Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-25 / 97. szám
199&• ÁPRILIS 25., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete l Körmenet a kolostorhegyen Az avassági osánok között az ortodox húsvét éjszakáján A z osánok „fővárosa” Avasfelf\ sőfalu (Negresti Oas) Mátészálkától légvonalban talán JL A 40-50 kilométer, de kerülővel a határ miatt Livada Mica (Sárközújlak) felől is, csak 85-90, alig több mint Debrecen. Mégis évszázados, talán évezredes a távolság — ne gondoljon itt rosszra senki — a hitéleti, léleköröm-pillanatok, istenhez sietés, ragaszkodás dolgában, templomvilágban. Róma és Bizánc hithatár-mezsgyé- jén járunk, kelünk. Hatalmas és gazdag környezetű templomegyüttesek, körben gondozott sírkertjeikkel, erős kerítésekkel, díszes zárható külső, belső kapukkal. Negrestiben most épül az új katedrális, már a harangok is a helyszínen vannak, megadóan várakozva felhúzásukra a tornyok magasságába. Itt a papság nem kisközösségekben gondolkodik, hanem tömegekben, hisz mindkét szent liturgián amin az éjszaka folyamán részt vettünk, ezres számokban voltak jelen a hitben élő, magukban csendben motyogva imádkozó embertömegek. Az Avasság a régi Szatmár északkeleti részében, a Nagyalföld peremén, a Vizor- lát-Cibles erdős tonchyt-vonulatában, egy kies teknővölgyben fekszik, 16 települést foglal magában. Az itt élő népesség románok és magyarok százados életszimbiózisa már megbonthatatlan zárt élettömböt alkot. A százados idő során történt összeházasodások folytán a virtigli románnak látszó, magyarul csak pár szót tudó osánról is kiderül, hogy Bana János vagy Szarka József a családi neve. A mag persze valóban osán. Sokan adnak ruházatukra, a férfiak délcegen magasak, a nők inkább köpcösek, de igen szép arcúak. Templomba mindnyájan járnak, a misét, a szent beszédet a világért el nem mulasztanák. Mivel az egész település nem fér be a templomba, a kinn-rekedtek a gyepes pázsiton- állva — most a sárban — imádkoznak, térdelnek kétrét hajolva. A böjtöt igen szigorúan tartják, nagyböjtben kenyéren és olajozott főtt babon élnek. Mivel az éjszaka folyamán a támadáson az „éjféli misén” szeretnénk részt venni, s azt követően Bikszádon a kolostorhegyen a körmeneten, majd a hajnali pászkaszen- telésen, foglalt szobánkat visszamondjuk a Túr-parti vendég nélküli hotelben különben is majd tizenkétezer forintnyi valutába kerülne a fűtetlen, meleg víz nélküli szoba — mivel külföldiek vagyunk. A támadásra időben érkezünk, miután a koromsötétben, az érkező autók fényénél a kaptatón, az öklömnyi kövekkel kirakott úton az árok szélen nehezen elhelyezzük autónkat. A templomba érkezve a főpaphoz kéreszkedünk, aki éppen a szentéjben komótosan öltözködik a számtalan, szebbnél-szebb, arannyal átszőtt, gazdagon díszített miseruhákat befogadó, hatalmas szekrény előtt. Engedélyt ad a szent liturgia alatti fotózásra és magnetofonhasználatra és utunkra bocsát, két magyarul jól beszélő templomi belső ember kísé,- retében. A főpap negyven év körüli, simára borotvált szép arcú, zömök, életerős, nagy barna szemű ember, kicsit beszél magyarul, tanár felesége is, neve Papp Mihály. Eközben a hatalmas freskókkal ékesített templomhajó megtelik kitisztálkodott, ünneplőbe öltözött tavaszi zuhogó zápor víz- cseppeket magunkon hozott, kellemes kölni- és borotvahab-illatot árasztó emberekkel. Kezünkben égő gyertyácska, melynek lobogó lángját szabadon maradt kezük markának védelmében dédelgetik. Énekük a gőzölgő emberpárával együtt emelkedve száll a templomtér magasságába, a fentről letekintő egyházatyák freskói A szerző felvételei és a mindenség ura felé. Ének-lelküket hordozó testüket nyomakodva toporogják közelebb a mennyei kapu lépcsőihez, hogy térdelve, majdnem feküdve a bíborszőnyegen engesztelést állítsanak. Ez a mély hit csak látszólagosan alázkodó, a körmenet zászlóhordozóinak önérzettartása, életük szorgos napjainak a mutatása is, hisz hatalmas rangos házaik, gondozott portáik életszorgalmat sejttetnek. Aki teheti, az égő gyertyával megyen haza, vagy a bealudt csonkot viszi magával. Házába érve keresztet vet, és a gyertyács- kát elteszi, megőrzi egész éven át, hogy előforduló veszedelemkor, vihar, dörgés, felhőszakadás stb. azt meggyújthassa. A támadás után Bikszádra, a kolostorhegyre igyekeztünk szakadó esőben, ahol éjfél után három órakor kezdődik a körmenet, hogy pitymallatra a szent liturgia végeztével, hajnali madárfütty, kakaskukorékolás virradatban kezdetét vehesse a pászka szentelése. Addig éjféltől kezdve a szakadó esőben hosszú kilométereket gyalogolva, kezükben leterített kosrakat tartva, nagyidejű nők és férfiak, fiatalok és gyermekek bokáig a sárban lépkedve, a hegyről leömlő vízáradatot kerülgetve egyre sokasodva érkeznek a templom körüli kolostorkert vízborította gyepszőnyegére, ahol kosaraikat az odakészített padokra, asztalokra helyezik letakarva, miközben gyertyát gyújtanak az esőben is és várakoznak. Majd egy-egy kis időre a templom közelébe lépegetnek a szent liturgia átélésére. Mindez koromsötétben zajlik, csak az egyre érkező autók fénysugarai világítják meg a templomkertet egy-egy pillanatra. Aki tud esernyőt tart feje fölé vagy kosarára is, a többség viszont keményen állja a záport, az autósok egy része a kocsikba húzódik, onnan figyelő várakozással néznek ki a párás ablakokon. A kosarakat próbálom megszámolni,. 350-40.0-ra. taksálom a kocsikban lévőkkel, ez annyi családot jelent, sőt többet. A hegyre érkezettek száma a sötétben kideríthetetlen, de a tömegükből és a beszéd és imafoszlányaikból ítélve nagy a sokadalom. Ahogy a hegy alatti falvak kutyáinak ugatása elcsitul s az énekes madarak kórusa felhangzik, s a környező hegyek mögött kezd világosodni, az eső is pillanatok alatt eláll. Egyszerre fényességbe borul minden, a táj, a vízcseppektől csillogó sáros fűtenger, a párát lehelő környező lankák, erdőségek és fényesen ragyog az ázott, fáradt emberek lélekarca is. Ekkor lép ki a templomajtón a főpap és énekes kísérete, hogy súlyos arany keresztjét a világosodó ég bíborja felé emelje és háromszor mondja kiáltva: „Hristos a in- viat!” „Krisztus feltámadt!” A hívők tömege mintha révületből ébredne, először torokhangon, szaggatottan ahogyan belülről kiszakad az emberekből a hang, kiáltva feleli: „Adevarat ca inviat!” „Igaz, hogy feltámadt!” Ezután — akik még nem kapták meg — odamennek a borba áztatott kovásztalan kenyérdarabkákat tartalmazó hatalmas fazekakhoz, hogy egy-egy merőkanálnyit a magukkal hozott tiszta, jól zárható befőt- tes üvegeikbe szuszakoljanak, amelyből otthon a szentelt kosár megbontása előtt egy-egy kiskanálnyit jelképesen fogyasszanak reggeli előtt — ahogy Zánka Emanuel elmagyarázza — aztán jöhet a pálinka, a bor, a bárány és a sonka. Ahogy megindul a tömeg a verőfényes hajnali frissességben lefelé a hegyről, az autókígyó után házaik, szétszórt hegyi tanyáik irányába, Bizánc világa ködlik fel a szemlélődő előtt, a huszonegyedik század küszöbén. Ennek a népnek az ereje odaadó hitében és szerény alázatában rejlik. . F.arkosjózsef a km vendége A párizshuDeiikai magyar Gyórke László Amikor a Víz világnapján rendezett szakmai találkozón dr. Lucien Duckstein, az Arizonai Egyetem professzora megszólalt magyarul, előbb arra gondoltam, valószínű valamikor ő maga hagyta el Magyarországot. Ám az előadás után, amikor alkalmam volt közvetlenül is beszélgetni vele, kiderült: Párizsban született, és egészen 1972-ig nem is járt Magyarországon. — Párizsban nagyapámtól tanultam meg konyhanyelven magyarul. Nem szüleim, hanem nagyszüleim vándoroltak ki annak idején, nagyon régen Tiszabez- dédről. Nagyapámékkal csak magyarul lehetett beszélgetni, ez volt a szerencse, ezért maradt meg bennem nagyszüleim anyanyelve iránti tisztelet, szeretet. Amikor először hívtak meg szakmai konferenciára Magyarországra, elhatároztam, hogy magyarul fogom megtartani az előadásomat. Gondoltam, legfeljebb, amit nem tudok a magam módján kifejezni magyarul, azt megmondom angolul. Bíztam benne, hogy a magyar kollégák többsége így is meg fogja érteni. És nem csalódtam. Ha hajdanában a több szakmában, több tudományágban jártas embert polihisztoroknak nevezték, akkor ez Lucien Duncksteinre is igaz, hiszen 1953-ban a Párizsi Egyetemen (University of Paris) matematika szakon szerzi első diplomáját. Rá két évre Toulouse-ban villamos- mérnöki oklevelet szerez, 1956-ban ugyanitt a folyadékok mechanikájával foglalkozik behatóan, majd ’62-ben — már Coloradóban — építőmérnök diplomával egészíti ki „gyűjteményét”. — Tudja, ez valahogy jött sorba. Mindig úgy éreztem, hogy kevés, amit tudok, kell még hozzá valamit tanulnom. A diákévek után a tanári-kutató tevékenység is igazán gazdag, sokrétű. Az Arizonai Egyetemmel (University of Arizona) elég régi a kapcsolata: már 1972- ben a felsőoktatási intézmény tanára, 1988 óta pedig az egyetem hidrológiai és vízkészlet tanszékének professzora. Vendégtanár 1991 óta a párizsi ENGREF-n és a québeci (Kanada) INRS-Eau-n, 1991-92-ben a párizsi LAMASADE, ’88 és ’98 között a Case Western Univer- > sity Cleveland műszaki rendszerek tanszékének kutató professzora. — Ezt így most könnyű felsorolni — mondja mosolyogva. — De az élet nem volt ilyen egyszerű. Párizsból menekülnünk kellett, ugyanis 1939 és ’45 között nem szerettek ott bennünket. Ha összeadná egyszer, hogy mennyit utazott életében, bizo- Lucien Duckstein nyára elképesztő végösszeg jönne ki. Hiszen tulajdonképpen Párizsban él — itt lakik felesége is — ám amerikai egyetemeken dolgozik. Még most is, pedig már nyugdíjas. Három nyelven — angolul, németül és franciául — anyanyelvi szinten - beszél, ír tudományos értekezéseket, spanyolul, olaszul pedig nagyjából olyan szinten tud, mint magyaSpanyo- lul Harasztosi Pál felvétele azért tanultam meg, mert Mexikó közelében nem haszontalan tudni ezt a nyelvet. Az olaszt meg azért, mert szerintem nem hátrány, ha Dante nyelvét is beszéli valamennyire az ember. Három gyermeke örökölte tőle a sokoldalúságot, hiszen valamennyien legalább két-három szakmában vannak otthon. Lánya például jó nevű ügyvéd, de neve biokémikusként sem ismeretlen szakmai körökben. — Örültem, amikor először lehetőségem nyílt Magyarországra jönni és együtt dolgozhattam magyar vízügyi szakemberekkel: Bogárdival, Domokossal, Bárdosi Andrással. Rengeteg közös tudományos vizsgálatot, tervezést végeztünk. Annak idején, mikor visszautaztam, az FBI nem hagyott békén, nem nagyon akarták elhinni, hogy én Magyar- országon kizárólag tudományos munkával foglalkoztam. Nagyon örültem, hogy most meghívtak, s újra itt lehettem. Hadd mondjam még el, hogy én most „haraptam rá” igazán a magyarra: például azokat a regényeket olvasom, amelyeket önök már gyermekkorukban ismertek. Most éppen az Egri csillagokat olvasgatom szabad időmben. Lucien Duckstein soha nem járt magyar iskolába. Mégis fontosnak tartja, hogy rendszeres olvasással gyarapítsa szókincsét.
