Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-11 / 86. szám
HAZAI HOI4HI 1998. április 11szombat & JfcLL Ä J Időzítve A mikor kontinensünk keletinek titulált felén élő ember először fedezi fel a nyugat világát, sok egyéb mellett a jó időzítésekre is rácsodálkozik. Nincsenek például hetekig tátongó árkok a forgalmas utak közepén, mert a munkát gyorsított tempóval, akár éjszakai (természetesen emelt bérű) műszakkal is mielőbb befejezik. S ha mégis kénytelenek megzavarni egy-egy nagyváros életét, azt szemmel láthatóan igyekeznek úgy tenni, hogy az a legkisebb döccenőt okozza a megszokott ritmusban. Ezek is kitörölhetetlen élmények, főleg akkor, ha az utazó hazatérve ellenkező példákkal szembesül. Egyik hétfő reggel nyolc óra körül, amikor köztudottan a legnagyobb tömeg lepi el a megyeszékhelyünket, az autósokat elzárt parkolók fogadták, mert a fizető helyek átfestésével akkor végeztek. Igaz, egy óra múlva már összeszedték a bójákat és szabaddá vált a tér, de a munkahelyre igyekvők bosszúságán ez már nem enyhített. Vagy itt van a belvárosi utak mentén soijázó fák gallyazása: a daruskocsi kosarából végzett munka nem veszélytelen, ezért talán itt is lenne megfelelőbb időpont a reggeli és a délutáni csúcsforgalomnál. Bár csak kis kitérőre kényszeríti a járókelőket, de azért zavaró, nem képbe illő, amikor a belvárosi üzleteket az előírt, nyitás előtti időpont helyett csúcsidőben töltik fel, eltorlaszolva a hatalmas kamionokkal a sétálóutcát. A szervezés tudomány, de tanulható. Nyéki Zsolt Zorán a VMK színpadán Nyíregyháza (KM - K. J.) — A nyíregyházi Városi Művelődési Központban valaha is tartott koncertek egyik legemlékezetesebbi- ke volt Zorán Sztevanovity tavaly előtti fellépése. A hangversenyterem közönsége felszabadultan és kiváló minőségben élvezhette a magyar rock „élő legendájának” szerzeményeit. A kitűnő énekes-gitáros ismét koncertet ad a VMK- ban. Papp Gyula billentyűs hangszereken játszik, Csurgói Attila dobol, Horváth Kornél az ütőhangszereket „kezeli” káprázatos virtuozitással, Sipeki Zoltán gitárokon játszik, Fekete Tibor a basszusgitárt bűvöli, Szabó Tamásnak köszönhetően megszólal a szájharmonika, a tangóharmonikát pedig Czomba Imre „húzogatja”. Az elmaradhatatlan vokalista lányok Faith Ildikó és Magyar Hajnalka mind hangjukkal, mind csinosságukkal igyekeznek majd a közel kétórás bemutató várható sikeréhez hozzájárulni.^ Április 14-én este hét órától Zorán a Volkswagen márka támogatásával a VMK színpadán énekel. Snbolcs-Szatmár-Barag megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők. Balogh József, Ésik Sándor, Sípos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Szabó Miklós A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. L Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1865 forint, fél évre 3630 forint, egy évre 7060 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-801306-306- os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! «ä A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. “ i Kiporciózott felfordulás Okos szervezéssel a nő sem lesz a konyha rabja az ünnepen Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Nem lehetetlen, hogy vannak háziasszonyok, akik épp ezekben a pillanatokban kezdik úgy érezni: összecsaptak fejük fölött a hullámok. Ablakot kéne pucolni, függönyt mosni, vasalni, piacra rohanni, bevásárolni, de közben már főzni a sonkát, kavarni a krémet a piskótába... És persze pokolba kívánják az ünnepet, ami ezt az egész felfordulást okozza. És persze vannak, akiknek mindez nem okoz gondot. A nyíregyházi Subert Mihá- lyéknál ragyogó tisztaság, patyolat rend fogad. Ilike, a háziasszony külön a kedvemért előző este még egy hadi dobost is sütött. Kitűnően szervezi a háztartását, számára ismeretlen fogalom a fárasztó, „essünk neki” nagytakarítás. — Nálunk sosincs karácsony, vagy húsvét előtti nagytakarítás — mondja mosolyogva. — Azt vallom: nem az ünnep tiszteletére kell kitakarítani, hanem a magunk örömére. Ha úgy látom, hogy meg kell tisztítani az ablakot, vagy ki kell mosni a függönyt, akkor megteszem — függetlenül az ünneptől. Abban is tökéletesen igaza van: sokkal könnyebb megtartani a tisztaságot, mint újra megteremteni. Na, de váltsunk témát, irány a konyha! Hisz azért jöttünk, hogy néhány tanácsot kérjünk az ünnepi előkészületekhez. Itt az egész család is: Mihály, a családfő, Misi, a gimnazista nagyfiú, Renáta, aki negyedik osztályos létére máris jobb keze a sütésben, főzésben édesanyjának. Sokat segítenek persze a „fiúk” is — főképp a menü összeállításában. — „Régi” típusú háziasszony vagyok — vallja be a fiatalasszony —, szívesebben főzök hagyományos ételeket, a recepteket pedig nem szakácskönyvekből, hanem édesanyámtól illetve anyósomtól tanultam. Ha lakodalom van a rokonságban, szívesen segítek sütni-főzni, ilyenkor is tanulok. Hadi dobos Ennek a kevéssé ismert, Subertéknál generációké át hagyományozódó süteménynek előnye, hogy olcsó, és félóra alatt elkészít? bető. Amikor nem volt kakaó, tejeskávéból főzték a krémet. Másnap fogyaszt-1 ható, amikor a krémtől megpuhul a tészta. Hozzávalók: a tésztához 50 dkg liszt, 10 dkg zsír. 10 I dkg cukor, 1 tojás, 1 doboz szalakáli, s annyi tej, hogy gyúrható legyen, Négy lapot sütünk belőle. Krém: 7 púpozott evőka- | nál liszt, 20 dkg cukor, 7 dl tej, 2 kanál kakaó. Lassú tűzön sűrűre főzzük, s ha , kihűlt, í kocka Rámával habosra keverjük. A lapokat megtöltjük a krémmel, keveset hagyunk a tetejére is, majd étcsokoládét reszelünk rá, vagy kakaóval megszórjuk. Húsvétkor első a sonka. Ilike sosem vásárol kötözöttet, a disznóölésből mindig félretesz egyet húsvétra. ‘Ha nagyon Anya és lánya Martyn Péter felvételei Ilyen lesz az ünnepi asztal sós, előbb kicsit kiáztatja, csak azután teszi oda főni. Mikor megpuhult, hagyja kihűlni a főzővízben, s akkor gyönyörűen lehet szeletelni, nem fog szétesni. Az ünnepre a családnak a húslevest még szombaton megfőzi, így vasárnap és hétfőn már csak a betéttel lesz dolga. Vasárnap májgaluskát készít. — A megyében ő csinálja a legjobb májgaluskát — szól közbe büszkén a férje, majd nevetve hozzáteszi: — a recept viszont szigorúan titkos! A főtt húshoz ecetes torma dukál, utána pedig őzgerinc formában sült rúd-fasírt (közepén kemény tojással) és debreceni karaj lesz a menü. Mindkettő hidegen is jó. Hímes tojást Suberték sem festenek, nem divat az már. Reni és anyukája az ünnepi asztal díszítésére — miután alaposan megmosták — kifújták néhány tojás belsejét, s állatfigurás celofánnal díszítették. Egy kosárka aljába szénát tesznek, erre helyezik a vidám, színes tojásokat. — A sós, sajtos aprósüteményeket már pénteken el lehet készíteni — tanácsolja a háziasszony —, s a süteményekhez a lapokat is. A krémeket szombaton szoktam megfőzni, s akkor töltöm meg a tésztát is. Inkább főzött krémet készítek, amibe nem kell tojás, így tovább eltartható. Hétfőn reggel Ilike előre elkészít több hidegtálat, s ha vendég jön, mindig újat vesz Iparosok hétvégi ügyelete Nyíregyháza (KM) — A hétvégén az alábbi iparosok tartanak ügyeletet Nyíregyházán: Üveges: Vigh István (Szőlő u. 5. tel: 491-385). Villanyszerelő: Szabó Sándor (Kert u. 30., tel: 461-313. 06-30-380-460), Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas J. tér 15., tel.: 458-052), Varjas László (Nyíregyháza, Korányi F. u. 81., tel.: 443- 483), Bártfai Zsolt (Nyír- egyháza-Oros, Csap u. 50, tel.: 06-30-389-180 és 480- 174). Víz-, gáz- és központifűtés- szerelők: Fábián András (GáMindenféle men vén If felen ti léseiről IVRIVI%ffl»Vll %illa lliWll w » ■ ffo. m m mS Bf Ml m ■ * WT ■ * Lapunk... ...legközelebb április 14-én, kedden jelenik meg. (KM) Mándokon... ...a római katolikus templomban a szokásos 12-kei imavirrasztást húsvét ünnepe miatt április 19-én tartják meg az isteni irgalmasság vasárnapján. Szeretettel hívják és várják az imádkozó és engesztelő lelkeket. (KM) Sokszemközt... ...címmel rendez irodalmi vitaestet a Stílus Irodalmi Társaság a költészet napja alkalmából április 15-én 18 órakor a VMK kávéházában. Meghívott vendégek: Katona Béla, János István és Madár János. (KM) Húsvét második... ...napján az evangélikus nagytemplomban 8 és 10 órakor úrvacsoraosztással lesz istentisztelet, 18 órától pedig anélkül. A telefonos... ...lelkisegély-szolgálat április 11-én, 12-én és 13-án ingyenesen hívható 18 és 23 óra között a 313-097 és a 313-804-es számon. (KM) Nyílt jogi fórumra... ...várja az érdeklődőket dr. Vastagh Pál igazságügyminiszter április 15-én, szerdán 11 órára az MSZP Jókai tér 4. szám alatti székházába. (KM) Gál Zoltán... ...az országgyűlés elnöke lakossági fórumra várja a raka- mazaiakat és a környéken élőket április 14-én 17 órára a ra- kamazi művelődési házba. (KM) elő a spájzból. Javasolja: inkább alacsony alkoholtartalmú italokkal, könnyű borokkal illetve üdítővel kínáljuk a húsvéti vendégeket. Elvégre gondolnunk kell asszonytársainkra is, akik nemigen örülnek, ha a locsolkódásból pityókásan tér haza az uruk... Í M ' , V, J Még két recept 1. —- Én szlovák tésztának I hívom — mondja Subert . Mihályné. — Két barna" (kakaós) és egy piskótalap f kell hozzá. A piskótát négy’ tojásból készítem. A vaníliakrém hozzávalói: 4 púpozott evőkanál liszt, 15 dkg cukor, 1 csomag vaní* liacukor, 3 dl tej. Sűrűre fő-; zöm, s ha kihűlt.10-12 dkg Rámával habosra kavarom. | j,A barna lapokat rummal megöntözöm. . A lapokat; úgy töltöm meg a krémmel, hogy középre kerüljön á| ,rsima” piskóta. A tetejére : Hagyok még egy kis kré-, met. s étcsokoládét reszelek rá. w* Cvkí'fcí?i' 2. Meggy-sarok. Két kakaós piskótát sütők, s megfőzöm a fenti fehér krémet (váníliacukor nélkül). Ebbe meggy-darabkákat keverek. s a két lapot ezzel tői- , töm meg. A meggy lében megfőzöm a zselatint, az lesz a sütemény tetején aj kocsonya. dór Béla u. 1., tel.: 445-779), Sánta Sándor (Krúdy u. 34/b, tel.: 445-533), File József (Rozsnyó u. 23., tel.: 341- 640), Tuza Sándor (Nyíregyháza, Csárda u. 29., tel.: 491- 128). Opel Csősz sürgősségi ügyelet: 06/30-630-303. ■ Ügyeleti időben Nyíregy- ; házán a Szent István u. 14. szám alatt látják el a bete- geket. í A megyeszékhely ügyeletes patikája ezen a héten a Szent Erzsébet gyógy- k szertár (Szent István u. 61.). Állatorvosi hétvégi ügyeletet tart dr. Petro- : mán László (Nyíregyháza. Gém u. 18., tel.: 431- 626), dr. Molnár Mihály (Nyíregyháza, Csaló köz L. tel.: 402-000, 06-30- 521-066). dr. Szepesi András (Nytrbogílány, Fő u. 29., tel: 06-30438-462, 232467), dr. Borbás Bertalan (Nyírbátor, Árpád u. 9„ tel. 42/281-157). dr. Dankó Gyula (Nyíbéftek, Vasvári u. 32., tel: 42/389-241). 4 4 ...... QggBEEEEBE—