Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-09 / 57. szám
1998. március 9., hétfő MEGYEI PLUSZ Hetven esztendő jóban, rosszban Lefler György Ibrány (KM) — Önmagában is szép kort megélt emberek Ibrány ban a 93. évét taposó Kató Ist\'án és a 89. évében járó felesége, született Kormány Betta. Ok ketten különösen szép évfordulót ünnepelhettek gyermekeik, unokáik, dédunokáik körében vasárnap délelőtt, a Tisza utcai lakásukban, hiszen az 1928. március 8-án megkötött, ily módon a hetvenedik (!) házassági évfordulójukról emlékeztek meg, s erősítették meg a hét évtizeddel ezelőtti elhatározásukat. Kevesen érik meg, így kevesen is tudják, hogy a hetvenévi együttlét — a házassági évfordulók sorában — kegyelmi lakodalom. Pista bácsi viszont tudta, s mondta is: — Ez bizony már Isten kegyelméből való! A szeretet, a Isten kegyelméből való a mi hetven évünk békesség, a másik megbecsülése, csupán csak ennyi minden a jó házasság titka, legyen az kurta avagy hosszú idejű is, mint a miénk. Mindkettejüknek küzdelmes élete volt; Pista bácsi már tízéGyörke László felvétele vés korától kemény munkára volt fogva. Az első világháborút még sikerült megúsznia, ám a második már ugyancsak megsanyargatta: a Fekete-tenger mellett harcolt. Onnan jött szinte gyalogosan haza, s oly állapotban, hogy a családja is csak nehezen ismert rá. Mindketten vallásos életet éltek és élnek, reformátusok, a Biblia forgatása napi időtöltésük nagy részét jelenti. Pista bácsi 28 évig kántoroskodott is. Két évvel ezelőtt még biciklire ült, s ma is el tesz-vesz, együtt a feleségével. Persze nagy segítséget jelent az ott lakó lányuk, Mária, özvegy Oláh Gusztáváé. A kegyelmi lakodalmon szép csokrokkal köszöntötték a két szeretett embert, akiknek négy gyermeke, tíz unokája, tizenkét dédunokája és a legkisebb, a négyhónapos Csonka Zsoltika személyében ükunokája viszi tovább az életet. Pénteken délután a város képViselő-testülete nevében Berencsi Béla polgár- mester is meglátogatta az idős párt. A tavaszi nap már melengeti a portájuk előtti padot. Kapcsolat Nyíregyháza (KM) — A cseh és szlovák, illetve a magyar kétoldalú gazdasági kapcsolatok helyzetéről lesz szó azon a konzultáción március 10-én 14 órakor az iparkamarában, amelyen tájékoztatást ad Czibula János a csehországi és Szekeres Imre a szlovákiai Magyar kereskedelmi Kirendeltség vezetője. Terepszemle a biofarmon Nyíregyháza, Apagy (KM Ny. Zs.) — Előadásokkal folytatódott és gyakorlati bemutatókkal, szabadföldi szemlékkel ért véget szombaton a 6. Országos Biokultúra Napok rendezvénye, melynek március 6-7-én Nyíregyháza, pontosabban a GATE Mezőgazda- sági Főiskolai Kara adott otthont. Délelőtt még a főiskola előadója volt az események szín * 5 * 7 helye, a tanácskozás résztvevői előtt itt mutatkozott be a nyíregyházi Mezőgazdasági Szakközépiskola Apagyi Agrárökológiai Centruma, a helyi Waldorf Iskola, de szó esett a bioméztermelés lehetőségeiről, valamint a 65 éves West- sik-vetésforgó jelentőségéről is. A konzultációk zárásaként kihirdették az „Év biogazdája” szavazás eredményét, a szakértői zsűri értékelése alapján ezt a címet az idén Kiss Imré- né tiszaföldvári biotermesztő nyerte el. Délután fakultatív üzemlátogatás várta a résztvevőket, sokan keresték fel az apagyi tangazdaságot, ahol a biogazdálkodás oktatásának tárgyi, technikai feltételeiről, eredményeiről és a szakképzésben elfoglalt szerepéről kaptak átfogó képet az érdeklődők. MKJK—» „— ü —— Mf *— — -ü- üy J2L —~ ~ -----—------------------B ^ iwuvvifaiei«etosegei€ nvegyenKoevi Szakma/állás fő hol kereseti lehetőség E Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nyíregyháza, Szabadság tér 2. Tehergépkocsivezető (22-40 é. mg. gépszer. v. autószer. szakm.. E. kát jog., ADR vizsga) 2 Nyíregyháza 20-50 Programszervező (22-30 é. főisk. végz.. nő, népműv. végz.) 1 Nyíregyháza 30-35 Ofset gépmester (katonaviselt férfi, éretts.. betanítást vállalják) 1 Nyíregyháza 19 500 Varrónő (25-40 é. szakm., megv. m. kép is.) 5 Nyíregyháza 130/óra+telj. bér Nyomdai gépmester (27-45 é. szakm.. férfi. megv. m. kép. is) 4 Nyíregyháza Megegyezés sz. Nyomdai kötészeti szakm. (25-45 é., megv. m. kép. is) 4 Nyíregyháza Megegyezés sz. Ruhaipari techn. (27-45 é. nő, megv. m. kép. is.) 1 Nyíregyháza 30 SZTK ügyintéző (25-40 é. éretts. nő, 3-5 é. gyak., megv. m. kép. is) 1 Nyíregyháza 25-26 Tűzőnő (18-50 é. min. 8. ált. isk, csak gávavencsellői) 7 Gávavencsellő 20-30 Szabász (18-50 é. min. 8. ált. isk., csak gávavencsellői) 4 Gávavencsellő 20-30 Ács-állványozó (18-40 é. szakm., nyhi.+20 körz.) 2 Nyíregyháza 3040 Varrónő (18—30 é. szak. v. bet. m. gyak. Nyírtelek+kömy.) 2 Nyírtelek 19 500 Lezsákoló (vili. szer. v. lakatos szakm. nyhi. targ. vez. eng. előny) 3 Nyíregyháza 180 Ft/óra v. telj. bér Művezető (22-40 é. nyhi. férfi, építészmérnök v. üzemmérnök, főisk. v. egyetemi végz.) 1 Nyíregyháza 40-75 Vasaló (3045 é. nyő. nyhi+20 km. két műszak) 6 Nyíregyháza 25-45 Takarítónő (30-40 é. nyhi. nő, részmunk.. 16-20 óra v. nyugdíjas) 1 Nyíregyháza 13 Köszörűs szakm. 1 Nyíregyháza Megegyezés sz. Víz-gáz-fűtésszerelő (2040 é. nvhi.+kömy.. szakm.. gázszer, gyak, csak tart. mn.) 2 Nyíregyháza 28-30 Éjjeliőr (csak kálmánházi éjszakai műszakra, tan. mn.) 1 Kálmánháza 22 Tűzvédelmi ellenőr (21-30 é. nyhi. férfi. B. kát. jog. gépész, v. műsz. szakközép végz.) 1 Nyíregyháza 25 Külkereskedelmi üzletkötő (középf. végz. v. angol nyelvism., 20-50 é. szakir. végz.) 1 Nyíregyháza 30-50 Vevőszolg. munkatárs (21-35 é. ép. ip. v. kér. szakközép, v. főisk. végz.) I Nyíregyháza 20-50 Eladó (20-30 é. szak. v. bet. gávavencsellői nő) 1 Gávavencsellő 19 500-25 Betonelemgyánó (18—40 é. 8 ált isk. végz., helyi lakos) 5 Nyíregyháza 19500 Anyagmozgató-csomagoló (18-30 é. nyhi.férfi, 8 ált. isk. végz.) 2 Nyíregyháza 20-30 Autószerelő (1 éven túli tart. mn. Volkswagen autó szerelésben jártas) 2 Nyíregyháza 25-27 nettó Szerződéses sorkatona (mint. 8. ált. isk., letöltött katonai szolgálat után) 200 Tata 30-35 Varrónő (20-45 é. szakm. v. nagy gyak.. lehetőleg ibrányi) 2 Ibrány 19500-28 Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Kisvárda, Szent Gy. tér 4. Matematika-fizika sz. tanár 1 T.szentmárton KJT sz. Ének-bármely sz. tanár 1 T.szentmárton KJT sz. Töltőállomás-kezelő 2 Dombrád 25 Eladó 1 Záhony 25 Felszolgáló I Kisvárda Megegyezés sz. Gépi varrónő 40 Záhony 19.540 Autószerelő 1 Dombrád 30 Pultos 1 Záhony Megegyezés sz. Titkárnő (angol v. német nyelvism.) 1 Mándok Megegyezés sz. Mérlegképes könyvelő 1 Mándok Megegyezés sz. Napközis tanár 2 Mándok KJT sz. Vendéglátóip. eladó 1 Tuzsér Megegyezés sz. Szakács kínai ételek ism. 12 Záhony 3040 Felszolgáló 4 Záhony Megegyezés sz. Szakács 4 Záhony Megegyezés sz. Vegyiárubolt-eladó 1 Mándok 20-30 Sütőipari mukás I Mándok 25-30 Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Vásárosnamény, Jókai u. 14. Üvegfúvó 70 Vásárosnamény 45-55 Üvegipari feldolgozó 35 Vásárosnamény 25-35 Húsipari szakmunkás 15 Aranyosapáti 45-66 Nehéz földmunkagép-kezelő (Pociéin, Caterpillár gépekre) 2 Vásárosnamény Megegyezés sz. Vezeték-és csőhálózat-szerelő I Vásárosnamény Megegyezés sz. Kőműves 1 Vásárosnamény Megegyezés sz. Ács-állványozó I Vásárosnamény Megegyezés sz. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége. Mátészalka, Jármi u. 2. Főállású üzletkötő (éretts., techn., főisk.)8 Mátészalka Jut. rendsz. Bútorasztalos szakm. 2 Mátészalka 35 Pszichológus egyetemi végz. 1 Mátészalka 30-50 Kőműves szakm. 3 Mátészalka 19 500 Lakatos szakm. 3 Mátészalka 19 500 Villanyszerelő szakm. 3 Mátészalka 19 500 Élelmiszeripari szakm. 20 Mátészalka 19500 Szobafestő-mázoló szakm. 4 Mátészalka 40 Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Tiszavasvári, Városháza tér 4. Elektromérnök (egyetemi végz.) I Tiszavasvári KJT sz. Informatika sz. tanár 1 Tiszavasvári KJT sz. Angol-bármely sz. tanár 1 Tiszavasvári KJT sz. Kollégiumi nevelőtanár (nő-férfi, szol. lakás bizt.) 2 Tiszadob KJT sz. Pénzügyi- számviteli ügyintéző (német v. angol nyelvism.) 1 Tiszavasvári Megegy. szer. Biztonsági őr (vállalkozói engedéllyel) 3 Tiszalök Megegy. szer. Marós 1 Tiszavasvári Megegyezés sz. Lakatos 2 Tiszavasvári Megegyezés sz. Hegesztő 1 Tiszavasvári Megegyezés sz. Kőműves 2 Tiszavasvári Telj. bér. Gépi varró 3 Hajdúnánás Telj. bér. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nagvkálló, Báthori u. 36. Varrónő szakmunkás 50 Nagykálló 17-30 Nőiruha-készítő és gépivasaló szak- és bet. munkás 4 Nagykálló 19-29 Szabász szakm. 4 Nagykálló 25-35 Megyei Munkaügyi Központ kirendeltsége. Csenger. Petőfi tér I. Magyar-történelem sz. tanár (egyetemi végz.. szóig. lak. bizt.) 1 Csenger KJT sz. Angol-bármely sz. tanár (egyetemi végz.. szóig. lak. bizt.) 1 Csenger KJT sz. Biológiai-kémia sz. tanár (egyetemi végz., szóig. lak. bizt.) 1 Csenger KJT sz. Főállású üzletkötő 5 Mátészalka 25 EFt-től korlátlan Megyei Munkaügyi Központ kirendeltsége Baktalórántháza, Zrínyi u. 1/b. Vagyonőr (újtípusú vagyonőri képesítés)! Nyíregyháza 25—30 ÁLLÁSKERESŐ KLUBFOGLALKOZÁS! PSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÁS! Megyei Munkaügyi Központ, Nyíregyháza, Benczúr tér 18. Forrás: Megyei Munkaügyi Központ Megtérülő milliók Ezentúl gázzal fűtenek Záhonyban Záhony (KM-K. B.) —A környezetvédelmi alapból egy igen komoly összeg, kereken 100 millió forint ismét jó helyre került, s a záhonyi beruházás egyben arra is példa,,a kormányzat fontosnak tartja, hogy a közpénzeket olyan feladatokra fordítsuk, amelyek egyszerre több cél elérését is lehetővé teszik. Ezekkel a szavakkal avatta fel tegnap Záhonyban Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter a határváros 374 millió forintos költséggel korszerűsített távfűtőrendszerét. Az új, immáron gázzal fűtött, számítógépek által irányított hetven korszerű kazán a korábbi — pakurával és olajjal üzemelő — nagy kályhákhoz képest nemcsak olcsóbban, s kevesebb energiával működik, hanem környezetbarát is. Az égés során kibocsátott káros anyag mennyisége csupán huszada a megengedett mértéknek — fogalmazott Háda Imre polgármester. A beruházást érintettsége okán 213 millió forinttal segítő MÁV Rt. nevében Sipos István vezérigazgató azt hangsúlyozta, a rekordgyorsasággal elkészült, s nem utolsósorban igen hamar, három év alatt megtérülő távfűtési rekonstrukció jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a város ne a gyakran elszökő vízgőz és a környezetszennyezés városa legyen. A honi vasút vezetője beszédében utalt rá, a környezetvédelmi tárcával korrekt a MÁV Rt. viszonya, ezt bizonyítja, hogy az utóbbi néhány évben mintegy 4 milliárd forintot kapott a cég a szakminisztériumtól környezetvédelmi programjai megvalósításához. A nyugdíjas élet Geszteréden példamutatóan csinálják Geszteréd (KM - K. J.) — A múlt hét végén — szombaton délután — kétszáz nyugdíjas kapott meghívást a geszterédi művelődési házba. A településen élő 428 idős korú közül elsősorban azokat invitálták meg a műsoros, estebédes rendezvényre, akik az 1989 óta működő Nyugdíjas Klubhoz az évek során szorosabb szállal kötődtek, annak összejövetelein aktívan részt vettek. Dán József (70) klubelnök megfogalmazta: nem kezdésről, hanem folytatásról van szó; a közösség tevékenységének továbbvitele a lényeg, mivel Geszteréden a lakosság 20 százaléka nyugdjías. Figyelni kell rájuk, gondoskodni kell róluk a lehetőségek szerint. Az újraalakuló gyűlésen elhangzott: a polgármesteri hivatal — mely a szombati esemény anyagi fedezetét is állta — a községi kultúrház keretein belül kívánja a klubot működtetni, tagjainak évi ötszáz forintos hozzájárulásával, illetve önkormányzati támogatással. A szombati összejövetel programjában irodalmi összeállítással szerepeltek a geszterédi iskolások, fellépett a balkányi néptánccsoport: a tánchoz, nótázáshoz Horváth Tibor és zenekara szolgáltatta a zenét. A koraesti vacsora főfogása — frissen sült pogácsák kíséretében — pedig a babgulyás volt. Martyn Péter felvétele Jótékonyság Ramocsán Ramocsaháza (KM) — A Ramocsaházi Általános Iskola és Óvoda 1998. március 14-én jótékonysági rendezvényt szervez, amelynek célja az oktatási intézmény számítógépparkjának és szemléltetőeszközeinek bővítése. Szeretettel várják minden érdeklődő és támogatni szándékozó megjelenését. A rendezvényen az intézmény tanulói színes gálaműsor keretében köszöntik a megjelenteket, az intézmény dolgozói finom vacsorával, jó zenével és tombolával fogadják a résztvevőket. Második alkalommal tartanak a ramocsaházi iskolában ilyen műsoros rendezvényt. Az elmúlt évi bevételéből több mint 100 ezer forint értékű játékkészlettel bővült az óvoda, és három számítógéppel gyarapodott az iskola felszerelése. Ilyen célok érdekében várnak minden segítő szándékú vendéget. _______ * 1