Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
199%- MÁJUS 23., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete PÉpSÉL m mP Nyíregyházától Ausztráliáig (Hetvenöt éve született Ruttkay Arnold, egy új „nyíregyházi regény ” szerzője) Ruttkay Arnold neve az irodalomban tájékozottabb olvasók körében is alig-alig ismert Magyarországon. Borbándi Gyula 1992-ben itthon is kiadott Nyugati magyar irodalmi lexikon című könyve közli néhány életrajzi és könyvészeti adatát, de az 1994-ben megjelent Új Magyar Irodalmi Lexikonban még ezek a szűkszavú információk sem szerepelnek. A mellőzésnek ezúttal nem politikai okai vannak, s az író nem is valamilyen szándékos agyonhallgatás áldozata. Sokkal inkább a körülmények szerencsétlen összjátékával magyarázható, hogy itthon igazán sem a rendszerváltás előtt, sem azóta nem vettek róla tudomást. Az emigráns írók közül ugyanis elsősorban azokat tartotta számon a hazai irodalmi köztudat, akiknek már a külföldre távozás előtt is nevük volt, akik már jelentős életművet hagytak maguk mögött, mint Zilahy Lajos, Márai Sándor, Wass Albert, Faludy György, Aczél Tamás, Méray Tibor, Határ Győző stb., vagy akik részt vettek az emigráció magyarellenesnek minősíthető politikai mozgalmaiban, s akik körül a hazai értelmezés szerint botrányok robbantak ki, akiket újra meg újra ki lehetett átkozni. Ruttkay Arnold egyik kategóriába sem tartozott. Politikával nem foglalkozott, botrányok nem voltak körülötte, s közel járt már negyvenedik évéhez, amikor első könyve Sydneyben megjelent. De életének első huszonöt esztendejéről is csak azóta kezdünk valamit tudni, mióta egy-két könyvvel legalább ismerőseinek szűk köréhez eljutott. Hogy ennyire kevéssé ismerjük, azt irodalmi köztudatunk szempontjából is veszteségesnek tekintjük, külön veszteség azonban számunkra az író szűkebb hazája lakóinak számára, hiszen bármilyen nagy földrajzi távolságban él is tőlünk, írásaiban leggyakrabban ma is rólunk, szülőföldjének világáról szól. Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1923. május 29-én született Hajdúdorogon, ahol édesapja görögkatolikus káplán volt. Többször is megírta, hogy szülőfalujáról semmi emléke nincs. Nem is csoda, három hónapos korában pólyában vitték el onnan szülei, s bár nem kerültek nagyon messzire, úgy alakult az élete, hogy sohasem jutott el többé szülőhelyére. Dorogról Nyírderzsre kerültek. A káplánkodás után édesapja ott lett parókus. Régi papi családból származott, nagyapja, dédapja és ükapja is görögkatolikus lelkész volt. Nyírderzs, az új állomáshely kétutcás, egytemplomos település Szatmár megye szélén, Nyírbátortól hét kilométerre Nyír- császári és Hodász között. Vasútja nem volt, abban az időben csak egy földút vezetett a faluba. Innen tovább menni már nem lehetett, csak visszafordulni. Nyírderzs akkor egy kicsit a világ vége volt, ahonnan már sehová sem vezet út. A gyermek azonban nem így érezte. Nagyon is boldog és felhőtlen volt számára az ott eltöltött hét év. Neki azt jelentette ez a szűrkeporos falu, mint Móricz számára Csécse és Istváni együttvéve. A gyermekkor boldog tündérszigetét, s ott kezdett nyílni, szélesedni benne a világ. 1931-ben Derzsről a Kis- várda melletti Ajakra költöztek. Ez már háromtemplomos település volt, a görögökön kívül római katolikusok és reformátusok is éltek a faluban. Életük mozgalmasabbá vált. A község vasúti fővonal mellett terült el. Vonattal öt perc alatt Kisvárdán, háromnegyed óra alatt Nyíregyházán lehettek. Kisvárdára moziba is gyakran beutaztak az akkoriban hódítani kezdő hangos film kedvéért. Ajak tizenhét évig maradt a család otthona, Arnold azonban az első néhány év után többnyire már csak az iskolai vakációkat töltötte szülei házában. Tíz és tizennyolc éves kora között ugyanis a nyíregyházi katolikus gimnázium tanulója, s egyúttal az iskola Szent Imréről elnevezett internátusának lakója lett. Érettségi után — családja és környezete nem kis meglepetésére — katonai pályára lépett. Meglepetés volt ez, mert egy négygenerációs papi család utolsó fiú utódától mindenki azt tartotta volna természetesnek, ha ő is a lelkész elődök útját követi. Az ifjú pályaválasztása azonban nem valamilyen ateista szembefordulás az ősök hitével, inkább a korszak hazafias buzgalmának tett engedmény. 1941 tavasza. Már állt a háború, de Magyarország egyelőre még kívül rtiaradt. Már túl voltunk az országgyarapítás első nagy mámoros pillanatain, a felvidéki, kárpátaljai és észak-erdélyi bevonulásokon, de még sokan reménykedtek az újabb területgyarapodások lehetőségeiben is. S a fiatalság egy része nem szeretett volna kimaradni a csábító történelmi eseményekből, s ha a falusi bakák számára talán nem is, az értelmiségi fiatalok szemében megnőtt az egyenruha becsülete ezekben az években. Úgy látszik, ez még a papgyereket sem hagyta egészen érintetlenül. Talán ez is oka lehetett, hogy 1941-ben Ruttkay Arnold a Ludovika Akadémia növendéke lett. 1944-ben avatták hadnaggyá. A második világháborút századosi rangban fejezte be. A háború utolsó hónapjaiban inkább csak visszavonulási hadmozdulatokban vett részt, s minden baj nélkül megúszta. Hazatérése után azonban ráébredt, hogy mint volt ludovikás tisztnek nem sok babér teremhet számára a szocialista Magyarországon, ezért 1948-ban elhagyta az országot. Rövid ideig Nyugat-Európában élt, de elég hamar felismerte, hogy itt nem egy múló történelmi pillanatról van szó, 1950- ben Ausztráliába vándorolt ki. Azóta sokat utazott ugyan a világban, lényegében azonban mindig Ausztráliában élt. Megtanulta megbecsülni új hazáját, amely őt is mindig megbecsülte. De valahogy úgy van vele, mint Mikes Rodostóval. Ő is úgy megszerette Sydneyt és Ade- laidet, hogy sohasem feledhette Nyíregyházát. (Milyen különös figyelmeztető fintora volt a sorsnak, hogy 1941-ben Mikes volt az érettségi tétele.) Mint majdnem mindenki, az emigráció első éveiben ő is sok mindennel próbálkozott, hiszen a nyelvet is meg kellett tanulnia. 1958 és 66 között Mel- brourne-ben a Regnum Marianum nevű ifjúsági otthon vezetője volt. Később Sydneyben lett a helyi magyar nyelvű rádióműsor munkatársa. írni aránylag későn kezdett. Közel járt negyvenedik évéhez, amikor Ki hitte volna? címmel első könyvbe 1960-ban Sydneyben megjelent. írásai rendszeresen láttak napvilágot a Sydneyben kiadott Független Magyarország című lapban, de állandó munkatársa volt hosszú ideig a Kanadai Magyarságnak is. Főként humoros írásaival aratott sikereket a külföldön élő magyar olvasóközönség körében. Humoreszkjeiből egy vaskos kötet is megjelent Csak akkor fáj, ha nevetek címmel (Adelaide, 1977; Cleveland, 1984). Humoros írásait Bernát Só írói álnéven adta ki. Ez a név később annyira ráragadt, hogy ma már más műveit is ezen a néven jelenteti meg. A kötet írásai a hagyományos magyar humor és az angolszáz humor sajátos ötvöződését példázzák. Kár, hogy az itthoni magyar olvasókhoz nem jutottak el. Még jobban sajnálhatjuk, hogy legújabb könyve, az 1997-ben a torontói Vörösváry Kiadónál megjelent Én című önéletrajzi regénye is csak ilyen alkalmi tiszteletpéldányok formájában kerülhetett eddig az itthoni olvasók szűk körének kezébe. A több mint hétszáz lap terjedelmű mű a szerző egész eddigi pályáját felöleli, legrészletesebben azonban gyermek- és ifjúkoráról, a derzsi, ajaki és nyíregyházi évekről szól. Gyakran mondjuk, hogy a nyírségi megyeszékhely irodalmi város. Ez több szempontból igaz is. Úgy is, hogy sok író született itt, de úgy is, hogy sokan közülük műveikben is megörökítették a várost. Az eszlári per korának Nyíregyházája már Mikszáth és Eötvös Károly írásaiban felvillan. A századvégi kisvárost Andor József és Gömöri János idézi fel számunkra, majd Krúdy varázsolta igazán halhatatlanná. A húszas éveket Gábor Béla ábrázolta a Néhány első szerelem története novelláiban, a háború utáni korszak Nyíregyházájára Rákos Sándor, Váci Mihály, Fábián Zoltán, Sipkay Barna, s leginkább pedig Galambos Lajos írásaiban ismerünk rá. A harmincas évek azonban eddig mintha kimaradtak volna. Ruttkay Arnold könyve most ezt is pótolja. O 1933 és 41 között volt a Kir. Kát. Gimnázium diákja, s a Szent Imre Internátus lakója. Olyan aprólékos pontossággal és annyira életszerűen idézi fel az egykori diákotthon világát, hogy még száz évvel később is rekonstruálni lehetne az éppen mostanában lebontott épületet, s a benne lakók életét is. A Kir. kát. akkor még egészen fiatal, majdnem új gimnázium volt. Befejezetlen épületével nem éppen impozáns látványt nyújtott a Kótaji utcán. Az irodalomban csak valamivel később, Galambos írásaiban, főként Hideg van tegnap óta című regényében szerepelt először. Ruttkay önéletírása az intézmény történetének korábbi periódusát örökítette meg. Különösen érdekes és tanulságos az iskola egykori tanárainak bemutatása. Szepi bácsitól (Kaszás József) Gazsó tanár úrig, Zacskó Gyulától Perényi Rudolfig, Bodonyi Fe- renctől Péczeli Imréig és a testnevelő Pet- raskó Laci bácsiig annyi szeretettel és finom humorral, annyi jóízű anekdotával eleveníti meg egykori nevelőit, ahogyan egész irodalmunkban is csak nagyon kevesen tudtak beszélni tanáraikról. Nagyon színes és gazdagon árnyalt képet fest magáról az iskoláról is. Olyat, amely nemcsak mint olvasmány érdekes, hanem iskolatörténeti, pedagógiai-történeti, sőt várostörténeti forrásműként is haszonnal forgatható. Reméljük, egyszer majd hazai kiadásban is napvilágot lát, s a régi Nyíregyházának ez a legújabb regénye minden érdeklődő kezébe eljuthat. Katona Béla a km vendége Szárnyakon érkező tőkés Nyéki Zsolt Tizennégy éves volt, amikor megtanult repülőgépet vezetni, de akkoriban még bizonyára nem gondolta, hogy később fontos szerephez jut életében a botkormány. Nem pilóta, hanem sikeres üzletember lett, akinek az idő drága kincs: ha felkeresi a vállalatához tartozó gyárakat, csak az Egyesült Államokba jut el utasként, a kontinensen belül saját gépén repül Franciaországba, Angliába, s három éve immár Magyarországra is.* — A rendszerváltás letisztulásával kutatni kezdtem kedvező terep után újabb befektetéseimhez, s már majdnem Szlovákiában vásároltam vállalatot, amikor egy nemzetközi auditor cég felhívta a figyelmemet a nyírbátori volt Csepel Szerszámgépgyár üresen, kihasználatlanul árválkodó telepére. Személyesen győződtem meg arról, hogy az ajánlat valóban megalapozott, ezért úgy döntöttem: a nyírségi városban rendezem be újabb gyáramat — foglalja össze röviden Reiner Hannen, az MSK néven ismertté vált német vállalat tulajdonosa, hogyan is csöppent Nyírbátorba a német-holland határ mentén fekvő városból, Kleve-ből. — Leginkább az nyerte el a tetszésemet, hogy itt építészetileg jól megtervezett műhely- és épületegyüttes állt rendelkezésre, s hogy a szakmájához értő munkaerő is azonnal bevetésre kész volt. De azt is azonnal láttam: rengeteg pénzt kell költeni arra, hogy a termelés feltételeit a megfelelő szintre emeljem — árulja el első benyomásait a tulajdonos. Azt is leszögezi: nem céget vett, hanem csak egy jó üzlet lehetőségét, előbbi fogalom ugyanis folyamatos termelést, kiterjedt piaci kapcsolatokat és partneri kört feltételez. Ezzel szemben itt az enyészet uralta a terepet, a csarnokok állapota egyre romlott, a technológia pedig régen elavult. A privatizáció kezdetén sokan támadták a külföldi tőke térnyerését, ilyen hangokkal Reiner Hannen is találkozott, de az eltelt idő őt (is) igazolta. Tudom jól, nehéz elfogadni iparágak megszűnését, miközben újak születnek, s az még Németországban is kisebb traumát okozott, amikor a szerszámgépgyártás iránti kereslet nyolcvan százalékkal visszaesett. Hasonló jelenséggel szembesült Magyar- ország is, ahol a szellemi kapacitás rendelkezésre áll ugyan az újításhoz, de mindenképpen könnyebb és gyorsabb az átállás erős tőkével és élő piaci kapcsolatokkal — ad korrekt értékelést a német üzletember, aki szerint már sokat változott a külföldi befektetők megítélése. Különösen akkor erősödik a rokonszenv, ha kiderül: az új tulajdonos kiemelt figyelmet szentel a munkaerő képzésére, s engedi a képességek kibontakozását. A nyírbátori cég erre kiváló példát szolgáltat, s nemcsak azért, mert a forgalom mára milliárdos nagyságrendűvé duzzadt: a munkatársak egymást váltva vesznek részt a kleve-i tréningeken, a kiképzett emberek pedig csupán a feladatot ismerik meg Németországban, a megoldás már rájuk vár a bátori munkahelyen. Pillanatnyilag a legtöbbet az Egyesült Államokban kell tartózkodnom, de legnagyobb fejlődési lehetőséget Magyarországon, illetve itt, Nyírbátorban látom — vallja meggyőződéssel f Reiner Hannen, aki a híres német precizitással szervezi maga és vállalata életét. Másképp nem is győzné a leterhelést, melynek nagyságrendjét jól érzékelteti az életkorát firtató kérdésre adott válasza: nem az számít, hány éves az ember, hanem “ az, hogy mennyinek érzi magát. Ennek szellemé- Ik ben kikapcsolódásként is dolgozik, most éppen egy megyei repülő klub szervezésén töri a fejét.
