Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-09 / 57. szám
1998. március 9., hétfő HIRDETÉSEK, MŰSOROK Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleség, édesanya, TARSOLYNÉ KONDRA BEÁTA középiskolai tanár Nyíregyháza, Szélsőbokori u. 51. szám alatti lakos, 44 éves korában március 05-én elhunyt. Temetése 1998. március 10-én 15.00 órakor lesz az Északi temető régi ravatalozójából. A gyászoló család. »272490/2K* Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a megyei rendőr-főkapitányság vezetésének, a Független Rendőr Szakszervezetnek, a Kassa és Dugonics utcai óvoda dolgozóinak, a Kölcsey Ferenc Gimnázium nevelőtestületének, diákjainak, az Ásványgyűjtő kör tagjainak, minden kedves rokonnak, barátnak, szomszédnak, ismerősnek, hogy féljem, édesapánk, ILLÉS BÉLA r. alezredes tanácsos, az Ásványgyűjtő kör vezetője elhunyta alkalmából családunknak önzetlen segítséget nyújtottak, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Az Illés család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. SINKOVICS SÁNDORNÉ volt vásárosnaményi lakos temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló gyermekei és családjai. *272428/1K* TYUKERTEKESITES! Nyíregyháza, Mohács utca 12. sz. alatt. Barna tojóhibrid 300 Ft/db, >y március 10-11-én. / 25 év gyakorlat REDŐNYKÉSZÍTÉS Szép kivitelben, 2 év garanciával! Szúnyoghálót ajándékba készítünk hozzál Tel.: 430-231. Keszler. Nyíregyháza, Északi krt. 10, Xgjre. anKvénetuíSTfCHMiK/i f [ ÍSjgSá| Nyírfa áruház /. zen. I £Í MInircliíxa Redőny f Szalag függöny fy Napellenző Roletta í étar.rj nníkaajiő f l FARMERRUHAZATI márkaboltunkba lehetőleg érettségizett női kereskedőt felveszünk. Jelentkezni személyesen Nyíregyháza, Orosi u. 29/A. szám alatt naponta 10-15 óra között. »272618/5H* TISZATELEKEN a folyóparthoz 80 m- re 14 szobás Aranypart Panzió és étterem eladó. Festői környezetben, teljes aszfaltút kiépítés. Nagyobb értékű ingatlant, tanyát, vagy kocsit beszámítok. Érd.: 06- 30/557-418. »272625/2K* '-&T\ RELUXA, SZAUGFÜGGÖNY ' J»JS ft 310-435 ft 402-650 , Tóth Katalin vállalkozó, Nvháza, Kiss Ernő u. 40. y Ivásárosnamény, Petőfi u. 9. Kórtiáztút 250 m-re.l J&S VVdi/ ßy.. X x BELESTEST ^ \ ’ T GERENDA SZ ' \ I E L G MÉSZ I l 5 |A CEMENT ______TJ ZSALUELEM OLCSÓBB MINT A GYÁRBAN! ItéglaI-I cserép) Építőanyag Megrendeli Iroda Nyíregyháza, Szabadság tér 4. i A Krúdy Mozi mellett § Tel./fax: 42/402-501. S SZALAGFÜGGÖNY, RELUXA Dózsa Gy. u. 50. Tel.: 42/411-222 Húsvéti kölni Csempészek rossz napjai a héten Záhony, Beregsurány, Csengersima (KM) — A múlt héten sem tétlenkedtek a szabálysértők és a csempészek, de a pénzügyőrök ébersége sokuk szándékát megtorpedózta. A záhonyi vámhivatal munkatársai a belépésre jelentkező személy- és áruforgalom vámvizsgálata során hetvenkét esetben derítettek fel vámszabálysértést, melyek összesített elkövetési értéke valamivel meghaladta az 1,65 millió forintot. A jogszabálysértések miatt indított eljárások során a pénzügyőrök cigarettát, üzemanyagot, alumíniumhulladékot, rézhulladékot, különféle alkatrészt, kozmetikai cikket, a húsvéti készülődés jegyében kölnit, dióbelet, búvárszivattyút, s más olyan apróságokat foglaltak le, amelyeket a belföldi piacokon haszonnal lehet értékesíteni. A beregsurányi vámhivatal kirendeltségein jóval kevesebb dolguk akadt a pénzügyőröknek, hiszen „mindössze” tizenegy vámszabálysértés és két deviza szabálysértés elkövetése miatt került sor intézkedésre. Összesen 80 ezer forint értékben foglaltak le cigarettát, üzemanyagot, dióbelet és élelmiszereket. A csengersimai vámhivatalnál kilencszer indítottak eljárást vámszabálysértés elkövetése miatt, minden alkalommal külföldi állampolgár ellen. Az ország területére nagyobb mennyiségben kíséreltek meg engedély, s bejelentés nélkül behozni jövedéki termékeket: szeszes italt, üzemanyagot, műanyag táskákat, fehérneműket, játékokat, összesen 270 ezer forint értékben. Devizaszabálysértést öt esetben követtek el szintén külföldi állampolgárok. MTV1: 5.30 Gazdatévé 5.509.30 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom. Spanyol (katalán) tévéfilm- sorozat, 193/63. 10.05 Még egyszer! A fóti templom (ism.) 10.30 Vakarcs. NSZK tévéfilmsorozat, III/1. 12.00 Déli harangszó 13.00 Vasárnapi muzsika hétközben. Kalmár Tibor dalaiból 14.00 Cigánymagazin 14.25 Szlovák nyelvű magazin 15.00 Közvetítés a Parlament üléséről 16.00 A Rajkó zenekar muzsikál (ism.) 16.30 A szerelem jogán. Brazil tévé- filmsorozat, 160/92. 17.00 Délutáni rendelés. A háziorvos: dr. Lavicska Kálmán 17.15-18.00 A körzeti stúdiók műsora 18.05— TV2 19.55: Mikor felragyog a nap 18.30 Gyerekeknek! 18.05 Ficánkoló (ism.) 18.15 Ezüstszámy. Cseh bábfilmsorozat, XII/10. Ezüstszámy annyira szomorú 18.25 „Engedjétek hozzám!...” 18.35 A pampák királya. Brazil tévéfilmsorozat, 130/77. 19.30 Híradó 20.00 Mondd, szeretsz engem? Olasz-francia tévéfilm, 11/1. 21.30 1848 MÁRCIUS. Közjáték. Petőfi Sándor — Szabad sajtó (ism.) 21.35 Mixishow 21.55 KENŐ 22.00-23.00 Aktuális 23.05 KELETI P.U. — MI, HÚSZÉVESEK. Mi, húszévesek. Szovjet film, 11/1. (1964.-FF!) 0.50 Híradó. MTV2: 6.00 Híradó 6.15 A Hét (ism.) 7.00 Híradó 7.15 Zóna (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár 11.00 Történelmi képeskönyvünk — Lengyelország. Királyok és kolostorok (ism.) 11.30 Bem, II/l. (ism.) 12.00 Déli harangszó 13.00 Derrick. Német bűnügyi filmsorozat. A jaguár éjszakája 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.50 Repeta — „leginkább matek” 17.30 TH 18.00 Bednai Nándor: Robog az úthenger. Tévéjáték-sorozat, 12/1. A holland bika 1. (1977.- ism.-FF!) 18.20 Mesterművek. Angol képzőművészeti sorozat. Andy Warhol: A texasi Robert Rauschenberg portréja. Ludwig Múzeum, Köln 18.30 Magyarország ma 18.55 Mesetár (ism.) 19.20 MC (ism.) 19.30 Híradó 20.00 Szaporodni muszáj. Angol ism.terj. sorozat, VI/1. 20.50 MTV+ 21.00 TS — Extra 21.30 Folkhétfő 22.00 Európa mozija. Árnyakkal csatázva. Spanyol film 23.40 Mélyvíz. TV2: 6.00 Hét x hét 6.25 Jelképkalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2- vel 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof 11.40 Mindent vagy semmit 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupa csupa élet 13.55 Cápali és Cápeti 14.25 Nekem nyolc 14.55 Csípsz 15.50 Organikus narancs 16.15 Magnum 17.05 Marienhof 17.30 Csupa csupa élet 17.55 Az Acapulco öböl 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Gazdagok és szépek 19.55 Mikor felragyog a nap 21.40 Mindent vagy semmit 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Cagney és Lacey 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Magyarország! RTL KLUB: 6.30 Jó reggelt! 8.30 100-ból egy 9.00 A farm, ahol élünk 9.45 Klipklub 10.10 Rajzfilmklub 11.45 Áz első csók 12.10 Knight Rider 13.00 Híradó 13.15 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt 14.20 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.20 Az első csók 16.40 A farm ahol élünk 17.30 100-ból egy — Meri vagy nem meri? 18.05 Knight Rider — Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Halálos hegycsúcs 21.40 Reflex 22.40 A kis Buddha 0.55 Fókusz. DUNA TV: 5.00 Dunakorzó 6.30 Képes krónika 7.45 Vatikáni rádió adása 8.00 Reggeli muhsika 8.25 A sokarcú kultúra 8.55 Oktatási hírek, könyvszemle 9.05 Képes krónika 10.40 Esti kérdés 10.55 Heti hírmondó 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó 12.20 Emlékképek régi híradók 12.40 Postabontás, levélváltás 13.00 Közép-európai magazin 13.35 Zöldszem, zöldfül 14.05 Tarkabarka 15.05 Operamesék 16.00 Magyar tudomány 16.35 Harmónia 17.10 Brúnó kalandjai 17.35 Mese 18.00 Híradó 18.20 Sportképek 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Test és lélek 22.25 Csatamezők 23.30 Híradó 24.00 Magyar tudomány — Harmónia — esti kérdés. TV3: 14.05 Sherlock Holmes 15.05 Oscar díjas filmek 17.15 Jövőnéző 17.45 Hegylakó 18.45 Hír3 19.15 Dinasztia 20.15 Szárnyak 20.45 A törvény ökle 22.45 Hír3 23.15 Hegylakó. HBO: 7.00 Lois és Clark 8.05 Bundesliga összefoglaló 11.15 Koldus és ki ha én nem 12.50 Két nap a völgyben 14.35 Idétlen időkig 16.15 A zenebirodalom visszavág 17.45 Goofy 19.00 Lois és Clark 20.00 A három ninja visszarúg 21.35 Sztárközeiben 22.00 Szemtől szemben 0.45 Festett szív 2.15 Rikers Island, a börtönsziget 3.35 Dől a lé 5.05 A szerelem művészete. NYÍREGYHÁZI VTV: 18.00 Egy 7 18.40 Könyvklub percek 18.45 Híradó 19.00 Business Profil 19.10 Megszállottak 19.20 Natura Módi 19.35 Patika. Magyar film 9. 20.00 Nyílt tér. Vendég: Felberman Endre alpolgármester 20.40 BUÉK. Magyar film. SZAMOS TV: 17.00 Műsorismertetés 17.20 Barangoló Tarpán Kovács Béla polgármesterrel és Vassné Szűcs Róza jegyzővel 17.40 A jogász válaszol. Dr. Sauser Tibor ügyvéd 17.57 Tanuljunk együtt 7. osztályos német nyelvet Varga Zsuzsa tanárnővel 18.20 Kurucok 1848. március 15-ról napjainkban 18.35 Más. Almasors térségünkben. Józsa Béla mérnök, dr. Szabó Tibor tud. kutató. 18.45 Szamos Híradó 19.05 Vendégváró 19.20 Termelés értékesítés. Koncz Ferenc ügyvezető igazgató, Lády Csaba területi képviselő. 19.30 Lapszemle, műsorajánló, Biztonsági zóna 20.00 Szaporodni muszáj 21.00 TS-Extra 21.30 A Szamos Híradó ism., képújság. ZEMPLÉN TV: 9.00 Az államügyész + Hamm-Hamburger 17.40 Műsorismertetés — Regionális híradó — Egyházi idő — Szlovák nemzetiségi műsor — Őszintén — Könyvajánló — Reklám — Hír7 — Mese — Patika — Valaki az ajtó mögött. Amerikai film — Hír7 ism. — Karambol. Amerikai film. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30-9.00 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 9.00 Hírek 9.05-10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Szonda 11.35 Degré Alajos: Visszaemlékezéseim (1883) 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény- könyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 13.20 Korálok 13.30 Erős vár a mi Istenünk! 14.00 Hírek 14.05’Klasszikusok mindenkinek 14.35 Beszélni nehéz! 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Irodalmi műsorajánlat 15.00 Hírek 15.06 Tudós Fórum — élőben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Művészek műhelyében 17.00 Hírek 17.05 Kassza 18.00-19.00 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Petőfi Sándor minden verse 20.00 Hírek 20.05 Régi magyar muzsika 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Szól a Rádió... 21.15 Hétfő esti filmzene 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Fényben, árnyékban 23.00 Hírek. KENŐ 23.05 Lemezmúzeum 24.00 Hírek. URH: 5.55-9.00 Körzeti információs magazinok 15.00 Parlamenti közvetítés 18.30 Nemzetiségi műsorok 21.00'Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI RÁDIÓ: 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.38 Sportreggel 8.00 Petőfi délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész 13.15 Egészségpercek 13.40 Korkérdés 14.00 A Rádió kívánságműsora 17.00 Hírek 17.04 Apukám világa. Csiszár Jenő műsora 18.01 Zenezóna 18.30 Délutáni csúcs 19.00 Hírek 19.03 Hétpróba 19.30 Kölyökrádió 20.00 Mozimagazin 21.00 Hírek 21.03 Zenezóna 22.00 Szabad sáv (dokumentum) 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthíradó 23.15 Ennyi... 24.00-4.20 Éjfél után... BARTÓK RÁDIÓ: 6.00-6.03 Hírek 6.00-7.58 Muzsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 10.00 Hírek 10.05 A magyar művelődés századai 10.54 Tánc ABC 11.35 A hét zeneműve 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidóben 13.46 Bach: A-dúr szonáta BWV.1015. 14.00 Hírek 14.05 Nemesére és salak. Részletek Kászonyi Dániel emlékiratából (1848) 14.50 Verdi operáiból 15.34 Kóruspódium 16.00 Hírek 16.05 Muzsikáló délután 18.00 Hírek 18.05 Kapcsoljuk a Magyar Rádió Márványtermét! 19.05 A Gordiusz műhely műsora 19.35 Siegfried Jerusalem operafelvételeiből 20.25 Hírek 20.30 Kapcsoljuk a jeruzsálemi Henry Crown. Áuditoriumot. A Jeruzsálemi Szimfonikus Zenekar hangversenye kb.22.20 Hírek kb.22.25 XVIII. századi szonáták 22.58 Rádiószínház. A vaduzi ügynök. Andrzej Szypulski rádiódrámája 24.00 Hírek. MR NYÍREGYHÁZI STÚDIÓ 5.55-8.10 Reggeli hírmagazin 6.00- 7.00 Kossuth krónika 6.30-7-30 Regionális krónika 6.15 Útinformáció 6.20 Regionális lapszemle 6.45 Mikrofon előtt 7.20 Ügyeleti információk 7.45 Aktuális 8.00 BBC magyar nyelvű világhíradó 8.10-8.50 A NAP délelőtti információs magazin. 8.55 Napi műsorajánló 9.00 Regionális hírek 9.05-10.00 Calypso rádió zenés magazinműsor 10.00 Regionális hírek 10.05- 11.57 Tájszólás a körzeti stúdiók délelőtti zenés magazinja 12.00- 18.00 Kossuth krónika 12.45-17.45 Regionális krónika 13.05- 15.00 A körzeti stúdiók délutáni zenés műsora 15.05-16.57 Leveles kívánság- műsor. 17.05-17.40 Sulimustra 18.30- 22.00 Nemzetiségi műsorok. PB RÁDIÓ, NYÍREGYHÁZA: FM 70,88 MHz, kábelcsatornán 104,75 MHz — Állandó műsorok: 5.30 Műsorismertetés, időjárás 5.45 Helyi útmformációk 5.55 Hírek, időjárás 6.00 Műsor- ismertetés 6.05 Közérdekű információk 6.10 Kultúra I. 6.20 Ho-' roszkóp 6.30 Megyei napilapok szemléje 6.40 Kultúra, napi aktualitások 6.55 Hírek, időjárás 7.05 Napi aktualitás 7.10 Ügyeleti információk 7.20 Aktuális közlekedési információk 7.30 Lapszemle (országos lapokból) 7.45 Események, kultúra 7.55 Sporthírek, események. 0.00-6.00 Lámpafénynél. Benne 4.00-5.00 Magnósoknak sztereóban 5.30-8.00 Reggeli információs összeállítás 8.00-9.00 DL stúdió 9.00-12.00 Délelőtti magazin. JONATÁN RÁDIÓ NYÍREGYHAZA: FM 70,88 MHz, kábelcsatornán 104,75 MHz — 12.30- 17.30 Óránként hírek, időjárás. 13.30, 16.30. 23.00 BBC- hírek. 12.00 Délidőben — Kovács Tibor 15.00 Heti menü — Baranya Magda 16.00 Ham and eggs — Laza László 18.00 Fokhagyma— humoróra 19.00 JonaTV3 20.45: A törvény ökle tán sport 20.00 Zenei oázis — Huszta Péter 21.00 Éjszakai hőhullám — Balogh Bélával. CÍVIS RÁDIÓ, DEBRECEN: — 5.55-22.00. 5.55 Műsorkezdés zenés ébresztővel 6.00 Kossuth krónika 6.15 Lapszemle 6.30 Hírmondó 6.45 Interjú Le- zsák Sándorra, az MDF elnökével 6.55 Ügyelet 7.00 Kossuth krónika 7.30 Hírösszefoglaló 8.00 BBC híradó 8.15 A Lions Club jótékonysági akciója 8.30 Hírmondó 8.45 Gyűjtés a zsiráfért 8.55 Ügyelet 9.10 Calypso. Zenés magazin 10.00 Hírek 10.05 Táj-szólás. A vidéki stúdiók közös műsora — ezúttal Szolnokról 12.00 Déli krónika 12.45 Hírmondó 13.00 Mindent bele. 15.00 Délutáni zenés magazin 16.00 Hírek, időjárás-jelentés 16.40 Születésnapi sorsolás 17.00 Kulturális hírek, a nap érdekessége, időjárás-jelentés 17.30 Lapelőzetes 17.45 Hírmondó 18.00 Esti krónika 18.30 Nemzetiségi műsor 22.00 Adászárás. Ügyeleti telefonszám: 52/419-650. (Az esetleges műsorváltozásokért a szerkesztőség nem vállal felelősséget.) (A műholdas csatornák műsorai lapunk Tv Plusz mellékletében találhatók.) Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név:................................................................................................Telefon:........................ Lakcím:........................................................................................ Aláírás: Ahiidet£sid^számításimódja:szavanká3ttcrtériík,ai3évdc^ajdigeésateMTezámisegytd^sszD- nakszámft. Az dső szót duplán számítjuk A jeBgedíja 515 Ft Amennyiben vidéki és jeligés levelének postázását kéri, tegyen egy x-et a Q négyzetbe: A postázást csak további 50Rbefizetéseeflenében vállaljuk! Fizetés módja: postán keresztül, rózsaszín postautalványon befizetve a Keki-Magyararezág Lapkiadó Kft,44(X) Nyíregyháza, Pf: 25 címáe. A hirdetés megjelenésének a fettétele a rózsaszín pcstautalványon feladott összeg és ezen szelvény beérkezése a fenti drnre. A hirdetés megjelenését legkésőbb a beérkezést követő második munkanapra vállaljuk. A jeligés válasdevdek átvehetők: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u 3-5. Március 9., hétfő Fájó szívvel tudatjuk, hogy KRASZNAI IGNÁC életének 78. évében elhunyt. Temetése 1998. március 10-én 14.00 órakor lesz a pócspetri temető ravatalozójából. Gyászoló család.*272658/lK* I alAi£»r liffr