Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-28 / 124. szám
1998. május 28., csütörtök Három színház Kisvárdán Kiváló műhelymunka a határainkon túli magyar teátrumokban Bodnár István Klsvárda (KM - B. I.) — Néhány nap múlva felgördül a függöny, megkezdő* dik a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja Kisvárdán. Közel egy évtizede lehetünk részesei a rangos színházi seregszemlének. Nyakó Bélát, a Várszínház Igazgatóját arra kértük: tekintsük át a kilenc év történetét. — 1989-ben, amikor átértékelődött a határon túli magyarság sorsa, elindult egy akkor merésznek tűnő vállalkozás. Leküzdve a kezdeti nehézségeket, végül három színházzal sikerült felvenni a kapcsolatot: a kassai, a szabadkai és az újvidéki színházzal. — A következő évben a romániai forradalom lehetővé tette az erdélyi színházakkal a kapcsolatfelvételt, így több színház vállalta a kisvárdai fellépést. Ezen a fesztiválon már 5 ország 9 társulata vett részt Erdélyből, a Felvidékről, Jugoszláviából, Kárpátaljáról. Ez a második fesztivál egyfajta politikai tüntetés volt a határon túli magyar színházak számára, ahol a fő téma a kissebbségi sors bemutatása volt. — A seregszemle 1992-ben viselte először a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja nevet. Sajnos, a történelem egy kicsit abban az évben közbeszólt, hiszen a szoNyakó Béla, a Várszínház igazgatója Harasztosí Pál felvétele morú politikai események miatt az újvidéki és a szabadkai színház nem vehettett részt a találkozón. Egyébként ebben az évben kapott először versenyjeUeget a fesztivál. Elismerést jelentet, hogy a fővédnöki tisztet szívesen vállalta el Göncz Árpád köztársasági elnök. — Az 1994-ben rendezett seregszemle legnagyobb eredménye az volt: bebizonyította, a határokon túl működő magyar színházak többsége nem szegény, viharvert rokon, hanem önálló, művészi arculattal rendelkező, figyelemre méltó műhely, amely jó értelemben versenytársa az itthoni színházaknak. A tavalyi és azelőtti találkozón szintén valamennyi jelentős határon túli társulat részt vett. Tavaszi tatarozás A tavasz már korábban megérkezett, akkor is jó idő volt, ám hamar elmúlt, s április és május eddigi része hideg, esős időt hozott. Úgy tűnik, mostanra megemberelte magát, kisütött a nap, felszáradtak a tócsák, egyszóval jó idő lett. Ez meghozta az emberek jókedvét és munkakedvét is. Szépítik az otthonaikat, s mint felvételünkön látható, a nyíregyházi Vécsei utca egyik házát. Megindult a tavaszi tatarozás, a nyarat már megújult, szép külsővel fogadja az épület Harasztosi Pál felvétele Az RTL Klub Nyíregyházán Védelem Aranyosapáti, Barabás (KM - Gy. L.) — Elsősorban a kisebb települések szegényebb önkormányzatainak jelent komoly gondot a gyermekvédelmi támogatás rájuk eső 30 százalékának előteremtése. Ezt ugyanis úgymond ki kell gazdálkodni, s ahol minimális a bevétel, ott máshonnan kell elvonni a pénzt. Barabáson egyszerűen nem tudják fizetni a támogatásnak csak a hetven százalékát a közel 140 jogosultnak mindaddig, míg el nem dől, nyer-e a kiegészítő támogatásra benyújtott pályázatuk. Aranyosapátiban 415 gyermekvédelmi támogatásra jogosult kapja a 2700 forintot. Az önkormányzatnak az állami támogatást több mint 336 ezer forinttal kell megtoldania havonta. Mivel a jogosultaknak járó teljes összeget kifizetik, félő a korábban rendszeresen nyújtott iskolakezdési támogatásra nem marad pénz. Ügyeleti időben Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el a betegeket. Az ügyeletes patika ezen héten a Kazay gyógyszertár (Nyíregyháza, Szent István u. 10.). Nyíregyháza (KM) — Az országon végigszáguldva Nyíregyházát is érinti egész napos Road Show című műsorával az RTL Klub TV. Ma a Kossuth téren 16 órakor megelevenedik a Kölyökklub, a gyerekek kedvenc hétvégi televíziós programja. A műsorban ügyességi- és jelmez- versenyben vetélkedhetnek ✓ Családi napot szervez a hagyományokhoz híven pünkösd második napján Sóstófürdőn a Tókuckóban a római katolikus egyházközség. A rendezvényre nemcsak a nagy- családosokat, hanem a magányosokat is várják, hiszen ők is az egyház nagy családjába tartoznak. Rövidebb szertartásokat is tartanak, azonban a fő hangsúly a szórakozáson, a ki- kapcsolódáson lesz, többek között bográcsgulyást főznek közösen, s más egyéb szabadidős programokkal szórakoztatják az érdeklődőket. (KM) ✓ Hősök napi megemlékezést és koszorúzást rendez május 30-án 10 órától Nyíregyházán a Hősök tere világháborúban elesettek emlékművénél a Honvéd Helyőrség Parancsnoksága, a Tartalékos Katonák Megyei Szervezete, a Vitézi Rend és a Cserkész Szövetség. (KM) ✓ Jogszolgálati ügyeletet tart a Megyei Pedagógiai Intézetben kedden 14 és 16 óra között dr. Dajka János ügyvéd. (A szolgáltatás díjtalan.) az ifjak. A végső küzdelmet vívó két csapat a legsikerültebb kalózjelmezben megjelenő gyerekek közül kerül ki. 18 óra körül a Bravo TV műsorvezetője, Palotás Petra találkozik a fiatalokkal. A nyíregyházi tinik szavazatai alapján készült slágerlistát játékokkal tarkítva mutatják ✓ Tánctábort szerveznek 10-14 éves gyermekek részére Tiszavasváriban az Ifjúsági táborban június 22-től 28-ig. Jelentkezni lehet a 06-20/248- 632-es telefonon. (KM) ✓ Kihelyezett ügyfélszolgálatot tart a Megyei Egészség- biztosítási Pénztár május 28-án 10 órától 14 óráig Vásárosna- ményban a polgármesteri hivatalban. (KM) ✓ Divattáncversenyt szervez a megyei tánc-sport szövetség júniusban, amelyre május 29-ig lehet nevezni. Az elődöntők várhatóan június 6-án, 7-én lesznek. (KM) ✓ Lovas, sport és nomád táborokat szervez a Sóstói Lovasklub a nyári szünidőben általános és középiskolás diákok részére egyhetes turnusokban. Érdeklődni lehet a Nyírto- urist Irodában. (KM) ✓ Cserebere délelőtt lesz a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban május 28- án 10 órától a Gyermekkönyv- hónap alkalmából. Könyveket, be. A komolyabb rendezvényekre vágyók sem fognak azonban unatkozni. 13 órától kávéházi beszélgetés zajlik majd a helyi média képviselői és a város közéletének szereplői részvételével. 19.40-kor Hirschmann antenna sorsolásra kerül sor, 20 órakor pedig Kozmix és Irigy Hónalj- mirigykoncert lesz. folyóiratokat, hanglemezeket, kazettákat, játékokat és képeslapokat lehet cserélni. (KM) ✓ Véradás lesz május 28-án 7.45 órától 12 óráig Nyírteleken az Arzenál Rt.-nél. (KM) ✓ A Vöröskereszt megyei szervezete május 30-án és 31 - én a Kelet-Nyugat Expón szervez véradást, a vásárra látogatók adhatnak életet mentő vért. (KM) ✓ Sétálóutcái programok keretében május 28-án 17 órától a nyíregyházi Kossuth téren Vásárosnamény kulturális közösségeinek műsora tekinthető meg. (KM) ✓ A D-pont Diáktanácsadó Szolgálat a Váci Mihály Városi Művelődési Központ Ifjúsági Centrumában működik. A szolgálat tájékoztat a diákjogokról általánosságban és válaszol egyedi kérdésekre, tanácsot ad konkrét ügyek megoldásában, s ha szükséges, szerepet vállal az ügyintézésben és a probléma megoldásában is. (KM) Miií í $ l*l ■ í i ir-'jiff iiiiii4» iTzjr*j ■ § \'í § dr*j isis» 1ÉÉ&$' wiaiiullv «V , VSs LítS <É 1 Kitört fa Forgalomváltozás Nyíregyháza (KM) — A Kelet-Nyugat Expo ideje alatt, azaz május 29-től június 3-áig Nyíregyházán a következő forgalmirend- változás lesz érvényben: a Szegfű út a Géza, a Hunyadi és a Vay Ádám körút kereszteződéséig lesz lezárva; a Géza út egyirányúsítva lesz, csak a Szegfű út felől lehet behajtani a Bujtos utca irányába; a Bujtos teljes szakaszán Megállni tilos! tábla lesz kihelyezve a rendezvény idejére. A rendőrség a lakosság türelmét és a változás betartását kéri. A vandalizmus magasiskoláját végezhette az aki, vagy akik Nyíregyházán a Sóstói út 25. számú épület előtt derékba törték a karóval védett kis fát Elek Emil felvétele Tárlatnyitók Nyíregyháza (KM) — Tegnap két helyszínen is nyílt képzőművészeti kiállítás Nyíregyházán. Az egyik — melyen Frimmerné Ihnáth Mariann művésztanár 24 csendéletét és tájképét tekinthette meg a közönség — a Zrínyi gimnázium iskolagalériájában kapott helyet (felső képünk). A sokoldalú pedagógus-festő a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium tanára. Művészi hitvallásában a következőket fogalmazta meg: Képeim természethűek. Többnyire csendéletet, tájat festek — olajjal, pasz- tellel. akvarellel. Valami belső nyugtalanság hajt mindig az újat, a szokatlant keresni. A látvány és a hangulat együttes megragadására törekszem. A hajdúdorogi születésű, jelenleg Hajdúnánáson élő és alkotó festőművész, B. Tóth János szokatlan helyen: a Platán Autóház Skoda szalonjában tette közszemlére alkotásait (alsó képünk). Maga fogalmazta meg művészi univerzuma néhány karakteres meghatározóját: Leginkább a tájképfestéshez vonzódom. A fénynek, színnek van a legnagyobb szerepe munkáimon. Stílusom az impresszionizmus és a realizmus határán mozog. Balázs Attila felvételei — HAZAI HOL-MI.