Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-11 / 135. szám
1998. június 11., csütörtök 13. oldal Lesz rendelő Nyíregyháza — Sóstóhegy (KM) — A tendencia az, hogy a belvárosból mind többen költöznek ki a külső kerületekbe, a „peremvidékre”. A családok azonban az alvó városokban csak laknak, munkahelyük általában a város más pontján található. Az elköltözést követően — legalábbis ez a gyakorlat — a családorvost általában megtartják, holott az a kényelmesebb, ha a lakóhelyhez van közelebb az ellátás. Sóstóhegyen például ötezer lakos szeretne orvosi rendelőt. Több éves kérésük hamarosan meghallgatásra talál, ugyanis a közgyűlés korábban már döntött a háziorvosi praxisok számának gyarapításáról. A legutóbbi testületi ülésen úgy döntöttek, hogy elfogadják dr. Tarr Magdolna nyilatkozatát, aki — ha építési telekhez jut, akkor saját költségéből — rendelőt épít, ahol a felnőtt betegeket fogadhatja. Aztán majd kiderül, hányán viszik át hozzá a kártyájukat. Zárófoglalkozásokat rendeztek a napokban az óvodákban. Az apróságok szüleik előtt mutathatták meg, mit is tanultak az elmúlt hónapokban. Képünk Nyíregyházán a Ferenc körúti tagóvodában készült M. Magyar László felvétele Úszónapközi Nyíregyháza (KM) — Sok szülőnek problémát okoz, hol helyezze el gyermekét a nyári szünidőben. A vízpart mellett biztonságosabban játszhatnak a gyerekek, ha már tudnak úszni. Úszó és lovaglónapközit szervez a Sóstón a Vidám Delfin Kft. 6 évestől 14 éves korig kéthetes turnusokban június 22-től július 18-ig. Minden korosztály megtalálja a megfelelő szabadidőeltöltést, sportolási lehetőséget. Az úszás- oktatás kapja a legnagyobb hangsúlyt, kezdőknek és haladóknak tartanak úszásfoglalkozásokat kiscsoportokban. A délutáni programban szerepel lovaglás a múzeumfaluban, a haladó úszóknak pedig lesz kajakozás-kenuzás a csónakázó tavon. Mindemellett játékos sportfoglalkozások és vetélkedők töltik ki a gyermekek napjait. Az érdeklődúk bővebb információt kaphatnak a 06-20/428-707-es telefonszámon. Díjugratás. Hét éve működikTa mflzeumfaluban a Sóstói Lovasklub, amely alapvetően a kezdő lovasok oktatásával foglalkozik. Ma már az utánpótlás-nevelésre is nagy figyelmet fordítanak, minden nyáron szerveznek a gyermekeknek nyári lovastábort, ahol a kézműves tevékenységek mellett a sportoláson van a fő hangsúly Balázs Attila felvétele Záborszky Gergő Záborszky Gergő (egyetemista): — Nagyon meleg van, egyszerűen megőrülök a hőségtől. Éjszaka tanulok több kávéadag mellett, mert nappal túlságosan nagy a forróság, és nem tudok odafigyelni a tananyagra. Füleki Éva (főiskolai hallgató): — Igyekszem egész nap a lakásban maradni, ha tehetem, ki sem mozdulok otthonról. Még van három vizsgám. Teljesem leBirtha Ferenc anyagot, már csak a játékokon van a hangsúly. Kovács Jánosné (ápolónő): — Sajnálom a betegeket, hosszú órákat várnak a rendelőben, s mi tagadás, orrfacsaró izzadság- szag árad a várókban. Éppen elég eltűrni a meleget egy egészséges embernek is, nemhogy egy betegnek. A problémáikat még tetőzi ez a rettentő és elviselhetetlen hőség. Sokkal több rosszullét jellemző ilyen meleg időben. Pék Sándor (autóbuszvezető): — A meleget éppen úgy el kell viselni, mint bármi mást, az élet, a munka nem állhat meg. Jó lenne, ha úgy élnénk mi is, mint néhány mediterrán országban, ahol délben megáll az élet, bezárTihor Józsefné Martyn Péter felvételei Tihor Józsefné (ügyintéző): — Nehezen viselhető a kánikula. Nem könnyű ilyen melegben dolgozni. Hűsítőként fagylaltot eszünk és hűvösbe megyünk. A nyár szükséges velejárója a meleg és a napfény, bár egy kicsit korán jött ez az irtózatos forróság. Füleki Éva húzom a lakásban a redőnyt, így néhány fokkal hűvösebb van, mint odakinn. Igaz, a nyarat és a meleget jobban szeretem, mint a telet, jobban bírom a forróságot, mint a hideget, de az elmúlt napokban hőmérsékleti rekordokat döngettünk. Birtha Ferenc (pedagógus): — Jöhetne már egy kis hűvös, nehezen viselem a forróságot. Igyekszem hűvösbe húzódni. Az iskolában a gyerekek már alig várják, hogy véget érjen a tanév és kiszabaduljanak a strandra, vízpartra. Őszintén bevallva, mi tanárok sem bánnánk, ha már megkezdődne a vakáció. Ilyen időjárás mellett már senki sem tud a tanulásra koncentrálni. A diákok már elsajátították a tanAz élet hőségben sem állhat meg A nyár szükséges velejárója a meleg és a napfény, bár egy kicsit korán jött Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — Hirtelen tört ránk a meleg az elmúlt napokban. Ezúttal annak jártunk utána, hogyan viselték a kánikulát a nyíregyházi emberek. nak a boltok és a munkahelyek, mert a melegtől nem tudnak dolgozni. Véleményem szerint a buszok még Olaszországban is közlekednek délben, a sofőrök rákényszerülnek, hogy elviseljék a kánikulát. Mi magyarok is így teszünk, igyekszünk hűvös helyre menni egy pohár sör társaságában munka után. Terápia a csaladoknak Egy betegségi tünet kialakulásában mindenki részt vesz Nyíregyháza (KM - MML) — A huszadik század végén a gazdasági-társadalmi változások révén mind nagyobb feszültségben élnek fiatalok és idősek. Egyre több az olyan betegség, amelynek lelki háttere van, s így a gyógyszerek helyett lelki gyógyításra van szükség. Mindinkább előtérbe kerül a pszichoterápia, valamint annak egyik területe, a családterápia. A probléma fontosságát jelzi, hogy családterápiás tudományos ülést rendeznek június 11-én Nyíregyházán a KPVDSZ Művelődési Házban 10 órától. A Forrás Pszichológiai Egyesület által rendezett tanácskozáson előadást tart dr. Komlósi Piroska és dr. Balogh Klára családterapeuta. A környezettel együtt A rendezvénnyel kapcsolatban Dr. Böjti István belgyógyászt, a Forrás Pszichológai Egyesület elnökét arról kérdeztük, mi az új rendszerszemléletnek a lényege. — A beteget nem egyedül, hanem környezetével együtt vizsgáljuk és próbáljuk megérteni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az orvosi vizsgálat során a beteg testi állapota mellett figyelmet fordítunk a családjára is. Ha indokolt, akkor családterápiát kezdeményezünk. Azt tapasztaljuk, ha az egész családi rendszert sikerül meggyógyítani, akkor sok krónikus betegség tünete (kisebbeknél bevizelés, hasfájás, fejfájás, nagyobbaknál iskolai problémák, csavargás) feleslegessé válik, a betegek meggyógyulnak, vagy sokkal hatékonyabban kezelhetők a szokásos módon. S persze van egy rendkívül kedvező „mellékhatás”: a család lelki egészsége is helyreáll. Bűntudat O Hogyan történik a családterápia? — A családi konzultációk nem emlékeztetnek a szokásos orvosi vizsgálatok körülményeire, hangulatára. A megbeszéléseken a család több tagja, valamint leggyakrabban két szakember vesz részt. Három-négy hetente találkoznak, s általában olyan fontos dolgokról van szó, hogy 5-6 hónapig is eltart a terápia. CJ Nehéz lehet egy családnak magáról beszélnie idegenek előtt... — Ez így van, még akkor is, ha a családtagok csak annyit mondanak el magukról, ameny- nyit jónak látnak. Talán inkább azért nehéz ez a beszélgetés, mert a családnak bűntudata van. A terapeutáknak nagyon fontos feladata az, hogy ezt a bűntudatot eloszlassák. Egyébként is a bűntudatnak nincs alapja. A legjobbat akarják — Egy tünet kialakulásában mindenki részt vesz, a szűkebb családon kívül még a nagyszülők (barátok, ismerősök, egészségügy) is. Ráadásul minden szóba jövő szereplő a legjobbat akarja, tehát nem érdemelnek semmilyen negatív értékítéletet. A múltban való vájkálás idegen a rendszerszemléletű családterápiától. Talán ezért is van, a családi konzultációk hangulata a nehéz munka ellenére nem szokott nyomasztó lenni. Gárdonyi a névadó Nyíregyháza (KM) — Hosszas töprengés után a nyíregyházi Kórház utcai általános iskola Gárdonyi Géza nevét vette fel, hiszen a gyerekek kedvelik a népszerű író regényeit: Az egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai. A közelmúltban rendezték meg a névadó ünnepséget. Az egész napos program nagyon nagy szervezőkészséget kívánt az iskola pedagógusaitól és gyermekeitől, ugyanis számtalan kiállítás nyílt az intézményben, és számos programon vehettek részt a diákok. Többek között Lászó Rita képzőművészeti, Ágoston Ádám fotó, iskolatörténeti és Gárdonyi Géza-emlékkiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. A rajzpályázat díjazott munkáit is kiállították. Hagyományteremtő céllal kiadták az iskolában tanulók írásait Húszon innen a húszasról címmel. A locsolkodástól a kenyérsütésig Hagyományainkról hirdetett pályázatot diákoknak a múzeumfalu Nyíregyháza (KM) — A Sóstói Múzeumfalu Néphagyományaink gyermekrajzokon címmel pályázatot hirdetett. A zsűri nehéz helyzetben volt, hiszen nagyon szép munkák születtek, így nem osztottak ki első második, harmadik helyezéseket, hanem jutalmakat adtak át a szép munkák készítőinek. Az értékelésnél elsősorban a témaválasztást és a technikát vették figyelembe. Mint az alkotások elárulják, a gyermekeket érdeklik a népszó-, kások. A rajzokon megjelenik többek között a húsvéti ünnepkör, a zöldágjárás, a májusfaállí- tás, a pünkösd, a disznóvágás, a falusi udvar, a kenyérsütés, a néptánc, a házbelső, ugyanakkor rendszerint állatokat és embereket is ábrázolnak. A múzeumfaluban a barabási Szalma Enikő (Eötvös József Gyakorló Alt. Isk.) rajza a kenyérsütést örökítette meg KM-illusztráció iskola tornácán állították ki a munkákat. A díjazottak: Az 1. osztályosok között: Ilcsik Dóra (Zelk Zoltán Ált. Isk.), a 2. osztályosoknál: Vaskó Gergő (Móra Ferenc Ált. Isk.) és Karsai Ágnes (Balkány), a 3. osztályosok között: Sipeki Tamás (17. Sz. Ált. Isk.), Molnár Tibor (17. Sz. Ált. Isk.), Kovács Ágnes (Nyírmeggyes), Borsos Alette (Nagykálló). A 4. osztályosok között: Ratkó Luca (Balkány), Karsai Krisztina (Balkány). 5. osztály: Kovács Gábor (Ajak), Szalma Enikő (Eötvös József Gyakorló Ált. Isk.), 6. osztály: Koncz Gabriella (Balkány), 7. oszt.: Molnár Zsuzsa (Balkány), 8. oszt.: Ács Szilvia (Eötvös József Gyak. Ált. Isk.), Szabó Rita (Zelk Zoltán Ált. Isk.), Spi- sák Ildikó (Kállósemjén). KIgKelet NYÍRSÉG