Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-06 / 105. szám

1998. május 6., szerda MEGYÉNKBŐL Esélyek és vélemények Balogh Géza­Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — A vá­lasztások előkészületeinek finiséhez közeledve a pár­tok megyei elnökeinek véle­ményét kérdeztük saját esélyeikről, reményeikről. A megszólaltatás sorrendje az, ami a szavazólapokon, a sorsolás után megállapított pártsorrend is. Hon’áth Sándor, Vállalko­zók Pártja: — A megyében öt képvise­lőjelöltünk van, és sikerült megyei, valamint területi lis­tát is állítanunk. Azt gondo­lom, három jelöltünk is esé­lyes arra, hogy bejusson a második fordulóba. Önerő­ből finanszírozott kampá­nyunk célja, hogy a mező- gazdasági kis- és középvál­lalkozóknak legyen saját par­lamenti képviselete. Ez pedig azért is lényeges, mert magát a pártot is ez a felismerés hozta létre: úgy éreztük, a vállalkozók érdekképviselet nem megfelelő. Bízom ab­ban, hogy célunk megvaló­sul, miközben tudom, a dön­tés az urnákhoz járuló válasz­tópolgárok kezében van. Kiss Gábor, MSZP: — A közvélemény-kutatá­sok és a lakosságtól szerzett tapasztalatok alapján bízunk abban, hogy az első forduló­ban a listás választásokon mind a megyében, mind pe­dig országosan megszerez­zük az első helyet. Tapaszta­latunk, hogy az emberek méltányolják a négy év kor­mányzati sikereit, azt, hogy megteremtettük a gazdaság stabilitását, a további fejlő­dés előfeltételeit, az ország nemzetközi elismertségét, azt, hogy hazánk mind a NA- TO-hoz, mind az EU-hoz csatlakozik, s mára a térség stabilizáló tényezőjévé vált. A négy év megteremtette a nyugalmat a lakossággal folytatott folyamatos párbe­szédre is. Megfogalmazód­nak ugyan kritikák és észre­vételek, de mi mindezzel együtt bízunk abban, hogy a szavazópolgároktól továbbra is megkapjuk a felhatalma­zást a kormányzásra. Helmeczy László, Fidesz: — A választásokon szerin­tem nem pártok sorsáról dön­tünk, nem pártok közül vá­lasztunk, hanem múltról és jövőről határozunk. Márpe­dig a jövőt a Fidesz jeleníti meg. Ez az a párt, amely a le­mondás, a beletörődés he­lyett a tenniakarásban, a cse­lekvésben látja a jövőt. Nem azt mondja, úgyse mehet job­ban. hanem azt vallja, lehet változtatni az ország, vala­mennyiünk sorsán. E szemlé­let jegyében állítottuk össze programunkat, neveztük meg képviselőjelöltjeinket. Azt tapasztaljuk, programunkat a választók e megyében is jól fogadták, így jogosan remél­jük, hogy a polgárokkal összefogva, szoros verseny­ben ugyan, de a szabolcs- szatmár-beregi képviselői helyek többségét meg tudjuk szerezni. Oláh Gábor. MSZDP: — A szociáldemokraták a megyében kilenc helyen in­dítottak képviselőjelölteket. A kisvárdai körzetben csak azért nem, mert a kopogtató­cédulák számbavételekor el­számoltuk magunkat. Orszá­gosan ez az eredmény nálunk kiemelkedő, rajtunk kívül csak három megyében állí­tottak a szociáldemokraták listát. A szabolcsi szocdemek eredményének és elismertsé­gének köszönhető, hogy a párt országos elnöke, dr. Ka- polyi László is kérte a me­gyei listára történő felvételét. Feladatunk most az, hogy egyéni jelöltjeinket nyerő po­zícióba hozzuk. Ennek embe­ri feltételei maximálisan biz­tosítottak, az anyagiak sajnos nem. Nagy pénzeket és más erőket felvonultató pártokkal szemben hátrányban va­gyunk — egyenlő eséllyel in­dultunk, de nem egyenlő fel­tételek mellett. Bízunk ab­ban, hogy a „Tiszta erő” ami most a jelszavunk, párosul a 110 éves szocdem hagyomá­nyokkal, a régi, ma is aktuá­lis követelésekkel, és meg­hozza a kívánt és várt ered­ményt. Hoványi Ferenc, Új Szövet­ség Magyarországért: — Az Új Szövetségnek van egy nagy hátránya a leg­több párttal szemben: rajtunk kívül álló okok miatt elég ké­sőn kezdtünk a szervezéshez. Ennek ellenére, arra számí­tunk, hogy átlépjük a parla­menti küszöböt, s több jelöl­tünk is képviselő lesz. A vá­lasztások végeredménye megjósolhatatlan, az viszont biztos, hogy három párt kö­zött dől el a csata. Az embe­rek hangulatát ismerve az el­lenzéki pártok győzelmét vá­rom, sőt, azt is elképzelhető­nek tartom, hogy az MSZP- SZDSZ ugyanúgy jár most, mint négy éve az MDF: el­söpri őket a népharag. Juhász György, Együtt Ma­gyarországért Unió: — Nemrég alakultunk, így kevés ideje ismernek ben­nünket a választók. Szabolcs­ban két jelöltünk indul, így területi listát is állíthattunk. Illúzióink nincsenek, nem gondoljuk, hogy belőlünk kormányzati tényező lehet, de szilárdan hisszük azt, hogy a civil szféra segítségé­vel képviselőket juttathatunk a parlamentbe. Dr. Szilágyiné Császár Teré­zia, KDNP: — A párt be fog kerülni a parlamentbe, megyénkben pedig azt várjuk, hogy meg­ismételjük a négy évvel ez­előtti szereplésünket, amikor több mint hét százalékot sze­reztünk. Nagyon reméljük, a választásokat a polgárok döntik majd el, nem pedig a jelenlegi hatalommal rokon­szenvező sajtó, s a közvéle­mény-kutató irodák, melyek közül nem egy azt sugallja, nem érdemes az ellenzéki pártokra szavazni. Szerintem döntő győzelemre nem szá­míthat egyetlen párt sem, na­gyon jók viszont a jelenlegi ellenzéki pártok esélyei. Eh­hez szükség volna a második forduló előtti összefogásra, együttműködésükre. Ha ezt a megállapodást is tető alá hoz­zák, akkor hiszem, hogy ők alkotják majd a parlament­ben a többséget, ők alakíthat­nak kormányt. Krupincza Istvánná, Mun­káspárt megyei alelnök: — Országosan elérjük az öt százalékot, megyei szinten a nyolc százalékot és a Mun­káspárt bejut a parlamentbe. Erre engednek következtetni a választásra való felkészülé­sünk eddigi tapasztalatai. Je­löltjeink megfelelnek a vá­lasztók elvárásainak, a nép­képviselet széles rétegéből választottuk ki őket, jól fel­készültek valamennyien. A megyei közgyűlésben és az önkormányzatokban dolgozó képviselőink eredményesen szolgálják választóikat. Amit fontosnak tartunk: reális ala­pokon megvalósíthatóak a programjaink, melyet elis­meréssel nyugtáztak a vá­lasztók. A baloldal értékei er­re jogosítják fel képviselője­löltjeinket. a Munkáspártot. Kornherr Tibor, MDNP: — Bízunk a választók jó­zan ítélőképességében, ab­ban, hogy mivel pártunk, a Néppárt a mi megyénkben a legszervezettebb, a választá­sokon elérjük a 6-7 százalé­kot. Hat jelöltünk közül há­romtól reméljük, hogy bejut a második fordulóba, akkor pedig minden lehetséges, a paktumok akkor köttetnek. Országosan összesen 113 képviselőjelöltünk indul, ez kevésnek tűnhet ugyan, de nem árt tudni, hogy ők mind­annyian önfinanszírozók, sa­ját pénzükön kampányolnak. Mindezek mellett is remél­jük, maradunk parlamenti párt. Petróczki Ferenc, MDF: — A megyében tíz száza­lék körüli eredményt várok, ez alatti arányt kudarcként él­nék meg. Mind a jelöltek sze­mélye, mind pártunk politi­kája feljogosít minket erre a reményre. Sok helyen járunk, szinte minden településre el­jutunk, a szavazókkal véle­ményt cserélünk, mindez erősíti hitemet. Az országos helyzetről azt gondolom, mó­dot kapunk arra, hogy szö­vetségeseinkkel együtt kor­mányzati tényezővé váljunk, s felelősséggel dolgozhas­sunk az országért. Nem mindegy, ki vezeti át az or­szágot a következő évszázad­ba, évezredbe. Szélsőségek­től mentes, kiszámítható és biztonságra törekvő párt mél­tó csak e feladatra. Ez pedig nem más, mint az MDF. Stekler Ottó, Zöld Párt: — Két jelöltünk indul a vá­lasztásokon. Nyilvánvaló, hogy a nyíregyházi választó- kerületben kisebb az esé­lyünk, hiszen a szavazók többsége elkötelezett, a par­lamenti pártokra fog voksol­ni. A 4-es körzetben valami­vel több a reményünk, hiszen igyekeztem eljutni mind­azokhoz, akik nem a parla­menti pártok hívei, illetőleg akik bizonytalanok, vagy nem akartak elmenni szavaz­ni. Meggyőződésem, hogy a választók kilencven százalé­ka ezúttal ismét csalódott lesz, s négy év múlva rájön majd, megint rossz lóra tett. Pártommal kapcsolatban azt remélem, ha most nem is, de négy év múlva lényegesen nagyobb eséllyel indulunk a választásoknak. Demcsák József, Magyar Igazság és Elet Pártja megyei elnök: — A MIÉP a parlamentbe való biztos bekerülését várja a május 10-i választásoktól. Erre a legnagyobb biztosíték a párt radikális programja, a Csutka Ish’án elnök köré tömörült politikusok hiteles­sége, a nemzetépítő állam és a szociális piacgazdaság szükségességének — a sza­vazók részéről — való felis­merése. Az országban a MI- ÉP beágyazódása és támoga­tottsága különböző. Sajnos megyénkben — külső okok miatt — az átlagosnál kisebb, de így is hat százalék körüli eredményre számítunk. Bu­dapesten az ébredő nemzeti tudat legalább 14—16 száza­lékos sikert fog hozni. Összességében 10-12 száza­lékos MIÉP-támogatottságot remélünk, ami a 2002-es vá­lasztásoknál nemzeti pártunk győzelmét fogja megalapoz­ni. Dr. Kávássy Sándor, FKGP megyei pártelnök — Nem szeretek jóslások­ba bocsátkozni, és ez esetben is fölöttébb rühellem a prófé- taságot. Ismert tény ugyanis, hogy a régi ipari városok mellett Borsod-Abaúj-Zemp- lén, Nógrád és Szabolcs- Szatmár-Bereg is jellegzete­sen szocialista szavazóbázi­sok. Ilyen térségekben tehát korántsem egyszerű a polgári pártok helyzete. Feltétlenül meg kell állapítanom azon­ban, hogy az elmúlt évek so­rán megyénkben is megnőtt a kisgazdapárttal szimpatizá­lók száma. Ez világosan mu­tatkozott meg a leadott ko­pogtatócéduláinknál is, amennyiben az 22 ezer körül volt. Ha ennek alapján lehet jósolni, félszázezer szavazó­ra feltétlenül számíthatunk, bár én magam mindig óvatos voltam az ilyen és hasonló je­lenségek megítélésében. Az ellenzéki erők sikere annak a függvénye, hogy a gazdatár­sadalom és a polgárság ho­gyan talált magára, egymás­ra. Iványi Tamás, SZDSZ: — Jelöltállításunk jól sike­rült, egyedülállóak vagyunk abban, hogy minden körzet­ben ott élő jelöltet indítot­tunk, ami az esélyünket je­lentősen növeli. Azt remé­lem, hogy a következő parla­mentben három-négy megye­beli SZDSZ-es képviselő ül majd. A polgároknak három választása van: egy Or­bán-Torgyán koalíció, Le- zsákkal és Boros Péterrel „fűszerezve”, egy egyszínű MSZP kormány, vagy a je­lenlegi koalíció megerősíté­se. Akik kiegyenlített kor­mányzásra, stabilitásra vágy­nak, az SZDSZ-re szavaz­nak. ♦ Hack Péter, az SZDSZ ügy­vivője lesz a szónok május 6- án a párt 19 órakor kezdődő őri kampányzáró politikai nagygyűlésének. A rendez­vény házigazdája Kiss Gyula, a térség SZDSZ-s képviselője­löltje. Az ügyvivő 17 órakor Nyírbátorban a házasságkötő­teremben Matolcsi Zoltán képviselőjelölt választási gyű­lésének vendége lesz. ♦ Dr. Pataki Béláné dr. Ba- ráth Ida, a 8-as számú válasz­tókerület független kisgazda­párti képviselőjelöltje május 6-án 18.30-kor Papon az ifjú­sági házban tart bemutatkozó gyűlést. ♦ Tóth András, a 2-es válasz­tókerület kisgazda képviselő- jelöltje május 6-án 18 órakor Nyíregyházán a kertvárosi ál­talános iskolában tart fórumot. ♦ Drótos Vince, a 3-as válasz­tókerület kisgazdapárti képvi­selőjelöltje május 6-án 19 óra­kor Tiszalökön a kultúrházban várja a választókat. ♦ Cseh László, a 7-es válasz­tókerület kisgazdajelöltje má­jus 6-án 19 órakor Kisvárdán, az ipari szakmunkásképző in­tézetben tart bemutatkozó fó­rumot. ♦ Dr. Simon Miklós, a 6-os választókerület kisgazda kép­viselőjelöltje május 6-án 19 órakor a nyírmihálydi általá­nos iskolában tart választási gyűlést. ♦ Forró Zoltán, a 4-es számú választókerület szabaddemok­rata képviselőjelöltje május 6- án 19 órakor az érpataki isko­lában tart fórumot. ♦ Dr. Gaál Mihály, a 6-os szá­mú választókerület keresztény- demokrata képviselőjelöltje május 8-án 18 órakor Hodá- szon tart választási fórumot. ♦ Vattai János, a MIÉP 3-as számú választókerületben in­duló képviselőjelöltje május 6- án 19 órakor a tiszadobi ál­talános iskolában, 7-én 19 óra­kor Tiszavasvári-Szorgalma- toson az általános iskolában találkozik választóival. ♦ Hon’áth Sándor, a Vállal­kozók Pártjának képviselője­löltje május 6-án 15 órakor a sényői idősek klubjában, 18 órakor a nagykállói művelődé­si központban, 7-én 16 órakor az érpataki általános iskolá­ban, 18 órakor az újfehértói kultúrcentrum színháztermé­ben várja a választókat. ♦ Szűcs Gusztáv, a MIÉP kép­viselőjelöltje május 6-án 18 órakor Mátészalkán a művelő­dési központban tart választási gyűlést. ♦ Lakatos András, az 5-ös számú választókerület szocia­lista képviselőjelöltje május 6- án 19 órakor a vasmegyeri ál­talános iskolában tart fórumot. Másnap 7-én 19 órakor az ófe­hértói általános iskolába várja a választókat. ♦ Dr. Sértő-Radics István, az SZDSZ országgyűlési képvi­selője május 7-én 19 órától a fehérgyarmati művelődési központban tart választási fó­rumot. ♦ Bírta Sándor, az MSZP 5- ös számú választókerületben induló képviselőjelöltje május 7- én 19 órától a nyírlugosi kultúrházban tart választási fórumot. ♦ Dr. Szilágyiné Császár Te­rézia, a kereszténydemokraták képviselőjelöltje május 7-én 18 órakor Kállósemjénben a pártok házában tart választási gyűlést. ♦ Tóth András, a 4-es számú választókerület fiataldemokra­ták képviselőjelöltje május 7- én 18 órától Nyírtéten az álta­lános iskola könyvtártermében várja beszélgetésre a választó­kat. ♦ Dr. Kerecsen Lajosné dr. Szele Ildikó, a Fidesz 8-as szá­mú kerületében induló jelöltje május 7-én 18 órától az eper- jeskei kultúrházban találkozik a választókkal. ♦ A 8-as számú választókerü­let országgyűlési képviselője­löltjei május 6-án 18 órától közös fórumot tartanak Tar- pán. ♦ Sum Ferenc, az MSZDP képviselőjelöltje május 7-én 18 órától a kántorjánosi műve­lődési házban tart fórumot. ♦ Pál Zoltán, a 8-as számú vá­lasztókerület szociáldemokra­ta képviselőjelöltje május 7-én 19 órakor Beregdarócon, a művelődési házban tart lakos­sági fórumot. ♦ Bakura Emília, a Vállalko­zók Pártjának képviselőjelölt­je május 6-án 16 órakor Ber­keszen a polgármesteri hiva­talban, 18 órakor Székelyben az általános iskolában, 20 óra­kor pedig a nyírbogdányi Li­get panzióban tart műsoros be­mutatkozást Maksa Zoltán, előadóművész közreműködé­sével. ♦ Seres Antal, a keresztényde­mokraták országgyűlési kép­viselőjelöltje május 7-én 18 órakor Nyíregyházán a város­majori művelődési házban várja a választókat. ♦ Hamvas László, az MDF or­szággyűlési képviselőjelöltje május 6-án 19 órakor Ujfehér- tón a moziban, május 7-én 19 órakor a balkányi művelődési házban lakossági fórumot tart. Az est vendége Pozsgai Imre. ♦ Szendrei László, az MDF képviselőjelöltje május 6-án 18 órakor a nyírlugosi műve­lődési házban, 7-én 17 órától Nyírbátorban a Szabadság moziban tart lakossági fóru­mot, ahol a vendég Pozsgai Imre lesz. 8-án 18 órától a má- riapócsi művelődési házban várja a választókat. ♦ Dr. Zilahi József, az MDF képviselőjelöltje május 6-án 19 órától Szamosbecsen, má­jus 7-én 19 órától Kérsemjén- ben, 8-án 19 órától Fehérgyar­maton tart lakossági fórumot. ♦ Várkonyi István, az MDF képviselőjelöltje május 7-én 19 órától Tiszavasváriban az ifjúsági házban tart választási gyűlést. ♦ Jakab Ferenc, az MDF kép­viselőjelöltje május 6-án Í9 órától Őrben, a kultúrházban tart fórumot. ♦ Tóth István, az MDF képvi­selőjelöltje május 6-án 18 órá­tól Tarpán, a művelődési ház­ban várja a választókat. ♦ Fülöp István, az MDF je­löltje május 6-án 19.3Ö-tól a nyírcsaholyi kultúrházban, május 7-én 19 órától a tyukodi művelődési házban tart fóru­mot.

Next

/
Thumbnails
Contents