Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-23 / 145. szám
1998. június 23., kedd 10. oldal Sikerlista Brüsszel (MTI) — A vállalati bevételeken is meglátszik immár, hogy Magyarországon és Lengyelországban sikeresek voltak a reformok a rendszerváltás óta — írta hétfőn a The Wall Street Journal Europe című gazdasági lap közép-európai mellékletében. A pénzügyi-politikai szaklap listát készített arról is, hogy Közép- és Kelet-Európábán mely vállalatok jövedelme nőtt a legjobban: az első négy helyet magyar cégek foglalják el. A lap szerint a térség országai két táborra oszlanak. A sikertörténetek közül Lengyelországot és Magyar- országot emeli ki, a fájdalmasabb és kaotikusabb időket élők jellemző példájaként pedig Oroszországot említi. Oroszországban a gazdasági növekedés hét szűk esztendő után megindult ugyan, de hatása még nem gyűrűzött be a vállalati szektorba — írta az újság. Szokásos éves áttekintésében a lap listát készített a térség öt országának száz legnagyobb vállalatáról. Az összesített rangsort három orosz energiaóriás, a Gazprom, az Egyesített Energiarendszerek villamosművek és a a Lukoil vezeti. A legnagyobb jövedelműek listáján a magyar cégek közül a Mól Rt. áll legelöl, a tizedik helyen, 3,4 milliárd dollárral. Egy másik kimutatás azt vizsgálja, mely vállalatok növelték legjobban a bevételüket tavaly. Ezt a rangsort négy magyar vállalat vezeti: a Sony Hungária Kft. 303 százalékos, a Metro Holding Kft. 265 százalékos, az IR3 Video Rt. 177 százalékos és az Audi Hungária Motor Kft. 176 százalékos bővüléssel. Munkalehetőségek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Szakma/állás fő hol kereseti lehetőség Magyar-történelemtanár Gépkocsivezető (Páv II. jog.) 1 Vásárosnamény Megegy. sz. EFt egyetemi végz. 3 Kisvárda KJT Sz. Raktáros-pénztáros (érettségi, sajtá gk., Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nyíregyháza, Sza- Matematika-fizika tanár szám.gép.kez. ism.) 1 Vásárosnamény 32-35 badság tér 2. egyetemi végz. 1 Kisvárda KJT sz. Magyar-ének sz. ált. isk. tanár 1 Tiszakerecseny KJT sz. Gépi varró (19-45 é. szak. v. bet. Rakamaz+20 km, 12 hónapon túli re- Földrajz-biológiai sz. tanár Óvodapedagógus 1 Tiszakerecseny KJT sz. gisztr. mn.) . 15 Rakamaz 25-35 egyetemi végz. 1 Kisvárda KJT sz. Ált. isk. tanító 2 Gulács KJT sz. Varrónő (19-50 é. szak. v. bet. Testnevelő tanár egyetemi végz. 1 Kisvárda KJT sz. Bolti eladó ' 1 Aranyosapáti 19 500-30 férfi is) 5 Nyíregyháza 22-35 Német-bármely sz. tanár Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Mátészalka, Jármi u. Magyar-történelem, magyar-angol sz. egyetemi végz. 2 Kisvárda KJT sz. 2. középisk. tanár 1-1 Újfehértó KJT sz. Angol-bármely sz. tanár 1 Kisvárda KJT sz. Német-bármely sz. tanár (főisk.) 1 Nagyecsed KJT sz. Raktári munkás-rakodó (25-32 é. 8 ált. is. végz,, Könyvtár-informatika tanár Üzletkötő (éretts.) 10 Mátészalka1 60 férfi, nyhi.) 3 Oros 19 500-23 egyetemi végz. 1 Kisvárda KJT sz. Felszolgáló (szakmunkásképző) 2 Mátészalka 20-30 Tehergépkocsivezető (25-32 é.C. kát. jog, Ének-magyar sz. tanár Ápoló, gondozó szakm. 13 Hodász 37-55 nyíregyházi, nyírpazonyi, orosi) 2 Oros 22-25 egyetemi v. főisk. végz. 1 Kisvárda KJT sz. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Tiszavasvári, VárosBolti eladó (20-40 é. férfi, kér. végz., demecseri, székelyi, / Vendéglátóipari szakoktató háza tér 4. »y.bogdányi vagy gégényi lakos) 2 Demecser 19 500 főisk. végz. 1 Kisvárda KJT sz. Kollégiumi nevelőtanár Kertépítő-gondozó (20-50 é. nyhi. Német-bármely sz. pedagógus (főisk.) 1 Eperjeske KJT sz. (nő-férfi, szóig, lakás bizt.) 2 Tiszadob KJT sz. 40-100 százalék m. kép. csökk.) 40 Nyíregyháza 19 500-23 Matematika-fzikai-számítástechnikai szakos tanár Esztergályos 3 Tiszavasvári Megegyezés sz. Szakács (25-40 é. férfi szakm. (főisk.) 1 Tiszaszentmárton KJT sz. Felszolgáló 2 Tiszavasvári 20 nyhi. v. orosi) 1 Oros Megegyezés sz. Földrajz-testnevelés sz. tanár (főisk.) 1 Tiszaszentmárton KJT sz. Biztosítási üzletkötő 5 Tiszavasvári Konyhai kisegítő (2540 é. Ügyintéző (angol-orosz nyelvism.) 1 Kisvárda 45-55 és körny. Telj. sz. 8 ált isk. végz. nő) 1 Oros Megegyezés sz. Gépi varrónő 10 Gégény 25-45 Cukrász, sütőipari szakm. 1 Tiszavasvári Megáll, sz. Fémfestő (szobafestő, autófényező, Német sz. ped. egyetemi végz. 1 Kisvárda KJTsz. Temetői segédmunkás 3 Tiszavasvári 19 500 festésben jártas karosszéria lak. is.) 5 Nyíregyháza 180-230 Ft/óra Számítástechnika sz. ped. Kőműves 4 Tiszavasvári 35-55 Szobafestő (17-50 é. nyhi. szakm.) 2 Nyíregyháza 25-35 egyetemi végz. 1 Kisvárda KJT sz. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Csenger, Petőfi tér 1. Esztergályos-karbantartó (2545 é. egy éven túli Angol sz. ped. egyetemi végz. 1 Kisvárda KJT sz. Magyar-történelem sz. tanár (egyetemi végz., tartós mn. nyhi.) 1 Nyíregyháza 30 Gyógypedagógus főisk. 1 Kékese KJT sz. szóig. lak. bizt.) 1 Csenger KJT sz. Takarítónő (nyhi., egy éven túli tart. mn., Targoncavezető 2 Záhony 19 500-40 Angol-bármely sz. tanár (egyetemi végz., 45 éves korig) 1 Nyíregyháza 24 Szakács, felszolgáló 3 Dombrád 20-30 szóig. lak. bizt.) 1 Csenger KJT sz. Ács-állványozó (szakm., Német-bármely sz. tanár 1 Nyírtass KJT sz. Biológiai-kémia sz. tanár (egyetemi végz., Kótaj-Buj-Nagyhalász-Nyháza) 2 Nyíregyháza 35-45 Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Vásárosnamény, Jó- szóig. lak. bizt.) 1 Csenger KJT sz. Kőműves (20-50 é. szakm., kai u. 14. Főállású üzletkötő 5 Mátészalka 25 Ft-től Kótaj-Buj-Nagyhalász-Nyháza) 10 Nyíregyháza 3540 Üvegfúvó 130 Vásárosnamény 45-55 korlátlan Lakatos (17-30 é. szakm., szerkezet- és géplakatos, Üvegipari feldolgozó 35 Vásárosnamény 25-35 Biztosítási üzletkötő 3 Csenger 20 korlátlan nyhi.+20 km) 3 Nyíregyháza Megegy. sz. Tolmács-ügyintéző (tárgyalóképes Aljegyző 1 Csenger KJT sz. Targonaszerelő (20-30 é. nyhi. szakm., román nyelvtudással) 1 Tiszaszalka 20-25 Kiemelt államigazgatási ügyintéző 1 Csenger KJT sz. autószerelő, mg. gépszer.) 2 Nyíregyháza 22-45 Gyógypedagógiai tanár v. tanító 1 Jánd 40 Technika-fizika sz. tanár 1 Porcsalma KJT sz. Vendéglátóipari eladó-pultos (18-25 é. nyhi. nő, Biológia-földrajz ált. isk. tanár 1 Jánd 42 Számitástechnika-biológia sz. tanár 1 Porcsalma KJT sz, szakközépisk. végz.) 3 Nyíregyháza Megegy. sz. Zeneiskolai tanár l Vásárosnamény KJT sz. Magyar-ének sz. tanár 1 Porcsalma KJT sz. Mérlegképes könyvelő (24-35 é. Vendéglátó/pultos, felszolgáló 2 Vásárosnamény 20 Matematika-orosz sz. tanár 1 Porcsalma KJT sz. számítógép ism., 4 órában) 1 Nyíregyháza 50 Üzletkötő 5 Vásárosnamény 21 Gyógypedagógus 1 Porcsalma KJT sz. Fiókigazgató (23-60 é. min. éretts.) 5 Nyíregyháza 100-300 Varró szakmunkás 10 Vásárosnamény 19 500 Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Fehérgyarmat, PetőMegyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Kisvárda, Szent Gy. Kőműves 4 Jánd 33-40 fi u. 16 tér 4. Pénzügyi vezető l Vásárosnamény Megegy. sz. Gazdasági vezető (főisk., egyetem.) 1 Tunyogmatolcs 50-80 Gépi varrónő 40 Záhony 19.5-40 Kereskedelmi vezető 1 Vásárosnamény Megegy. sz. Műszaki ellenőr Felszolgáló 4 Záhony Megegyezés sz. Raktári kiadó 4 Vásárosnamény Megegy. sz. (főisk., egyetem., építészmérn.) 1 Tunyogmatolcs 70-100 Szakács 4 Záhony Megegyezés sz. Tehergépkocsi vezető 4 Vásárosnamény Megegy. sz. Marós szakm. 1 Fehérgyarmat 30-35 Kereskedelmi-gazdasági Kereskedelmi ügynök 2 Vásárosnamény Megegy. sz. Fémfestő szakm. 6 Fehérgyarmat 30-35 szaktanár egyetemi végz. 1 Kisvárda KJT Sz. Kémia-fizika v. kémia-matematika v. matematika-angol ÁLLÁSKERESŐ KLUBFOGLALKOZÁS! Vendéglátóipari szaktanár vr földrajz-angol sz. középisk. tanár 1 Vásárosnamény KJT sz. DC7iruni „r > a r c? a vt * w á re a n á ci egyetemi végz. 1 Kisvárda KJTSz. Testnevelés-bármely sz. raZlLnULUGlAl aZAKlANALaADAa. Informatikai mérnök-mérnöktanár középisk. tanár 1 Vásárosnamény KJTsz. Megyei Munkaügyi Központ, Nyíregyháza, Benczúr tér 18. egyetemi végz. 2 Kisvárda KJTSz. Magyar-bármely szakos Gazdasági szaktanár egyetemi végz. 1 Kisvárda KJTSz. középisk. tanár orosz kivételével) 1 Vásárosnamény KJTsz. Forrás: A munkaügyi központhoz beérkezett állásbejelentések. George Orwell besúgói London (MTI) — Nyilvánosságra kerül az a lista, amelyen George Orwell, számos — a volt szocialista országokban betiltott — világhírű könyv szerzője a brit titkosszolgálatnak felsorol 130 kommunista szimpatizánsnak minősített személyiséget. A tény, hogy Orwell a titkosszolgálat egyik ügyosztályának dolgozott, két éve vált ismertté, amikor a brit levéltár dokumentumainak titkosítása lejárt. Platán Autóház Nyíregyháza, Debreceni út 107. ^ ,, _ . ... Tel : 42/460-406 Golf Generációk Mátészalka, Bajcsy-Zs, u. 22/a. Tel.: 44/300-116. ’277728/tH' Nyerjen ötszörösen a kötelezőn * címmel a Hungária Biztosító Rt. 1997 novemberében kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelei között nyereményakciót hirdetett meg. A fődíj két darab VW Golf IV. 1.6 Comfortline személygépkocsi volt, amelyeket közjegyző jelenlétében 1998. május 22-én sorsoltak ki. Ügyfeleink közül a szerencséé nyertes Perjéssv Barnabásáé, aki a 084372536-os szerződésszámú kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással nyerte meg az ötajtós VW Golf IV. 1.6 Comfortline személygépkocsit. Kedves ügyfelünk elmondta, hogy bár 13-án született, és jelenleg Is 13. szám alatt lakik, soha életében nem nyert értékes ajándékot, és nagyon örül élete első nagy nyereményének. Másik szerencsés nyertesünk Bakné Kiricsi Ágnes, akinek kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződósszáma 102555043. Szerencsés nyertesünk elmondta, hogy azért a Hungária Biztosítót választotta, mert családtagjai régóta a Hungária Biztosítónál kötötték a biztosításaikat, és mindig elégedettek voltak a Hungária Biztosító szolgáltatásaival. A Hungária Biztosító számára rendkívül fontos a közlekedésbiztonság, a baleset-megelőzés. Ezért a fődíjak mellett felelősségbiztosítással rendelkező partnereink között tíz darab, 18 000 Ft értékű egynapos közlekedés- biztonsági és vezetéstechnikai oktatást sorsoltunk ki. A díjak átadására ünnepélyes keretek között 1998. június 20-án került sor a HUN- GARORINGEN. A nyerteseknek gratulálunk, további balesetmentes közlekedést és jó egészséget kívánunk. bjhungária K BIZTOSÍTÓ RT. az Allianz Csoport tagja lelt m INFORMÁCIÓK. HIRDETÉS Született Golf! Megérkezett a negyedik generációs Volkswagen Golf. Már az alapváltozatban is ÍOO lóerős motor dolgozik, és megtalálható benne a központi zár, az ABS és a vezető- és utasoldali légzsák. Szinte lehetetlen, hogy a különböző felszerelt ségi szintű modellek közül ne tudna választani. Az új Golf PORSCHE bank tehát megfelel a legmagasabb technikai igényeknek f | és természetesen az Ön igényeinek is. Ismerje meg közelebbről is márkakereskedésünkben. * !