Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-08 / 83. szám

Jacques Chirac francia elnök hétfőn éjszaka 24 órás villámlátogatásra érkezett Boszniába. A francia elnök, aki találkozott a boszniai unió kol­lektív elnökségének három tagjával (képünkön), kedden a boszniai nemzeti közösségek közötti megbékélést szorgalmazta AP-felvétel Megbékélés Fogdában a rablók Budapest (MTI) — A Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányság munkatársai őrizet­be vették azt a három fiata­lembert, akiket a szombati CORA-rablással gyanúsíta­nak. S. Károly 24, Sz. János 22 és K. Imre 24 éves fiata­lokat először tanúként hall­gatták ki, s miután a rablás időpontjára nem volt alibi­jük, őrizetbe vették őket. Negyedik társuk szökésben van. Varga Tibor 26 éves budapesti lakos ellen körö­zést adtak ki. A legújabb fejlemény, hogy a bíróság az eddig rendelkezésre álló bizonyí­tékok alapján letartóztatás­ba helyeztette a három bia- torbágyi fiatalembert, akik alaposan gyanúsíthatok a bűntett elkövetésével. Ne­gyedik társukat keresik. A Pest Megyei Rendőr­főkapitányság szóvivője kedden délután elmondta, jelenleg is folyik a gyanúsí­tottak kihallgatása, s esély van rá, hogy megkerül az elrabolt 122 millió forint is. Nyíregyháza (KM) — Három északkeleti megye (Borsod- Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) épí­tészei, valamint mozgáskorlá­tozott egyesületeinek aktivis­tái vettek részt azon a regioná­lis szakmai konferencián, amelyet kedden rendeztek Nyíregyházán a sérült embe­rek akadálymentes közlekedé­si igényei szerint történő építé­si megoldásokat immár kor­mányrendeletben előírt köve­telményekről. Egy társadalom kultúráját fémjelzi az is, hoev miként ke­Díjeső a zongora előtt Az ifjú reménységek négy korcsoportban mérkőztek meg tehetségben Április Pénteki kánikula, szombati homokvihar, vasárnapi szép idő, hétfői országos eső: mindez április. 2. oldal SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA tv. évf., 83. sz. 1998. április 8., szerda Ára: 31 Ft zeli a másságot, mondta a START Rehabilitációs Válla­lat központjában a konferenci­át megnyitó Giba Tamás nyír­egyházi alpolgármester, hoz­zátéve: az idén január elsejétől életbe lépett országos telepü­lésrendezési és építési köve- telményekről(OTEK) szóló korszerű jogszabály végre ki­emelten foglalkozik sérült em­bertársainkkal, akik számára nagyon fontos, hogy rendelke­zésükre álló képességeket, ki is használhassák. (Folytatás a 10. oldalon.) Szerepkör Az év második felétől közigazgatási feladatokat is ellátnak a gazdasági kamarák. » 3. oldal Nyugdíjbiztosítási melléklet Az Országgyűlés 1997. július 15-i ülésnapján elfogadta a nyugdíjreform alapját képező törvényeket, ezzel a nyug­díjrendszer Magyarországon is több részelemre épülő, más-más elven működő, több pilléren álló rendszerré vált 11-14. oldal viden... röviden... rövi Eltemették... ...a múlt hét szerdán brutá­lis kegyetlenséggel meg­gyilkolt körmendi kislányt. A 11 éves H. Zsófikát ked­den délután több mint szá­zan kísérték utolsó útjára a magyarlaki temetőbe. Kör­mend városa saját halottjá­nak tekinti a kislányt. Feltétlenül... ...meg kell őrizni a NATO bővítési folyamatának nyi­tottjellegét, hiszen ez bizta­tást ad a kelet-közép-euró- pai térség országai számára a további reformok követ­kezetes végigvitelére — mondta kedden Kovács László külügyminiszter, miután fogadta az Egyesült Államok észak-atlanti ta­nácsbeli állandó képviselő­jét, Alexander Veshbow-ot. Megtalálták... ...Argentínában a tévéripor­terek a hírhedt jasenovaci koncentrációs tábor egyko­ri usztasa vezetőjét. A tá­borban a II. világháború idején több száz ezer em­bert, többségükben zsidó­kat, szerbeket és cigányo­kat öltek meg. A 76 éves Dinko Sakic nyomára egy üdülőhelyen bukkantak. (MTI) Kifizetik... ...a jövő héten a Szekszárdi Húsipari Részvénytársaság, dolgozóinak végkielégíté­sét, illetve annak a külön­bözetnek a 88 százalékát, ami a Munka törvényköny­ve és a kollektív szerződés­ben meghatározott, jóval magasabb összeg között van. (MTI) Nyíregyháza (KM - B. I.) — Díjeső hullott kedden dél­előtt Nyíregyházán. Tegnap tartották ugyanis a VIII. Or­szágos Zeneiskolai Zongora- verseny díjkiosztó ünnepé­lyét. Érthetően nagy izga­lom előzte meg a jeles ese­ményt. Az ifjú reménységek négy korcsoportban mérkőztek meg tehetségben, klavírtechniká- ban, felkészültségben. Az or­szág egy híján negyven zenei tanodájából hatvankilenc zon­gorista-reménység mutatko­zott be a közönség és a zsűri előtt. Az I. korcsoportban har­madik díjat vett át Tóth Mari­ann (Fehérgyarmat), Gallyas Lakatos Róbert (Budapest) és Kaneko Mijudzsi Attila (Vác). A legfiatalabbak csoportjában második díjat nem adtak ki, egyenrangú első díjban része­sült viszont Balázs János és Horváth Benedek (Budapest). A második korcsoportban harmadik lett Cséfalvay Dáni­el (Budapest), Németh Adám (Szombathely) és P. Szabó Viktória (Cegléd). Második helyre került Szabó Éva (Nyír­egyháza) Lovas László (Kis­kunhalas) és Németh András (Budapest). Három tehetség is első lett: Horváth László (Bu­A győztesek csapata: Nagy Lilian, Emiri Almira, Birtalan Zsolt, Horváth Benedek, Balázs János, Horváth László, Hornok István és Pribelszki Viktor Martyn Péter felvétele dapest), Nagy Lilian (Debre­cen) és Birtalan Zsolt (Mis­kolc) került a dobogó legfelső fokára. A harmadik korcsoportban a rangos harmadik díjat vehette át a nyíregyházi Kádár Judit, a budapesti Borbély Lászlóval és a győri Váray Ritával egye­temben. Második díjban Bene­dekfi István (Békéscsaba), az elsőben pedig Hornok István (Budapest) részesült. A legidősebbek korosztá­lyában a Szegedről érkezett Boros Katalin lett a harmadik. Második díjat nem adott át a zsűri. A két legjobbnak pedig Emiri Almira (Székesfehér­vár) és Pribelszki Viktor (Du­nakeszi) bizonyult. Fesztóry Ágnes nyíregyhá­zi zongoratanárnő felkészítő munkájáért különdíjat kapott. Sport és eredmények Nyíregyháza, • Nagykálló (KM) — Tegnap megyénkben járt Harcsár István államtitkár, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke. A honi sportvezetés elsőszámú embe­re látogatást tett a megyehá­zán, ahol találkozott a megyei önkormányzat vezetőivel, fel­térképezhette sportéletünket. Zilahi József elnök köszöntő­jében joggal büszkélkedhetett azzal, hogy az utánpótlásneve­lés és a diáksport terén nagyon szép eredményeink vannak. Elhangzott, hogy a sport lé­nyeges szerepet tölt be a társa­Harcsár István Balázs Attila felvétele dalom életében, valamint az: a megye gazdasági állapota mi­att a versenysport egyre na­gyobb terhet ró az önkormány­zatokra. Szó esett arról is: kie­gyensúlyozott a kapcsolat a megyei vezetés és a sportirá­nyítás között. Petrika Ibolya, a megyei sportintézet vezetője röviden vázolta a megyei sportélet helyzetét. A vendégek ezt kö­vetően a nyíregyházi vezetők­kel is találkoztak, majd dél­után nyílt sportfórumon vettek részt a nagykállói művelődési házban. Családi dráma Nagyhalász (KM) —* Csa­ládi dráma zajlott le felte­hetően hétfőn délután és es­te Nagyhalászban. Egy 53 éves férfi kézzel és seprű- nyéllel bántalmazta 54 esz­tendős élettársát. aki szám­talan sérülésébe belehalt. A történtekről kedden reggel szereztek tudomást a rend­őrök, a férfi ellen — akit őrizetbe vettek — halált okozó testi sértés miatt in­dítottak eljárást. Akadálymentes környezetet

Next

/
Thumbnails
Contents