Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-06 / 105. szám
1998. május 6., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL 0 Rangos tárlat nyílt tegnap délelőtt a nyíregyházi Zrínyi gimnázium iskolagalériájában. Az intézmény képzőművészetpártoló tevékenységének jeles bizonyítékaként ez alkalommal megyeszékhelyünk egyik legismertebb szobrásza. Nagy Lajos Imre (egykori zrínyis diák) tette közszemlére bronzérmeit, kisplasztikáit, szobrait. A művész — a tanárképző főiskola rajz tanszékének vezetője — az utóbbi időben a fémen kívül papírral is dolgozik, pontosabban e matériából készíti rendkívül érdekes szoborkompozícióit Harasztosi Pál felvétele Megduplázzák a forgácslapot A záhonyi vállalkozási övezet legnagyobb beruházását kezdi az Interspan Vásárosnamény (KM - M. Cs.) ■— A megye egyik legjelentősebb, a záhonyi vállalkozási övezet legnagyobb beruházását kezdi ebben az évben a vásárosnaményi Inter- span Kft., amelynek értéke megközelíti a 7 milliárd forintot. Az összeg jelentős részét saját forrásból teremti meg a cég, emellett a másik lehetséges finanszírozó a Magyar Fejlesztési Bank Rt. lehet. Kelemen Miklós ügyvezető igazgató sajtótájékoztatón mondta el: az év elejétől 100 százalékban a svájci Krono- span tulajdonában lévő cég két forgácslapgyártó és egy új felületkezelő gépsort állít be, amellyel megduplázza termelését és jelentősen növeli a felületkezelt lapok mennyiségét. A bemházás keretében fahul- ladék-égetőt és egy porleválasztót is beépítenek. A cég a teljes hazai igények kielégítése mellett a megnőtt termelés 50-60 százalékát elsősorban környező országokba exportálja. A svájci Kronospan tulajdonosa. Ernst Kainál, alig egy év alatt kivásárolta az Interspan Kft. két magyar tulajdonosának, a Skálának és az Erdért- nek a tulajdonrészét. A jelentős beruházásról ezek után határozott Kaindl, aki a nyereséget teljes egészében a beruházás finanszírozására fordítja. Az elmúlt évben ez az összeg 800 millió, idén a tervezett több mint 1 milliárd forint lesz. Abban is döntés született, hogy megmarad a több mint kétszáz fős munkáslétszám illetve az Interspan a Kronospan termékeket is forgalmazza, ami újabb jelentős bevétel növekedést jelent a namé- nyi cég számára. Az új beruházás eredményeként a választék és a színskála jelentősen bővül. A General Electric, a Carl Zeiss után egy újabb jelentős nyugati cég döntött kelet-magyarországi beruházás mellett — emelte ki Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, aki kérdésre válaszolva elmondta: ahhoz, hogy az itt gyártott termékek mind nagyobb mértékben jussanak el a környező országokba a szállítási útvonalakat (vasút, közút, határátkelőhely) kell fejleszteni. — Ilyen nagy volumenű beruházásnál a tulajdonos a társasági adókedvezményt, vagy a gyorsított amortizációt választhatja, ami több százmilliós kedvezményt jelenthet — mondta Kovács Ferenc, a Záhony és Térsége Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója. Kincsek Burgenlandban A nyíregyházi Szent Flórián-szobor Interneten a választás Budapest (MTI) — Az Interneten bárki figyelemmel kísérheti a vasárnapi or- szággyűlésiképviselő-vá- lasztás részeredményeit, ezért első sajtótájékoztatóját legkorábban este kilenc óra után tartja az Országos Választási Iroda (OVI), az akkor még nem hivatalos, tájékoztató jellegű eredményekről — mondta Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda szervezési helyettes vezetője. A szavazás másnapján, délelőtt 11 órára a magyar mellett négy idegen nyelven elkészül az OVI előzetes eredményeket tartalmazó gyorsjelentése, amit kézhez kapnak a hazánkban tartózkodó nemzetközi megfigyelők és a sajtó képviselői. A magyarországi esemény iránt élénk nemzetközi érdeklődés tapasztalható. Csaknem 200 külföldi újságírót és mintegy 200 megfigyelőt is várnak, köztük az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet képviselőit is. Az ország mintegy 11 ezer szavazókörébe reggel 6 órától este 7 óráig várják a voksolni kívánókat, de a törvény azt is megengedi, hogy indokolt esetben egy órával hamarabb nyissanak. Közvélemény-kutatók ezúttal is tartanak úgynevezett exit poll felméréseket a szavazás napján, amelyek során a szavazókörből kilépőket megkérdezve igyekeznek előrevetíteni a választások várható végeredményét. A napokban ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját az ausztriai Burgenland tartomány tűzoltósága. A jubileumot azzal is emlékezetessé kívánták tenni, hogy Halbtum- ban, a Waldbott család kastélyában nagyszabású tűzoltó emlékkiállítást rendeztek, melyen nemcsak saját múltjuk relikviáit vonultatták fel, hanem magyar múzeumoktól is kértek kölcsön remekmívű versenydíjakat. Mi, nyíregyháziak méltán lehetünk büszkék arra, hogy a Dunától keletre csak tőlünk igényeltek tárgyakat, hisz a Jósa András Múzeum őrzi, s jelenleg a Városi Tűzoltóparancsnokságon rendezett kiállításon látható a nagyhírű egykori nyíregyházi önkéntes tűzoltóság 1945-ben az ausztriai Linz mellett elásott és a múzeum munkatársai által 1986 nyarán felkutatott és visszahozott 30 darabos, ezüst versenydíjakból álló kollekció. E tárgyak közül kérték kölcsön tőlünk az 1896-os millenniumi verseny I. díját, egy bőségszaru alakú ezüstserleget, fedelén a Hungária szoborral, az 1905- ös szegedi verseny I. díját, a Szent Flórián szobrot, és az 1914-ben az I. világháború kitörése miatt már meg nem rendezett nyíregyházi verseny Hölgyek Díját, egy nagyméretű ezüst babérkoszorút. E kiállítás megnyitójára kaptunk meghívót 1998. április 28-ra. Németh Péter megyei múzeumigazgató, Pernyák Sándor tűzoltó alezredes, városi tűzoltóparancsnok és e sorok írója utazott el Halbtum- ba. Ez az alig 2000 lelkes kisvároska a magyar határtól 20 kilométerre fekszik. Központjában a báró Waldbott család barokk kastélyával, mely jelenleg a tartományi kormányzat kezelésében áll. A mellette lévő kisebb kastélyban lakik br. Waldbott Pál, akivel véletlenül rögtön megérkezésünk után találkoztunk, s akiről kiderült, hogy természetesen elég sok szál fűzi Nyíregyházához, hisz páncélos hadnaggyá történt felavatása után, 1944 augusztusában azonnal a már a fronton harcoló nyíregyházi lovashadosztály páncélos zászlóaljához került, s a nyíregyházi huszárokkal harcolva került ki Ausztriába. A burgenlandi önkéntes tűzoltó egyesületek zászlói, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király mellszobrának társaságában fedeztük fel a nyíregyházi ezüstkoszorút, majd néhány vitrinnel odébb több más Szent Flórián-szobor és versenydíj között ott ékeskedett a millenniumi serlegünk és a Flórián-szobrunk. Nagy büszkeséggel állapította meg Pemyák Sándor, hogy mindegyik között a nyíregyházi Szent Flórián-szobor a leghitelesebb. mert ez volt az egyetlen a kiállításon, mely a hagyománynak megfelelően római katonai ruhában, lábán saruval ábrázolja a tűzoltók védőszentjét. Bene János, muzeológus Szer-telenül Háromfordulós játékot fiataloknak Nyíregyháza (KM) — A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya. az Országos Gyermekvédő Liga Regionális Központja és lapunk háromfordulós játékot hirdet 14 és 18 év közötti fiatalok részére. A résztvevőknek három héten át kell — lehetőség szerint — hibátlan válaszokat adni a Kelet-Magyaror- szágban megjelenő droggal kapcsolatos kérdésekre — értékes nyereményekért. I. forduló /. Mit nevezünk drognak? a. Csak a kábítószereket; b. Minden olyan szert, amely megváltoztatja a szervezet működését; c. Minden olyan szert, amely a drogériában megvásárolható. 2. Milyen függőséget okozhatnak a kábítószerek rendszeres fogyasztásuk esetén? a. Nem okoznak függőséget; b. Fizikai függőséget okoznak; c. Pszichikai függőséget okoznak; d. Fizikai és pszichikai függőséget egyaránt okozhatnak. 3. A felsoroltak közül melyek az ún. legális drogok? a. Nikotin, heroin, kokain; b. Tea, crack, hasis; c. Ópium, LSD, alkohol; d. Alkohol, koffein, nikotin. 4. A felsoroltak közül melyek minősülnek kábítószernek? a. Seduxen, Elenium; b. Kalmopirin, Demalgon; c. Kefalgin, Phlogosol; d. Co- dein, Heroin. 5. Melyik növény a marihuana alapanyaga? a. Mák; b. Indiai vadkender; c. Kokacserje; d. A marihuana nem növényi erede.rf tu. 6. Válaszd ki a helyes meghatározást! a. Az Extasy tabletta legális drog, így fogyasztható mindenféle korlátozás nélkül; b. Az Extasy tablettát hetente egy alkalommal lehet bevenni, 2^1 tabletta fogyasztása már fizikai függést vált ki; c. Az Extasy illegális drog. amely felfokozza a szervezet működését, felszabadítja tartalékenergiáit és az agy bizonyos központjainak blokkolására képes. 7. Mi jellemzi leginkább a marihuana élvezőket? a. Erős agresszivitás, erőszakra való hajlam; b. Piros szemek, az ambíció hiánya; c. Az összerendezett viselkedés teljes hiánya; d. Az önuralom teljes hiánya. 8. Melyik anyagot hívják fű-nek, illetve kapu drognak? a. Marihuana; b. Kokain; c. Ópium. 9. Miből nyerték az LSD- t? a. Kokacserjéből; b. Aranyrozs gombájából; c. Indiai kenderből. 10. Milyen színű a kokain? a. Fehér; b. Bézs; c. Barna. 11. Melyik kábítószert szívják pipából? a. LSD; b. Kokain; c. Ópium. 12. Melyik az a szer, melyet egyes helyeken más drogokkal szembeni elvonásnál is használnak? a. Amphetamin; b. Methadon; c. Morfium. , 13. Kiket nevezünk absz- tinensnek? a. Azokat a személyeket, akik csak alkalmanként fogyasztanak alkoholt; b. Azokat a személyeket, akik sohasem isznak alkoholt; c. Azokat a személyeket, akik könnyű drogokat fogyasztanak. 13+1 Melyik a természetes alapú kábítószer? a. Extassy; b. Speed;, c. Hydrocodin. A helyes megfejtéseket lapunkhoz kérjük zárt borítékban pontos címmel ellátva beküldeni: Kelet-Ma- gyarország szerkesztősége 4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. A borítékra vagy levelezőlapra írják rá: „SZER-TELENÜL”. A II. forduló május 7-én jelenik meg, a megfejtések végső beérkezési határideje május 18. Emelkedtek az árak Legnagyobb mértékben a vágómarha Budapest (MTI) — A mezőgazdasági termékek árszínvonala 2,1 százalékkal emelkedett márciusban az előző hónaphoz képest — adott tájékoztatást a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden Budapesten. A KSH gyorsjelentése szerint az előző év márciusához képest a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 13,2 százalékkal emelkedtek egy év alatt. Az idén márciusban a növényi termékek ára 6 százalékkal, az élő állatok és állati termékek árainak szintje 2,8 százalékkal emelkedett februárhoz képest. Egy év alatt a növényi termékek ára 10 százalékkal, az élő állatok és állati termékek ára 17,9 százalékkal nőtt. A gabonafélék együttes árszínvonala 3,9 százalékkal volt magasabb márciusban februárhoz képest. Ezen belül az átlagot meghaladó mértékben emelkedett a búza, a sörárpa és a nyersrizs ára. A növényi termékeket vizsgálva az árszint a gyümölcsöknél és a zöldségféléknél emelkedett a legnagyobb mértékben március folyamán. A vágóállatok közül leginkább a sertés ára csökkent márciusban: a felvásárlási átlagár 15,90 forinttal volt kevesebb, mint februárban. Az 1997 márciusa és 1998 márciusa közötti időszakban a gabonafélék 22,8 százalékkal olcsóbbak lettek. A gyümölcsöknél az árszínvonal 34,3, a zöldségféléknél 52,9 százalékkal emelkedett. Az élelmezési burgonya ára háromszorosára nőtt egy év alatt. Egy év alatt a vágóállatok árai közül a vágómarha és a vágósertés ára emelkedett a legnagyobb mértékben. A tojás átlagára 9 százalékkal csökkent ezen időszak alatt, a tehéntejért 27,7 százalékkal kaptak többet a termelők.