Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-21 / 118. szám

1998. május 21csütörtök MEGYÉNKBŐL Számadás a négy évről Nyíregyházi programja után Lotz Károly Ibrányban ígéretet tett arra, hogy meghosszabbítják a mai nap­pal lejárt belvizes kártérítési kérelmek beadásának ha­táridejét Harasztosi Pál felvétele (Folytatás a: I. oldalról J Nyíregyháza (KM - K. É.) — Számadás '98 címmel tartott fórumot szerdán Nyíregyhá­zán az MSZP. Baja Ferenc környezetvé­delmi és területfejlesztési mi­niszter elmondta: a területfej­lesztés intézményrendszere, a térségi gondok előrevetítése e megyében született meg, a tör­vény is e ciklusban született. Ennek is köszönhető, hogy mára a fejlődés alapjai szilár­dak, a jövőt illetően a hatéves program eredményeként 36 milliárd forintnyi fejlesztésre számíthat a megye. Az ellen­zék terveiről szólva hangsú­lyozta: hiba lenne letérni a megkezdett útról. A kisgazdák által beígért vidékfejlesztési minisztériumot tévútnak ne­vezte, a Fidesz programja pe­dig szerinte olyan terveket sző, amelyeken a Hom-kor- mány már rég túljutott. Medgyessy Péter pénzügy- miniszter arról számolt be, hogy a kormány befejezte a pi­acgazdaságra való áttérést, megteremtette a stabil alapo­kat, s az Európai Unió küszö­béig vitte az országot. A pénz­ügyminiszter három alapvető feladat teljesítéséről adott szá­mot: a kormány rendet tett a gazdaságban, kialakított egy pozitív jövőképet, megkezdte a hosszú távú építkezést is. Mindezeknek köszönhetően Magyarország integráns része a világnak, s a '94-es kataszt­rofális pénzügyi helyzet után mára a legsikeresebb kelet-eu­rópai országgá lett. A nemzet sikere ez — hangoztatta Med­gyessy Péter —, hiszen a nem­zet hozta az áldozatot, úgy il­lik, hogy ő élvezze annak hasznát is. A növekedés csak akkor tartható fenn — mondta befejezésül —, ha a gazdaság- politika nem változik. Az el­lenzék ígérgetéseiről szólva a pénzügyminiszter kijelentette: komoly politikai erő csak olyasmit és annyit ígérhet, amit hatalomra jutva teljesíte­ni is tud. Kiss Péter munkaügyi mi­niszter szerint kulcskérdés a foglalkoztatásban is, mikép­pen alakul a gazdaság helyze­te. Munkahely ugyanis akkor van, ha fejlődés is van, s ha a pénzeket nem segélyre, hanem esélyteremtésre használják fel. Sikerként könyvelte el, hogy tíz év után végre ismét növek­szik a foglalkoztatás mértéke, hogy 18 milliárdnyi tőke jutott az országba, ebből 4,9 milliárd a mi megyénkbe. 1997-98 a fordulat éve volt e térségben is, közös érdekünk, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg — zárta a gondolatot a munkaügy minisztere. Lot: Károly közlekedési-, hírközlési- és vízügyi minisz­ter arra hívta fel a figyelmet, hogy az infrastruktúra fejlesz­tése mindenütt, a mi megyénk­ben azonban kiemelkedően fontos. Emlékeztetett ’95 tava­szára, amikor az ország a pénzügyi összeomlás küszö­bére került, s arra, hogy három év kemény munkája meghozta az eredményeket. Megyénk immár nemzetközi példa, az európai régiós és határmenti területekre vonatkozó politi­kája egyedülálló. Az elmúlt négy esztendőben 11 milliár- dot fordított a kormány a sza­bolcsi infrastruktúrára. A helységek kétharmada tekinté­lyes összegeket nyert különfé­le pályázatokon. Lotz Károly bejelentett: felgyorsítják az M3-as építését, a szabolcsiak számára számos kedvezményt terveznek. Döntés született a 36-os, 38-as utak nyíregyházi összekötéséről, 300 millió fo­rintot fordítanak a szakasz megépítésére, s végre megol­dódik a KGST-piac elkerülé­sének gondja is. A Felső-Ti- szára 15 milliárd forintot for­dítanak, a telefonhálózat fej­lesztéseként eddig 110 ezer új vonalat kapcsoltak be. Kökény Mihály népjóléti mi­niszter arra hívta fel a figyel­met, hogy a Hom-kormány ál­tal megvalósított stabilizációs program a jóléti rendszerek igazodását is jelentette. 1995- ben nehéz válaszút elé került az ország, el kellett dönteni, hogy az átlagos vagy az annál nehezebb körülmények között élő rétegeket támogatja-e. Kö­kény Mihály az ellenzék vád­jaira reagálva hangoztatta: a nyugdíjtörvény, a családtámo­gatás rendszere, a gyermekvé­delem mind-mind az elmúlt négy év sikere. Az egészség­ügyről szólva kiemelte: legna­gyobb vívmány, hogy a nehéz helyzet, a súlyos anyagi gon­dok ellenére is talpon maradt, működik, s ez Kelet-Európá- ban egyedül nekünk sikerült. A mi megyénk különösen so­kat kapott, hiszen a megyei kórház ebben a ciklusban lett az ország legnagyobb, legkor­szerűbb kórháza, az elmúlt négy esztendőben szinte min­den egészségügyi intézmény­ben elindult valamilyen re­konstrukció. Jánosi György az MSZP alelnöke az oktatásról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a ciklus megkezdésekor a kormány három igen fontos feladatot tűzött maga elé. Az ifjúság minél hosszabb ideig történő oktatását, a szakkép­zett munkaerő számának nö­velését, az informatika fejlesz­tését tartották megoldandó fel­adatnak. Mára elmondható, hogy bár az esélyegyenlőtlen­ségek mérséklésében bőven maradt tennivaló, a döntő kér­désekben igenis pozitív válto­zás következett be. Sok még a feladat a finanszírozásban, a pedagógusok bérének növelé­sében, a mind gyakoribb pia­cosítás elkerülésében, a taní­tás, tanulás szabadságának megteremtésében is. Nem csak eredmények, további ten­nivalók is bőven maradtak — mondta befejezésül Jánosi György —, a választóktól függ, tudják-e, s miképpen a szocialisták terveiket megva­lósítani. Új rendelő Nyírlugoson Utazó franciás kölcseysek Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium hu­szonnégy „francia speces” tanulója emlékezetes na­pokat töltött május első két hetében Bourgogne-ban a Semur-en-Auxoisban mű­ködő Lycée Polyvalent Ré­giónál diákjai jóvoltából. A hagyományos, illetve videolevelezés útján előké­szített utazás során a ma­gyar diákok ismerkedtek a francia iskolarendszerrel, betekintettek a diákok és családjaik mindennapjai­ba, felfedezhették a kis kö­zépkori város, Semur, vay- lamint Burgundia és Párizs nevezetességeit. Nagy él­vezettel kóstolgatták e vi­dék híres sajtjait, s megis­merték a francia ételeket is. A barátság a két hét so­rán nagyon szorossá vált a magyar és a francia tanu­lók között. Ennek egyik bi­zonyítéka, hogy a város polgármestere és az iskola igazgatója támogatásuk fe­lől biztosították a két intéz­mény közötti cserekapcso­lat hosszú távú működteté­sét. A kölcseys diákok ősszel viszonozhatják a szíves vendéglátást, amikor is a francia gimnazisták láto­gatnak Nyíregyházára. Nyírlugos (KM - Sz. E.) — Befejezéséhez közeledik Nyír­lugoson az az egészségügyi koncepció, amelyet 1993-ban készített az önkormányzat. Ennek részeként már üzemel a hét település betegeit ellátó mentőállomás, tegnap pedig átadták azt az új orvosi rende­lőt, amelyben két körzeti or­vos dolgozik majd. A beruhá­zás harmincötmillió forintba Nyíregyháza (KM) — Nem kedvezett a belvízi helyzetnek a napok óta tartó borús, esős, hűvös időjárás. A hétfőn és kedden lehullott 20-30 milli­méter csapadék hatására 250 hektárral tovább növekedett a belvízzel borított területek nagysága. Víz alatt áll 2550 hektár, ebből 850 hektár vetés és 650 hektár a szántó. A felső-szabolcsi öblözet- ben az elsőfokú belvízvédelmi készültséget másodfokúra nö­velték. A felső-szabolcsi alsó és középső öblözetben tovább­ra is másodfokú, míg három belvízvédelmi szakaszon első­fokú volt a készültség. Folya­matosak a területbejárások, a vízfolyási akadályok eltávolí­tása, szivattyúzás, szivattyúte­lepi hibaelhárítás, a kiszedett gaz elszállítása. Négy Essox úszókaszával továbbra is fenékkaszálást vé­geznek a Belfő csatornán és a Nagyhalász-Pátrohai csator­nán. A Rétközi tóba ismét el­került, s ezt az összeget az ön- kormányzat saját anyagi forrá­saiból gazdálkodta ki. Köz­hasznú munkások és önkor­mányzati dolgozók társadalmi munkával is segítették az épít­kezést. Mint Hovánszki György polgármester elmond­ta, pályázatot nyújtottak be a Népjóléti Minisztériumhoz, amelynek eredményeként 3,9 millió forintot kaptak. Ebből kezdték a belvizek bevezetését a rétközberencsi szivattyúte­lep üzembe helyezésével. De- mecser térségében szállítható szivattyút szakaszosan üze­meltették a hetes számú csa­torna torkolatánál. Főművi csatornák minde­nütt fogadóképesek, a környe­ző területekről bevezetett bel­vizeket el tudják szállítani. A Szamos-Kraszna közben az Ecsedi-láp Krasznabalparti Vízgazdálkodási Társulat az átereszeknél vízfolyási akadá­lyokat hárított el, valamint to­vább folytatta a Madarasi csa­torna iszapolását. A Felső- Szabolcsi Vízgazdálkodási Társulat a tizenhetes számú csatorna iszapolását végezte, az üzemképes meliorációs szi­vattyútelepeket a tulajdonosok továbbra is üzemeltették. Az elmúlt huszonnégy órában a védekezési munkában 109-en vettek részt, 15 szivattyútelep 637 ezer köbméter vizet emelt át. az összegből megvásárolják a rendelőhöz szükséges beren­dezéseket. Az európai színvo­nalú orvosi rendelő mellett szolgálati lakás is épül, s ha­marosan fizikoterápiás részleg is szolgálja a Nyírlugoson élő négyezer lakos egészségét. A hatszáz négyzetméteres épüle­tet Kökény Mihály népjóléti miniszter adta át tegnap a la­kosságnak. Pályázati milliók Nyíregyháza (KM) — Vára­kozáson felüli eredménnyel járt az a pályázat, amelyet Nyíregyháza Polgármesteri Hivatala nyújtott be a Népjólé­ti Minisztériumhoz. A kedver ző döntésnek köszönhetően a város drogambulanciára 3, gyermekek átmeneti otthonára 5, szociális otthonok komfor­tosítására 6 millió forintot for­díthat. Lelkészi beiktatás Encsencs (KM) — Május 24- én, vasárnap délután 3 órakor Encsencsen a református templomban tartják Baracsi István református lelkipászor beiktatását. A beiktatáson részt vesz Bölcskei Gusztáv püspök és Sipos Kund Kötöny esperes. Emelt készültség Döntöttek Szálkán Napirenden a lakások felújítása Mátészalka (KM - Sz. E.) — A cigány kisebbségi ön- kormányzat előteijesztését tárgyalta meg többek között tegnapi ülésén a mátészal­kai képviselői testület. Az előterjesztéből kiderült, Mátészalkán a Dankó, Vio­la és Szegfű utcában az ön- kormányzat tulajdonában lévő lakások állapota igen leromlott az elmúlt évek­ben. Még nem életveszé­lyesek, ám sürgős javításra szorulnak. Mint Szilágyi Dénes pol­gármester elmondta, az in­gatlanok felújítása elkerül­hetetlen. Július 1-ig elké­szül a költségvetés a nyolc legrosszabb állapotú épület rendbe tételéhez és megke­resik az ehhez szükséges pénzügyi forrásokat is. Az előzetes becslések szerint 4,5 millió forintra lenne szükség a munkák elvégzé­séhez. A képviselő-testületi ülésen elhangzott vélemé­nyek az önkormányzat el­sődleges szerepvállalását hangsúlyozták, ám fontos­nak tartják a lakók aktív se­gítségét és a bérleti díjak fi­zetési moráljának javulását is. A városatyák döntöttek arról is, hogy pályázatot nyújtanak be a munkaügyi központon keresztül hat pá­lyakezdő fiatal munkanél­küli munkatapasztalat-szer­ző foglalkoztatásának tá­mogatására. A támogatás mértéke a bruttó munkabér hatvan százaléka. A képviselők elfogadták a mátészalkai strand üze­meltetőjének Lengyel Fe­rencnek a beszámolóját a városi strandfürdő működ­tetéséről, és a várható be­lépőjegy-áremelésről. En­nek értelmében a felnőttek 200, a gyermekek és nyug­díjasok 160 forintot fizenek a nyáron a jegyért. A strand jelenlegi állapotában üze­meltetésre alkalmas, ám a következő években na­gyobb mértékű átalakítá­sokra lesz szükség, hogy a rendeleteknek megfeleljen, és 2002 után is szolgálhassa a lakosság pihenését szóra­kozását. Telepnyitány Nyíregyháza (KM) — Igaz, négy külföldi és hat magyar képzőművész már május 11-e óta szorgosan munkálkodik Nyíregyhá­zán, a 22. Sóstói Nemzet­közi Eremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelepet hivatalosan — ízletes va­csorával, majd azt követően sajtótájékoztatóval „fűsze­rezve” — tegnap nyitotta meg megyeszékhelyünk polgármestere. Az alkotótelep múltjáról, jelenlegi működtetésének helyzetéről, a jövőt illető elképzelésekről Hámoriné Pristyák Irén igazgatóhe­lyettes, galériavezető adott információkat. Elhangzott: G. Finch úr, a NYIDOFER vezér- igazgatója félmillió forin­tos felajánlásának köszön­hetően Városi Galériánk a közelmúltban műtárgyakat vásárolhatott — Z. Erdei Anna két, Székhelyi Edith egy grafikáját —, meg­alapozandó egy majdani kortárs festészeti és grafi­kai gyűjtemény létrehozá­sát. ♦ Gál Zoltán, az ország- gyűlés elnöke pénteken, május 22-én Szabolcs-Szat- már-Beregbe látogat. Déli egy órakor a nyírteleki pol­gármesteri hivatalba megy, ahol dr. Vojnik Mária, az 1 - es számú választókerület MSZP-s képviselőjelöltje és Ratkos Mihály polgár- mester fogadják. Ezután Vállajra utazik, ahol a ha­tárátkelőhelyek ügyéről vált eszmecserét, s ahová elkíséri őt Bírta Sándor, a 6-os számú választókerület MSZP-s képviselőjelöltje. A délutáni órákban Ho- dászra látogat, este 6 órától pedig a nyírbátori moziban tart lakossági fórumot. ♦ Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, belügymi­niszter lesz május 21-én csütörtökön megyénk ven­dége. Programjának első részeként Felbermann End­re nyíregyházi alpolgár­mester társaságában belvá­rosi sétát tesz, majd este 7 órától Vásárosnaményban, a művelődési házban Iványi Tamás, az SZDSZ megyei listavezetőjével választási fórumra várják a város és a környék lakosságát. ♦ Kampányzáró nagygyű­lést tart Orbán Viktor, a FI­DESZ miniszterelnök-je­löltje május 21-én, csütör­tökön 17 órától Nyíregyhá­zán, a Krúdy moziban. ♦ Thürmer Gyula, a Mun­káspárt országos elnöke 21- én csütörtökön délután 5 órától Nyíregyházán, a Szarvas utca 1-3. szám alatt nagygyűlést tart. ♦ Kávássy Sándor, a 4-es számú választókerület kis­gazdapárti jelöltje május 21-én este 7 órától Nagy- kállóban a művelődési ház­ban, 22-én este 7 órától pe­dig Bökönyben tart fóru­mot. ♦ Várkonyi István, a 3-as számú választókerület MDF-Fidesz képviselője­löltje Szabolcs községbe várja lakossági fórumra az érdeklődőket május 21-én csütörtökön este 7 órától a polgármesteri hivatal ter­mébe. ♦ Uszkára, majd Nyíregy­házára látogat Demszky Gá­bor Budapest főpolgármes­tere, az SZDSZ ügyvivője május 22-én. Programja so­rán 11.30-kor Nyíregyhá­zán, az SZDSZ irodájában tart sajtótájékoztatót Fel­bermann Endre alpolgár­mester, képviselőjelölt tár­saságában.

Next

/
Thumbnails
Contents