Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-05 / 54. szám

1998. március 5., csütörtök HÁTTÉR Utcára kerülő nevelőszülők A gyermekvédelmi törvény európai színvonalú, de nincs elég pénz a betartására Az ő jövőjük a tét Elek Emil felvétele törvény megszületé­se előtt tíz évvel mi már azt az elvet követ­tük, hogy a gyermek­nek joga van a csa- Iádhoz. Megdupláz­tuk a csalá­dokhoz ki­helyezett gyermekek és a nevelő­szülők szá­mát. Sokat dolgoztunk a nevelő­Györke László Vásárosnamény, Nyíregyhá­za (KM) — Az új gyermek- védelmi törvény nemhogy segített volna nekünk — pa­naszkodott egy vásárosna- ményi hivatásos nevelőszülő —, még romlott a helyze­tünk. Nem kaptuk meg a fel­emelt összegű havi járandó­ságunkat. Másodszor; vala­mennyiünket elbocsátottak. Felmondtak 33 nevelőszülő­nek, március 15-étől meg­szűnik a munkaviszonyunk. Utcára kerülünk, pedig még nálunk van 4-5-6 gyerek. Úgy tűnik, ránk nem számí­tanak, velünk nem törődik senki! A panasszal felkerestük Együd Jánosi, a megyei közgyűlés al- elnökét. Visszamenőleg — A gondok ismertek a me­gyei közgyűlés előtt. A tavalyi elmaradt november-decembe­ri emelt összegű járandóságot a napokban rendezzük. Hála az Életerő Alapítványnak, mely a megyei önkormányzat közalapítványa, a tavalyi el­maradt juttatást legkésőbb március 20-áig minden neve­lőszülő megkapja. A háttere a kialakult, számunka is kelle­metlen helyzetnek az, hogy a megyében az ágazati normatí­va nem kellő mértékű, magya­rán: a normatívából nem telik ki az ellátás. A gyermekvédel­mi törvény ugyan európai színvonalú, csak éppen az ál­lam nem biztosítja hozzá a for­rást. — A Népjóléti Minisztéri­um elvben biztosítja az ellátás 80 százalékát, a hiányzó 20 százalékot az önkormányzat­nak kell hozzátenni. Csakhogy a mi megyénkben nem ezer- egynéhány. hanem háromezer állami gondozott gyermek van. A megyei önkormányzat gyakorlatilag nem 20, hanem ennél jóval több százalékot tesz hozzá, ugyanis az állami gondozottanként évi 480 ezer forint nem elég a nevelőszülői és az intézményhálózat mű­ködtetésére. Az intézmények­nél ugyanis a normatívának 150-170 százaléka szükséges a működtetéshez. — A hivatásos nevelőszülői státus valóban megszűnik. En­nek háttere, hogy a költségve­tési törvény 2 százalékos lét­számcsökkentést ír elő. Ez gyakorlatilag a megyében 33 hivatásos nevelőszülőt érint. A megyében 700 nevelőszülőnél összesen 1200 gyermek van, a hivatásosok ezek közül 190 gyereket nevelnek. Azt még hozzá kell tenni, hogy a hiva­tásos nevelőszülők zömét munkanélküliekből képeztük át. A jogviszony marad — A nevelőszülői jogviszony nem szűnik meg. Csak annyi lesz a különbség, hogy nem bért kapnak a nevelőszülők, hanem a gyermekek után ne­velési díjat. És természetesen ugyanúgy jár nekik a családi pótlék, mint a saját gyermeke­ik után. Ez 4-5 gyermek neve­lése esetében valamivel még több is, mint a hivatásosok fi­zetése. Az önkormányzat ke­resi a megoldást — néhány ki­vételtől eltekintve —, hogy a törvényes munkaviszony fennmaradjon: élünk a szoci­álpolitikai kedvezmények adta lehetőségekkel, hogy a kis­gyermeket nevelők gyesen, gyeden maradjanak. Ez hosszú távon fenntartható, hiszen a nevelőszülő folyamatosan tud három év körüli gyermeket gondozni, s ezzel a nyugdíjjo­gosultságot is fenntartja. A megyei közgyűlés februári ülésén elfogadta a költségve­tést. Eszerint 20 650 forint el­látási díjat kap a nevelőszülő gyermekenként. Tudjuk, hi­ányzik hatezer forint gyerme­kenként, amiről folyamatos tárgyalásokat folytatunk és ke­ressük a lehetőséget, a forrást, hogy utólag ezt is számfejthes­sük a nevelőszülőknek. Tu­dom, nehéz megelőlegezni a költségeket, melyek állandóan nőnek. Türelmüket kérem, legkésőbb május-júniusban visszamenőleg megkapják az idei különbözetet is. A megol­dás egyébként az lehet a jövő­ben, s ezen dolgozunk, hogy kettéválasszuk a gyermek- és a szakellátási feladatot. Magya­rán: azt akarjuk elérni, hogy külön költségvetés legyen ne­velőszülőknél lévő gyerekekre és külön az intézményekre, hogy ne a gyermekvédelem tartsa él a szakszolgálatot is. A hivatásos és a hagyomá­nyos nevelőszülő között az a különbség, hogy az előző ed­dig közalkalmazotti jogvi­szonyban állt, munkabért és gondozási díjat is kapott. Az új törvény szerint a hivatásos nevelőszülő csak munkabért kaphat és nem közalkalmazott. Minden hivatásos nevelőszü­lőnek kötelező egy háromszáz órás tanfolyamot elvégezni és aki megfelel a feltételeknek, azzal új szerződést kötnek. Nemes Gáborné, a megyei önkormányzat Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetének megbízott igazgatója: — Az új gyermekvédelmi szülői hálózat kiépítésén és professzionalizálásán. Már a nyolcvanas évek közepétől, de főképpen 1992-ben a munka­ügyi központ által kiközvetí­tett munkanélkülieknek mód­juk nyílott arra, hogy hivatá­sos nevelőszülők legyenek. Fenntartás — Az akkori nyolcvanas lét­szám egyedülálló volt az or­szágban, azonban már akkor is látható volt, s meg is mondtuk: ez hosszú távon nem tartható. Ám fel kell tennünk a kérdést: ha nincsenek a nevelőszülők, vajon hol tartana ma a gyer­mekvédelem a megyében? Ál­dozatos munkájukat a szakma nagyra becsüli. Higgye el, szá­momra minden leépítés — és ez különösen — nagyon kese­rű, fájdalmas. Most a hivatá­sos nevelőszülők megkapják végkielégítésüket, de megma­rad jogviszonyuk. Bízom ben­ne: a helyzet pozitív változása révén visszakerülhetnek hiva­tásos státusba, ha vállalják és megfelelnek a törvény szabta követelményeknek. — A legfőbb gond: a nor­matív rendszer figyelmen kí­vül hagyja a mi speciális hely­zetünket, hiszen az átmeneti időszakban el kell látni a régi és az új feladatokat egyaránt, fenn kell tartani a 67 fős gyer­mek- és az átmeneti otthont, ahol tavaly 720 gyermeket helyzetünk el. És akkor még nem említettem a szakszolgá­latot és egyéb fontos feladato­kat. •w—I lég ritka pillanat ta­Ly lálkozni manapság L-J egy hóhérral, aki a legújabb hóhérdivat szerint kreált ruhájában, a fején ter­mészetesen az elmaradhatat­lan fekete csuklyával, ott ül­dögél és várja a kivégzendő bűnöst. A pallosát nem lát­tam, pedig anélkül a hóhér olyanféle lehet, mint a hajós- kapitány hajó nélkül. De úgy tűnhet, a modernizáció itt is megváltoztatta a középkorból ránk maradt szokásokat, kel­lékeket... Hozzáléptem és megkérdeztem: — Csak nem te vagy a hó­hér? A fekete csuklya alatt egy halvány mosolyt láttam a megszólított jeles személyi­ség szemében. De az is lehet, csak én képzeltem az egészet. Mert akárhogyan is, egy hó­hérhoz nem igen illő a mo­soly. Aztán unottan, fáradtan, bányadtan mégis csak vá­laszra méltatott... — Persze, én vagyok a hó­hér... Megnyugodtam és tovább nézelődtem. Volt a kis kaval- kádban elég nagy választék mindenféle csodabogárból, így félszemű Dzsekből kettő is akadt, egy csíkos rabruhás hölgy is feltűnt a horizonton. De tigrisek, oroszlánok, fó­kák, s persze Tavasztündérek, Piroskák is nyüzsögtek a szí­annyira sarkosak a dolgok, de hogy a gyermekeink far­sangi divatjában is tükröző­dik valami, abból az áradat­folyamból, amit az utca, no meg a televízió szörnyűségi rekordokra törő és soha nem A hóhér mosolya nes forgatagban. Aztán kissé ledér öltözetű táncosnők, majd pedig újra az alvilág rettegett figurái tűntek fel, kezükben az elmaradhatatlan gránát. De az én kis hóhérom továbbra is csak üldögélt egyedül. Mintha nem tudna mit kezdeni magával. Elvégre nem kezdheti el kaszabolni a jelenlévőket. Ez nem lenne jogszerű, másrészt egy rend­őr is volt a tömegben, mégpe­dig tiszt, s alig várta, hogy el­csípje a soros bűnözőt. Leg­alább az óvodai farsangi mu­latságon... Erőltetett dolog lenne mé­lyebb összefüggéseket keres­ni a látottak és a világunkat naponta érő hatások között. A valóságban soha nem szűnő műsorai aprítanak a telkekbe, az aligha tagadha­tó. Tagadni persze lehet, de nincs sok értelme... Valakik nagyon kiengedjék a bűvös dobozból a rossz szellemet, mindezt az úgyne­vezett szórakoztatás ürügyén. Valójában nagyon a pénzcsi- nálás miatt. Minél továbbél­nek a gomba módra szaporo­dó tévéadók, annál több pénz vándorol a tulajdonosaik zse­bébe, bankszámláira, miköz­ben hihetetlen erejű, érzelmi, és lélekölő, ízlésrontó árada­tok terjesztik a modern első számú parancsát: „az a lényeg, hogy sikeres, gazdag légy, mindegy milyen áron...” Mert hogyan lehetséges az, hogy a filmekben szereplő rossz fiúkat elég gyakran olyan vonzó személyiségek­nek ábrázolják, neves színé­szek tehetségét is áruba bo­csátva, hogy a kevésbé kriti­kus fiatal nemzedék inkább szimpátiát érez a bűnöző fe­negyerekek iránt, minthogy elítélje, megvesse őket. Az erőszak polgárjogot nyert, s ez nemcsak a felnőttek vilá­gára lesz egyre inkább jel­lemző, ami ettől félelmete­sebb a gyermekek világára is. Nem egy hajmeresztő esetről hall az ember, amikor az is­kolában kis maffiózók tartják rettegésben a gyengébbeket, szedik el a zsebpénzüket, ki­szolgáltatják magukat az ap­rócska rabszolgákkal. A kis hóhér ártatlan mo­solyát jó lenne meg­őrizni, Én mindeneset­re gratuláltam neki, mert az­nap még senkit nem végzett ki. így az élni és élni hagyni ősi törvényei legalább az óvodában még érvényesül­nek. De ismerünk olyan vál­tozatot is, amikor épp a hó­hért akasztják. Az lenne a: igazi mulatság... Ünnepi munka A z érdekképviseletek és a munkaadók rendszeresen összekapnak az üzletek ünnepi nyitva tartásának kérdésében, de ez a vita olykor puszta erőfitogta­tásnak tűnik. Valamikor mozgalmi jelszó volt háromszor nyolc óra elve (hogy miként valósult meg, az más kérdés), de a munka, pihenés, szórakozás harmonikus aránya a mai Magyarországon egyre inkább utópisztikus színezetet kap. Ma már ugyanis maga a munka az ünnep, ha valaki biztos, s főleg rendszeres jövedelemhez jut. Hogy ezért ki és mennyi áldozat vállalására képes, az egyéni mentalitás kérdése, és persze a kényszerítő körülményeké, éppen ezért nem biztos, hogy jól van ez így. A szakszervezetek álláspontja szerint az évi 11 hivatalos munkaszüneti napon az üzletekben a munkavállaló nem kötelezhető arra, hogy dolgozzon. A munkaadók termé­szetesen vitáznak, hivatkozva arra, hogy a Munka törvény- könyve nem zárja ki egyértelműen az alkalmazottak fog­lalkoztatását a kereskedelemben. A legkézenfekvőbb aján­lat szerint munkaszüneti napokon is nyitva tarthatnak az üzletek, de ha túlmunkára kérik a dolgozókat, ezt többlet­bérrel kell honorálni. A képlet világos: ha a munkaadó sze­retné kihasználni az ünnepi forgalmat, tegye érdekeltté az alkalmazottakat is. Az ünnepek időnként sajátos helyzetet teremtenek ebből a szempontból, egy-egy felszaggatott hét átrendezése után zavarba jön a polgár: most akkor ki dolgozik és milyen nap rendje szerint? A piacgazdaság útjára lépő hazánkban ugyanis a kormány már csak ajánlásokkal élhet, s csupán a köztisztviselői illetve a közalkalmazotti munkahelyek munkarendjébe van beleszólása. A magánszféra egészen más, itt azon áll vagy bukik a dolog: a munkaadó és a mun­kavállaló meg tud-e egyezni, vagy sem. A kereslet-kínálat a munkaerő piacán is érvényesül: ha lesz ember, aki elvál­lalja a munkát ünnepnapon is, felhúzható a roló. Legfel­jebb a kényszerhelyzet szülte visszaélések ellen lehet fel­lépni. Nyéki Zsolt Előkielégítés V égkielégítésekről beszéltünk már épp eleget, pláne amikor közismert emberek, leváltott miniszterek, alig néhány hónapot dolgozó rádiós, tévés szemé­lyiségek kaptak milliókat. Előkielégítésről azonban ritkán esik szó. Pedig ilyen is van. A múlt hét végén nyújtott be egy honatya meg egy honanya törvényjavaslatot, amely­ben a képviselői tiszteletdíjak költségtérítések és kedvez­mények szabályozását kívánják megszavaztatni még ezzel a parlamenttel. Azt is mondhatnánk, így van ez jól, az új parlament mégsem kezdheti azzal működését, hogy rendezi a képvi­selők jövedelmét, de a helyzet az, hogy a munkahelyek többségénél a tevékenységet ismerik el és nem előlegként adják a javadalmazást. A képviselők esetében ez úgy lát­szik, másképp működik. A javaslat az, hogy illetményük kezdjen önálló életet, s ne — ahogyan eddig volt — a mi­niszterek fizetésétől függjön. Az ok is kézenfekvőnek lát­szik: az idén nem emelkedik a miniszterek fizetése, ennek pedig nem örülnének a képviselők. Pláne azok nem, akik nem kerülnek vissza a választások után a Parlamentbe. Ar­ról ugyanis már rég döntés született, mennyi végkielégítés jár a képviselői mandátumot vesztetteknek, s bizony nem mindegy, mennyi az előző fél évi átlagjövedelem. Meg az sem, mennyivel kezdenek a májusban megválasztottak, mennyit számolhatnak el költségként, neki kell-e fizetni az áfát és a tébéjárulékot, vagy az állam vállalja majd ezt he­lyettük magára. Isten látja a lelkem, s gondolom sokan vagyunk még így, nem irigylem a képviselők helyzetét. A hét hét napjából a parlamenti és bizottsági munka miatt három-négy napot tölthetnének családjukkal, ám akkor választókerületük te­lepüléseinek eseményeire várják el őket, ahová illik el­menniük. Mégis, valahogy úgy gondolom, a tavalyi 44 százalékos béremelés tőlük is — az országos átlagbér-nö­vekedésekhez jobban igazodó — nagyobb bérmérsékletet követelne. Balogh József JMézőDOiit v­I» Trófeák Ferter János rajza

Next

/
Thumbnails
Contents