Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-16 / 114. szám
1998. május 16„ szombat MEGYÉNKBŐL A régióról Nyíregyháza (KM) — Nyíregyházán tartotta ülését a Kárpátok Eurorégió Regionális Fejlesztések Munkabizottsága, ahol az öt tagország (Ukrajna, Románia, Szlovákia, Lengyel- és Magyarország) szakemberei folytattak megbeszéléseket. Az eseményen Pieter van Rím holland szakértő vázolta azokat a teendőket, melyek eurorégiónk fejlesztési koncepciójának kidolgozásához szükségesek. A fla- mand kormány anyagi támogatásával, a Maas-Raj- na Eurorégió segítségével készül e koncepció. Labbancz Mariann, a munkabizottság vezetője tájékoztatása szerint az egyik fontos üzenete az elhangzottaknak az, hogy minden tagország annyit várhat az együttműködéstől, amennyit hozzátesz. Azaz aktivitásra, s olyan ötletekre van szükség, melyek megvalósítása révén — európai uniós anyagi támogatással — a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok megélénkülhetnek. E kapcsolatok alapját a két-, illetve háromoldalú együttműködések jelenthetik, bár tisztán kell látni: az elképzelések hosszabb távon, s nem egyik napról a másikra valósulhatnak meg. A tájékoztatót követő mostani ötletbörze kidolgozása az elkövetkező időszak egyik feladata. Kampánytv Hétfőtől öt napon át a Tokaji Tv adó a Debreceni Körzeti Televízió műsorát sugározza, mert az ország- gyűlésiképviselő-választások második fordulója előtt megyénkben az eddigieknél ' is intenzívebb kampányt folytatnak majd a pártok. ♦ Dr. Kávássy Sándor, a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt országgyűlési képviselőjelöltje május 18-án hétfőn Leveleken este 7 órától a művelődési házban tart fórumot. Ide várják Apagy, Besenyőd és Nagyar kisgazdáit, a párt szimpatizánsait is. ♦ A Magyar Igazság és Elet Pártja, valamint a Kisgazda Szövetség szervez választási nagygyűlést május 18-án 19 órakor Deme- cserben a művelődési házban. Az est vendége mások mellett Balczó András, valamint a térség MIEP-es képviselőjelöltje, Cseh László. ♦ Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezete úgy döntött, hogy területi listáját visszavonja. Köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik május 10-én pártjuk listájára szavaztak, s kérik a választókat, éljenek választójogukkal és szavazzanak a kereszténynemzeti érdekeket felvállaló ellenzéki pártok jelöltjeire és listáira. Per a bel ügy ellen A kapitányok meghurcolása része a rendőrség lefejezésének Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Lapunk május 14-ei számában A kapitányok nem bűnösök címmel már beszámoltunk arról, hogy bűncselekmény hiányában a Csongrád Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal megszüntette a dr. Hajzer László volt megyei rendőrfőkapitány és dr. Pásztor Miklós nyíregyházi kapitány elleni eljárást. A cikkben ez utóbbi véleményét is kikértük, míg az ex főkapitány a tegnap délelőtti, a városi művelődési központban tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott a „meghurco- lásáról”. Az eseményen jelen volt Hamvas László, a megyei közgyűlés alelnöke és Petróczki Ferenc nyírbátori polgármester, az MDF megyei elnöke, aki — mint ismeretes, tanúból hirtelenjében gyanúsítottnak átminősítve — szintén érintetté vált az ügyben. Hamvas László arra a korábbi (és többszöri) nyilatkozatára emlékeztetett, amely szerint a két kapitány és a politikus elleni eljáHajzer László Balázs Attila felvétele rás csakis egyféleképpen zárulhat, vagyis a tisztaságukat tárja a közvélemény elé. Az egész eljárást ugyanakkor koncepciós pernek minősítette az alelnök, amely az egyik példája a magyar rendőrség és a titkosszolgálat lefejezésének. Hajzer László a minősíthetetlen eljárásról, a hosszú tortúráról, a munkahelyén és a magánéletében történt állandó lehallgatásokról szólt. Az ellene felhozott vádak csupán a szakmai megítélés körébe tartoznak, s a mostani megszüntető határozat is őt erősíti meg. A kilencoldalas határozat megállapítja, hogy „dr. Hajzer László intézkedési jogát a gyanúsítás tárgyává tett alapügyekben jogszabályok és az ügyrend nem korlátozták, intézkedései nem jogsértésekre irányultak, így sem hatáskörét, sem kötelességét nem szegte meg.” A volt főkapitány szerint a nyilatkozataiban az üggyel kapcsolatban kezeit mosó Forgács László országos rendőrfőkapitánynak volt némi beleszólása a történtek miértjébe. Hajzer László elmondása szerint sokat veszített anyagi és egzisztenciális téren egyaránt, s nem volt könnyű elviselni az ezzel járó lelki terhet sem. Hasonlóan vélekedett erről Petróczki Ferenc is, aki mindezeket a saját bőrén volt kénytelen megtapasztalni. Éppen emiatt, mindketten úgy döntöttek, hogy beperelik a Belügyminisztériumot. Mutogatós a Hímes utcán Nyíregyháza, Nyírtelek (KM- L. Gy.) — A nyíregyházi rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 40 éves román férfit, aki csütörtök délután Nyíregyházán, a Hímes utca végén a nemi szervét mutogatta. Két kerékpárt loptak el a Vay Ádám körút egyik alagsorának pincerészéből a még ismeretlen elkövetők, összesen 150 ezer forint értékben. Nyíregyházán, a Levendula utcán egy szerszámosbódé falát kibontva törtek be ismeretlenek, ahonnan mintegy 190 Nyíregyháza (KM - Ny.Zs.) — Lángnyelvektől hevített kábelkötegek izzottak tegnap a nyíregyházi Inkubátorházban, a tűzoltók pedig csak nézték! Na persze, mert őket is kimondottan az érdekelte, mennyire állnak ellen a tűznek azok a technikai újdonságok, amelyekből a Klein Industries Kft. és a Total Walther Kft. tartott bemutatót. Ennek része volt a tűzpróba, amely során előbb egyszerű, majd hapuflanc hálóba göngyölt kábeleket tartottak lángok fölé. Az eredmény első esetben egy elszenesedett ezer forint értékben mezőgazdasági gépeket loptak el. A Debreceni úton egy híradás- technikai üzlet kirakatát zúzták be ugyancsak ismeretlen elkövetők péntekre virradóra, ahonnan egy 90 ezret érő rádiósmagnót loptak el, míg a rongálással további 30 ezer forint kárt okoztak a tulajdonosnak. Csütörtök hajnalban ismeretlen tettesek elloptak három üszőborjút Nyírtelek-Gyulata- nyáról. A tulajdonos kára: 170 ezer forint. rézköteg lett, míg az említett anyag védelmét élvező vezetékek sértetlenül vészelték át a próbát. A piaci verseny állandó technikai fejlesztésre kényszeríti nagyvállalatokat, amelyeknek be kell tartaniuk az ehhez igazodó tűzvédelmi előírásokat, s lehetőleg a legkorszerűbb tűzvédelmi eszközök alkalmazására kell törekedniük — mondta a cégek biztonság- technikai felelősei és biztosító társaságok képviselői előtt 7a- káts György technikai menedzser. Pénteken délután, fél négy előtt tíz perccel Nyíregyházán, a Tiszavasvári úton történt közúti baleset: egy személy- gépkocsi ütközött össze egy lóvontatású járművel. A karambolnak két súlyos sérültje van. Nyíregyházán — pénteken — betörtek a Virág utcai — 14. számú — általános iskola közelében levő, Nulladik óra elnevezésű büfébe. Az eltulajdonított tárgyak, eszközök, élelmiszerek értéke meghaladja a 130 ezer forintot. Püspök sorskér:•••- ,• ■ V.- ' ..... .... m w 4M mm «I desekrol Nyíregyháza (KM)—Hegedűs Lóránt református püspök és Balczó András olimpiai bajnok Öttusázó tart előadást május 18-án, hétfőn 16 órakor Nyíregyházán a református gyülekezeti házban. Az előadás témája: Nemzeti sorskér* déseink. Lángoló kábelek ...és elmegyünk y—y zt jól kikaptad, Öcsi! i-j — hangzott el a szak- 1—J ember szájából, amikor kórházba kerültél. Soha nem voltál „Öcsi" típus. Sértett, sztoikus nyugalommal emelkedtél felül e megjegyzésen. Ekkor nem tudtuk, nem tudhattuk, milyen úton indul el sorsod. Hosszabb idő után, mint a többiek, de végül Te is gyó- gyultnak nyilváníttattál, s járhattál iskolába. Sajnos, nem sokáig. Láz, gyulladás, gyógyszerek. A háziorvos szerint hamar rendbe fogsz jönni, még az igazolást is kiadta. s néhány nap múlva mehetsz suliba. Ehelyett viszont ismét kórház, fájdalmas beavatkozások, mentő, s egy hosszú utazás Budapestre. Kiderült, hogy betegséged nagyon súlyos, de — hála Istennek —, gyógyítható. S megkezdődött a harc az egészséged visszaszerzéséért. Azért az egészségért, amit soha, semmilyen formában nem mérgeztél. S hogy mindez miért jutott eszünkbe? Mert Te, aki a kórházban is azon gondolkodtál, hogyan zárhatnád le a 4. gimnáziumi évet, s érhetnéd utol a többieket, ma nem állsz be a ballagó diákok sorába, nem fogod meg az előtted menő vállát, s nem énekled a többiekkel együtt: Búcsúzunk és elmegyünk. Tudod, ahogy hosszú időn keresztül elviselted a borzasztóan fájdalmas és veszélyes beavatkozásokat, ahogy mindennap jelét adtad a gyógyulásba vetett bizalmadnak. hitednek, mindnyájunk számára felnőtté váltál. Érettségi nélkül is. Olyan példát mutattál nekünk, amit soha nem felejthetünk el, s kell, hogy tartást, erőt adjon mindannyiunknak a mindennapi élet elviselésében. Csatát vesztettél az életért való küzdelemben. Nem rajtad múlt, hogy ne így legyen. Bárkivel megtörténhetett volna az, ami Veled. Hányszor hangzott el: „peches" vagy. Igen. Több mint peches voltál. A mai napig felfoghatatlan, hogy nem vagy köztünk, s ma nem örülhetünk együtt a ballagó diákkal. S örök kérdés marad számunkra: Miért kellett hogy így legyen? Valóban így kellett lennie? Keresztszüleid Horn Gyula Nyíregyházán Nyíregyháza (KM) — Horn Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke, miniszterelnök május 17-én vasárnap megyénkbe tátogat. Fél 11 -tői a nyíregyházi Búza téri piacon tesz sétát, ahol szót vált és eszmét cserél az emberekkel. 11 órától megtekinti Nyíregyháza főterét, majd a Sóstó egyik közkedvelt nevezetességét, a Vadasparkot látogatja meg. A tervek szerint déli egy órától az örökösföldi lakótelep i vendége lesz, .....Ilin III............................................................. Nagy Frigyes Nyíribronyban Nyíregyháza (KM) — A földművelésügyi miniszter látogat megyénkbe május 18-án hétfőn. Az Európai Gyepgazdálkodási Szövetség Debreceni Agrártudományi Egyetemen kezdődő konferenciájának megnyitásáról érkező Nagy Frigyes délután 15.30-kor Nyíribronyban ünnepélyesen felavatja az Olmos és Tóth magyar-spanyol mangalica sertést tenyésztő, hizlaló vegyes vállalat telepén az újonnan elkészült világszínvonalú fiaztató-ma- lacnevelő épületet. Torgyán Ecseden Nagyecsed, Hodász, Mán* dók (KM) — Torgyán József, a Független Kisgazda- párt elnöke szombat reggel ballagási ünnepség vendége lesz a nagyecsedi Református Gimnáziumban, majd istentiszteleten vesz részt a Református Nagytemplomban. Vasárnap a hodászi görögkatolikus HIRDETÉS templomot keresi fel Torgyán József. Hétfőn Mán- dokra látogat. A községben — a térség kisgazda képviselőjelöltje, dr. Pataki Bé- láné, dr. Baráth Ida társaságában — találkozik a település önkormányzati, gazdasági, egyházi, művelődési vezetőivel, majd az öregek otthonát keresi fel. KERESETKIEGÉSZÍTŐ ALKOTÓ MUNKA Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bemutatása Ez évi kiadású, megyénket bemutató színes turisztikai kiadványunk szerkesztéséhez várom a megyét (lakóhelyéhez tartozó településeket) ismerő, a térség szépségei iránt is fogékony munkatársak jelentkezését, elsősorban SZATMÁR és BEREG térségéből. IGÉNYES, BECSÜLETES MUNKA. TISZTES HONORÁRIUM. Jelentkezés és részletes tájékoztatás, Aradi Lászlóné Kisvárda, Árpád u. 89. Tel.: 45/416-247-es számon ZOLI AI DÉNES *280467/1 k* kiadványszerkesztő FELHÍVÁS Az első választási forduló nyomán kialakult helyzet — az alacsony részvételi arány — arra készteti szövetségeinket a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát (SZEF-et) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést (ÉSZT-et), hogy kinyilvánítsuk: nagyon fontosnak tartjuk, hogy május 24-én az állampolgárok minél nagyobb számban éljenek szavazati jogukkal. Ezért széles körű részvételre hívjuk fel a közszolgálat munkavállalóit, a SZEF-hez és az ÉSZT-hez tartozó szakszervezetek tagjait. Érdekeltek vagyunk abban, hogy a választás eredményeként olyan, szélsőségeket elutasító, az ország jövőjét előtérbe helyező, erős pozícióval rendelkező felelős kormány jöjjön létre, amely szavatolni tudja az ország társadalmi stabilitásának fenntartását, a gazdasági növekedést, s erre alapozva az állampolgárok — különösen a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok és a szociálisan hátrányos helyzetűek — életviszonyainak javítását. Olyan kormányt szeretnénk, amely a közszférában, a köz- igazgatásban az intézményrendszer stabilitását, az itt foglalkoztatottak egzisztenciális biztonságát, kereseti viszonyaik folyamatos, érzékelhető javítását valósítja meg. Olyan kormányzati politikát kívánunk, amely tiszteletben tartja és tartatja a munkvállalói és szakszervezeti jogokat, továbbfejleszti az érdekegyeztetés kialakult fórumainak munkáját, érdemi partnerként működik együtt a szakszervezetekkel. Olyan kormányt igénylünk, amely képes lesz tovább öregbíteni hazánk tekintélyét, elismertségét Európában és a világban, jó feltételeket teremtve az Európai Unióhoz való csatlakozásunkhoz. Ezeket a célokat tartjuk szem előtt május 24-én és az új kormánnyal kapcsolatos magatartásunk kialakítása során is. Budapest, 1998. május 15. Szakszervezetek Együttműködési Értelmiségi Szakszervezeti ___________Fóruma -260^/r Tömörülés