Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-29 / 100. szám
1998. április 29.. szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL MAV-program a környezetért Debrecen (HBN) - A MÁV a területén lévő környzeti károk rendezését hat év alatt kívánta megoldani, de már most látszik, hogy a programot 10 év alatt tudják megvalósítani. Ezalatt 12-14 milliárd forintot - az idén 1,2 milliárdot - kívánnak fordítani erre a célra. Míg a környezetvédelem kérdésével hazánkban 1976 körül kezdtünk igazán foglalkozni, a vasútnál - például a szennyvízkezelés terén- már egy évtizeddel korábban voltak jelei a környezettudatos gondolkodásnak- mondta a kedden kezdődött vasúti környezetvédelmi tanácskozáson Tari Endre, a MÁV Rt. főosztályvezetője. Mindennek ellenére ez programszerűvé csak 1992-ben vált, mikor a vasút részvénytársasággá alakulásának előkészítése folyamán környezetvédelmi felmérést kellett készítenie a cégnek. A vasúttal összefüggő környezeti problémák forrásai: a dízelmozdonyok működtetése, a hulladék-, a szennyvízkezelés, a talaj-, a lég-, a zaj- szennyezés. Ezek közül a legtöbb gondot okozó talaj- szennyezés gócainak felszámolása már megkezdődött. A vasút célja, hogy korszerűsítse az üzemanyagtárolás és -töltés, valamint a szennyvízkezelés körülményeit, ahol lehet, ott a dízelmozdonyokat villamos mozdonyokkal váltsa fel, ahol pedig ez nem lehetséges, a dízelmozdonyokat hozza jobb műszaki állapotba az olajcsepegés megakadályozása és a lég- szennyezés csökkentése érdekében. Ez utóbbi okból egyébként a MÁV fűtési rendszereit is modernizálni kívánják. Gondolkodnak a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésén, hulladékudvarok létesítésén. A vasút területén található, többnyire lakossági eredetű vad-sze- métlerakókat az önkormányzatokkal együttműködve akarja felszámolni a MÁV. A vasút energiaracionalizálási törekvései, a hulladékszállítás valamint a RoLa-vagonokon való kamionszállítás is a környezet védelmét szolgálják. HIRDETÉS Csősz vigyáz az Ön pénzére! Sosem mindegy, hogy mennyi az annyi, ezért különlegesen kedvező fizetési konstrukciókat dolgoztunk ki Önnek! Pl.:Ha reggel az autó árának harmadát kifizeti, délután már el is viheti! A megye egyik legnagyobb bemutatótermében várjuk Önt, próbááutókkal minden típusból Keresse fel márkakereskedésünket, hogy széles körű szolgáltatásainkról tájékoztathassuk Önt! opiíl csősz - Érdemes komolyan venné- OPEL-0OPEL CSŐSZ NYÍRMOBIL 1. 4400 NYÍREGYHÁZA, Rákóczi út 60. Tel.: 42/456-555, Fax: 42/311-356 A németek vezetik a listát Horn Gyula kedden Hamburgban nemzetközi sajtóértekezletet tartott Izraeli női katona tekint végig Tel Aviv katonai temetőjén, nem sokkal azelőtt, hogy kedden este országszerte megszólaltak a szirénák annak a csaknem 21 ezer katonának az emlékére, akik Izrael 1948-as függetlenségi háborúja óta eltelt időben szolgálatteljesítés közben vesztették életüket AP-felvétel Hamburg (MTI) — Magyar- ország nagy áldozatok árán felkészült az európai integrációs szervezetekhez való csatlakozásra, ám míg a NATO-val kapcsolatban egyértelműek a kilátások, az Európai Unió bővítésének mindmáig nincs világos menetrendje — jelentette ki Horn Gyula miniszterelnök kedden hamburgi nemzetközi sajtóértekezletén. A kormányfő, aki a Magyar napok megnyitására és a Ludwig Wünsche díj átvételére érkezett az északi kikötővárosba, az újságírókkal folytatott beszélgetésen kifogásolta: az Európai Unió egyes országaiban megjelennek olyan nyilatkozatok, amelyek nincsenek összhangban az uniónak azzal a döntésével, hogy a bővítés és a belső integráció elmélyítése egymással párhuzamosan haladjon. Cáfolta azokat az állításokat. amelyek szerint a közép- és kelet-európai reformországok NATO- és EU-felvétele kapcsán túlságosan gyors folyamatról, elsietettségről lehetne beszélni. Emlékeztetett arra, hogy éppen tíz évvel ezelőtt a NATO egyik hamburgi tanácskozáson vetette fel az észak-atlanti szövetség és Magyarország szorosabb együttműködésének lehetőségét. A magyar gazdasági átalakulásra vonatkozó kérdésekre válaszolva a miniszterelnök kifejtette, hogy a magyar lakosságnak nagy áldozatokat kellett hoznia, de megérte, mert a kiegyensúlyozott pénzügyi helyzet mellett elért növekedés biztosítja az ország részvételét az európai együttműködésben. Kiemelte a német-magyar gazdasági kapcsolatok jelentőségét, és emlékeztetett rá, hogy a németek vezetik a Magyarországon befektető külföldiek listáját. Örvendetesnek mondta, hogy a A kiváló cím kötelez (Folytatás az 1. oldalról.) Nyíregyháza (KM — K. D.) — A körzeti megbízott nemcsak területe közrendjére, biztonságára ügyel — tudtuk meg Reha Mihálytól, de az ott élők számos ügyes-bajos dolgának rendezője is, nem ritkán kérik segítségét családi problémák, viszályok megoldásához. A legapróbb dologban is igyekszik intézkedni, hiszen olyan nem fordulhat elő, hogy nem teszi. Ha éppen nincs otthon, családtagjai bejegyzik a bejelentést a füzetbe. Szinte természetes, hogy került már veszélyhelyzetbe, de sikerült felülkerekednie. — Egyszer egy italbolt előtt szitkozódott, majd késsel támadt rám egy férfi, kénytelen voltam leadni a figyelmeztető lövést. Elmenekült, de három nap múlva elfogták. Volt, hogy öttagú betörőbandát értem tetten, máskor három — a kisebbséghez tartozó — férfit kaptam rajta, akik kérítésdró- tot bontottak le. Három kilométert szaladtam utánuk, hogy elfogjam őket. — Én nem haragszom senkire, a szemembe még senki sem mondott hasonlót. Aki haragszik rám, az ő baja — vallja a háromgyermekes családapa, akinek talán második unokája is megszületik, mire ez az írás megjelenik. Szabó István Balázs Attila felvétele Szabó István főtörzszászlós a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta, korábban Nagycserkesz körzeti megbízottja volt 11 esztendeig, jelenleg a Huszártelep, Császárszállás és 17 tanyabokor közbiztonságát vigyázza. — Kemény határozottságra van szükség, hogy rendet tartson arrafelé a rendőr — vallja, hiszen naponta fordulnak elő kisebb-nagyobb bűncselekmények, problémák. Az utóbbi időszakban nyolc körözött személyt fogott el. Volt, akit az ágyneműtartóból, mást a szekrényből húzott elő. A térségben a vagyon elleni bűn- cselekmények a leggyakoribbak, de szinte mindennaposak a családi konfliktusok is, meA jövő dohánypalántái Gyulaháza (KM) — A szó szoros értelmében a jövő évezred dohánypalántanevelési módszerét mutatta be a Nyido- fer Rt. az egyik legnagyobb megyei partnerénél Gyulaházán. A helyi Reform Mezőgazda- sági Szövetkezet immár referenciaként működő telepén tegnap számos dohánytermesztő jelent meg, hogy megismerkedjen az USA-ból honosított vízkultúrás technológiával előállított palántákkal. Mint azt Grdselli Miklós, a Nyidofer Rt. főagronómus-he- lyettese lapunk érdeklődésére elmondta, a palántanevelő sátrak talajának fertőtlenítő gázosítására eddig haszált és bevált metil-bromid nevű vegyszert az ezredforduló után el kell felejtenie a világ valamennyi termelőjének. A Föld ózonrétegének károsítása miatt a bro- midokat nemzetközi egyezmények alapján kitiltják a növényvédelmi technológiákból, sőt a világ cigarettagyárai siettek kinyilvánítani, hogy a 2000. évtől nem vásárolnak olyan dohányt, amelynek termelésénél metilbromidot alkalmaztak. A Nyidofemek éppen ezt a tendenciát szem előtt tarva kellett újítani. Már tavaly háromszáz négyzetméteren, idén Keresik a rablógyilkost Budapest (MTI) — A hétfői zuglói rablógyilkosság tettese feltehetően már a pénzfelvételkor megfigyelte áldozatát — adott tájékoztatást kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. A rablógyilkosság elkövetésekor a sértettnél három és fél millió forint volt, amelyet a közeli OTP-ből vett fel. A még mindig keresett 20-30 év körüli férfi egy 22-es kaliberű pisztollyal lőtte nyakszirten az 53 éves asszonyt, aki a kórházban belehalt a sérülésbe. A kedvező körülményeknek köszönhetően egyre több külföldi cég az országban fekteti be az elért nyereséget is. Egy kérdésre válaszolva közölte, hogy a külföldi tőke jelenlétét csak a szélsőjobboldali politikai erők ellenzik, amelyek elutasítják az ország euroatlanti integrációját is. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben a térségbe irányult külföldi tőkebefektetések 40 százaléka Magyarországra került és az ország a következő években elsősorban az infrastrukturális és idegenforgalmi fejlesztésekhez igyekszik megnyerni a külföldi befektetőket. lyekben gyakorta kémek segítséget. Emlékei között nem sokáig kellett kutatni, a legnevezetesebb ügye 1995-ben volt, amikor egy hajnalon feltűnt neki, hogy nem ég az egyik ABC külső villanya. Kissé távolabb leállította az autót, majd közelebb érve megpillantott négy, már zsákmánnyal teli zsákot, bent pedig két betörőt, lesben állt, majd a kiérkezőket észlelve figyelmeztető lövést adott le, segítséget csak akkor kért, miután az egyiket megbilincselte, s a másikat is elkapta. Éppen Reha Mihály volt, aki a leghamarabb odaért, az ijed- tebb betörőt kollégája az ő új autójába ültette be. Hamar rájött azonban, hogy itt bibi van, nem véletlenül jutott neki éppen ez a tettes, hiszen a betörő igen kellemetlen szagot árasztott. Kiderült: berottyantott a lövés hallatán... — Van már néhány kitüntetésem, 1994-ben én lettem a megye rendőre, de most már az ezüstkereszt kerül a díszhelyre — mondta Szabó István. — Még legalább egy évtizedes rendőri pálya áll előttem, munkámmal szeretném alátámasztani, hogy nem került méltatlan személyhez. Természetesen feleségem, fiam és leányom is örülnek e nem mindennapi elismerésnek. pedig tizenhét helyen, összesen több mint 1,1 hektár felületen alkalmazzák az „úsztatott palántanevelés” merőben új technológiáját, amelynek legfontosabb előnye: az optimális víz- és tápanyagellátás, valamint azonos területről a hagyományostól több és egyenletesen jó minőségű kiültethető palánta. E célra mintegy 30 millió forint támogatást kaptak a Dohány Terméktanácson keresztül a hazai dohánygyártók által létrehozott termelésfejlesztési alapból, amellyel a módszert bevezető termelők megnövekedett beruházási költségeihez járultak hozzá. rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekményei, illetve az elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a BRFK életvédelmi alosztályán a 443-5321-es, vagy a 107-es telefonszámon. Leszerelés Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi Vay Ádám Logisztikai Ezred laktanyájából 109-en szerelnek le április 30-án reggel 8 órakor. A leszerelő katonák másnapi programjában már alighanem egy nyugodt majális szerepel. Régióprogram Nyíregyháza (KM) — A lengyelországi Iwonicz Zdroj adott otthont április 24-25-én annak a nyitó- konferenciának, melynek témája a Maas-Rajna Eu- rorégió és a Kárpátok Eu- rorégió közös programjának végrehajtása volt. Az ülésen a tagországok által delegált szakemberek vettek részt. A „határokon átívelő együttműködés fejlesztésére irányuló támogatás” nevet viselő project- ben a belga Limburg tartomány és a flamand kormány is szerepet vállal. A résztvevők az általános titkárság infrastrukturális fejlesztését, a célorientált tapasztalatcserét és egy határokon átívelő akcióprogramot határoztak meg. A megbeszélés fő feladata a fejlesztési koncepció kidolgozása volt, melynek birtokában az Európai Unió alapjainak pénzeszközei hozzáférhetővé válnak. Riadalom Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Tegnap kora délután a Zrínyi Ilona utcán a járókelők némi csetepaténak lehettek szemtanúi. A riadalmat az váltotta ki, hogy két civil ruhás nyomozó meglátott egy ukrán autóban egy magyar állampolgárságú körözött személyt. A rendőrök intézkedésére a 34 éves kisvárdai férfi előbb ellenállt, de röviddel azután sikerült az autóból kiszedniük a nyomozóknak a bűnözőt. Hamarosan kettejük segítségére siettek egyenruhás rendőrök is. A körözött férfit a Megyei Rendőrfőkapitányságon őrizetbe vették. A városban futótűzként elterjedt ukrán maffialövöldözésről szóló hír alaptalannak bizonyult. "fllHlTTTTtniTniT'-rni .. (Folytatás az 1. oldalról.)