betakarítás június közepétől július végéig tart. Térségünkben, ahol a munka- nélküliség többszörösen meghaladja az országos átlagot, a munkahelyteremtő beruházások különösen nagy jelentőséggel rendelkeznek. A gyógynövények termesztése sok embernek ad munkalehetőséget ebben a régióban. A Florexim Kft. továbbra is előre tekint, újabb és újabb gyógynövények telepítését kezdik meg. Az elmúlt évtől termesztik az orbáncfüvet. Ezt a növényt 15 hektáron telepítették, így alkalmuk volt megfigyelni, hogyan tűri az itteni időjárási viszonyokat. Az első vágásokon már túl vannak, tapasztalataik kiválóak. Import Hollandiából Hazánkban azonban még gyermekcipőben jár az orbáncfűpalánták nevelése, ezért Hollandiából importálják. A telepítéseket tovább növelik, őszre több mint 100 hektárra való palántát rendeltek a tulipánok országából. Nemcsak az orbáncfűvel foglalkoznak, citromfüvet, macska- gyökeret is termesztenek. Ebben a térségben mindig is nagy hagyománya volt a borsmentának, így ennek a növénynek a termesztésével sem hagytak fel. A termesztőknek az összes szaporítóanyagot térítésmentesen adja a Florexim Kft, ezzel is segítik vállalkozásukat. Mivel a gyógynövényeket Nyugat-Euró- pában értékesítik, a kft. négyéves szerződést köt a kistermelőkkel és a felvásárlást is garantálja. A növényeket nyersen is átveszik, azonban a nagyobb termelőket segítik abban, hogy pályázati támogatást kapjanak szárítók megvásárlásához. Orosz Károly agrárszakember magánemberként több hektáron gyógynövényeket termeszt, valamint zöldség-gyümölcs termesztéssel is foglalkozik. Mellesleg a kisebbség részére szervezett gyógynövénygyűjtő-tanfolyam egyik oktatója. Garantált a felvásárlás — Beruházás szempontjából össze tudom hasonlítani a gyógynövénytermesztést a paprikával. A paprikánál a földmunka, a gyomirtás, a palántanevelés együttes költsége eléri a 250 ezer forintot egy hektáron, s a kiadások mind kora tavasszal terhelik a termelőt. Ezzel szemben az orbáncfűnél csak az ültetés költségét kell finanszíroznunk, ami egy hektárt figyelembe véve 25 ezer forint, hiszen díjmentesen adja a Florexim a palántát. Az orbáncfű előnye az is, hogy a további növényvédelem mindössze egy megelőző jellegű munkát igényel, mivel szerencsére nem ismeretes betegsége. Ellenben a paprikát ötször kell permetezni és még így sem százszázalékos a védelem a gombabetegségek ellen. Már ezek a tények is amellett szólnak, hogy érdemes belekezdeni a gyógynövények termesztésébe. — Tovább növeli értékét, hogy a felvásárlása is garantált, a térségben még nem maradt gazdára gyógynövény. Kedvezőek a szerződések, garanciával adják a palántát és a felvásárlás is biztos. Ilyen bizonytalan időjárási viszonyok közepette ez az a növény, ami a legbiztonságosabban termelhető. Tavaly a szárazságot is bírta, az idén az esőre is kedvezően reagált, sőt ebben az évben még jobb terméseredményeket értünk el, mint az elmúlt esztendőben. Orosz Károly átveszi az orbáncfű-palántákat A szerző felvétele Az esőből is megárt a sok Tőavató Máriapócs (KM) — Immár nemcsak álom, hanem valóság: elkészült a horgászparadicsom Máriapócson. Sőt, július 11-én szombaton 6 órától megrendezi a Szabadidő SC horgászszakosztálya az első horgászversenyt is a tavon. Eddig hu- szonhatan jelezték indulási szándékukat, ennyien neveztek ugyanis. Az eredményhirdetés 11 órakor lesz, ezt követően a csónakázótavon első alkalommal vízibiciklizhetnek és csónakázhatnak a kirándulók, a pihenni vágyók. Fórum az üdülőkről Tiszalök (KM) — A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is szervez a tiszalöki polgármester üdülőfórumot. A korábbi évekhez képest az idén annyi lesz az eltérés, hogy két helyen különböző időpontban rendezik meg a tanácskozást. Július 18-án 9 órától az ősi üdülőrészen tartják a fórumot a Halász- csárda előtti kerthelyiségben. Július 25-én 9 órától a Carbo Kft. üdülőjében a Szellő utcában lesz a megbeszélés. Tiszatelek (KM) — Különleges helyzetben van Tiszatelek, hiszen nagyon szétszórt település, hozzátartozik Érhát, Kocobata- nya, Kétérköz. Az utóbbi években már több gyermek született, mint ahányan meghaltak, azonban a korábbi években elöregedés mutatkozott. Mára, ha kis mértékben is, de növekszik a község lélekszáma, 1592-en élnek a Tisza menti faluban. — A település mezőgazdasági jellegű, ezért az itt élők kiszolgáltatottak az időjárás viszontagságainak. Az esőből is megárt a sok, a rengeteg csapadék miatt jelentős a belvízkár ebben a térségben is. A termelők nem tudják a munkafolyamatokat sem elvégezni, nemhogy betakarítani. Az idén csak azokon a részeken lesz aratás, ahol a belvíz nem terjeszkedett, azonban ott is jelentős a terméskiesés a túlságosan sok csapadék miatt — ecseteli szomorkásán a tényeket Tompa József polgármester. — A belvízkárra az igénybejelentő lapokat beadták a gazdák, a szükséges mellékleteket csatolták, de ma még nem tudják, milyen mértékű kártérítést kapnak, és mikor jutnak pénzhez. A munkanélküliség csökkentésére a régi iskolaépületben varrodát alakít ki a Nyírség Ruházati Szövetkezet. Előreláthatólag 30-35-en találnak itt munka- lehetőséget, főleg lányok és asszonyok. Nagyon fontos az ön- kormányzatnak, hogy ennyi nő munkahelyhez jut, mivel ezzel a szociálpolitikai kiadásaik is csökkennek. Várhatóan szeptember elsejétől megkezdődik a munka. Közhasznú munkára pályázatot nyújtott be az önkormányzat. Öt munkanélküli talál ily módon munkalehetőséget a községben, akik kommunális, köztisztasági feladatokat látnak el a falu területén. Ezenkívül csak az önkormányzat ad munkahelyet, a munkanélküliségi ráta 15-20 százalékos. Az elmúlt év decemberében átadtak egy nyolc tantermes iskolát, így egy épületben tanul a nyolc évfolyam. Az egészséges testi nevelés megkívánna egy tornatermet, már meg is kezdték ezt a beruházást, azonban saját erőből nem tudják befejezni, s eddig elutasították pályázati kérelmüket. Egy főzőkonyha kialakítására is szükség lenne, mivel a jelenlegi konyha állapota nem alkalmas arra, hogy 150-200 főre főzzenek. Ezért is adtak be pályázatot, hogy átalakítsanak egy épületet konyhának a régi iskola épületében. Sajnos, ez a pályamunkájuk sem járt eredménynyel. Emlékezés a püspökre Máriapócs (KM) — Halálának évfordulóján, július 15- én, szerdán szentelik fel dr. Dudás Miklós hajdúdorogi püspök bronz portréját Máriapócson. Az alkotást Balogh Géza nyíregyházi szobrászművész készítette. Dr. Janka György teológia tanár emlékező előadást tart 9.30 órától a kegytemplomban, 10 órától püspöki liturgiát tart dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök. Ezt követően 14.30 órától a mária- pócsi galériában Balogh Géza alkotásaiból rendeznek kiállítás, amelyet Győrfi Sándor karcagi szobrászművész nyit meg. Gondozzák a parkot Tiszadob (KM) — A tiszadobi gyermekvárosba az Útilapu szervezet közvetítésével Európa több országából egyetemisták érkeztek az Andrássy-kastélyba július 6-án. A fiatalok két héten keresztül építőtábori formában a kastély parkját tartják rendben.