Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-25 / 97. szám
1998. április 25., szombat Abortusz és családtervezés Magzatelhajtás közigazgatási mederben • Egyedül a nő dönthet A párkapcsolatnak felelősségen kell alapulnia Martyn Péter felvétele Agrárbál Nyíregyháza (KM Ny.Zs.) — Felkészültebb, elméleti tudásban és gyakorlati tapasztalatokban gazdagabb ifjú agrárszakemberek képzését segítik mindazok, akik ma este 19 órától részt vesznek a nyíregyházi Mezőgazdasági Szakközépiskolában létrehozott Agrárifjúságért Alapítvány első bálján. Tanárok, egykori diákok, szülők valamint az agráriumhoz kapcsolódó cégek képviseltetik magukat a nemes célú rendezvényen, de a városi és a megyei közélet ismert személyiségei sem hiányoznak majd a táncparkettről. A minden bizonnyal jó hangulatú est bevételét az iskola oktatási, képzési feltételeinek javítására fordítják. Az Agrárifjúságért Alapítvány támogatói segítik a diákok képzését, részvételét országos szakmai tanulmányi versenyeken, külföldi tanulmányutakon, gyakorlatokon, de az iskola kulturális és sportéletének élénkülését is várja a testület e kezdeményezéstől. Elkülönített rész szolgál a hátrányos helyzetű tanulók támogatására — számolt be a célokról Majomé Bíró Éva, a kuratórium elnöke. Koszorúzás Nyíregyháza (KM — K. J.) — Tegnap, György napja lévén, a nyíregyházi Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság megkoszorúzta Bessenyei György sírját a nyíregyházi Morgó temetőben. Futaky László beszédében utalt arra, hogy tizenöt évvel ezeltőtt avatták fel a díszsírhelyet. Hozzátette: valószínűleg e jelképes gesztusnak is köszönhető, hogy szűkebb pátriánkban az utóbbi időben örvendetesen megelevenedett a Bessenyei-kultusz. Szintén a társaság tevékenységéhez kapcsolódó hír: vasárnap délelőtt az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban rendezik meg a VI. Országos Ökumenikus Diákszavalóver- seny döntőjét „Az Úr érkezése” címmel. A nemes versengés 9 órakor kezdődik. Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Ismét országos téma, heves viták ütközőpontja, hovatovább politikai kérdéssé vált nemrégiben az abortusz, a terhesség megszakítása egy 13 éves bajai kislány megrontásai?) kapcsán. Többen odáig mentek el, hogy már a jogállam veszélybe kerüléséről beszéltek. A lakosság egy igen nagy része abortuszpárti, míg másokban mélyen él az élet iránti maximális tisztelet. A dilemma egyik oldala egy család tönk szélére jutása, a másik oldal viszont egy élet védelme. Megyénkben 1996-ban 4349 terhességet szakítottak meg. Tavaly — a pontos statisztikai adatok még nem állnak rendelkezésre — még ennél is többet. Hogyan szembesül a szakember a problémával? Ez érdekelt, amikor felkerestem a nyíregyházi Zöld Irodaházban a családvédelmi szolgálat védőnőjét, Máténé Kövér Klárát. A magzatvédelmi törvény mederbe tereli az abortuszt. A törvény közigazgatási jellegű eljárást rendel el — ennek megtestesítője az ÁNTSZ keretében működő szolgálat. Feladatuk a fiatalok körében végzett ismeretterjesztés, felvilágosítás mellett a magzatelhajtást kérelmező körülményeinek vizsgálata, majd az engedély kiadása. Ahogy a kedves, fiatal (maga is anya) védőnőtől megtudtam, ebben az évben 432-en jártak nála. Van nap, hogy öt, vagy hogy húsznál több nőt kell informálnia. Akinek már van gyereke, általában anyagi helyzetével indokolja a döntést. Aki még tanul, a karrierjét érzi veszélyeztetve a korai gyermekvállalással. Vannak, akik házasságon kívüli kapcsolat során lesznek terhesek — ez megint más szituáció. Mivel az ember életének egyik legintimebb témájáról van szó, a diszkréció és titoktartás magától értetődően kötelező. Ha a terhesség nagyon nem kívánt, de mondjuk a nő bizonytalan, gyakorta elkíséri a férfi. Vagy azért, hogy támogatásáról biztosítsa őt, vagy — s ez sem ritka — azért, hogy megbizonyosodjon arról, a nő tényleg megtet- te-e, amit ilyenkor kell. A szakember tájékoztatja az orvosi papírokkal megjelenő állapotos nőt az eljárás menetéről, annak kockázatáról, esetleges következményeiről. A le-, vagy rábeszéléshez nincs joga. De sok nő megnyugszik, ha négyszemközt kibeszélheti magát. Kitöltik a kérőlapot, s a díj megállapításához szükséges nyilatkozatot. A terhesség a különböző feltételek megléte esetén (ezek közé tartozik az egészségügyi okok mellett a súlyos válsághelyzet is) a 12. hétig szakítható meg. Ha az illető 14 év alatti vagy 14-18 év közötti életkorú, vagy beszámítási képessége hiányzik, akkor a határ kitolódik a 18. hétig. Idősebb terhességet csak nagyon indokolt esetben lehet megszakítani. Egy biztos: mindig a nőé a végső döntés joga. Őt e tekintetben senki nem bírálhatja felül. Az a tapasztalat, hogy a kisebb településekről érkező klienseknél még nagy befolyása van a szűkebb-tágabb környezet előítéletének. A kérőlappal nyolc napon belül, de három nap gondolkozási idő után, jelentkezni kell az adott egészségügyi részlegnél. Tavaly az elszántak 5-6 százaléka gondolta meg magát. Az „igényt” a beavatkozás napján aláírással újból meg kell erősíteni. A térítés díja a törvény szerint 5 ezer forint, de a jövedelmi viszonyoktól függ. Szó esik, persze a beszélgetések során a fogamzásgátlás módszereiről. Ez indokolt is így, a huszadik század végén. Hiszen a terhességmegszakítás nem lehet a családtervezés és a születésszabályozás eszköze. Nem beszélve arról, hogy míg az ab-n igen nagy a tb-támogatás, addig az antibé- bi tablettákon és a különböző eszközökön nulla. ..'...—----------------------t Karriervágy? A zért nem lehet olyan rossz a képviselőség, ha ennyire hajtanak érte egyesek. Ismerősöm állítását erősítendő sorolni kezdi: bizonyára a pénzük se rossz, kamatoztatható kapcsolatokat lehet teremteni a ciklus alatt, világot látni állampénzen, felkerülni a tv képernyőjére díjtalanul, fő helyen sürögni, forogni fogadások alkalmával, és a többi és a többi. Mondom neki, hogy sok igazság lehet az állításában, de nekem folyton-folyvást „A pampák királya” című tv-soro- zat agyongyötört szenátora jut mostanság az eszembe: nemcsak egy helyben topog a megválasztói problémáinak intézésében, hanem ráadásul a hosszas távoliét miatt (ő a fővárosban, a felesége vidéken) immáron elmérgesedett, megromlott a házastársi kapcsolata is. Aztán mondom azt is, nekem számtalan olyan ismerősöm van, aki nemcsak gondolja, hanem ki is mondja: nem tudnának annyi pénzt adni, meg olyan vastag mézes madzagot húzogatni a szája előtt, hogy képviselőséget vállalna, ráadásul még amiért be is kell szállnia abba a bizonyos „politikai ringbe”. Mert a probléma már ott kezdődik, amikor a jelölt fellép a porondon. Egyszeriben láthatóbbá, célponttá válik. Vannak, akiknek ragyog a szemük, hogy ott látják, de legalább ennyien vagy ha nem többen azok, akik kajánkodnak, elhúzzák a szájukat, aztán kezdik firtatni a mandátumért küzdő közelebbi és távolabbi múltját, árgus szemekkel figyelik minden lépését, (turkálnak a zsebében, belenéznek még a tányéijába is) kiváltképp azok, akik szeretnék minél lejjebb taszítani a végső sorrendben. Aztán, majd amikor eljön az áldott pillanat, s kivetítik a képernyőre a győztes voksait, ő örül, a többi pedig legfeljebb azzal vigasztalja magát, lám-lám milyen kevés hiányzott a befutáshoz, s hogy azért az sem semmi, ha a választók 20-25 százaléka mutat hajlandóságot az ő elfogadására. Mert tíz- és százezrek még álmodozni sem tudnak erről, maradnak a szürke névtelenségben, küzdenek piti problémáikkal, vagy ha vállalkozó, a tisztes nyereségnek sem tud igazán örülni, mert annak nincs társadalmi elismertsége. Egy szó, mint száz: igaztalan dolog sommás ítéletet alkotni még akkor is, ha mindenkinek édes a hatalom íze, s minden emberben dolgozik egy minimális hiúság. Bizonyára közrejátszik a karriervágy, az érvényesülés új dimenziója is a jelöltek egy részénél. Ennek ellenére tisztelettel kell gondolnunk azokra, akik a képviselőség számos veszélyét is vállalva, meggyőződésből és őszinte szívvel készülnek a szűkebb pátria megoldásra váró gondjainak orvoslására. ,, . ........ Angyal Sándor Nem adnád át nekem a srácodat hétvégére? Hallom, hogy „nyelvből" kitűnő tanuló... Ferter János karikatúrája r ~ Y -r olt nekem egy kedves 1 / nagybátyám, Ernő V bácsi, aki Hidasnémetiben szolgálta az urat római katolikus papként. Ernő bácsi áldott jó ember volt: minden nyáron a parókiára hívta vakációzni néhány uno- kaöccsét és húgát. Testvéreimmel mi is ott tölthettünk néhány hetet a tágas papiakban. A koszt remek volt, a sok gyümölcs mellett olykor csirke is jutott az asztalra. Hidasnémetiben láttam például először padlizsánt, nagybátyám remek kertésznek bizonyult, nem kellett neki a piacra járni. Nagy örömünkre szolgált, hogy a polcokon rengeteg könyv állt, Jókai, Gárdonyi, Rákosi Viktor, no és Verne Gyula, akinek a regényeit bizonyára a mi kedvünkért vásárolt meg a házigazdánk. A népes rokonságból sokan megfordultunk Ernő bátyámnál. A nyaralás jó alkalomnak bizonyult arra is, hogy az ember távoli rokonaival is találkozhasson. szájtáti népséget. Gyomlá- lás, kapálás, favágás, sepre- getés. Kinek, kinek életkora szerint. Módszere a következő volt. Barátságosan a váltamra tétStiliszta nagybátyám A parókia gyakori vendége volt másik nagybátyám, Zoltán bácsi. Csavaros eszű ember volt, állítólag Horthy mellett szolgált lovaskatonaként, mielőtt jogász lett. Eszes nagybátyánk általában minden bejelentés nélkül érkezett a Hidasnémetiben élő testvéréhez, és rögtön szárnyai alá vette az ott lebzselő rokongyerekek siserehadát. Néha-néha elvitt minket kirándulni a sebes folyású Hernád partjára, de többnyire inkább munkára fogta a te a kezét, a szemembe nézett, és sokat sejtetően megkérdezte: — Pista gyerek, szereted a fagylaltot? — Semmit sem szeretek jobban — hangzott a keresetlen válasz. — Nos, akkor hasogasd fel azt a néhány ölnyi fát! Meleg volt, kutya meleg, mit tagadjam, szívesebben mentem volna fürödni a Hernád Ms vizébe. Am a fagylaltozás csábítóan hangzott, éltem, haltam a finom fagylaltokért. Még némi munkára is hajlandó voltam a hűs gombócokért. Sóhajtozva nekiláttam hát a favágásnak, vágtam a fát hűvös halomba; tqttem a dolgom jó óra hosszat. Kutyául megizzadtam... Amikor végeztem, máris előkerült Zoltán bátyám, fölé m tornyosulva újra megkérdezte: — Pista gyerek, még mindig szereted a fagylaltot? — Szeretem hát— vágtam oda várakozón. — Jó dolog is az — nyugtázta lelkesedésemet Zoltán bátyám, azzal kezét dörzsölve elégedetten eltávozott. agyialtot ugyan so- í-j hasem vett nekem, de JL tőle kaptam az első stilisztikai leckét a fogalmazás jelentőségéről. Iparosok ügyelete Nyíregyháza (KM) — A hétvégén az alábbi kisiparosok tartanak ügyeletet Nyíregyházán: Üveges: Vigh István (Szőlő u. 5. tel: 491-385). Duguláselhárítás: Rinyu Miklós (Naplemente u. 10., tel: 341-593). Villanyszerelő: Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas J. tér 15., tel.: 458- 052), Varjas László (Nyíregyháza, Korányi F. u. 81., tel.: 443-483). Hűtőgépek, fagyasztók javítása: Szabó Sándor (Kert u. 30., tel: 461 -313, 06-30/380-460). Automata mosógépek, bojlerek, mikrohullámú sütők, villanytűzhelyek javítása: Bártfai Zsolt (Nyíregyháza- Oros, Csap u. 50, tel.: 06- 30/389-180 és 480-174). Gázkazán, -bojler- és olajégő-javítás: Máté Dezső (Nyíregyháza, Ady E. u. 34/d, telefon: 461-431). Víz-, gáz- és központifűtés- szerelők: Fábián András (Gádor Béla u. 1., tel.: 445- 779), Sánta Sándor (Krúdy u. 34./b, tel.: 445-533), File József (Rozsnyó u. 23., tel.: 341-640), Tuza Sándor (Nyíregyháza, Csárda u. 29., tel.: 491-128). Zárjavító, lakatos: Batta György (Garibaldi 61., tel: 455- 360, 06-30/535-097), automata mosógép, háztartási gép, hűtőgépjavítás: Gubik Mihály (Május 1. tér 7., 448-143, 06-30/655- 876), Butenkov János (Zi- monyi u. 14., 06-60/487- 887), Rab György (Oros, Diák u. 6., tel: 408-067). Műanyag lökhárító javítás: Pataki Sándor (Alkony u. 11., tel: 342-034). Az Opel Csősz sürgősségi ügyelete: 456- 555, 06-30/630-303. ——, HÁTTÉR ................................