Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-11 / 135. szám

1998. június 11., csütörtök 3. oldal Háztartás Kovács Éva A jövő évi büdzsé irányelvei nem jelölik ki az 1999-es prioritásokat, de hangsúlyosan szólnak a gazdaságpolitika meghatározó elemeiről, mégpedig arról, hogy a jöven­dőt tekintve a fejlődés szempontjából leg­fontosabbnak az infláció alakulását és az uniós csatlakozás előkészítését tekinti a kor­mány. Az a kormány, amely immár utolsó ülését tartja, így akár azt is mondhatjuk, határoza­ta nem több mint javaslat, melyet a kor­mányváltás után már nem a megfogalma­zóknak, hanem az utánuk következőknek kell(ene) majd betartaniuk. Betartaniuk, vagy éppen elutasítaniuk, hiszen mint tudjuk, a javaslatok elfogadása immár senkire nézve nem kötelező. Nem volt az eddig sem, nem lesz ezután sem. Különösen nem kötelező azokra nézve, akik választási győzelmüket éppen annak az ígé­retnek (is) köszönhetik, hogy mellettük egy új, egy más, egy jobb világ következik, hi­szen mint hangoztatták, aki rájuk szavaz, a változtatásra, a jobb életre szavaz. Úgy legyen... — mondhatjuk most a for­málódó kormány tagjainak, s csak remény­kedhetünk, hogy tartani fogják, tartani tud­ják ígéretüket. Igaz, néha okoz némi megle­petést, hogy ezen ígéretek egy részét a kis lépések taktikáját követve gyakorta más­más formában látjuk viszont, de ez még semmit nem jelent. Sokan gondolják úgy, hogy az ország gazdasága sem más, mint egy hatalmasra nőtt háztartás, ahol a családtagokról gon­doskodni a szülők felelőssége, mint aho­gyan az a pénzek beosztása, az ötletek, ter­vek megfogalmazása és azok kivitelezése is. A kormányok egyfajta szülőnek is nevez­hetők, akiknek vannak tervei. Azok a gon­dolatok, amelyeket kampányidőben több­nyire csak programként szokás emlegetni. Ha a kampány sikeres, a programból meg­valósítandó faladat lehet. Rövidesen új szülők irányítják a mi nagy családunkat... Hőguta Ferter János rajza Móra-napok Nyírtura (KM) — Immár ötödik éve rend­szeresen a tanév vége felé rendezik meg amolyan nyárköszöntőként is a nyírturai Móra Ferenc Általános Iskolában a Móra- hetet. Ezen a héten fordított napot is tartottak, dalokat tanultak vendégegyüttes közremű­ködésével, kézműves foglalkozásokon is részt vettek a diákok: aki akart, bőrözött, gyöngyöt fűzött, papírt hajtogatott. Kedden tizennégy iskola négyfős csa­pata mérte össze szellemi tudását a mű­veltségi vetélkedőn, a pátrohaiak nyertek, megelőzve a dögéi csapatot, s a vásárosna- mémyi Eötvös József Általános Iskola di­ákjait. A legnépszerűbb programra tegnap ke­rült sor: a hagyományos rendőrségi napra. A közlekedési verseny sok izgalmat hozott, miképp a sportmérkőzések, majd a nap fénypontjaként a kommandósok a támadó lefegyverzésének trükkjeit mutatták be. Tökéletesen akciózott a rendőrkutya, s a rendőrmotorra is sokan felültek. Ma akadályverseny lesz a túrái erdőben, bográcsban fő a finom ebéd. Száguldás a halálba A rutintalan, kezdő gépkocsivezetőknek hiányzik a veszélyérzete A felelőtlenség, figyelmetlenség tragédiát von maga után Elek Emil felvétele Fullajtár András Nyíregyháza (KM) — Még az erősebb idegzetű rendőrségi helyszínelőket is megdöb­bentette az iszonyatos lát­vány, ami szombat hajnal­ban Ibrány és Gávavencsellö között történt hármas halál­lal végződő karambol hely­színén fogadta őket. Hiszen nincs szívet facsaróbb annál, amikor az értelmetlen ha­lál tarol és áldozatok fekszenek kiterítve. Egy halálos baleset is sok. Ép­pen ezért elszomorító megyénk­ben az év eddig eltelt öt hónapjá­nak gyászos mérlege. Közel négyszáz közlekedési baleset tör­tént, ez 20 százalékkal több az előző év hasonló időszakáénál. Az áldozatok száma 31, duplája a múlt évinek. Akkor az első öt hó­napban tizenöten haltak meg az utakon. Nyíregyháza és vonzáskörze­tében történt a legtöbb halálos baleset, szám szerint tizenkettő (előző évben fele volt). További sorrend Kisvárda és Nyírbátor. Az előbbi helyen 8, míg az utób­bi kapitányság területén 4 bal­eset végződött halállal. Ez azért is döbbenetes, mert tavaly az el­ső öt hónapban egyik városban sem nem történt tragédia. — Egyértelmű, hogy a legtöbb baleset gyorshajtás miatt követ­kezik be és az okozók nagytöbb­sége gépjárművezető — halljuk Gál György őrnagytól, az MRFK közlekedésrendészeti osztályá­nak vezetőjétől. — Tapasztaljuk, hogy különösen a fiatalabb és kellő vezetési rutinnal nem ren­delkező gépkocsivezetőknek egy­szerűen nincs veszélyérzetük. Elfelejtik, hogy nemcsak ők van­nak a közutakon, így a saját tes­ti épségükön kívül másokét is veszélyeztetik. Az is elszomorító tény, hogy évekre visszamenőleg nem csökken az ittas vezetők száma sem, akik szintén számos tragédia okozói. Egyébként az is hozzájárult a balesetek ugrássze­rű növekedéséhez, hogy jófor­mán nem volt tél. Az enyhe idő­járás miatt az év első három hő­napjában, főleg a hétvégeken azok is elővették járműveiket, akik máskor nem tették. Ezt iga­zolják a hétvégeken bekövetke­zett, átlagostól is nagyojbb szám­ban előfordult balesetek, melyek sajnos továbbra is kiegészülnek az úgynevezett diszkóbalesetek­kel. Intő példa erre a szombat éj­jel történt is. Musical a szabadtérin Legjobb előadás Nyíregyháza (KM — B. I.) — Teljes sikerrel tért haza a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház társulata a XVII. Országos Színházi Ta­lálkozóról, mert a legjobb rendezés, díszlet és epizód­alakítás mellett a legjobb előadás díját is megkapta a Ványa bácsi című produk­ció. Tavaly A vágy villamo­sa című színmű kapott Sze­geden hasonlóan sok elis­merést, a társulat elnyerte a legjobb előadás díját. Nyíregyháza (KM) — Június 12- én a Nap-Folt Produkció Schwartz-Tebelak Godspell című musicaljét mutatja be a nyíregy­házi szabadtéri színpadon. Az előadást Pincés István és Nagy György rendezi. Fellépnek a Móricz Zsigmond Színház művészei: Pregitzer Fru­zsim, Perjést Hilda, Gosztola Adél, Sándor Juli, Horváth Réka, Bárkányi Mónika, Megyeri Zol­tán, Mezei Zoltán, Tóth Károly, Petneházy Attila, Mészáros Ár­pád, Gyuris Tibor, valamint Tör­köly Levente m.v. A Máté Evangéliuma alapján készült zenés darab XX. századi fiatalok gondolatai és mai szituá­ciók segítségével ábrázolja az evangéliumi tanításokat. A dallamok nagy része is­merősen cseng, Nagy György koreográfiája pedig látványos színházi élményben részesíti a nézőt. A Nap-Folt Produkció immár második előadással vesz részt Nyíregyháza nyári kulturális életében, egyre nagyobb közön­ség- és szakmai elismeréssel di­csekedhet. Ez évben a tíz nyíregyházi elő­adás záróakkordjaként Szent­endrére kapott meghívást, amelynek június végén tesz ele­get a társulat a Szentendrei Sza­badtéri Játékok keretében. A ligeti parókia Szatmár tele van apró települé­sekkel. Az ezerlelkes falvak itt már derék községeknek számíta­nak, de az öt-hatszáz embert számlálók is a nagyobbak közé tartoznak. Magosliget még en­nél is kisebb, alig több mint két­százan lakják. Se iskolája, se papja... Nem volt persze így mindig. Elég, ha csak az ember a paróki­ájára tekint, amit megirigyelhet­ne jó néhány. Ligetnél sokkal nagyobb település is. Az a parókia ma is a legszebb épület Magosligeten! Vastag, fe­hér falain szikrázik a fény, a szé­les, árnyékos tornác mögött nagy, hűvös termek, s egy öreg, elhagyott harmonium. A szobák üresek, csak az egyik la­kott, imaterem. A nagy hidegek­ben nem a templomban, ha­nem az öreg parókián gyülekez­nek a hívek. Most azonban nyár van, ám a teremben borzongatóan hű­vös. Adorján Albert gondnok, s Adorján Jenő kurátor társaságá­ban álldogálunk az úrasztala kö­rül, gyönyörködünk a régi úr- asztali terítőben. Még 1891-ben adományzta a ligeti eklézsiának egy bizonyos Kiss Ferencné. Az adományozóról már nem tud senki semmit, a parókia egykori lakójáról, a valóban nagytiszte­letű Porzsolt Lajos tiszteletes úr­ról viszont annál többet hallani. Meg a lányáról. Porzsolt Ma- nyikáról, ami nem is csoda, hi­szen jórészt neki köszönhetik a ligetiek, hogy annak idején a munkácsi katonák kipucolták az újonnan épített templomukat. A ligetiek a harmincas évek végén kezdtek hozzá az új református templom építéséhez. Az Idős helybéliek közül ma is sokan emlegetik, az építkezés költsé­geinek egy részét Móricz halha­tatlan hőse, Joó György, vagyis igazi nevén Papp Mihály, s an­nak a veje, Illyés Sándor kalapol- ta össze. Harmincnyolcban indult az építkezés, de elfogyott a pénz. Igen ám, de a Batár-parton tá­boroztak a munkácsi páncélos­ezred katonái, ahol szolgált egy Korsós József nevű zászlós. Ez a zászlós szerelemre lobbant a tiszteletes úr lánya iránt, és a munkácsi páncélosok hamaro­san vakolókanalakkal jelentek meg a kis ligeti templomnál. Negyvenháromban történt mindez, de Magosliget ma is emlékszik a jó tettre. Könyvfalók Nyíregyháza (KM) — Nem csak a közismert nagy, a Móricz, hanem nyolc fiók- könyvtár is várja a megye, illetve a megyeszékhely kultúrakedvelő lakóit. Azt gondolná az ember, hogy a magas könyvárak miatt je­lentősen megugrott azok száma, aki rendszeres láto­gatói a könyvtáraknak. Ez részben így is van... Min­den harmadik nyíregyházi nyilvántartott a könyvtár­ban. Nagyon örvendetes, hogy míg 1993-ban a 14 éven alu­liak közül 4979-en, addig 1997-ben 5733-an voltak bei­ratkozott tagok. Tavaly 53 és fél ezerszer kukkantot­tak be a könyvtárba, az át­lag az évi hétszeri látoga­tás. Ráadásul az előző évek­hez képest több könyvet, hanghordozót — mintegy kétszázezret — hoztak-vit- tek a kultúra barátai a könyvtárba. 1997-ben majd­nem kilencezer dokumen­tummal gyarapodott az állo­mány, de az egy lakosra ju­tó könyvszám nem éri el az országos átlagot, a számító- gépes rendszer azonban ki­váló és igen színvonalas. Ahhoz, hogy mindig friss olvasnivaló álljon a rendel­kezésre, sok, illetve még több pénz kell. A megye és a város az utóbbi években 2-3 millió forinttal támogat­ta az intézményt, és a Nem­zeti Kulturális Alaptól is nyertek el pályázati úton 2,5 milliót. Hamis ötezresek Nyíregyháza (KM - F. A.) — Hamis ötezer forintos bankjegyeket árult szerdán késő este Nyíregyházán a Pazonyi úti MÓL benzin­kútnál B. Mihály (47) nyír­egyházi lakos. A férfi a ko­csija mellett kínálta megvé­telre a hamis bankókat, amikor a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűn- megelőzési és Akció Alosz­tályának nyomozói lecsap­tak rá. Az ellenőrzés során 74 darab hamis ötezres ke­rült elő. B. Mihály nem ta­gadta, hogy a hamisítvá­nyokat értékesíteni akarta. A gyanúsítottat őrizetbe vették és ellene pénzhami­sítás bűntette miatt indítot­tak eljárást. A képen látható ifjú hölgy egy hóbagoly röptére | vár kitartóan fényképezőgé- | pével a nyíregyházi vadas- j parkban. Nem könnyű fel­adat, sok sikert hozzá Balázs Attla felvétele lieft» itiniB ■ ................ ■ 3 § 'A (>:,-> f) c ' ij DAMX’ÍÍ Oto A A A A Á/A

Next

/
Thumbnails
Contents