Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-30 / 151. szám

1998. június 30., kedd 5. oldal Dalai nem zúgnak Szabó Lajos gimnázi­umi tanárnak — csa­ládján kívül — há­rom nagy szerelme van: a pálya, amelyet '62 óta nem hagyott el, a költészet és Ib- rány. Tősgyökeres ib- rányi, a református anyakönyvben, me­lyet 1750 óta vezet­nek, az első lapokon szerepel a család. A könyv szeretetét apjától örökölte, aki ugyan csak hat osz­tályt járt, olvasni viszont szeretett. Gimna­zista korában már írt verseket, első szárnypróbálgatásai lapunkban láttak nap­világot. Egyetemista korában az Alföld hozta le néhány versét. Ahogy ma mondja, gyenge próbálkozások voltak Petőfi modo­rában. Szívesen emlékszik vissza tanáraira: Márkus Lászlóra, Szepesi Sándorra, vagy éppen Oláh Ferencnére, Jucika nénire, aki csodával határos módon rá tudta venni di­ákjait, hogy elolvassák a Puszták népét. Negyedszázados hallgatás következett. Csak most, alig négy éve érzett újra készte­tést, miután orvosai visszabűvölték Khá- ron ladikjáról, s az ösztönzők közül név szerint említi dr. Nagy Ferencet, a megyei levéltár ibrányi származású igazgatóját. A versek kötetté értek, mely az idén jelent meg Gitárhang címmel (a városi önkor­mányzat gondozásában), melyből „Dalaim halkan muzsikálnak / nem zúgnak, nem dörögnek...” (Az igazság órája). Csípős tábor Aki két évvel ezelőtt látta az egykori úttö­rőtábort, az értékeli a barcikai gyerekek, munkáját. A tábor gazdája a kazincbarci­kai Don Bosco Szakképző és Általános Is­kola, amely többnyire halmozottan hátrá­nyos helyzetű fiatalokat készít fel az életre. Nemcsak a fotó miatt, máskor is ilyen jó a tábori hangulat Tucatnyi szakma közül választhatnak az érdeklődők, de szakközépiskolai képzés is folyik falai között. Az ibrányi tábort is a gyermekek érdekében pályázta meg Lu­kács Barnabás igazgató és a tantestület. A tábor az idén is teljes egészében lekötött, a saját tanulók mellett az ország minden ré­széről fogadnak heti turnusokban gyereke­ket, így az ibrányiak alkotótáborát, de lesz például ministránstábor is. Az első két tur­nus a barcikai fiatalokból verbuválódott. Programjukban nyíregyházi kirándulás, ibrányi járdabuli is szerepel, amelyen a kisváros lakosságának rögtönzött műsor­ral kedveskednek a Don Bosco Ifjúsági Tá­bor lakói — mondta Kónya Lajos tanár úr, táborvezető és Orosz József gondnok. A gyerekek az osztályfőnökeik társaságában jól érzik magukat, csupán kevesebb szú­nyogra vágynak. □ A városiasodásnak az idén már külső jeleit is lehet tapasztalni. A polgármesteri hi­vatal előtt alakítják ki a város központi terét, itt állítják fel Ibrányi Lászlónak, a Rákóczi-sza- badságharc ezredesének bronzszobrát. ü Húszmillió forintért építenek belterületi utat a központban, tízmillióért a régi mozi helyén művészeti és zeneiskolát alakítanak ki. □ A főtéren lebontják a tüzoltószertárat, mely a jelenleg felújítás és bővítés alatt álló állomásépületben kap helyet. A MÁV-val kö­zös beruházásként szépül meg a kisvasút ib­rányi állomása. Az oldalt összeállította: Györke László, Lefler György. Fotók: Harasztosi Pál. Szabó Lajos Ha feltámad a gumigyár... Berencsi Béla, a hétezer lelkes fi­atal város polgármestere szerint a legnyomasztóbb gondon, a munkanélküliségen — ezer em­bernek nincs állandó kereseti le­hetősége — sokat enyhítene, ha tetszhalott mivoltából feltámad­na a gumigyár. — Erre most van remény — mondja. — Több pályázatot is benyújtottunk, hiszen a beruhá­zás meghaladja a 700 milliót fo­rintot. a Területfejlesztési Ta­nácstól már nyertünk is 50 milli­ót. A gumigyár újraindítása több szempontból is fontos lenne, hi­szen azon felül, hogy legalább kétszáz embernek jelentene biz­tos megélhetési lehetőséget, im­portot válthatna ki a tiszta szén gyártása, ezt ugyanis teljes egé­szében külföldről kell behoz­nunk. Ezenkívül a gyengébb, ipari minőségű gabonát használ­nák fel alapanyagnak. Ma a városnak az ipart lénye­gében a helybeli Kulcsár Rt. (vas- és építőipar), valamint a hajdani tsz-ből kivált vasipari részlege jelenti. A két cég száz­Berencsi Béla száz embert foglalkoztat. Világ­színvonalon gyártanak légrugó­kat, ennek köszönhető, hogy pia­con tudtak maradni. — MindameUett, hogy javult a településen a komfortfokozat, a közbiztonság — folytatja Beren­csi Béla —, úgy gondolom két igen súlyos problémát meg kell említenem, melyek nem helyi jellegűek, ám talán e térséget sújtják a legjobban. Az egyik: amíg kormányzati szinten meg­marad az a gyakorlat, hogy az önkormányzatok csak feladato­kat kapnak, pénzt pedig vagy egyáltalán nem, vagy csak rész­ben, azok a települések, ahol nincs számottevő ipar, kataszt­rofális helyzetbe kerülhetnek, hiszen olyan feladatokra költe­nek, amelyekhez elvileg semmi közük, de látva a nyomort, lépni­ük kell. — A másik: nincs gazdája a vízelvezető rendszernek, az álla­mi főművön kívül senki nem tö­rődik sem a társulati, sem az üzemközi, se más vízelvezető csatornával, aminek eredménye a térségben a többmilliárdos kár, amelyet az embereknek, akik küszködnek, az utolsó fillér­jüket fektették be tavasszal a me­zőgazdaságba, a világon senki nem téríti meg. Sajnos, félhe­tünk az ősztől, az emberek szá­zai, ezrei juthatnak koldusbotra. Azt sem lehet tartósan elviselni, hogy egy hétezres város évente 70 millió forintot költsön szociál­politikára. A négyszázezret érő bika Hegedűs László élőállat-felvásárlással is foglalkozik, Ibrány után Tímáron rakodtak A város gazdajegyzője, Csongrá­di Zoltán segítségével ismerked­hettünk meg Hegedűs László me­zőgazdasági vállalkozóval és csa­ládjával. A Rozmaring utcai lakásuk előtt a sógorával, Csajbók Pállal együtt nem éppen virágos kedv­vel konstatálta: — Megint csak esik! — Pedig nagyon elég lenne már az égi áldásból, mert se ka­szálni nem lehet, se a levágott rendet begyűjteni. — A szénára nagy szükség van ott, ahol száz fölötti a tehén- állomány — mondta László, aki­nek családja tősgyökeres ibrá- nyinak számít, noha ő maga Pes­ten született. Fiatalemberként a helyi építőipari szövetkezetben kezdte, majd a szintén ibrányi gumiüzemben dolgozott. A válto­zások már „magánzóként” érték, mindig is szeretett volna a saját lábán megállni. Vállalkozását kilenc fejőste­hénnel kezdte '85-ben, melyeket bértartásra a téesztől vett ki. A szaporulatból és a vásároltakból indította állományát, amely szép lassan száz fölé gyarapodott. A minőségi tejet 55 és 53 forintért (plusz áfa) a Szabolcstej viszi tő­le. A már saját telephelyen hatál­lásos zárt rendszerű fejőházat alakított ki, amely megfelelő tej­kezelést tesz lehetővé. Az idén tavasszal a gépesítésben is előre­haladt, így a betakarításban az eddigi bérmunkát már a sajátjá­val ki tudja váltani. Jelenleg több mint száz hektáron gazdál­kodik, nagyobb része saját terü­let. Négy alkalmazottat foglalkoz­tat, de egészében családi vállal­kozás az övé, a munkából min­denki egyformán kiveszi a ré­szét. Nélkülük nem is boldogul­na — állítja László. A tartás mel­lett élőállat-felvásárlással is fog­lalkozik három megyére kiterje­dően. Ebben igazi társra talált a piricsei Turgyán József szemé­lyében. Mindemellett a saját gaz­daságával való bíbelődést jobban szereti, valamennyi jószágnak neve van, de vannak kedvencei is, így a 12 éves, „54 literes” Boby, s a 11 éves Tündér, vagy a 400 ezret érő Páncél nevű bika. Persze, a legkedvesebbek a csa­ládtagok, Katalin asszony, s gyermekei: a négyéves Kata, s a hatéves Lacika, aki majd az apa nyomdokaiba lép. Múltidéző A tizenhárom dombra épült település a történeti és ré­gészeti feltárások szerint az országgal egyidős, azaz 1100 éves. Neve az államalapítás időszakára utal. Személy­névből, vélhetően a moha­medán Ibrahimból alakult ki. Egyes emlékek Ibrahim nevű főespereshez kapcsol­ják eredetét. Az első doku­mentum, melyben e telepü­lésnév szerepel, IV. László 1280-ban kelt adományleve­le. Hogy már a honfoglalás­kor lakott hely volt a mai Ibrány, bizonyítják az 1985- ben feltárt honfoglalás kori temetők. Műemlék gótikus református temploma ere­detileg román stílusban épült, azonos a pápai tized- lajstrom által 1332-ben emlí­tett Szent György monos­tortemplommal. A Péc nem­zetség tagjai 1435-ben ado­mányként kapták a telepü­lést és magukat ettől kezdve Ibrányiaknak nevezték. Ajándék Berecz János, az egykori MSZMP KB titkára, a város szülötte több mint kétezer­ötszáz kötet könyvet aján­dékozott Ibránynak saját könyvátárából, melyen a helyi általános iskola, a gimnázium és a közössági ház osztozik. Ezenkívül éremgyűjteményéből a gim­názium kapott egy tárlatra valót. Százévesek Lidi néni, azaz Dályai Ba­lázsáé az idén áprilisban töltötte be századik élet­évét. Ha az Isten is úgy akarja, ez év október 15-én akár megalakíthatják az Ib­rányi Százévesek Klubját, hiszen Kormány Balázsné, Zsófi néni is ekkor ér a le­hető legkerekebb évforduló­hoz. Lánykori nevén Imre Zsófia tősgyökeres ibrányi, kisparaszt családban szüle­tett, 1919-ben kötöttek há­zasságot Kormány Ba­lázzsal. Hét gyermeket szült, akik közül ötöt fel is nevelt. Szomszédoló Huszonegyedik alkalommal — július 27-e és augusztus 5-e között — rendezik meg az idén a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, valamint az ibrányi Városi Könyvtár közös szervezésé­ben a Szomszédoló Nemzet­közi Ifjúsági Tábort az ibrá­nyi Tisza-parton. A nagy hagyományú ren­dezvény ez évben is 24, fő­leg a határontúlról, így Kár­pátaljáról és Szatmárnéme­ti környékéről érkező hete­dik osztályos gyereket fo­gad. A megyénkbeliek a szatmár-beregi vidékről jönnek Ibrányba. A Szomszédoló komoly, széles skálájú programot kínál Tóth László könyvtá­ros vezetésével. Az anyanyelvi, irodalmi, történelmi, helytörténeti és egyéb ismereteket nyújtó tábor sohasem ígért csupán könnyű, nyári szórakozást, ennek ellenére mindig is nagy volt iránta az érdeklő­dés a gyerekek körében. Több évig a nyíregyházi állo­máson jegykiadóként dolgoztam. Akkor tervünk volt beköltözni a megyeszékhelyre, ám nem bán­tam, bántuk meg, hogy marad­tunk Ibrányban. Itt nőttem fel, minden ideköt, szeretem az itte­ni embereket. A környezetem­ben cigányok is laknak, de soha nem volt velük semmi problé­mám. Most meg kimondottan jól érzem magam, hiszen augusztus 20-ra átadják a környék legszebb állomásépületét. Tokaji Györgyné, állomásvezető Tősgyökeres ibrányiként élem mindennapjaimat az itteniekkel. A Közösségi Ház vezetőjeként talán szorosabb kapcsolatokat sikerült kialakítani, mint ez má­sok esetében lehetséges. Valósá­gos örömünnepet ültünk a fut­ballcsapat feljutásakor, hiába, nem kis fegyvertény! Jómagam a Tisza szerelmese vagyok, szin­te naponta lekerekezem azt a pár kilométert. Persze, az igazi „szerelmet” a három unokám je­lenti, kettő a pólómon is látható. Gosztonyi Tibor, könyvtárigazgató Hogy munkahelyem lett, mondhatom: köszönöm jól! Mert­hogy ötévi munkanélküliség után sikerült végre e boltban el­helyezkednem, s ezzel sok prob­lémánk megoldódni látszik. Mindezért személy szerint a pol­gármester úrnak is köszönettel tartozom. Kótajból, a férjem által kerültem ide, ahol felépítettünk, s jól is érzem magam. A férjem a Gameszban dolgozik, két iskolás gyerekünk van, hetedik, illetve nyolcadik osztályosok. Szikszai Miklósné, baH eladó Idei» iBBáMV úJDONSficni ____ • j :(<)<!’( ;■ 'f A' í A ‘I'!:|;\0f • I : . ■■ i-i Sa-rd.;- j<:» : . .............. ,, ■ ■■ •• S is

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents