Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-07 / 56. szám

Lebukott a trófeagyűjtő Vásárosnamény (KM — K. D.) — Gyakorta előfordul, hogy orvvadászokat riaszta­nak meg, vagy csupán nyoma­ikra bukkannak megyénk kü­lönböző területein, A képen látható, több. mint három kilo­gramm súlyú dámszarvas tró­fea — amit Tóth Ambrus, a vá- sárosnaményi rendőrkapitány­ság bűnügyi osztályvezetője mutat meg — egy orvvadász- lól került elő. értéke félmillió forint. Korábban már megug- rasztották a később kézre ke­rült orvvadászl. aki akkor ki­zsigerelt őzet. s egy kispuskát hagyott a tetthelyen, a közel­múltban azonban kilétére is fény derült. A házkutatás so­Autópálya Nyíregyháza (KM) — A magyarországi autópálya­építés jelenlegi helyzete és regionáis kérdései címmel március 10-én, kedden konferenciát tartanak Nyír­egyházán a Jurányi TIT Centrumban. A megyei Kereskedelmi és Iparka­mara szervezte. 10.30 óra­kor kezdődő tanácskozá­son előadást tart Kovács Kálmán a KHVM államtit­kára, Répássy Attila az ÉKM Autópálya Rt. vezér- igazgatója. és Vincze Ist­ván megyénk főépítésze. Fogadóóra Kisvárda (KM) — Villás István r. alezredes, a kis- várdai rendőrkapitányság megbízott vezetője márci­us 9-én. hétfő délelőtt 9-től 11 óráig hivatali helyiségé­ben fogadóórát tart. Fordítva Nyíregyháza (KM) — Hi­básan jelent meg pénteki lapszámunkban a Szociál­demokrata Platform mega­lakulásáról szóló tudósítá­sunk egy mondata. Ponto­san: ..A platform célja, hogy a napi, illetve a távla­ti politika befolyásolása ré­vén erős és hatékony szak- szervezetek működjenek, az eddiginél hangsúlyosab­ban jelenjenek és valósul­janak meg a munkaválla­lók érdekei." Egy trófea a szebbek közül Martyn Péter felvétele rán különböző trófeákat talál­tak meg nála — meséje hihe­tetlennek tűnt arról, hogy ta­lálta ezeket. A dámszarvasé mellett négy őzbak, s egy hiá­nyos gímszarvas agancsát is megtalálták, a trófeák összér­téke meghaladja az 1,2 millió forintot. Kiderült, a kispuska valamikor hatástalanítva ke­rült a fegyverboltba, de akadt, aki lövedék kilövésére alkal­massá tette, az ő kiléte is is­mert a rend őrei előtt. Az orv­vadász lakásán 28, a vadak el­fogására használatos hurkot is lefoglaltak. Az Aranyosapátiba való fér­fi ellen lopás és lőfegyverrel visszaélés miatt indult eljárás. Citerazene a vásárban Nyíregyháza (KM) — A Va­káció '98 utazási kiállítás és vásár kísérő programjaként tegnap több szakmai tanács­kozást is tartottak. Szó volt a turisztikai lehetőségekről és esélyekről, valamint az érdek­lődők az idegenforgalmi táv­közlési szolgáltatásokkal is megismerkedhettek. A falusi turizmus napját szombaton rendezik meg a kiállításnak is helyet adó Inkubátorházban. Az előadások mellett citeraze- nekar gondoskodik majd a jó hangulatról. A nagyközönség a hét vé­gén, szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig tekintheti meg az idegenforgalmi kiállí­tást. Érdemes az utazási totót is kitölteni (lapunk szerdai számában megjelent), hiszen értékes nyeremények várnak gazdára. A fődíj 30 ezer forin­tos utazási utalvány, a máso­dik díj egy utazó bőrönd, a harmadik díj egy belföldi út. A totó sorsolása vasárnap 16 órakor kezdődik. Vasvillával érvelt a nő Barabás, Fehérgyarmat, Kocsord, Levelek (KM - L. Gy.) — A megyei rendőr-fő­kapitányság vizsgálati osztá­lya eljárást indított egy 46 éves leveleki nő ellen, aki ala­posan gyanúsítható azzal, hogy csütörtök délután a por­tájuk előtt, miután valamin összekülönbözött egy helybe­li. 50 éves férfival, azt vasvil­lával próbálta jobb belátásra bírni. A villa a férfi fejét talál­ta el, életveszélyes sérülést okozva. A fehérgyarmati rendőrka­pitányság eljárást indított egy 51 éves fehérgyarmati férfi el­len. aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy a város határából 20 köbméter nyárfát ellopott, a tulajdonosnak ezzel 200 ezer forint kárt okozva. Betörők jártak a kocsordi sportpályán. A raktárból cent­rifugát, sportöltözéket, törül­közőt és sportfelszereléseket loptak el 400 ezer forint érték­ben. *A vásárosnaményi rendőr­kapitányság államigazgatási eljárás keretében eljárást foly­tat egy 68 éves barabási férfi rendkívüli halála ügyében. A férfit még február 26-án szállí­tották kórházba égési sérülései miatt, aki csütörtök hajnalban meghalt. Az eddigi adatokból azt állapították meg. hogy a férfi az ágyban feltehetően it­tasan dohányzott. elaludt; s ily módon keletkezett a tűz. A szerencsétlenül járt ember szomszédja értesítette a tűzol­tókat és a rendőrséget. Nyíregyenes lehetőségek Nyíregyháza (KM - K. J.) — A nyíregyházi KPVDSZ Mű­velődési Ház „Nyíregyenes” Alkoholellenes Klubja és Mentálhigiénés Népfőiskolája tegnap délután A civil szerve­zetek feladatai és esélyei Ma­gyarországon címmel rende­zett konferenciát. A tanácskozáson előadás hangzott el a civil szervezetek lehetőségeiről az alkoholbete­gek reszocializációjában, a nyíregyházi szegénység hely­zetéről országos és nemzetkö­zi összehasonlításban. Viftnai Győző, a Nyíregyházi Népfő­iskolái Egyesület elöke — aki a felnőttoktatásról mondott re­ferátumot — kiemelte: á kon­ferencia egyik legfonotsabb célja volt, hogy megmutassa a civil szervezetek szerepét, le­hetőségeit a deviáns magatar­tásformák kezelésében, meg­változtatásában. A tanácsko­zást követően nyitották meg Mészáros Gyula amatőr kép­zőművész tárlatát (képünkön). Harasztosi Pál felvétele MDF-nyitány Nyíregyháza (KM) — Vá­lasztási kampánynyitó nagygyűlését ma délután 17 órától Nyíregyházán, a Béke moziban tartja a Ma­gyar Demokrata Fórum. A rendezvény vendége és elő­adója Lezsák Sándor, a Ma­gyar Demokrata Fórum el­nöke. Fotókiállítás az állomáson Nyíregyháza (KM - N. I. A.) — Szokatlan kiállítási helyszínt választottak a Bessenyei György Tanár­képző Főiskola rajz szakos hallgatói. A nyíregyházi vasútállomás galéria váró­termében legjobb fotóikat tették közszemlére. A ti­zenhét alkotó munkái arról tanúskodnak: a képzőmű­vész szemlélet a fotókon is megmaradt. A képek az ér­zékenységet. a finom gesz­tusokhoz való vonzódást mutatják. Remélhetőleg, a várakozók közül sokan vá­lasztják majd az anyag megtekintését, így aztán amíg a vonat elindul, egy kis vizuális élménnyel is gazdagabbak lesznek. Hang az alagútban Metróban is használható a Pannon GSM Budapest (KM) — A ne­gyedik születésnapjához közeledő Pannon GSM ma­gyarországi premierrel lep­te meg előfizetőit: a társa­ság készülékeit használó utasok március elejétől kezdve már a budapesti metrón is kezdeményezhet­nek és fogadhatnak híváso­kat. A szolgáltatás egyelőre a második Metró vonal Moszkva tér, Batthyány tér, Kossuth tér megállóira ter­jed ki. A föld felszíne alatt 38, 30 és 34 méterre lévő állomások lefedése egy év tervezés és tesztelés ered­ménye. A teljes, 30 kilomé­teres metróhálózat lefedése az előfizetők igénye szerint folytatódhat. Olcsóbb lett a tojás Március 8-án 13 óráig tart nyitva Nyíregyháza (KM) — Tá­jékoztatásul közöljük a szombaton várható piaci árakat. A tojás darabja 12-15 fo­rint, a káposzta kilója 50-60, a kelkáposzta 80- 200, a vöröskáposzta 60- 100, a savanyú káposzta 60-100, a cékla 60-120, kí­nai kel pedig 250 forint. A fejes saláta 80-120 forint. A sárgarépa kilója 120-150, a petrezselyem­gyökér 400-450, a zeller 200-300. a karalábé pedig 100-120 forint. A krumpli 40-60 forint. A vöröshagy­ma 150-180, a lilahagyma 200-300, a sonkahagyma 150, a dughagyma 300-400 forint. A mák kilója 600-700, a dióbélé 650-800. A kígyó­uborka 600-750 forint, a feketeretek 80-150, a hóna­posretek csomagja 70-160, a fehér, a májbab és tarka­bab 250-400, a csiperke gomba 300-350, a laska 400 forint. A fehér paprika darabja 100-170 forint, a paradicsom kilója 450-600 forint. Fontos tudnivaló: Nyíregyházán a Búza téri piaccsamok március 8-án 7-től 13 óráig tart nyitva. Munkáspárti kampány Tiszalök (KM) — A Mun- kön, a Tisza étteremben. A káspárt kampánynyitó gyű- rendezvényen jelen lesz a lését tartják március 7-én Munkáspárt országos alel- délután fél öttől Tiszalö- nőke., Vajda János. SZABÓI. CS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Megrendelem a Kelet-Magyarországot .....példányban, április elsejétől. Az előfizetési díjat az Inform Stúdió számlával jelentkező kézbesítőjének kifizetem. A megrendelő neve: Címe:.......................................................................... Tekfonszáma:................................................... A megrendelőlapot az alábbi címre, borítékban lehet beküldeni március 27-ig. Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Előfizetve olcsóbb a Kelet- Magyarország, MERT A HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ 132 FORINTTAL KEVESEBB, MINTHA PÉLDÁNYONKÉNT VÁSÁROLNÁ MEG. Egy hónapra: 655 forint Negyed évre: 1865 forint Fél évre: 3630 forint Egy évre: 7060 forint Szöveg: Név. .....-.........................................................................................Telefon: Lakcím:........................................................................................ Aláírás: A hirdetési díj számítási módja: szavanként történik, a névelők, a jáige es a tíehjnszám is egy teljes szó­nak számít Az első szót duplán számítjuk. A jelige díja 515 Ft Amennyiben vidéki és jeligés levelének postázását kéri, tegyen egy x-et a négyzetbe: A postázást oak további 50 Ft befizetése eDenéboi vállaljuk! Fizetés módja: postán keresztül, rózsaszín postautalványon befizetve a Kdet-Magyaiország Lapkiadó Kft, 44(X) Nyíregylaáza, Pf.: 25 címére. A hirdetés megjelenésének a feltétele a rózsaszín postautalványon feladott összeg és ezen szelvény beérkezesea lenti címre. A hirdetés megjelenését legkésőbb a beérkezést követő második munkanapra vállaljuk. A jeligés válaszlevelek átvehetők: Nyíregyháza, Zrínyi Dona u 3-5. Közökéi, lakossági üzleti apróhirdetés áfával: 130 Ft $ I i i í í i ( i i t 199S. márc.u.^^szombat^----- MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL KMSiHiaíiíta!áÉ-l Mearendelőlap Nyíregyháza (42) 311-277 Mátészalka (44) 310-651 Kisvárda (45) 415-955

Next

/
Thumbnails
Contents