Kelet-Magyarország, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-10 / 134. szám

1998. június 10., szerda 13. oldal Negyedóra a Hősöknek Történelmünk leggonoszabb századának elején járt az idő kereke, amikor a fogat vacogtató sorok megszülettek. Olyan kor volt az, amikor gépesíteni kezdték a gyil­kolást. Akkor születtek a maschinenge- wehr-ek, a tankok és egyéb harci eszközök, amelyek megsokszorozták az elesettek szá­mát. Sok honvéd csonkán, bénán jött haza, ahol számtalan hadiözvegy és hadiárva várta a háború végét, a „békebeli” világot. A sok elvesztett élet, a sok kiomlott vér, a Hazának csak töredékét tudta megmente­ni. De a megmaradt Hon imába foglalta a Hősök emlékét és emlékműveket állított, a naptárba Hősök napját iktatott, május utolsó vasárnapját. Ünnep volt ez a nap a fordulat évéig. Ak­kor eltörölték, de nemcsak az ünnepet, ha­nem azt a kevéske anyagi járandóságot is, amit a hadiözvegyek és a hadiárvák kap­tak. El kellett törölni, mert a II. világhábo­rúban nem születhettek hősök, mivel a ha­talom szerint igazságtalan háborúban vet­tek részt, nem a hazát védték. Elárvultak az emlékművek, 45 éven át csak titokban lehetett virágot tenni rá, a harangok is né­mák voltak. A rendszerváltás után már nem tilos az ünneplés, de csak kevesek érzik, hogy meg kellene emlékezni azokról, akik a hazáju­kért adták életüket. Nem tartják fontosnak a vezető állami fórumok, de az egyházak sem. Május 30-án 26 ember gyűlt össze a Hősök terén és 15 percen át tartott az ün­nepi beszéd és a koszorúzás. Nem volt ze­nekar, nem hangzott el sem a Himnusz, sem a Szózat. Csendben, ahogy összegyűl­tünk, szétszéledtünk. Bennem vegyes érzelmek kavarogtak. Hát ennyit ér a Hősök emléke? Ezzel a ma­gyarságérzéssel, tudattal megyünk Euró­pába? Ezt a példát mutatjuk a sorköteles, vagy a hivatásos honvédeknek? Ebből ke­vés lelkesedés születik, pedig több kellene a NATO keleti határainak megőrzéséhez is. Dr. Sasvári Gyula, a HONSZ megyei elnöke Boldog gyerekarcok Lelki és testi gazdagítás lehetne a mottója annak a május 3o-án megtartott háromó­rás programnak, melyet a kótaji Kis Szent Teréz Karitász csoport szervezett gyermek­napi meglepetésként hetven nehéz körül­mények között élő helyi óvodás és általá­nos iskolás számára. A lelki épülést a kö­zös imádság, daltanulás, tesztek kitöltése, a testit a változatos sorversenyek és az eredményhirdetést követő vendéglátás je­lentették. A program fénypontja a tombola volt, ahol mindenki nyert valamilyen aján­dékot. Köszönet a rendezvény megszervezésé­ért a helyi karitász csoportnak, a Debre- cen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász Központnak, valamint több helyi és nyír­egyházi vállalkozónak, akik felajánlásaik­kal segítettek. Jó volt látni az örömtől su­gárzó gyermekarcokat és a meghatott fel­nőtt kísérőket. Ez fizetségül szolgálhat minden önzetlen segítőnek. Kár, hogy ke­vesen vannak, akik ennyivel is beérik! K. Lászlóné, Kótaj A Tisza rombol, a Tisza épít. A képen látható, hogy most a jól ismert és sokak által kedvelt gergelyiugornyai üdü­lőrész strandját vitte el a folyó Harasztosi Pál felvételei ÜZENJÜK ű A jogellenes felmondás következményeit a törvény szabályozza. Ezt a bíróságok­nak alkalmazniuk kell. Ennek megfelelően — amennyiben a munkavállaló a visszahelye­zését nem kívánja — a végki­elégítés háromszorosa illeti meg a dolgozót. Az átlagke­resete a jogerős bírói ítélet napjáig tart — válaszoljuk N. Józsefnek. □ Munkabérből levonni — munkabérelőleget kivéve — csak jogerős bírói ítélet alap­ján van mód. Leltárhiány cí­mén munkabér visszatartásá­nak, beszámításának nincs helye — üzenjük kisvárdai ol­vasónknak. Szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy a be­küldött leveleket rövidítve közölje. E rovatunk az olva­sók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztősé­günk nem feltétlenül ért egyet. Kirándulás a múltba Kelet-Magyarország május 27- ikei számában „Egyösszegű térí­tés” címmel tudósítás jelent meg a volt hadigyámoltak és a volt hadigondozott családtagok egy­összegű térítéséről. A közle­ményben említettek sajnálatos félreértésre, reménytelen vára­kozásra is alapul szolgálhatnak. Miről is van szó? Az Alkotmány- bíróság több határozatában rá­mutatott, például, ha az állam úgy dönt, hogy kárpótlást bizto­sít, akkor az azonos sérelmet el­szenvedettek között nem lehet hátrányos megkülönböztetést tenni. Ennek az alkotmányelle­nes helyzetnek a feloldására sza­bott határidőt az Alkotmánybí­róság, melyet 1998. december 31- ig kell orvosolni az Országgyű­lésnek. A félreértések elkerülése érdekében tehát egyértelműen hangsúlyozandó, hogy nem álta­lános kártérítési igényről van, vagy lehet szó, hanem csak azok­ról, akiknek a pénzellátását an­nak idején politikai okokból vonták meg. Reményeink szerint az ez évben megszülető törvény közérthetően, megnyugtatóan és közmegelégedésre fogja szabá­lyozni az érintett személyek egy­összegű térítését. Addig is azt tu­dom javasolni a volt hadigyá- moltaknak és a hadigondozott családtagoknak, hogy legyenek türelemmel. Mi az ügyben első­fokon eljáró köztisztviselők biz­tosíthatjuk, hogy amint arra a jogszabály a cselekvési lehetősé­get megteremti, minden esetben lelkiismeretesen, szakszerűen, gyorsan és a lehetőségeinken be­lül méltányosan fogunk eljárni. Dr. Bihari Károly, jegyző, Encsencs Indul a lovas fogat Nyíregyháza (DM) Nagyon sok régi tanyai ház maradt ma gazda nélkül. így volt ez a Nyíregyhá­zához közeli Antalbokorban is, amikor az egykori áttelepült Ku- pás család kihalt, s otthonuk üresen maradt. Az enyészet he­lyet azonban virágzó élet folyik most a „Bihari” udvarházban, a falusi turizmus fellegvára lett az egykori romos épület. A panzió és lovasiskola sokak számára nyújt pihenést és kikapcsoló­dást. Gyakran fordulnak meg a ta­nyán a megyeszékhelyről és a környező településekről érkező gyerekek is — tudtuk meg Skol­Amatőr felvétel nyik Andrástól a Nyíregyházi Bokortanyák Alapítvány elnöké­től. Legutóbb a 17. Sz. Általános iskola 2/a osztályos tanulói ki­rándultak Antalbokorba. A gye­rekek a vidám játék és szórako­zás mellett megismerkedhettek a tanyák kialakulásávál, azok múltjával, jelenével és jövőjével. Vizsgaláz a Körösiben Nem lehet általános a kártérítés A nyolcadik osztályt végzett — hátrányos helyzetű tanulók ré­szére biztosított védelmet az el- kallódás ellen — az 1992-ben in­dult (szakmát adó) szakiskolai oktatás a nagykállói Körösi Cso­rna Sándor Általános, Zene- és Szakiskolában, ahol június 2- ikán megkezdődött a vizsgaidő- szak. A tizenegyedik évfolyam tanu­lói a szakmunkás vizsgákon ad­hatnak számot a 3 év alatt meg­szerzett tudásukról. A sort a var­rómunkások Írásbelije nyitotta, ezt követi június 11-ig bezárólag a szóbeli és a gyakorlati megmé­rettetés mindhárom szakmában, a gépíró és szövegszerkesztők­nél, valamint az ápolási asszisz­tenseknél is. Nem maradtak ki a tizedik év­folyamosok sem, hisz a közisme­reti tárgyak tanulása számukra véget ért. Ők szóbeliznek ma­gyar irodalomból, kémiából, tör­ténelemből és írásban számol­nak be magyar nyelvtanból, ma­tematikából. Akik kedvet éreznek ezen tan­tárgyak tanulásához, esetleg to­vábbhaladási céllal, azok a tizen­egyedik évfolyamon fakultációs szinten folytathatják az elsajátí­tást. A kilencedik évfolyamra egy év múlva bővebb választék vár, hisz akkor már több szóbeli tantárgy között választhatnak, így például: fizika, földrajz és egészségnevelés is kapcsolódik az előbbi vizsgákhoz. Ferencziné Kerezsi Eleonóra, gyakorlati oktatás vezető Dobozba zárt szépség. Napjainkban már túl költsé­ges lenne egy menyasszonyi ruha elkészítése, ezért in­kább sokan a kölcsönzést vá­lasztják Segíteni a gyógyulást A Reumás Gyermekekért Alapítvány 1996 év végén szerveződött azzal a szán­dékkal, hogy országos szin­ten segítsen a reumás és lég­úti megbetegedésben szen­vedő gyermekek helyzetén. Az Ön segítségére is szükség van ahhoz, hogy létrehozhassunk egy hat­vanágyas gyermekrehabili­tációs központot, minden komforttal és szakmai igénnyel berendezve. Az 1100 mr-es épület, 2000 m2-en fekszik. Mindkét betegség hosszan tartó, gyakran az egész életet végigkísérő, sok szenvedéssel járó álla­pot. Ez sújtja a beteget, a családot, iskolát, munkahe­lyet, az egészségügyet, a társadalmat. A cél nemes. Segíteni a hátrányos hely­zetű, sokat szenvedő gyer­mekeknek, erősebb, egész­ségesebb, tevékeny és bol­dog felnőtté nevelkedni. Amennyiben nagyobb összeggel támogatják célki­tűzésünket az épület aulájá­ban örökös kiírásra kerül az adományozó neve, címe, tevékenysége. A Fővárosi Bíróság 60533/6293 számon vette nyilvántartásba Alapítvá­nyunkat. Címünk 1065 Bu­dapest, Bajcsy-Zs. út 63. II/9. Adószám: 18228768-1- 43, bankszámlaszám: 1040 0195-01904990-70070000. Az adományról természetesen igazolásunkat megküldjük. Bogdán Zsuzsanna, elnök JOGÁSZSZEMMEL Bérlőelhelyezés, a titoksértés következményei Dr. Bartha Beatrix Üres lakásukat albérlőknek adták ki, amiről szerződés készült. Most, hogy lejárt a határidő, mégis azt kéri a bérlő, szerezzenek neki más lakást — írja levelében egy nyíregyházi olvasónk. A hatályos lakásügyi rendelke­zések, s a Polgári Törvénykönyv előírásai szerint a lakásbérleti szerződést határozott vagy hatá­rozatlan időtartamra lehet kötni. Ezektől függ, hogy a bérleti jog­viszony megszűnése után a bérlő igényt tarthat-e másik lakásra vagy sem. A felek a szerződés le­jártát általában fix határidőben szabják meg. A bérlők vállalják, hogy a jogviszony megszűnése­kor a lakást elhelyezési igény nélkül kiürítik. Mint olvasónk is panaszolta, a volt bérlő mégsem tett ennek a kötelezettségének eleget. A bíróság a bérbeadó kérésére jogerős ítéletben írta elő a bérlő­nek lakás elhagyását. Beleértve azt is, hogy ehhez nem kapcsoló­dik a bérbeadó elhelyezési köte­lezettsége. A lakástörvény rendelkezése értelmében a szerződés megszű­nése után akkor tarthat igényt valaki másik lakásra, ha a bér­beadó erre kötelezettséget vállal. Mivel esetünkben a szerződő fe­lek ebben nem állapodtak meg, a bérbeadót nem terheli elhelyezé­si felelősség. Ili Az egyik hivatalos szerv bírsá­got szabott ki olvasónknak. A készpénzutalási megbízásra (csekkre) a közlemény helyére felírták az érintett nevét és a bir­ság teljes összegét. Amikor a pénzt befizette, arról tájékoztat­ták, hogy a hatóság megsértette személyi jogait, elég lett volna a csekkre csak az ügyszámot ráír­ni. Kérdése, lehet-e ezért kártérí­tést követelni? A kérdésre egyértelmű választ az állampolgári jogok biztosa tud adni. Annyit azonban el­mondhatunk, hogy anyagi kár­pótlás, vagyis kártérítés csak ab­ban az esetben jár, ha tényleges kár éri, vagy elmaradt haszna keletkezik. Közérdekű célra — indítvány esetén — a bíróság megítélhet az elkövetővel szemben kártérítést. Ehhez azonban az szükséges, hogy a személyi titok megsérté­sének tényét kimondja a bíró­ság. IÜett8> FÓRUM

Next

/
Thumbnails
Contents