Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-07 / 56. szám
1998’ MÁRCIUS 7., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete I- 13 A z első magyar író, aki abból élt, amit tollával keresett, tudtommal Kisfaludy Károly volt. Kortársai és előzői. nagybirtokos nemes urak voltak, mint Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi vagy mecénások utáni szaladgálással pusztították önérzetüket, mint a szegény Csokonai. És jellemző dolog: az első magyar irodalmi vállalat, amely munkatársainak programszerűleg fizetett honoráriumot, az Auróra volt, Kisfaludy Károly almanachja. Egész pontosan megállapítható tehát, hogy az írói foglalkozás, mint kenyér- kereset, Kisfaludy Károly óta fejlődött ki. S elég hamar fejlődött. Kisfaludy időben és szellemben közvetlen utódai már nemcsak hivatott, hanem hivatásos írók voltak, tollúk után élők s velük kezdett az irodalom az úri amateurök kezéről az írók kezére jutni. Bajza, Vörösmarty és még néhányan az akkori literátorok közül már nem voltak semmi egyebek, mjnt írók; irodalmi vállalataikból éltek, legfeljebb még csekély akadémiai fizetésük csöppen- tett az irodalmi jövedelmek elég sovány csurranásaihoz. És ebben a korban tűnik fel nálunk egy új típus: az az író, aki írói honoráriumaiból nem tud megélni s a hiányt újságírói munkával pótolja. Ez a fejlemény egész természetszerűen következett abból, hogy akkor kezdett nálunk kifejlődni a sajtó, amely egyrészt nem találván kész újságírói rendet, fölszívta magába a rendelkezésére álló írókat, másrészt a megélhetésnek legalább valamelyes lehetőségeit nyújtva, rávitt az irodalmi foglalkozásra egy sereg olyan embert is, akik máskülönben vagy elfojtották volna írói hajlamaikat, vagy valami hivatal nyújtotta üres óráikban forgatták volna a tollat. Akkor még a hírlapírás és irodalom nem vált külön egymástól'még annyira sem, mint ma. Az újságíró írónak számított s ha ügyes volt a dolgában, ugyanazokban a megtiszteltetésekben és beneficiumokban részesülhetett, mint akármelyik író: A magyai vármegyék megválasztották táblabírájuk- nak. Akadémia és Kisfaludy-társaság tagjának, vidéki kollégiumok fáklyászenét adtak neki, ha városukban megfordult. (Ma ellenkezőleg áll a dolog: az író is újságírónak számít s része van mindazokban az antipatiákban, amelyek az újságírót érik.) S az akkori újságírók csakugyan inkább írók voltak, mint újságírók a szó mai értelmében; ha az akkori lapokat nézzük, megtaláljuk a dokumentumait annak, hogy a tulajdonképpeni journalistika, az informatív-szolgálat teljesen fejletlen bennük, holott azok a részek, amelyekben ma is több-kevesebb írói tulajdonságot kíváMYüGflT A Nyugat címlapja nunk meg: vezércikk tárca, irodalmi és szín házi kritika, croquú mai szemmel nézve i; elég tisztességesen vol tak ellátva. Az akkor újságíró ugyanazokká a szempontokkal, ambi ciókkal és ugyanazzal £ gondossággal dolgozot — mert dolgozhatott — a szerkesztőség irodájá ban, mint ahogy odaha za dolgozott regényén versén vagy drámáján Ezért újságírói foglalko zása semmiben sem ár tott írói tehetségének éí becsvágyának, sőt as írói foglalkozásnak mégis csak rokona lé vén, lehetővé tette neki hogy állandóan ugyanabban a levegőben éljer s ne legyen kényteler mint nappal hivatalnok vagy fiskális, este író, folytonosan levegőt változtatni. (S az újságírói élet minden eleme nagyon hamar meghonosodott: a negyvenes években már megjött az előleg divata is. Föl van jegyezve valahol, hogy Gaál József, a Peleskei Nótárius jókedvű szerzője volt az első, aki a szerkesztőktől előlegeket vett fel. Az akkori kezdetleges kereseti viszonyok között nem tűnt fel annyira, mint ma az író keresményének csekély volta. Az átlagos hivatalnoknak vagy polgár-embernek sem volt sokkal több pénze, mint az átlagos írónak. Emellett társadalmilag volt az írónak egy nagy kedvezménye: közszereplő volt s e réven tisztelet és kiSchöpflin Aladár tüntetés vette körül. Akkor még a politika, vagyis az a valami, ami az embernek Magyarországban legtöbb társadalmi előnyt ad, teljesen egy úton járt az irodalommal, s az a tisztesség, amely velejárt azzal, kijutott ennek is. Az író egyúttal hazai volt, aki tollával ugyanazt teszi, amit a követ az országgyűlésen szóval: a nemzeti ügyért küzd, a nemzet megerősítésén dolgozik. Vörösmartyt vagy Berzsenyit épp oly tisztelettel fogadták mindenütt, mint Kossuthot vagy Deákot. Scböpflin Aladár Részlet a Nyugat 21. számából A füvek, fák, madarak szerelmese Az idén a Magyar Kultúra Napja igencsak emlékezetes dátummá nemesült a tornyos- pálcái Szabolcs Vezér Általános Iskola igazgatója számára. Agárdy Sándor tanár úr ugyanis akkor vehette át — Budapesten, a Néprajzi Múzemumban — a pedagógusoknak adható legnagyobb szakmai elismerést kifejező díjat: az Apáczai Csere Jánosról elnevezett kitüntetést. — A nyíregyházi tanárképzőn — biológia-mezőgazdasági ismeretek szakon — 1979-ben végeztem. Szülőfalumba, Tornyospálcára jöttem vissza. Azóta itt dolgozom. Most vagyok negyvenkét éves. Kezdetben amolyan mindenes voltam az iskolában: technikát, éneket, rajzot tanítottam, gyakorlati foglalkozást vezettem, osztályfőnökösködtem, 1980-tól irányítottam a biológia munkaközösséget. Akkoriban kezdett kibontakozni a tanügyben a környezeti nevelés mint „terület”. Erre nagyon odafigyeltem, s 1984-ben éppen emiatt oktató központtá minősítette az iskolánkat a minisztérium. Táborokba jártam, szakkört szerveztem. A megye általános iskoláiban szaktanácsadóként felügyelem a biológiát; 1996 augusztusától pedig igazgató (is) vagyok. f O A szaktanácsadás időt, energiát „rabló” tevékenység. Sokszor a sikerélmény helyett a kudarc jár ki a gyakorlójának. Miért csinálja mégis? — A szaktanácsadás megtartásához azért ragaszkodtam, mert a 220 iskola, ahová eljárok, igényli a segítségemet. A régi típusú felügyelet — mondjanak bármit — eredményesebben tudott dolgozni. A fiatalabb korosztályhoz tartozó szakértőkre kevésbé hallgatnak a pedagógusok. Pedig: az iskolák hiányolják az ellenőrzést, a visszajelzést a munkájuk helyes vagy helytelen voltáról; ha nincs ellenőrzés, a pedagógusok többsége elbizonytalanodik, úgy érzi, magára hagyták. Ez nem jó, semmiképpen! O Hogy lehet ennyi mindent egyszerre, egy időben, a legtöbbek megelégedésére jól végezni? — Egy biztos: e sokféleség mögé, főként, ha jól, színvonalasan akarja a dolgát tenni az ember, stabil, kiegyensúlyozott családi, magánéleti háttér kell. Idő, megértés, türelem — nekem ez megadatott. A feleségem itt, a faluban óvónő; Sándor fiam (10) nálunk tanul, Péter (5) óvodás. — De visszatérve a szakmához: a madártan mindig érdekelt; szakkört szerveztem e témában a gyerekeknek; most is van ilyen formációnk, ám közben változott a világ; sok mindent másképpen kell megközelíteni. Túráink persze vannak, de a szakköri tevékenység korántsem korlátozódhat arra, hogy megvizsgálunk egy krumplibogarat, aquariumot rendezünk be. A környezeti nevelésnek nem ez a lényege. Sokkal inkább a terepmunka, a fajok vizsgálata, meghatározása, a szemlélet alakítása. Tudatosítani szükséges: le szabad venni egy falevelet, haza lehet vinni egy üres csigaházat — ez nem környezetkárosítás! A gyerekekkel tudni kell bánni; a maiak mások, önállóbbak, mint mi voltunk. Iskolánkban kialakult egy sajátos, ún. „törzsi” szervezet. A nebulók demokratikus — kiscsoportos — önszerveződésre. Oduvizsgá- lat, vízparti élőhely megfigyelése, erdei életközösség kutatása — kit mi érdekel, oda szegődik. 27 Sokéves gyakorlati — pedagógusi — munkájának tapasztalatait miként sikerül továbbadnia az utódoknak? — Eddig három könyvem jelent meg. Az első fecske volt az Erdei iskola Tornyospálcán, a második a Praktikum az óvodai és általános iskolai környezeti neveléshez, a harmadik nemrég készült el: Hány éves egy szarvasbogár? címmel. Alkotói, tanári, emberi ars poeticámat Veres Pétertől kölcsönöztem: Ide kell hozni mindent, ami szép, ami jó, ami nemes, és amit érdemes. E szellemben élek, pontosabban dolgozom. Nem vagyok megszállott, egyszerű emberként élek. Sok dolgot próbáltam már eddig, de azt hiszem, meg tudtam maradni annak, aki valaha voltam. A rendszerváltás előtt párttitkári tisztet is betöltöttem, most egyetlen pártnak sem vagyok a tagja... 1996-ban néhány hónapig alpol- gármesterséggel bíztak meg, jelenleg képviselő sem vagyok... 27 Egy iskola élén áll. Miért vállalta a vezetői posztot? Egyáltalán: milyen tanoda a tornvosbálcai általánost' — Az iskolámról? Háromszáztizenhét gyerek jár hozzánk, tizenhét tanulócsoportban oktatjuk őket, mi, huszonkilenc pedagógus. Jó kis csapat, lehet együttgondolkodni. Az igazgatói szék? Nem vonzott különösebben. De pályáztam, megnyertem. Tudom, vannak korlátáim. Az adminisztráció a gyenge pontom. Czidor Sán- dorné a helyettesem, Molnár Sándorné az iskolatitkárom; nélkülük „elvesznék”. — Az utóbbi években szépen gyarapodtunk tárgyiakban. Sokat javult a fűtési rendszerünk; bevezették a gázt. A pénzünkből ki tudunk jönni. Persze, három tanteremre még szükségünk lenne; jelenleg több épületben tanítunk. Tavaly iskolatörténeti esemény volt nálunk: a falu lakosainak adakozásából „beüzemelhettük” a számítógépes szaktantermünket. Ez jelentősen megkönnyíti a fő profilunk — a környezeti nevelés — erősítését. E nevelési irányt mi több stúdium tananyagán keresztül, komplex módon valósítjuk meg — vallva: intézményünk humanista iskola. 27 Nemcsak humanista, hanem un. erdei suli... — Magamat is rendszeresen „fejlesztem”! 1995-ben elvégeztem a környezetvédelmi szakot. Számomra nagy dolog volt! Alkalmam nyílt feljavítani eléggé gyatra kémiai ismereteimet. Tagja vagyok az Országos Erdei Iskola Egyesületnek. Nekünk is van már régóta a Ricsikai erdőben egy iskolánk. A László-tanya épületében rendezkedtünk be. Felújítottuk a lerobbant objektumot, májustól őszig működtetjük. Ősszel ott „székel” az erdei suli. Szeptember-október tájékán kiköltözik a természetbe egy-egy osztály. Szinte teljes a komfort: víz, melegvíz, WC, foglalkoztatóterem, matracos háló, hűtőszekrény. Rendkívüli módon élvezik a gyerekek a félno- mád körülményeket. — Sok, tudom, nagyon sok, amit vállalok, amit csinálok, de — bármily hihetetlen: a hobbimra is jut idő. A 2000. évre meg akarom írni Tornyospálca történetét! Kb. 15 kilónyi falutörténeti anyagom gyűlt össze, ezt kell rendszerezni, feldolgozni. Nem lesz könnyű, ezzel tisztában vagyok. De mint tősgyökeres pálcái, jó református, a dolgait befejezni szerető — író-olvasó — ember: megcsinálom, ha addig élek is. Addig pedig, bízvást, fogok! Kállai János Agárdy Sándor: „Nem vagyok megszállott, egyszerű emberként élek.” Harasztosi Pál felvételei
