Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-10 / 85. szám

1998. április 10., péntek MINDENFELŐL A Spice Girls nevű együttes népes rajongói tábora előtt szerdán a közép-angliai Manchesterben jelentette be nyári élő koncertjeinek időpontját. A tájé­koztatón az együt­tes megköszönte a rajongók hűségét, majd elhessegette azt a pletykát, amely szerint a közeljövőben megváltozna a csoport összetéte­le. A Spice Girls tagjai (balról jobbra): Geri Halliwell, Victoria Adams, Melanie Brown, Emma Bunton és Melanie Chisholm AP-felvétel Magyar Ház — a határon túlra Regionális és kisebbségi tévéműhelyek működnek vidéki nagyvárosainkban Gárdonyi Tamás Budapest (MTI) — A vidéki tv-stúdiók műsorának nézett­sége 5-8 százalék, nagyjából annyi, mint az Aktuális című műsoré. Erre mi büszkék lehe­tünk, véli Belénessy Csaba, az MTV RT. Regionális, Kisebb­ségi és Határontúli Főszer­kesztőségének közelmúltban kinevezett vezetője. Pécsi iro­dájában beszélgettünk vele terveiről, a vidéki stúdiók le­hetőségeiről. O Fontos, országos hatás­körű szerveknek Magyaror­szágon általában a főváros­ban van a központja. Hogy­hogy önnek Pécsett van az iro­dája? Hátrányok nélkül — Ennek két oka van. Az egyik személyes: nem nagyon akarok elmenni Pécsről, ezt nem is tagadom. A Vasárnapi Újságot is ingázva szerkesz­tettem. De fontosabb indokom is van. Ha egyszer a körzeti stúdiók többsége vidéken van, ha a magyarországi kisebbsé­gek többsége vidéken él, ak­kor én miért legyek Pesten? Semmi hátrányát nem érzem annak, hogy Pécsett vagyok. A jövőben még több funkciót te­lepítek Pécsre és Szegedre — nem megerőszakolva a hely­zetet, de ahogy a lehetőség és a szükség kívánja. A műszaki tanácsadóm most is Szegeden él, az egyik helyettesem Pes­ten. Azt tervezem, hogy Buda­pesten (a „nagy televízióban”) legyen egy képviseletünk, négy-öt ember mindössze. Eh­hez most akarom megteremte­ni a szükséges kommunikáci­ós, adatátviteli hálózatot. Egyébként ha én nem lennék pécsi, akkor is fontosnak tarta­nám, hogy vidéki és vidéken legyen a vezető. O Milyen változásokat hoz a néző számára a közszolgálati tévék új szervezeti formája? Önállóbb stúdiók — Külön önálló csatomaigaz- gatója lesz az MTV 1 -nek és 2- nek, és mi is nagyobb önálló­ságot kapunk az eddiginél. Ez az önállóság egyelőre részle­ges, de a tervek szerint hama­rosan az aktuális igazgatóság mellett a vidék lesz a negyedik egység. Ide tartoznak a körzeti stúdiók — Pécs, Szeged, Szombathely, Budapest, Mis­kolc, Debrecen — és Magyar Ház összefoglaló néven a ha­táron túli magyaroknak sugár­zott műsorok, amelyek nagyon népszerűek már Erdélyben. A harmadik terület a kisebbségi műsorok: a német, szerb, hor- vát, szlovén, román, plusz a Rondó című műsor, a „még ki­sebb” kisebbségeké. Ez na­gyon nagy, és a közszolgálati- ság szempontjából fontos ré­sze a Magyar Televíziónak. — Újdonság, hogy az MTV a tavasszal megpályázza a re­gionális frekvenciákat. Regio­nális műsorokat ott csinálnak, ahol stúdiók vannak. A nem­zetiségi műsorok adásidejének bővítése is időszerű — az úgy­nevezett eurorégiós műsorok­nak is itt lenne a helyük. Ezek­ben a városokban önálló szer­kesztőségek lennének az MTV RT. keretén belül. O A hétköznapi gyakorlat­ban ez azt jelenti, hogy a ké­szülékemen az 1. gombon megszólalna az MTV], a 2-es- en az MTV2, a 3-ason a körze­ti tévé? Pécsett a pécsi, Szege­den a szegedi? — Igen. Hogy hány órában, azt a helyi — szellemi, pénz­ügyi — erő szabja majd meg. Ezek nem műholdas, hanem földi frekvenciák. Egyébként a mostani stúdiók eloszlása nem egyenletes: kell még stúdió Győrben, Székesfehérvárott, és valahol északon: Gödöllőn vagy Salgótarjánban. O Önálló műsorokat készí­tenek a vidéki centrumok? — Egyrészt az országos adók beszállítói lennénk, de főként kijönnénk abból a szűk utcából, hogy a két országos programban két percekért har­coljunk a pesti lobbikkal. Ma­gyarország területe befogható, lefedhető a körzeti adásokkal. S ha így lesz, akkor például Pécs csinál egy német műsort, és összekapcsolva a regionális adókat egy időben adja min­denkinek, vagy átadja Pest­nek, ahol a körzetben svábok élnek. Ezeknek az adóknak a műsora így épülne fel: körzeti — a térség életét bemutató adások, eurorégiós adások, amelyekre nemzetközi pénzek is bevonhatók — például hor- vát, magyar, szlovén térségi együttműködés), kisebbségi műsorok (állami, önkormány­zati, kisebbségi pénzekből). El tudnék képzelni több vallási műsort és például távoktatást is. O Lehetséges kapcsolat a városi televíziókkal is? — Igen. Ezek többsége küszködik: alig van egy-két órára való igazi történésük, de, hogy ez műsorkömyezetben jelenjen meg, napi 10-12 órát adnak, sok selejtes filmmel. A mi régiós műsorunkban kap­hatnának „ablakot” megfelelő műsorkömyezetben. Az esz­ményképem e tekintetben a német ARD televízió rendsze­re, amely a helyi műsoroktól az országos adásig egymásra épül. Másik Magyarország O A körzeti műsorok főbb jellemzői — hírek, riportok, művészeti és szociográfikus műsorok — mint hagyomá­nyok tovább élnek ezután is? — Igen. Január óta két új műsorunk van az MTV2-n. Az egyik reggel Határtól határig címmel háromnegyed 7-kor és háromnegyed 8-kor: összeállí­tás a vidéki stúdió előző napi híradóiból. Nagyon érdekes, mindenkinek ajánlom, mert egy másik Magyarország szó­lal meg itt, mint általában szo­kott — mindenféle ideológiai szándék nélkül. Gondolkodás­ban, szemléletben másfajta. És van az MTV2-n a Magyaror­szág ma című műsor minden este fél 7-kor, ahol félórás ön­álló filmek mennek. Tehát műsorhelyeink vannak, a pén­zünk kevés. De: nagyon neki kell gyűrkőzni, mert az MTV minden nap méri a nézettsé­get, naponta kapjuk az adato­kat, és csak úgy tudjuk meg­tartani a műsorhelyeket, ha igazolni tudjuk a műsor szük­ségességét. Butítanak az ünnepnapok Hajórajt Siófokon Siófok MTI) — A Balato­non április 11-én, szomba­ton indítja menetrend sze­rinti hajójáratait a Mahart Balatoni Hajózási Rt. A hajók Siófok-Balatonfü- red-Tihany, valamint Fo- nyód-Badacsony között közlekednek. Szombattól a kompok is az eddiginél egy órával to­vább gondoskodnak az utasok szállításáról. Esze­rint óránként közlekednek a kompok Szántódrévből 7.00 és 19.00 között, Ti- hanyrévből pedig 7.30 és 19.30 között viszik az uta­sokat. Budapest (MTI) — Az ün­nepnapok és nyaralások a sza­kértők szerint a szó szoros ér­telmében butítanak: egy há­romhetes tengerparti nyaralás akár 20 IQ-pontjába is beleke­rülhet az átlagosan 100-as IQ- val bíró, pihenésre szoruló nyaralóknak. Mindezt Siegfried Lehrl né­met pszichológus, a német Afytréning Társaság elnöke számolta ki. Szerinte nyaralás közben az agyban a tevékeny­ség hiánya miatt a homloki le­benyben egyszerűen zsugo­rodni kezdenek az idegsejtek. A butulás azonban napi „agyedzéssel” megakadályoz­ható, s a biológiai satnyulás napi tíz percnyi agytréninggel is megelőzhető. Ilyen edzés­nek tekinthető a szóbeli játé­kok, a számtanfeladatok meg­oldása, de akár a kártyajáték is. Ezenkívül a minél többszö­ri apró étkezés, és az ivás is élénkíti a gondolkodási kész­séget, persze feltéve, hogy vi­zet, vagy gyümölcslevet fo­gyaszt az illető, és nem sze­szesitalt. Lehrl, az erlangeni egyetemi klinika orvosi pszichológiai osztályának tudományos igaz­gatója úgy véli, hogy rendsze­res agytréninggel néhány hét alatt bárkinek a IQ-ja növelhe­tő, vagy 15 ponttal, mert az át­lagember agyában igen nagy szabad kapacitás rejlik. A nem eleget tevénykedő agy miatti butulás veszélye kü­lönösen a nagyon rendszeres napirend szerint élőket fenye­geti, s Lehrl szerint „az unalom a szellemi fitness csökkenésé­nek első riasztó jele”. Az intelligencia csökkenése azonban nem csupán a szelle­mi tétlenség következménye lehet, hanem előidézheti túl­terhelés is. Ezért különösen menedzsereknek, klinikai or­vosoknak és újságíróknak ér­demes gyakrabban beiktatni pihenőket, hogy megőrizzék szellemi képességeiket. „Egy vezető politikus a választási hadjárat okozta tartós megter­helés miatt például a megvá­lasztása utáni este bizonyosan butább, mint előtte volt” — mondta Siegfried Lehrl a dpa hírügynökségnek adott inter­jújában. Mese Brutáliáról Budapest (MTI) — A Me­se Brutáliáról című kötet ál­latmeséken keresztül mu­tatja be a fiatalokat érintő különböző veszélyhelyze­teket, negatív hatásokat — hangzott el csütörtökön a könyv bemutatóján. A kiadványt a szerző, Tarján Iza az általános is­kolába járó gyermekek szü­leinek, valamint tanároknak és óvónőknek is ajánlja, akik megfelelő módon tol­mácsolhatják az óvodás- és iskoláskorúaknak a mű mondanivalóját. A csaknem százoldalas, Hollósi Éva rajzaival il­lusztrált kötet az Országos Bűnmegelőzési Tanács (OBmT) támogatásával jött létre. Az OBmT-t 1995-ben hozta létre a kormány azzal a céllal, hogy bűnmegelő­zési kérdésekben ajánlá­sokkal, javaslatokkal segít­se a kormányzat tevékeny­ségét, a jogszabályalkotási folyamatot. Hipp Károly, az OBmT elnöke a sajtónak elmondta: céljuk az is, hogy felhívják az emberek figyelmét a mé­diában egyre eluralkodó erőszak veszélyeire. Tavaly összesen tízmillió forintot hirdettek meg két pályázat keretében bűnmegelőzési programok megvalósításá­ra, bűnmegelőzési célú ki­adványok elkészítésére, rendezvények támogatásá­ra. Vad forgószelek Birmingham (MTI) >— Legkevesebb tizennyolcán vesztették életüket az eddi­gi adatok szerint az Alaba­ma és Georgia államon szerda éjjel és csütörtök reggel átsöprő tornádók, heves esőzések és jégeső következtében — jelentette a Reuters és az AP hírügy­nökség. A hatóságok közlé­se szerint 16 személy Jef­ferson megyében, kettő pe­dig St. Clair megyében lett az ítéletidő ádlozata. Az alabamai Castleberrytől ke­letre golflabda nagyságú jég esett. A forgószél lerombolt egy templomot és egy ben­zintöltő-állomást a Bir­minghamtől nyugatra fekvő Oak Grove településen. A templomban többen megsé­rültek, de haláleset nem tör­tént. Több mint 160 embert vittek birminghami kórhá­zakba. Sokan közülük sebé­szeti beavatkozásra szorul­nak, legalább ketten részle­gesen megbénultak, és leg­kevesebb hatan kritikus ál­lapotban vannak. Fob Ja­mes kormányzó rendkívüli állapotot hirdetett ki, és a nap folyamán körbejárja a katasztrófa sújtotta vidéke­ket. Számos tornádóról érkez­tek hírek Georgia államból is, és károkat jelentettek At­lantától északra és észak­nyugatra fekvő területekről. Egy vad forgószél csütörtö­kön reggel elpusztított egy benzintöltő-állomást és részben egy bevásárlóköz­pontot, és kisebb károkat okozott lakóházakban is. Atlanta környékén árvízria­dó volt: a Peachtree-patak szintje két óra alatt több mint két méterrel emelke­dett. Kaland helyett Budapest (MTI) — Kelle­mes időtöltésre csábított április elején két fiatal nő egy idős férfit, majd kira­bolták budapesti lakását. Az özvegy férfi a VII. kerü­leti Király utcában ismerke­dett meg a két 20-30 év kö­rüli nővel, akik egy közeli sörözőbe hívták áldozatu­kat, majd felvetették: foly­tassák a mulatozást az idő­södő úmál. A kellemes idő­töltés azonban elmaradt. A kelepcébe csalt úr rövid időn belül álomba szende- rült, és amikor felébredt mind a nőknek, mind a la­kás mozdítható értékeinek hűlt helyét találta. A két is­meretlen elkövetőt azóta is keresi a rendőrség. Sydneyben a szokásos évi Királyi Húsvét Fesztiválon a képünkön látható „óriáskeréken" is kipróbálhatják bá­torságukat az érdeklődők. A 16 napos ünnepségsoro­zatra évről évre több mint egymillió ember látogat el AP-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents