Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-09 / 108. szám
A végzet négy kér megtettem-e, hogy ne történjen meg. Úgy hiszem, igen. Sokat hadakoztam a Volánnal a helyiek érdekeit szolgáló járatok miatt, de nem sok sikererei, mindig a kibúvókat keresték. Nem sikerült a buszmegállót sem áthelyeztetni egy másik út ra — a KPM érve az volt, hogy az nem az övék, hanem az önkormányzaté —, nekünk viszont nem volt pénzünk a szélesítésére, hogy elcserélhessük. Azt viszont nem tették rendbe, ami az övék, mondván: elfogyott a pénz. A megállók kiépítése (az önkormányzat vett buszváró épületet!) nem a mi feladatunk. Sajnos tudom azt is, milyen teher alatt dolgoznak a buszvezetők, ismerem a Volán elvárásait, pedig az emberi terhelhetőség véges. Remélem, a falugondnoki rendszer kiépítésére eredménnyel pályázunk, s akkor talán lesz egy kisbuszunk, hogy a tanyasi gyerekeket szállíthassuk. Spiller Mihályné, a magyi iskola igazgatója egy, a busztól gyorsan odaszaladó gyerektől hallotta először a hírt. — Azonnal odarohantunk a takarítónővel, kérdeztem, hívták-e a mentőket, de kiderült, a közeli házból már megtették. Többen állták már körül a kisleányt, aki a füvön feküdt, sápadt volt, sírdogált. Jött az egyik óvónő is, hogy ha autóval szállítható, gyorsan kerüljön orvoshoz. Alaposabban megnézve azonban látszott, nem szabad megmozdítani. A jobb lába volt nagyon tönkremenve, kifordulva, borzasztó látványt nyújtott. Telefonáltunk a leveleki doktornőnek is. Nikolett óvónője Herczku Istvánná, ő is hamar a helyszínre sietett. — Látszott, hogy súlyos a sérülése. Próbáltam vigasztalni, nyugtatgatni, hogy lekössem. Figyelt, válaszolgatott is, időnként el-elvesztette az eszméletét. A mentővel a sofőr és még valaki jött ki, beszóltak, hogy inkább a rohamkocsi kellene Nikolett állapota miatt, de nem tudtak küldeni. Mivel a doktornő szerint nem volt mire várni, hiszen mielőbb kórházba kellett vinni, rátették a hordágyra — közben oda sem mertem nézni —, én is beszálltam, hogy elkísérjem. Kértem a mentőst, hogy adjanak neki fájdalomcsillapítót, ő a doktornőt kérte erre. — Kérem, nagy betűkkel írja meg az újságba — folytatta felháborodva az óvónő —, hogy az autósok nem adnak szabad utat a szirénázó mentőnek! A szembe jövők például jó, ha kicsit lassítottak, ahelyett, hogy utat engedtek volna. A mentő sofőrje nagyon igyekezett, kockáztatott is, amennyit lehetett. Mondtam is neki mérgemben: legalább egyszer vihetnének rendőrt magukkal, hogy írja fel az ilyen autósok rendszámát, mert jól meg kellene őket büntetni. Arra vajon nem gondolnak, hogy élet foroghat kockán, s hogy velük, is történhet hasonló tragédia?!!! Borzalmas volt a kórházban látni Niki sérülését. Én úgy képzeltem el, mint a filmekben, hogy van egy olyan szoba, ahol minden műszer azonnal rendelkezésre áll, itt azért másként történt. Az ott lévők arcán is láttam, hogy súlyos lehet Nikolett állapota, amíg vártunk, próbáltam beszélgetni vele. — Én kétszer is betelefonáltam a kórházba — emlékezett az igazgatónő —, kilenc körül azt mondták, súlyos az állapota, még vizsgálják, 11 körül azt felelték, sajnos nem sikerült megmenteni az életét. O Milyen gyerek volt Nikolett? — Két felnőtt testvére van, későn született harmadikként, nagyon kis súllyal. Aprócska, de kis örökmozgó. Látszott, hogy felnőttek között nőtt fel, beszédmódja felnőttesebb volt társainál/ a .vela együtt óvodába érkezetteket szívesen igazgatta. Igazából nem lehet tudni, pontosan mi történhetett azon a végzetes reggelen, igen ellentmondó hírek, vélemények terjedtek el — fogalmazták meg beszélgetőtársaim. (Talán egy mozdulat, lökés miatt került a busz alá?) Azt ismételgették, soha, semmilyen baj nem történt eddig, beiratkozáskor úgy az óvodában, mint az iskolában mindig tisztázták a szülőkkel, hogy így járnak be gyermekeik. Az óvoda és az iskola végeztével a dajka, illetve a takarítónő kísérte a buszmegállóig őket. Többen mondták: az a sofőr, akinél a tragédia megtörtént, a gyerekek által legkedveltebb volt, ő szokott a legjobban vigyázni rájuk. Kováts Dénes Szörnyű tragédia színhelye volt kedden reggel fél nyolc tájban Magy község: az óvodába indult Kauzsai-tanyai 5 éves kisleány, Kató Nikolett a leszállás során a busz hátsó kereke alá került, a kórházban már nem tudták megmenteni életét. Gyászol Magy, szinte mindenki értetlenül áll a történtek előtt. A körülmények tisztázása szakértők bevonásával még tart. Több, mint 20 éve sok-sok gyerek járt és jár önállóan a falutól néhány kilométerre lévő tanyáról óvodába és iskolába, a gyakorlat szerint a kisebbeket a nagyobbak segítik a le- és felszállásban — eddig még soha, semmilyen baleset nem történt. Ezúttal viszont végzetes. Az önálló közlekedés oka prózai: nincs visszabusz, hogy a szülők kísérjék a gyermekeket, majd hazatérhessenek. Nikolett 4 éves kora óta óvodás, rendszeresen így utazott be. Nikolett édesanyját találtuk otthon, rokonai társaságában. Ügyvédjük nélkül nem kívánt nyilatkozni — bár beszélgettünk —, hiszen még nem tudni pontosan mi történt, s kérte, ne adjunk hitelt mindenféle mendemondának. Fel- foghat .illannak tartotta a történteket, zokogva annyit mondott: más lehetőség nincs a gyermekek utaztatására a rossz buszközlekedés miatt. Várja az orvosszakértői és rendőrségi vizsgálat eredményét (férje Nyíregyházán intézte akkor éppen az ügyeket), azt sem tudja, mikor kerülhet sor a temetésre. Azt mindenképpen furcsának tartja — mutatta a véres, szakadt gyermekruhákat —-, hogy a kisleány egyik cipője sáros volt, mint amivel már a földre lépett, a másik viszont tiszta. Ok úgy sejtik, úgy hallották, az alig több, mint 90 centis Nikolett egyik lábát a busz hátMálik Zoltán, Magy polgármestere még ottjártunkkor is a tragédia hatása alatt állt. — Én is szeretném tudni az igazságot, gyakorta arra gondolok, vajon mindent TÖPRENGÉS Féltve őrzött őselem ~JT TT örnyezeti katasztrófa történt a héten 1/ Spanyolországban. Egy bányaipari szennyvíztárolóból tízmillió köbméter savas, rá- JL adásul ólmos, rezes, kadmiumos, cinkes szennyvíz jutott a Guadalquivir folyóba. A környék védett növény-, és állatvilágának súlyos károsodásán túl, 5-10 ezer hektárnyi termőföld és termés végzetesen elszennyeződött. A mérgező szennyártól megemelkedett folyó, a két partján kétszázméteres sávban 20 kilométer hosszon égette ki az ott díszlő gyümölcsösöket, gabona-, gyapot- és rizsföldeket, olajfaültetvényeket és legelőket. A használhatatlanná vált kutak miatt a vízellátással is gond van. A becslések szerint mindez 10 millió dolláros kárt jelent a spanyoloknak, ám a tudósok szerint a katasztrófa kihathat egész Európa madárállományára, mivel a kontinens költözőmadarainak 80 százaléka itt szokott áttelelni. Most mondhatja valaki, Spanyolország messze van, mit foglalkozom én ezzel, egyáltalán mi közünk nekünk mindehhez. Azt hiszem nagyon is sok, s nem csupán a madarak említett végveszélybe kerülése miatt — bár az sem kevés, ha felelősséggel gondolkodnánk a földi élővilág faji változatosságának megőrzéséről. Szeretnék emlékeztetni egy nem is oly régi hasonló — szerencsére nagyságrendekkel kisebb problémát eredményező — esetre. Arra, amikor a Túr hozott át az országhatáron ugyancsak bányából elszabadult nehézfém tartalmú szennyeződést. Szerencsére, akkor „csak ” a nekünk oly kedves szatmári folyó halállománya sínylette meg a dolgot. Arról viszont már mit sem tudunk, hogy a belőle kivett öntözővízzel mennyi mérgező anyagot „tápláltunk” a környéken locsolgatott kertészeti kultúrák termésébe, azon keresztül pedig magunkba. Kétségtelen, nem a mi bűnünk volt ez a Túr-szennyezés. Kaptuk, mint már korábban, más folyónkban is jó néhányszor. Viszont azért az akkumulátorgyárért — pontosabban annak felépülése esetén a leghíresebb történelmi borvidékünkre gyakorolt, legalábbis hírnévromboló hatásáért —, amit itt a szomszédos Hegyalján akart néhány, rövidlátó „lokálpatrióta” munkahelyteremtés címén Monokon megvalósítani (remélhetőleg helyénvaló már a múlt idő használata), csak saját magunkat okolhattuk volna. Ólomszennyezés veszélyét magában hordozó üzemet Tokaj- Hegyaljára! Micsoda elképesztő gondolat, amikor mezőgazdaságunk egyik nagy bánatára alig van olyan, egyértelmű világpiaci sikernek örvendő „hungarikum ” termékünk, mint amilyen a tokaji bor. Amit, ha lehetősége adódna — netán csak egyetlen egyszer is egy kicsinyke ólmot kimutatva a borok királyából — olyan szívesen kiütne akár a szlovák, akár az olasz konkurencia a nyeregből. Nem fordulhatunk szembe a joggal terjedő környezetvédelmi szemlélettel. Az Európai Unió küszöbén nekünk egyébként is egyik legfontosabb feladatunk a természeti adottságokat jobban figyelembe vevő, azt egészséges állapotában megőrző agrártermelés megvalósítása. Újabban Brüsszelben is erősebben hangoztatják: főként a csatlakozni vágyó országokban milliárdokba kerülő tettekkel kell reagálni a környezetvédelmi problémákra; ellenőrizni kell az ipari, városfejlesztési és mezőgazda- sági törekvések környezeti hatásait, s ügyelni kell az „őselemek”: a víz, levegő és a föld minőségére. Galambos Béla
