Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-04 / 80. szám
Áprilisban új BMW 3-as Nyíregyháza (KM) — Április végén mutatja be az idei év slágerének számító új BMW 3-ast a nyíregyházi Solexis Kft. A BMW. a Rover és Land Rover hivatalos márképviselete és szervize jelentősen növelte az 1997-es forgalmát, az elmúlt évben háromszor any- nyi BMW-t adott el mint 1996-ban, tudtuk meg Sörnek Béla ügyvezető igazgatótól. Elsősorban a 3-as és az 5-ös sorozatú típusokat keresték. A Rover-eladások az elmúlt esztendőben megduplázódtak, főleg a kis- és középkategóriájú 200-as és 400-as jelű típusokból adtak el többet. A Land Rovernél a nehéz terepre ajánlott Defender volt a kedvenc. Idén az új BMW 3-as mellett az M 5-öst ősztől kínálják. A Rovernél az újdonság a 214i jelű 75 LE-s gépkocsi, de erre az évre ígérik a felsőkategóriájú konstrukciót is. A Land Rover a Freelander nevű városi terepjáróval kíván a piacra betömi, ennek bemutatója is áprilisban lesz. Mind a BMW 3-asra, mind a Free- landerre már csak május végére vesznek fel előjegyzést, akkora az érdeklődés. A kft. mindhárom márkánál idén több akciót tervez. A Solexis idén 200 négyzetméterrel növeli a szerviz- kapacitását, s az alkatrész- értékesítésben is szeretne előbbre lépni. A megye több városában a Solexis alkatrészüzletet nyit. A tervek között az is szerepel, hogy Debrecenben ebben az évben márkaképviseletet ad át a kft Autóshow Nyíregyházán Álom és valóság! A Mercedes SLK kabrió sokak álmát testesíti meg. Az autóshow közönségdíját bizonyára ez a modell hódítja majd el Ha a repülőgépgyártás és az autógyártás egyszerre szóba kerül, az avatottak tudják, hogy csak a Saab jöhet számításba. A svéd márka legújabb típusa sok érdeklődőt csalogat ki a Bujtosi Szabadidőcsarnokba Hiába keresik az érdeklődök az új Opel Astrát, még néhány hetet várni kell az újdonság megjelenésére. A nyíregyházi márkakereskedés az Opel jól ismert típusaival jelentkezik a kiállításon A Suzuki kínálatában felfedezhető az új miníbusz (középen), a Wagon R is Elek Emil felvételei HÚSVÉTI FÜGGŐN]/VÁSÁR Y 20—30—50% v engedménnyel!!! Á I. o. gyönyörű függönyök Á közül válogathat! S Pl.: 260 cm: 1200,—/m!ü S 300 cm 1350—/mü! ^ Nyíregyháza, A „ Szakszervezetek Háza ív f / D (Szabadság tér) Április 6. hétfő 9.00—18.00-ig. FÜGGÖNY HÚSVÉTI SZÓNYEGVÁSÁR / U normál méretű 130x190 S cm-es v INGYEN E PAPLAN T AJÁNDÉKBAN I 10 000 Ft feletti vásárlásnál. „ Szőnyegáruház ~ NYÍREGYHÁZA, ? Rákóczi u. 100. sz. Mg. O Főiskolával szemben. N Szőnyegáruház Y NYÍRBÁTOR, p Szabadság tér 12. c 06-60/357-216 Szőnyegáruház Y KISVARDA, A Szent L. u. 4., főutcán. S KÁRPÓTLÁSI JEGY Á BESZÁMÍTÁS R 100% _______ ^—Primavera harisnyanadrágok > importőri áron, § Áyfez—AT* ^ Aranyláb szakboltban. » Nyíregyháza, Toldi u. 6«. 42/312-642. VARRÓGÉP CENTRUM Háztartási interlock AKCIÓ Nyíregyháza, Szarvas u. 7—9/B. ' Tel.: 42/310-851 Xpark ÜZLETHÁZ (Nyíregyháza Petőfi tér 1.) külső megjelenési formájának átalakításához KIVITELEZŐT, TERVEZŐT KERES. Részletes információt a közös képviselő ad. Tel.: 312-194. NEMESNYAR GY. D. Akáccsemete, örökzöld és lombos díszfák, díszcserjék, gyümölcsoltványok nagy választékban kaphatók. POPULUS 93 KFT., 4130 Derecske, Csemetekert £ Tel./fax: 54/411-010 I Nyíregyházi faipari cég I FŰRÉSZÜZEM-VEZETŐT I I keres Követelmények: I # erkölcsi feddhetetlenség ♦ legalább középfokú faipari végzettség ♦ szakmai tapasztalat ♦ jó szervezőkészség ♦Jó vezetői és irányítóképesség (kb. 25 fős létszám) ♦ jártasság a faipari gépek és technológiák ismeretében | Meglévő partnerkapcsolatok és saját gépkocsi előnyt jelent I Fizetés megegyezés szerint A pályázatokat 1998. április 15-ig kérjük a következő címre: . FRIMEX KFT. 4401 Nyíregyháza, Pf. 265. ^ m. . fIGAZ A TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET az 1998. évi gázhálózati és a hozzá kapcsolódó leágazóvezetékek rekonstrukciós munkáinok kivitelezésére a Tigáz Rt. szolgáltatási területéhez tartozó megyékben. Feladat: A TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság szolgáltatási területén található saját tulajdonában lévő gázhálózat rekonstrukciós munkáinak tervezéssel egybekötött, vagy tervezés nélküli megvalósítása mintegy 42 km hosszban. A rekonstrukciós munkák nagysága és területi megoszlása az alábbi: Megye Gericvezeték (km) Leágazóvezeték (km) Pest 5-6 1-2 Heves és Nógrád 3-4 1-2 Jász-Nogykun-Szolnok 4-5 1-2 Hajdú-Bihar 9,5-10,5 1-2 Szabolcs-Szatmár-Bereg 5-6 2-3 Borsod-Abaúj-Zemplén 10-11 4-5 a rekonstrukciós feladatok szakszeK^krvitelezése, figyelemmel a legkedvezőbb költség elvének betartására. Váriuk: ♦ mindazon vállalkozók jelentkezését, akik végeztek már gázhálózati rekonstrukció kivitelezést, valamint akik a gázelosztó rendszerek tervezése és kivitelezése terén végzett korábbi munkájuk alapján minősítéssel rendelkeznek, ♦ az összes munkára vonatkozó árajánlatukat. A részletes AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ álvehető a Tigáz Rt. eszközgazdálkodási, kereskedelmi és készletgazdálkodási főosztályán, Hajdúszoboszló, Rákóczi út 184. földszint 2. sz. szobában, 1998. április hó 10-től 1998. április hó 17-ig munkanapokon 9.00 és 14.00 óra között. A pályázatokat az ajánlattevőknek 3 pld-bon, 1998. május 4., 10.00 óráig kell beérkezetten eljuttatni kettős, zárt borítékban. A belső borítékra csak az „1998. évi GAZHÁLÓZATI REKONSTRUKCIÓ" megnevezés kerüljön cégjelzés nélkül. A külső borítékot PÁLYÁZAT felirattal és Tigáz Rt. eszközgazdálkodási, kereskedelmi és készletgazdálkodási főosztály (4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi út 184.) címzéssel kell ellátni. , A boríték tartalmazza az alábbiakat: ♦ a kitöltött és cégszerűen aláirt ajánlati adatok táblázatot, ♦ az általános feltételek mellékleteit, ♦ az ajánlattevő nyilatkozatait. .. Pályázatokkal kapcsolatban felvilágosítást ad Székely István ~ vagy Hódosi László. (Tel.: (52) 361 -177, fax: (52) 363-825.) | Az összes beérkező ajánlat elbírálásra kerül. ? Nem érvényes az a pályázat, mely eltér jelen pályázati felhívásban és az áfcxlott részletes ajánlatkérési dokumentációban szereplő bármely előírt feltételtől. A Tigáz Rt. fenntartja magának a jogot, hogy egyetlen pályázó ajánlatát sem fogadja el. A döntésről a Tigáz 16.1998. május 25-ig tájékoztatja a pályázókat. ^^Szolgáltató részvénytársaság | — titkárnőt _ középfokú végzettséggel, számítógép-felhasználói gyakorlattal (WORD, EXCEL) I — gazdasági-pénzügyi területre ■ fiatal, kreatív munkatársakat keres: " 1 fő felsőfokú végzettségű | (közgazdasági egyetem vagy számviteli főiskola) s | 1 fő középfokú végzettségű 3 (közgazdasági szakközépiskola) r3 | I Pénzügyi területen szerzett gyakorlat, és felhasználói számítógép-ismeret I " előnyt jelent! | Pályázni lehet szakmai önéletrajzzal április 15-ig, „Profi 275959” jeligével | ^^kiadóba. Pályázati felhívás! A MÁV Rt. nyilvános pályázat útján bérbe adja Mátészalka MÁV-állomás szociális épületben lévő volt üzemi konyha (fszt.) és étkezde (I. em.) 407 nm alapterületű helyiségcsoportját. Pályázati feltételeket a pályázati kiírás tartalmazza, amely átvehető 1998. 04. 17-ig munkanapokon 8.00—12.00-ig. Mátészalka MÁV-állomáson, a MÁV Rt. Mátészalkai Regionális Vasút vezetőjénél. További felvilágosítás az 52/319-098 és a 44/312-641 telefonszámokon kérhető. •2750W/1HAJÁNLATI FELHÍVÁS Záhony Város Önkormányzata pályázatot hirdet Záhony köztemetőben ravatalozó épület kivitelezésére. — A kivitelezés tervezett kezdési ideje: 1998. május 15. Kért befejezési határidő: 1998. szeptember 30. — A kiviteli tervek, a részletes tájékoztató, a tételes költségvetési kiírás 15 000,— Ft + ÁFA vissza nem térítendő díj befizetése után a Záhony Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán átvehetők. Az ajánlat benyújtásának végső határideje: 1998. április 27-én 10.00 óra. Bprrtékbprrtás: 1998. április 27-én 10.30 óra. A pályázattal kapcsolatos további információkat a „részletes tájékoztató" tartalmazza. Információ kérhető: Oláh Lajos műszaki ügyintéző06-45-425-144 Vadász József műszaki ellenőr 06-45-425-043 -iivanw Az KFT. NYÍREGYHÁZA, VASGYÁR U. 9—13. ALATTI KONZERV-RAKTÁRÁRUHÁZÁBAN AKCIÓS ÁRON KÍNÁLJA EGYES KONZERVEIT, ÁPRILIS 10-IG: 5 literes és 1,7 literes csemegeuborkát, 4250 ml és 212 ml -es üvegben Nagymama lekvárokat, különféle gyümölcsökből. Egyéb konzerveket is nagy választékban és kedvező áron, folyamatosan ajánlunk. Nyitva tartás: H.-Sz.-P.: 8—16 óráig K.-Cs.: 9—17 óráig Szó.: zárva Tel.: 42-420-666/277 mellék. •2755M/W ÉPÍTŐANYAGOT \/a£&/=Q/eséaJ az ÉPÍTKEZŐK BOLTJÁBÓL ♦ VASANYAGOK ♦ Betonacél, zártszelvény, szögacél, laposacél. lemezek és egyéb anyagok betonacél: zártszelvény 010 350 Ft/6 fm 40x20x2 1170Ft/szál 012 500 Ft/6 fm 40x40x2 l 560Ft/szál “Vidéki telepeinken is hasonlóan kedvező árak! Szerszámgépek, csavarok, záralc, szegek... ♦ ÉPÍTŐANYAGOK Gerenda AKCIÓ 04. 30-ig pl. E-42 gerenda 3360 Ft/db (művi ár) SZILIKÁT továbbra is a legolcsóbban Oltott mész, panelok, béléstestek, zsaluzok, áthidalók, CEMENT, téglák BRAMAC cserép, szigetelőanyagok, fürdőszoba-felszerelések, csempék. Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák. KIVITELEZŐKNEK, VISZONTELADÓKNAK KEDVEZMÉNYEK Nyíregybáza-Oros Kisvár da. Vásárosnamény Nyírbátor Nyíregyházi út 19. Árpád u. 30. Ifjúság u. 100. Császári út 111. Tel.: 42/450-407 Tel.: 45/415-994 TeL: 45/471-205 Tel.: 42/281-193 42/450-884 _______________________________________________________________________________*275874/1H* A Szabolcs Határszél Kft. (Nyíregyháza, Tünde u. 7.) értékesítésre meghirdeti a tulajdonában lévő alábbi ingatlant Nyíregyháza 2524 hrsz-ú 3168 nm területtel, ipartelep művelési ág megjelöléssel. Az ingatlan helye: Nyíregyháza, Család u. 152/B. Vételára: 8 723 125 Ft (Áfá-san) Érdeklődni lehet a 06-42/460-030 telefonszámon munkaidőben, (8.00—16.00-ig). *275880/1H* AUTÓ-MOTOR m* HIRDETÉSEK 1998. április 4., szombat