Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-19 / 142. szám

1998. június 19., péntek 7. oldal Töredezve Lefler György Töredezve be kell vallanom: mindannyi­szor felbőszít a látvány, ha járműmonstru­mokat látok a járdákra felhajtani, merthogy rendszerint töredezetté válik az aszfalt. A megyeszékhelyen e töredezettség egyéb­ként sem meglepő, mert a — még évekkel ezelőtti — kábeltévé kiépítésének munkála­tai miatt szinte az egész város járdarendsze­re csorbát szenvedett. Az akkori igyekezet ellenére sem sikerült megfelelő állapotúvá renoválni az aszfaltozott gyalogutat, így csupán a viccben sánták jártak jól (a dado­gósokkal szemben), akiknek ugyebár az egyik lábuk rövidebb, mint a másik. A hepe­hupás járdán ezáltal kiegyenlítetté vált a já­rásuk. Sőt, mondhatni: már-már kecsessé! Az idei bőséges égi áldás következtében a teljesen éplábúak is valósággal kacsáztak a tócsák borította járdákon, helyenként vil­lámokat megszégyenítő cikázással haladva. Nem is csodálom, ha az idén a női divat­ban a cipők talpa gólyalábnyivá magaso­dott. De visszatérve töredezett gondola­tomhoz: a minap egy népes rendezvény kí­séretében az Országzászló téren parkolt csendes magányban egy feketére pingált busz. Teljes összsúlyával a tér egyébként is töredezett díszburkolatára nyomódva. Nem sok híja volt, hogy a bronz huszár oda nem vágtatott! Hajnal néni kora hajnalban már gondozza kiskertjét Dombrádon Martyn Péter felvétele O A Népfőiskola zárórendezvényét tart­ják június 19-én 18 órától Nyíregyházán a Kistelekiszőlőben. A Koszorú utcai általános iskola épületében műsort ad az Alvégesi Népdalkor, a Margaréta Néptáncegyüttes, azt követően pedig mulatság veszi kezdetét. O Az idén is megrendezik Nyíregyházán a Tempó Löki tűzoltó-viadalt, amelyre nevez­hetnek a hivatásos, az önkéntes és a létesít­ményi tűzoltóságok is. A hatfős csapatok a vándorserlegért és 250 ezer forintért ver­senghetnek llonatanyán augusztus 20-án. Érdeklődni a 42/408-449, illetve a 42/480- 144 telefonon lehet. O Számítógépei tanfolyamot szervez a kertvárosi művelődési ház Nyíregyházán. A résztvevők megismerkedhetnek a számító­gépkezelés alapjaival, a szövegszerkesztés, táblázatkezelés, a grafika főbb kérdéseivel. Az eredményesen vizsgázók szakképesítést adó bizonyítványt kapnak. O Vésárosnaményban, a polgásmesteri hivatalban tart kihelyezett ügyfélszolgálatot június 25-én a megyei egészségbiztosítási pénztár. Tíz és tizennégy óra között várják az embereket, akik a családi pótlék, a beteg­ségi ellátás és járulékok ügyében kaphatnak felvilágosítást. O Az egészségkárosodott gyermekek nyári táboroztatását segítik elő azok, akik részt vesznek a Vöröskereszt által szervezett olcsó vásár akcióban. Nyíregyházán, a Beth­len Gábor út 61. szám alatt pénteken is vár­ják kilenc és tizenkét óra között azokat, akik olcsón szeretnének venni ruhaneműt, élel­miszert könyveket, ágyneműt. A lakók Cornerből gólt kaptak A másfél órás megbeszélés, vita sem hozott szemernyi közeledést a felek álláspontjában Ez az a ház, ahol semmi sem változik Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Uraim, helyzet van! — utalt a közelmúlt eseményeire a lehető legtömörebben dr. Köteles István. Szerda délután, a nyíregyházi polgármesteri hivatal hatósági ügyosztályának szobájában hang­zott ez el, véletlenül figyelmen kí­vül hagyva a jelenlévők közötti egy szem hölgyet. A Kossuth utca 50. számú ház képviseletében hár­man, a Corner bár tulajdonosa és a már említett osztályvezető mel­lett még három kollégája vett részt a megbeszélésen. Elöljáróban a hatósági ügyosz­tály vezetője arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a Corner bár nyitvatartási idejét korláto­zó I. fokú határozatot a megyei közigazgatási hivatal hatályon kívül helyezte, és új eljárást sza­bott a részükre. A lakók és a tu­lajdonos, Vári Tamás közötti el­lentét féloldására a szerdai egyeztető tárgyalást a város jegy­zője szorgalmazta, ám a másfél órás megbeszélés, vita sem ho­zott szemernyi közeledést a felek álláspontjában. A nem egészen két éve átadott 28 lakásos társasház földszinti garázsait a lakók beleegyezésé­vel üzletekként értékesítették. A lakók viszont kikötötték, hogy kocsmanyitáshoz nem adják az j engedélyüket. Hamar gazdára is ■ találtak az üzletek, ám a lakók : tudomása szerinti „saláta bár- | ról” csak később derült ki, hogy nem egészen a gasztronómia je- I gyében nyitottak üzletet. Saláta helyett drink bár lett, s a ke- resztségben a Corner nevet kap­ta. A „Fekete Sarok” a lakók sze- i rint megmételyezi életüket, a vendégkör késő esti, éjszakai lár­mája elviselhetetlen, viselkedé­sük, agresszivitásuk, lekezelő fittyethányásuk mindennapos megbotránkoztatásra ad okot. — Mi nem egy szórakoztató centrumba kívántunk költözni, tudomásunk szerint miértünk épült meg a társasház, s nem a bár miatt! — mondja el sokad­szor a lakóközösség véleményét a három képviselő: Tóth Tibor- né, Váradi László és Végső Lász­ló. — A lakók úgy érzik, az ő ér­dekük süket fülekre talál, pedig csak egyet szeretnének, amiért nem kis pénzt áldoztak: nyugodt otthont! A Gösser Sörözőn kívül a városban nincs is más hely, ahol a lakók társbérletben lenné­nek kénytelen élni egy szórako­zóhellyel. Hová fordulhatnak, kit kereshetnek igazuk védelmére?! Az egyeztető tárgyaláson el­hangzott: a lakók a bár további működéséhez csak az esetben já­rulnának hozzá, ha az este nyolc­kor bezár. Ezzel szemben a tulaj­donos továbbra is ragaszkodik a 24 órai záráshoz, viszont ígéretet tesz biztonsági őr általi csend be­tartására. A lakókban már ta­valy is nagy ellenérzést kiváltó, a bárhoz kapcsolódó élőkért szintén elvetésre talált, mert­hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy maguk, s a gyerekeik a po- harazgatók kerülgetésével jut­hassanak az otthonukba. A felvett jegyzőkönyv rögzíti, hogy Köteles úr újbóli zajszint­mérést végeztet a lakók által kért időpontban, míg Nagy Péter, a városüzemeltetési iroda veze­tője „a vállalkozó által megadott feltételek betartása mellett a köz­terület kerthelyiség céljára törté­nő igénybevételéhez a hozzájáru­lást” megadja, egyúttal megvizs­gálják annak lehetőségét, hogy lezárják az átjárót a gépkocsifor­galom elől, így az ott lakók a Só­lyom utca felől közelíthetik meg lakásaikat. A halálba zuhant „Munka” közben fülön csípték őket Nyírbátor, Nyíregyháza, Porcsalma (KM - F. A.) — A liftaknába zuhant és életét vesztette egy 41 éves nyírbél- teki férfi, amikor boritási munkálatokat végzett Nyírbá­torban egy kétszintes épület­ben. A szerencséltlenül járt em­ber egy gerendát próbált meg ledobni a ház felső szintjéről, miközben (eddig még tisztá­zatlan körülmények között) a használaton kívüli és üres lift­aknába esett. Körülbelül 10 métert zuhant, a helyszínen életét vesztette. A rendkívüli haláleset ügyében a nyírbáto­ri rendőrkapitányság állam- igazgatási eljárás keretén be­lül folytat vizsgálatot. Garázdaság miatt vonnak felelőségre egy 34 éves porcs- almai férfit, aki június 16-án délután három ismeretlen tár­sával Szamossályi határá­ban vitába keveredett egy 20 éves szamossályi nővel és egy 13 éves lánnyal. A „szócsata” végén a gyanúsított ismeret­len sprével lefújta a sértette­ket, majd a helyszínről elpu­coltak. A nyíregyházi rendőrkapi­tányság őrizetbe vett egy 18 éves hajléktalan férfit, aki kedden délután Nyíregyházán az Ószőlő utcában feltört egy személygépkocsit. Az autóból ellopta a rádiós magnót három kazetta kíséretében. Egy 55 éves nyíregyházi fér­fi ellen azért indult eljárás, mert kedden hajnalban isme­retlen társával Nyíregyházán a Fazekas János téren a hő­központ csöveiről lemezeket feszegettek le. Nem volt sze­rencséjük, mert „munka” köz­ben fülön csípték őket. Tábor a bizniszről Középiskolásoknak, nem középiskolás fokon Nyíregyháza (KM) — Hogyan működik a tőzsde? Milyen a magyar bankrendszer felépí­tése? Milyen a lobbizás magas iskolája? Hogyan dolgoznak a vezető menedzserek a vüág- ban? Miért fontos a világcé­geknek a helyi közösségek fej­lesztése? — nem könnyen vá­laszolnának a felnőttek sem. Július elején és augusztusban viszont 16-18 éves fiatalok kö­zel egy hétig beszélgetnek az ország több vezető üzletembe­rével a fenti kérdésekről. A magyar előadók mellett jön­nek üzletemberek, közgazdá­szok Angliából, Amerikából, de lesz olyan beszélgetőpart­ner is, aki évtizedekig élt Ve­nezuelában. A tábor célja, hogy az or­szág minden részéről érkezett diákok hiteles Személyeken keresztül megismerjék a piac­gazdaság működését, képet kapjanak az üzletemberek éle­téről, gondolkodásáról — tud­tuk meg Jávorszky Ivántól, a Levi Strauss és a Citibank ál­tal támogatott táborokat szer­vező Junior Achievement Ma­gyarország Alapítvány ügyve­zető igazgatójától. Az augusz­tusi tábor további érdekessé­ge, hogy a diákokkal együtt táboroznak tanáraik is, be­szélgetnek, vitatkoznak, ké­pességfejlesztő és szituációs gyakorlatokat oldanak meg. A százötven iskolában az üzleti oktatást, koordináló ala­pítvány a fadd-dombori és csillebérci táborát az évközi munkát kiegészítő, fontos fel­adatának tekinti. A táborok­ban van még hely, ezért vár­ják az érdeklődő tanárok, diá­kok jelentkezését a 62/313-380- as telefonszámon. Ibranyban tokát rögzítettük hamarosan elkészül az új állomás. Képünkön a szertár befejezése előtti pillana­Harasztosi Pál felvétele Az Apáczai Csere János gyakorló iskola tanárnője, Balmaz Lászlóné az idén is megszervezte a Makk Marci tábort, ezúttal Pusztafalun. A táborozást sokan segítet­ték, köztük Gyarmatiné Ké- ki Klára, a Start Rehabilitá­ciós Vállalat, a Mini Pék­ség, Gyarmati Mihály vál­lalkozó. Ügyeleti időben Nyíregyhá­zán a Szent István út 14. szám alatt látják el a bete­geket. Ezen a héten a Szent Erzsébet gyógyszertár tart Nyíregyházán ügyeletet. WM |l | '•*: 'ék rJ.. H W­___ . . _______ • hazai hoi-nii

Next

/
Thumbnails
Contents