Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-19 / 116. szám
1998. MÁJUS l6„ SZOMBAT Martyn Péter illusztrációja váltásra van szükség a pszichiátriában. Korábban a beteget és a hozzátartozót külön hallgattuk meg. A beteg emiatt azt hitte, összejátszunk ellene. Nem szabad becsapni a beteget, ha azt akarom, bizalma legyen hozzám, őszintén elmondja problémáit. Mindenkinek saját terápiát kell kidolgoznunk. Van, akinek elég, ha hat-hét hetenként kap egy injekciót, és tünetmentes. De anélkül összefüggéstelen a gondolkodása, kiszámíthatatlanok a cselekedetei. A többségnek azonban napi egy-két tabletta szükséges. Minél hamarabb ismerjük fel a betegséget, annál jobb gyógyeredmé- nyeket érünk el. Sajnos, gyakran előfordul, hogy az első tünetek jelentkezése után 4-5 évvel hozzák a beteget, mert szégyellik, titkolják, leplezik. Ilyenkor már sokkal nehezebb a gyógyítás. Nagy baj, hogy nincsenek a köztudatban sem, mik a tünetek. Sokan még most sem tudják, hová forduljanak. Nyugaton teljesen elfogadott, ha valakinek magánpszichiátere van. Itt már az is gyanús, aki pszichológushoz fordul. Az előítéletek nagyon mélyen gyökereznek az emberiségben. Bécsben még az 1700-as években is állt a bolondok tornya, a bécsiek oda jártak kirándulni, mintha cirkuszba mentek volna. A torony lakói pedig kosarakat eresztettek le, úgy koldultak. Nekünk az adatvédelmi törvény nem sok újat hozott: éppen az előítéletek miatt rendkívül komolyan ügyelünk arra, hogy betegeink megőrizhessék a „titkot”. Rendkívül megalázónak tartjuk például, hogy az elmetörvény azt írja elő: a 30 napot meghaladó itt-tartózkodás után igazságügyi elmeszakértőnek kell szakvéleményt mondania, jogos-e a beteg itt-tartózkodása. A megyei egyesület azok részvételével alakult, akik még nem alapítottak családot. Szeretnénk bővíteni a kört. Mindenképpen szükség van arra, hogy ezeknek az embereknek az érdekvédelmét megteremtsük, s biztosan megkapják azt a gyógykezelést, amire szükségük van. Nem lehet, hogy ne kaphasson megfelelő ellátást, megfelelő gyógyszert az, akinek szerényebbek a jövedelmi viszonyai. Amiben tudunk, segítünk, de alapvetően a szülők vállán a teher: koldulnak, kalapolnak támogatásért. Cservényük Katalin merengtem keresztutakon, és szívesen elhittem mindent ismeretlen emberek arcáról, beszédéről, nők kíváncsiságáról, elfelejtkezett szemekről. Gondolatban sok ezer nővel volt viszonyom a magyar kisvárosokban, ahol egy-két napot töltöttem. Iskoláslányok szalagos cipőjén felejtettem a tekintetemet és a templomban olyan erősen néztem a menyasszony szemébe, amíg az elpirult. Földbirtokos-asszonyoknak mondtam felejthetetlen hazugságokat, pedig tudtam^ hogy közeledik már az állomás, ahol végleg leszállnak, s örökre eltűnnek. Máskor egy ismeretlen nő csaknem megvert Püspökladány és Debrecen között, pedig éppen egyik menyasszonyomhoz utaztam. Végül is nőtlen, szomorú ember voltam, amikor rám köszöntött a dércsípte időszak, a hervadó, hűvösödő nyár, a learatott mezők üres, messzire látó horizontja, elnémult esti országutak csendessége. Ismétlem, katasztrófától féltem, reggelenkint sokáig gunnyasztottam, mintha nem volna érdemes többé felöltözködni, elüldögéltem vasúti sorompókon, üres tájképeket gon- dolattalanul bámulva, voltak kedvenc, elhagyott padjaim a ligetben, hol a lehullt faleveleket érzelemtelenül nézegettem, rajtakaptam magam tudatlan sóhajtásokon, éjjel, hirtelen, a kialudottság érzésével felébredtem, holott alig félóra előtt feküdtem le, s nem jutott eszembe sem imádság, sem költemény, sem kedves emlék az életemből. Baj volt. A harapós rosszkedv és ingerlékenység, mint valami kezdődő betegség kerítette hatalmába a kedélyemet. Az öngyilkosságot kezdtem szemügyre venni, és ha nem szégyelltem volna magam, búcsújáróhelyre zarándokolok gyógyulást keresni, mert minden örömömet elveszítettem a nőkben, az időjárásban s az étvágyban. Ekkor kerültem X-be, ahol hetvenhét esztendőt töltöttem. Megnyugodtam, elcsendesedtem; ráeszméltem, hogy nem érdemes siettetni a halál napját. (Hatvanöt éve — 1933. május 12-én — hunyt el Krúdy Gyula, író, hírlapíró, Nyíregyháza szülötte. Szindbád-novellaso- rozatával, A vörös postakocsi című regényével hatalmas sikert aratott. Jelentősebb műveinek száma meghaladja a félszázat; mintegy háromezer elbeszélést, több ezer cikket írt. A huszadik századi, modern magyar próza egyik legnagyobbjaként világhírnevet szerzett.) Elek Emil illusztrációja MÚZSA Weöres Sándor verse Ének a teremtésről Amikor Isten a világot szülte, a mindenség az ujjára fagyott. Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne, föléjük gyújtotta fönn a Napot. Recsegtek a jegek, amint a tűz-gyerek fölfele tört. S éledt a föld. A lánggömb kék útján végiggurult, aztán a tükröző mélységbe hullt: habokra ráhajolt, szikrázva fuldokolt, pirosán elhasadt, mint aki sugarat többé se hint — de reggel visszatér az égre megint. És ahogy a Nap a hevét kifújta, a színekbe-bomlott világra újra árnyék hajolt. S fölkelt a Hold. Ujjasán elomló éjszakai fény, szelíd helytartó a király helyén. Míg hajnal előtt szunnyad a színek csokra, fehér legyezőt terít a habokra. Az örök szerelmet példázza ő: dagad és apad, de mindig visszajő. S hogy fény legyen itt lenn, ha a Hold kiapadt: kigyujtotta Isten a csillagokat. Nem-változók, aprók, kemények: örök szerétéiről beszélnek. S ha burkot vonnak az égre a rémek: eltűnnek, aztán megint visszatérnek. A világ világolt élettelen. Hiányzott mindenből az értelem. Hogy legyen, aki épít, rombol, ember készült hóból és koromból: szájában édesség, fejében fényesség, szívében lüktet a vér s mindegy, hogy mi neve, boldog-e szíves-e, kinek a kedvese: elmegy és vissza se tér. (Weöres Sándor kötetbe gyűjtött, tizenegy szimfóniája közül talán a szemelvényünkül választott a legszebb, a legmélyebb gondolatokat tartalmazó. Igazolandó egy citátum a költeményből: „S hogy fény legyen itt lenn, ha a Hold kiapadt: kigyujtotta Isten a csillagokat.” Igen, a csillagok értünk égnek — az idők végzetéig.) KM-illusztráció
