Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-24 / 96. szám

Szálkái fantomaszok Fehérgyarmat, Mátészal­ka, Nyíregyháza, Nyír- gyulaj (KM - L. Gy.) — Alighanem az afrikai tam­tamdobok gyors pergésén is túltett némely mátészal­kai polgár pulzusa, amikor a minap szembetalálkoztak négy Fantomas-alakkal. Négy húszéves fiatalem­bernek ugyanis jobb dolga nem akadt, minthogy gumi álarcban a városlakókat rémisztgessék. A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított ellenük eljárást. Nem tudni, hogy a sikoly­keltők ehhez milyen pofát vágtak. Esküvői torta nélkül ma­radt a múlt szombaton Fe­hérgyarmaton egy ifjú pár. Valaki ugyanis a nagy na­pon, az ünnepélyes ceremó­niát megelőzően a lakoda­lom helyéül szolgáló iskola raktárába benyúlt a nyitott ablakon át, s állványostól elvitte a 21 ezer forintos fi­nomságot. Nyíregyháza-Sóstóhe­gyen betörtek kedden haj­nalban egy presszóba, ahonnan édességet, italokat és dohányárut loptak el, mintegy 30 ezer forint ér­tékben, de a játékautomatát sem hagyták érintetlenül, abból 90 ezer forintot vará­zsoltak ki. Egy Renault Express tí­pusú gépkocsit törtek fel is­meretlen tettesek egy nyír­egyházi panzió parkolójá­ban, amelyből mintegy 1,7 millió forint értékű ruhane­műt loptak el. Nyírgyulajban egy vegy­szerraktárt törtek fel ked­den hajnalban, s a tulado- nos nem kis „mérgére”, mintegy 450 ezer forint ér­tékű növényvédő szert vit­tek magukkal. Szerda délelőtt egy 21 éves kisvárdai nő valamin összezördült édesanyjával, majd a konyhakéssel mell­kason szúrta. A negyvenki­lenc éves anyát életveszé­lyes sérüléssel szállították kórházba. Rablót keresnek Nyíregyháza (KM) — Több, s a jelek szerint összefüggő rablás ügyében nyomoz a nyíregyházi rendőrkapitányság, a nyo­mozók nemcsak a támadó­kat keresik, de sértetteket is. A sorozat február elején kezdődött, pár nap leforgá­sa alatt négy rablást is elkö­vettek eddig ismeretlen tet­tesek. Az első, ismert áldo­zatot, egy diáklányt a repü- lőhídnál pénzt követelve szólították le ketten, majd bántalmazták, s elvették övtáskáját. A következőt február negyedikén hajnal­ban a Kiss Ernő utcán tá­madták meg hátulról, az ütést követően elesett, majd a rabló elinalt a táskájával. A harmadik asszonyt még aznap, ugyancsak hajnal­ban az Északi körúton érte támadás a szokott koreog­ráfia szerint: támadója utá­naszaladt, megütötte, majd vitte a táskát. Másnap haj­nalban következett a ne­gyedik rablás: a Báthori ut­cánál ezúttal szemből ütötte meg az elkövető a munkába igyekvőt, majd elpucolt a táskával. Az utolsó, ilyen jellegű rablást április hato- dikán a Madách utcán kö­vették el, ekkor „csak” a táskát tépte ki a támadó a kárvallot kezéből, de nem bántotta. A rendőrség információi szerint vannak, akik ugyan­csak hasonló támadás(ok) sértettjei, de nem tettek fel­jelentést. Kérik őket, jelent­kezzenek a nyíregyházi rendőrkapitányság életvé­delmi alosztályán szemé­lyesen vagy telefonon. A rendőrök várják azok infor­mációit is, akik esetleg tud­nak az említett, vagy eddig nem ismert rablásokról, il­letve sejtik, kiket ábrázol­nak a fantomképek. Érdekesség, hogy a kár­érték egy kivételével „csu­pán” 2-5 ezer forint, a rab­lásért azonban 2-8 év bör­tönt kaphat az elkövető. Az egyik támadó 24-25 éves, 170 cm magas, kreol­bőrű, fekete szemű. A má­sik 20 év körüli, hasonló magasságú, kreolbőrű, sö­tét szemű. Sötét (fekete és/vagy kék) dzsekit, vala­mint farmernadrágot visel­tek. A támadók fantomké­pei M (LEMÉVEL l^S ÍFDAilMH ~vAllalkoz<2>. kereskedelmi és szoloAltat<2> kftIMÉBÉBrSÉMB Iroda: I Építőanyag kereskedés: BMKroi | 4400 Nyíregyháza, I Nyíregyháza. Bocskai u. 14. Mártírok tere 9. ■ Telephely, raktár: I. emelet. | Nyíregyháza, Kinizsi u. 1/a. HUE—U-J TÁRSASHÁZÉPÍTÉS Nyíregyháza, Holló u. 53—55. sz. alatti társasházunkból 90% készültségi] lakások — garázsok májusi beköltözéssel eladók. Meglévő használt lakását beszámítjuk! A jelenleg érvényben lévő OTP-hitelek, támogatások (szoc. pol.) igénybe vehetők! Nyíregyháza, Holló—Dob—Sólyom utcán lakások, irodák, üzlethelyiségek, garázsok építését kezdtük meg. | Átadás: ’98. november, ill. ’99. április | PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Tiszántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság TITÁSZ RT. (4024 Debrecen, Kossuth u. 41. sz., = telefon: 06 (52) 410-011) nyilvános eljárás keretében ajánlatot kér a részvénytársaság debreceni, a szolnoki, a nyíregyházi regionális koordináció, a szajoli és debreceni raktár, a nyíregyházi transzformátorjavító, a karcagi, a mátészalkai, a berettyóújfalui üzemvezetőség, a berettyóújfalui 47-es út melletti gépjármű-telephelyeinek őrzésére és szükség esetén pénzszállítások lebonyolítása a debreceni, szolnoki és nyíregyházi regionális koordinációknál. A szolgálat megkezdésének várható időpontja: 1998. július 1. A szolgálat ellátásával kapcsolatos szerződés időtartama: 3 év. A pályázó rendelkezzen min. 5 M Ft éves felelősségbiztosítással. A részletes feltételeket tartalmazó ajánlatkérési dokumentáció átvehető az rt. logisztikai osztályán Debrecen. Híd u. 10-12. sz. alatt Asztalos Gábor csoportvezetőnél (telefon: 06 (52) 349-122). Az ajánlatokat 1998. május 8-án, 10.00 óráig lehet benyújtani az rt. logisztikai osztályán, a pályázat átvételi helyén. Az elbírálás a beadási határidőt követően 10 napon belül megtörténik. A pályázatot beadók az elbírálás eredményéről írásos értesítést kapnak. »■GÉPVÁSÁRLÁSI AKCIÓ!*» A csúcstechnológiájú NEW HOLLAND kombájnok teljes családját és a LAMBORGHINI erőgépeket (25-190 LE-ig) kínáljuk megvásárlásra. Kedvező lízingkonstrukciók és fizetési feltételek (50%-os kamatkedvezményes hitel stb.). A gépek már 10%-os befizetés esetén is elvihetők! Felvásárlási szerződések kötése nagy olajtartalmú napraforgó­ra^ legjobb áron, anyagbiztosítással. Műtrágyák, növényvédő szerek, vetőmagvak nagykereskedelmi értékesítése. GITR RT. Nyíregyháza, Kállói út 18/a. Tel.: 42/460-825, 42/460-832. 'znwiw-wiA Kék Község Önkormányzata pályázatot hirdet a település címerének megtervezésére és kivitelezésére. Történelmi anyagot biztosítunk. A pályázat benyújtásának határideje: 1998. május 25. A pályázat elbírálásának határideje: 1998. május 31. A pályázatot Medgyesi István polgármester nevére és címére 4515 Kék, Kölcsey u. 9. sz. Telefon: 42/234-412., kell benyújtani. •278156/lH'-04.24 Az INTERIT Befektetési és Tanácsadó Kft. mint a Váci Mihály Mgtsz. „FA" Oros bíróság által kijelölt felszámolója nyilvános pályázat útján értékesíti a termelőszövetkezet alábbi ingatlanjait Az ingatlan adatai: — Külterület, helyrajzi szám: 022275/15 — Művelési ág: Kivett a) Anyaggödör 7 ha 3816 íré b) Saját használatú út ________1269 nr Összesen: 7 ha 5085 m: Az ingatlan Nyiregyháza-Oros város külterületének a déli részén, az „Aszfaltkeverő te­lep" mögött helyezkedik el. Megközelíthető a 41. sz. főúttól földúton, a főúttól kb. 1100 m-re. Az ingatlanra írásos vételi ajánlatokat ármegjelöléssel, fizetési garandával, határidők­kel és legalább 30 napos ajánlati kötöttséget vállaló nyilatkozattal kérjük az INTERIT Kft. cimére (4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 3.) ajánlott küldeményként postázni, vagy személyesen a felszámoló irodába (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 14.1/7.) leadni. A pályázat érvényességének feltétele bánatpénz befizetése. A bánatpénz mértéke 100 000 Ft, melyet a szövetkezet pénztárába (Nyíregyháza, Hősök tere 14.1/7.) kell befizetni. A pályázatok leadásának határideje: 1998. április 30.14 óra. A pályázatok elbírálása 1998. május 11. napjával történik, ezt követően kerül sor a pá­lyázók kiértesítésére. A felszámoló fenntartja a jogot, hogy kielégítő ajánlat hiányában az értékesítést ered­ménytelennek nyilvánítsa. Információt a felszámoló irodában (Nyíregyháza, Hősök tere 14. 1/7.) személyesen vagy a 42/314-466 sz. telefonon Lukács Andrásné ad. Helyszíni megtekintés egyeztetett időpontban lehetséges, ügyintéző: Balázsi László, te­lefon: 42/480-633 vagy 20/510-570. vmnw „ÖCSI HÚS” Húsipari Termelő és Kereskedelmi Rt. 4700 Mátészalka, Széchenyi u. 178. Tel.: 44/300-195, fax: 44/417-858 Meghívó Ezúton tisztelettel meghívunk valamennyi részvényest „ÖCSI HÚS” Húsipari Termelői és Kereskedelmi Részvénytársaság (Mátészalka, Széchenyi u. 178.) közgyűlésére. A közgyűlés helye: 4700 Mátészalka, Széchenyi u. 178. A közgyűlés ideje 1998. május 26. napja, 11 óra. Napirendi pontok.: 1. Napirendi pont: A társaság 1997. évi gazdálkodásának értékelé­se. Az 1997-es gazdasági év mérlegének elfogadása. 2. Napirendi pont: Egyebek. A közgyűlésen szavazati jogát az a részvényes gyakorolhatja, aki a közgyűlés napját megelőző napig a részvénykönyvbe bejegyzésre került. A részvénykönyvben szereplő részvényes személyazonossá­gát hitelt érdemlően kell hogy bizonyítsa. A részvényes közgyűlési jogait képviselője útján is gyakorolhatja. Ilyen esetben a meghatal­mazást közokirat vagy teljes bizonyító erejű magánokirat formájá­ban kell a társasághoz benyújtani a közgyűlés előtt. •278í82/ih--m.24 NÁLUNK A FORD ESCORT ALGARVE MOST 2 149 000 Ft ^Szériatartozék: vezető oldali légzsák ~ rádiós magnó gyári indításgátló ^ í- ^ stb... Ne feledje! Szervizünkben Ford-gépkocsiját^ áprilisban ingyen átvizsgáljuk! jövőbe vezet Vagép Rt. Szalon: Nyíregyháza, Kert u. 47/A. Tel./tax: (42) 460-677 c70rUj7. Nyíregyháza, Lujza u. 1. ______________szerviz. Te|e(on: (42) 460-000[ 460-774, fax: (42) 460-007 Autó Zentaí Kft. Szalon: Mátészalka, Meggyesi út. Telefon/fax: (44) 315-534 mDaewoo Az ARAN MÁR NEM MÚLHAT Lanos S 5 ajtós 120 000,- Ft árengedménnyel 1 745 000,- Ft-tól + Ajándék könnyűfém kerékkel + Ajándék rádiós magnóval + Ajándék üléshuzattal és 3 év vagy 100 000 km teljeskörű garanciával — 20% önerővel akár 5 év törlesztéssel kezelési költség nélkül — Használt autóját beszámítjuk, mozgáskorlátozottak utalványát elfogadjuk. €» DAEWOO NAGY OK KFT. Nyíregyháza, Debreceni út 318/b. Tel.: 42/429-197, 42/462-353. .....mi,......-«BttUUWil-V i l HÍMiÁí-lj[‘MMMM HIRDETÉSEK 1998. április 24„ péntek BASF ajánlata almatermesztöknek: i**- Új gombaölő szer a természet mintájára- Tökéletes védetem aknafe varasodé? és kszlharmat ellen. —Megelőző, gyögyUó és bJokkolő hatású. — A Discus önmagában hatásos, ezért kontakt gomdaölö szer hozzáadására nincs szükség. Í Dózisa: 0,2 kg/ha SOIUBOR Enyhíti a kemény tét és tavaszi hideg okozta károkat, elősegíti az aknaiak regenerálódását. * SOIU8UR hatására javul a termékenyűlés, az aszátytüióképásség és csökkent; a ierméshultást. Dózis: 2 kg/ha Bi 38 hatékony moJykártevök. tevéltetvek elten. j Klltnulus S - lisztharmat elleni fokozott esőállóságú készítmény perzsalésmentesen véd az érzékeny fajtákon Is. Polyram PF - Kontakt hatású varasodés elleni gomoaőlő szer Forgalmazza: KEMÓKÉR KFT. Nyíregyháza 4400 Westsik V. u. 2-471 (A raktárunk mellett, Homokkisérleti Intézet) . Tel./fax: 42/430-108 I - W \ m&hgs - 42/432-306 . \ V* 42/432-399 30/454-065 Margitics Béla p V KFT T 30/553-102 Borsy Nándor j Nyitva tartás: H—P: 8.00—16.00 Szombaton: 8.00—13.00 Nálunk a megyében legolcsóbb áron szerezheti be növényvédő szereit!

Next

/
Thumbnails
Contents