Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-16 / 114. szám
1998. május 16., szombat HAZAI HOL-IMI A lig hozatták rendbe a városüzemeltetők a tavalyi „festékszórós rémek” által össze-vissza fújkált várostérképet az Országzászló téren, jöttek a filctollas gonosz éjszakai manók és otthagyták — egyébként körmösre alaposan megérett — kezük nyomát a táblába festett Nyíregyháza utcáin, terein. Bizonyára azt hiszik nagyon vicces amit csináltak, pedig szó sincs róla. Az eredmény ugyanis, az arra járók, no meg az induló idegenforgalmi szezonban várható turisták számára, legfeljebb csak filcesnek mondható. Nagyon filces Piaci árak Nyíregyháza (KM) — Tájékoztatásul közöljük a szombaton várható piaci árakat. Eszerint: a tojás darabja 12-14 forint, a káposzta kilója 60-80 forint, új 180-200, a kelkáposzta 250-300, a vörös káposzta 200, a savanyú káposzta 80-100, a cékla 60, a karfiol 300-350, a kínai kel pedig 200 forint. A fejes saláta 40-60 forint. A sárgarépa kilója 150-180, új 120-170/cso- mag, a petrezselyemgyökér 200, 100-250/csomag, a zeller 300-400, a karalábé pedig 200 forint, 50-70/db. A krumpli 70-90 forint, új 300-350, A vöröshagyma 200-250, a lilahagyma 350, új hagyma 30-50/csomag. A mák kilója 600-700 forint, a dióbél 600-800. A kígyóuborka 150-250 forint, a feketeretek 60-100, a hónaposretek 40-70/cso- mag. A fehér- és a májbab 200, a tarka 400 forint. A gomba 320-350 A fehér paprika darabja 50-100 forint, a kaliforniai kilója 700. A paradicsom 300-440. A földimogyoró 400- 500, a narancs 180-220 a kiwi darabja 60-75, a banán 250-270, a mandarin 300, a grape fiúit 300-350. Subolcs-Szatmái-Bmg nagyi figgattaa napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes; Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Ésik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika). Galambos Béla (gazdaság). Kállai János (kultúra). Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Szabó Miklós A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesftőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nól, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, SzentLászló utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1865 forint, fél évre 3630 forint, egy évre 7060 forint. Az áruspéldányok ára ■ hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-801306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! «a* A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. “ A fő veszély a főszezon Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nyár eleji gondjai Dr. Kósa Zsigmond megyei tisztifőorvos Martyn Péter felvétele Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Az év egyetlen napja sem telik dologtalanul, a munka dandárja mégis ezután következik, hiszen az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szakembereinek a nyár a főszezon, ez az évszak adja a legtöbb feladatot. Az elmúlt esztendő második felében elkezdődött egy korszerűsítési program, melynek oka, hogy a tisztiorvosi szolgálatok megalapításkor megfogalmazott feladatokhoz mára rengeteg új is társult. Ráadásul nemcsak a hazai elvárások, de hazánk közelgő európai uniós csatlakozása is ad feladatokat. Világbanki támogatás — A struktúraváltás megkezdődött, s a Népjóléti Minisztérium irányításával, világbanki kölcsön segítségével zajlik ezekben az időkben is — mondja dr. Kósa Zsigmond, megyei tisztifőorvos, aki nemrég foglalta el a vezetői széket. — Az átalakítás első lépéseként, a szétaprózott központi intézetek helyett mára egy összefogottabb, egységesebb irányítás, ezáltal egy ütőképesebb csapat vállalja a feladatokat. Növekvő feladatok A pénztelenség és a növekvő feladatok párhuzamossága a tisztiorvosi szolgálatoknál is azt a kívánalmat szülte, hogy az egyes intézetek minél több pénzt keressenek. Dr. Kósa Zsigmond határozottan állítja, a pénzkeresést nem a büntetések mértékének növelésében, hanem a különféle igazgatási, szol- gálatási díjak mind nagyobb számú megszerzésében látják. Ezeknek a szolgáltatá- soknak egyébként fix ára van, többet keresni tehát csak úgy lehet, ha többet is dolgoznak azok, akiknek ez a feladata. Megyénkben a szervezeti változtatások részeként szó lehet arról is, hogy egyes ANTSZ-hez tartozó laborok megszűnnek, miközben mások jelentősen korszerűsödnek. A konkrét tettek kidolgozása most folyik, fő szempont csakis a költséghatékonyság lehet. További feladat a szak- felügyelői rendszer erősítése, s az egyik legnagyobb egészségügyi újdonság, a házibe- teg-ápolás bevezetésével vezető ápolónők munkába állítása is. Szabolcs-Szatmár-Beregben a jelenlegi álláspont szerint két helyen tervezik az összevonást. Ha minden igaz, a jövőben Kisvárda és Vásárosna- mény, valamint Mátészalka és Fehérgyarmat egy tisztiorvosi szolgálatot képez majd, s az eddigi négy helyett két helyről irányítják majd a munkát. Az összevonással specializálódnak is az intézetek, a feladatokhoz költségeiben is jobban igazodó finanszírozás tartozik majd. Megyénk gondja nem kevés, hiszen a határmentiség azt is jelenti, hogy a környező országokból eredő fertőzés veszélye szinte folyamatos. Szakemberek egyöntetűen állítják, hogy a szifilisz és a tbc terjedésében igen komoly szerep jut ennek a szomszédságnak. Sajátos segítség Sajátos és speciális helyzet az is, hogy létezik egy réteg mely egyre rosszabb szociális helyzetben él. Megoldást jelenthet, hogy a tervek szerint az egészségügyi főiskolán rövidesen cigányvédőnő-képzés kezdődik el.. Szolgáltatnak a hét végén Nyíregyháza (KM) — Üveges: Vigh István (Szőlő u. 5. tel: 491-385). Duguláselhári- tás: Rinyu Miklós (Naplemente u. 10., tel: 341-593). Villanyszerelő: Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas J. tér 15., tel.: 458-052), Varjas László (Nyíregyháza, Korányi F. u. 81., tel.: 443-483). Hűtőgépek, fagyasztók javítása: Szabó Sándor (Kert u. 30., tel: 461-313, 06-30-380- 460). Automata mosógépek, boylerek, mikrohullámú sütők, villanytűzhelyek javítása: Bártfai Zsolt (Nyíregy- háza-Oros, . Csap u. 50, tel.: 06-30-389-180 és 480- 174). Gázkazán, -boyler és olajégő javítás: Máté Dezső (Nyíregyháza, Ady E. u. 34./d, telefon: 461-431). Víz-, gáz- és központifűtés-szerelők: Fábián András (Gádor Béla u. 1., tel.: 445-779), Sánta Sándor (Krúdy u. 34./b, tel.: 445-533), File József (Rozsnyó u. 23., tel.: 341-640), Tuza Sándor (Nyíregyháza, Csárda u. 29., tel.: 491-128). Fodrász: „Ó-HAT Stúdió (női, férfi-, gyermekfodrászat. Ószőlő u. 97., nyitva 8—18 óra között szombat-vasárnap is, tel.:448-192). Zárjavító, lakatos: Batta György (Garibaldi 61., tel: 455-360, 06-30-535-097), automata mosógép, háztartási gép-, hűtőgépjavítás: Gubik Mihály (Május 1. tér 7., 448- 143, 06-30-655-876), Buten- kov János (Zimonyi u. 14., 0660-487-887), Ráb György (Oros, Diák u. 6.; tel: 480- 067). Műanyaglökhárító-javí- tás: Pataki Sándor (Alkony u. 11., tel: 342-034), villanymotorok, vízszivattyúk javítása: Brezina Gyula (Debreceni u. 90., tel: 464-462), mérlegjavítás: Hajdú István (Ipari u. 2., tel: 491-730). Kerékpár-, zárjavítás: Gyet- kó János (Kezdő u. 38/a, 481- 806,402-356). Az Opel Csősz sürgősségi ügyelete: 456-555, 06-30/630-303. A telefonos... ...lelkisegély-szolgálat május 16- án és 17-én is hívható 18- tól 23 óráig a 313-804 és a 313-097-es telefonszámon. A hívások ingyenesek. (KM) Pátrohán... ...a református templomban lelkészbeiktatás lesz május 17- én, vasárnap, délután fél háromtól. Petró Béla lelki- pásztor beiktatása istentiszteletén igét hirdet Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke. (KM) A Nagykálló... ...és Vidéke ÁFÉSZ május 17- én délelőtt 10 órától tartja közgyűlését a káliói művelődési központban. (KM) Nagykállóban... ...a városi művelődési központ kamaratermében bélyegkiáál- lítás nyílik május 18-án délután három órakor. (KM) Jogi szakokleveles ...képzést indít ez év őszétől a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Intézet és Továbbképző Központ szervezésében a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem jogi szekciója alapdiplomával rendelkező egyetemet, főiskolát végzettek számára. Bővebb információt személyesen Sóstógyógyfürdőn, a Tölgyes u. 68. sz. alatt, illetve a 42/479-715- ös telefonszámon kaphatnak. Tekintettel... ...a május 18-án megünneplen- dő Múzeumi Világnapra, a Sóstói Múzeumfalu — szokásos rendjétől eltérően — hétfőn is egész nap várja és fogadja a látogatókat. (KM) A Dianetikai... ...Központ (Nyíregyháza, Kossuth u. 12. sz.) — május 16-án délután két órától nyílt napra várja az érdeklődőket. A rendezvényen való részvétel ingyenes. (KM) Tlszavasvár iban... ...a Váci Mihály Gimnázium idén érettségiző negyedikesei ma délelőtt fél tízkor kezdődő ballagási ünnepségükön búcsúznak az alma matertől. Kisvárdán... ...a Bessenyei György Gimnázium érettségiző diákjai ma 11 órakor kezdődő ballagásukkal búcsúznak oktató-nevelő intézményüktől, tanáraiktól, tanulótársaiktól. (KM) Nagykállóban... ...a Korányi Frigyes Gimnáziumban ma 9 órai kezdettel rendezik meg az érettségizők ballagását. (KM) A nyíregyházi... ...Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola végzős diákjai a ma 9 órakor kezdődő ballagási ünnepségükön köszönnek el intézményüktől. (KM) A Start... ...Szakmunkásképző Iskola idén végzős növendékei ma délelőtt 10 órától rendezik meg ballagási ünnepségüket. Ballagási... ...ünnepélyt rendez a nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola ma délelőtt 10 órától. (KM) A nyíregyházi... ...Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában ma 9 órától tartják a ballagási ünnepséget. (KM) A négyszögletű... ...kerek erdő címmel tartanak csoportos foglalkozást május 18-án délután két órától a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtár gyermekrészlegében. A kis olvasók az együttlét idején Lázár Ervin műveivel ismerkedhetnek meg — Ig- nácz Lászlóné gyermek- könnyvtáros irányításával. (KM) Zárva Nyíregyháza (KM) — Változás a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtár működési rendjében: a bibliotéka ma — szakmai továbbképzés miatt — zárva tart. Ügyeleti időben Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el a betegeket. Az ügyeletes patika e héten a Szent Erzsébet gyógyszertár (Szent István u. 61. sz.). Állatorvosi ügyelet: Nyíregyháza: dr. ifi. Gu- bicz Pál, ívű. 1. Tel.: 424- 066; 06-30/503-463. dr Poncsák Miklós Oros, Magyar u. 14. Tel: 480-022- Nagycserkesz, Nyírtura, Nyírtelek: szombaton: é\ Nagy István Nyíregyháza, Epreskert u. 1 l/b Tel.: 06- 60/452-388; 406-060. vasárnap: dr. Hortobágyi Béla Nyírtelek, Váci M. u. 4. Tel.: 210-251; 06-60/356- 121. Kemecse: dr. Phra- konkhatn Sengpraseuth De- mecser, Dózsa tér 25. Tel: 233-021:06-30/534-367. f.HgSulL Tüskés sarok I ______________'>* -_Á_1_Éftl