Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-23 / 69. szám

1998. március 23., hétfő ORSZÁG-VILÁG Az utazó vándorfényképész A Városi Galériában még e héten is látható Normantas Paulius fotóművész tárlata Normantas Paulius: Pihenő kambodzsai gyerekek KM-reprodukció Nyíregyháza (KM) — Az ősi kínai bölcsesség szerint az ezermérföldes út az első lé­péssel kezdődik. Amikor Normantas Paulius 1977-ben fényképezőgépet vett a kezé­be, megtette az első lépést egy végtelen úton. Lelkében ott élt a litvániai szülőfalu emlé­ke, és ő, mint a mesebeli fiú vándorbotot vett a kezébe, hogy elinduljon felkutatni tá­voli tájak embereit. Hogy nevéhez illően egy Pau- lius-e, aki Szent Pál lelki su­gallatait követi vagy inkább hasonlatos egy keleti guruhoz, akiben a felhalmozott tapasz­talat és bölcsesség rendez gon­dolatot, fogalmaz meg üzene­teket, azt csak ő tudja. Talán furcsa, de eddigi életművét látva nevezhetnők filozófus­nak is, aki a kamera és az opti­ka segítségével az emberi lét mélyebb vonulatait tárja fel. Normantas Paulius nem ripor­ter, nem szalonfotós, nem fo­tós, hanem ahogy ő mondja: utazó vándorfényképész. Ván­dor garabonciás, aki felkeresi útján a finnugor népeket, el­megy Tibetbe, találkozik a hunzákkal, kalasokkal, ujgu- rokkal, bejárja a gulagokat, fényképezi a szamojédokat, a pakisztániakat, ott ül Kalkuttá­ban abban a szobában, ahol egykor Körösi Csorna töltötte aszkétai pihenőóráit. Alszik csirkeólban, issza a jakvajjal ízesített teát a dalai lámánál, járja az útjába eső népek teme­tőit, döbbenten fényképezi a fát Bodh Gayában, mely alatt Buddha megvilágosodott. Közben a vándor tarisznyájá­ban gyűlnek az élet, az embe­rek, a tájak adta ajándékok: az arcok, a sorsok, a homlok mö­götti világ szemből kisugár­zó üzenetei. Elvont gondola­tok, jelképek, mítoszok, ellen­tétek, titkos jelentések, a sá­mánizmus emlékei varázslód­nak fel a papírra, melyek nem egyszerű fényképek, hanem egy művész szemén és agyán átszűrt bizonyítékai az isme­retlennek. Pauliusnak második otthona Nyíregyháza; városunk fia­ként szereti és tiszteli őt. Kü­lönleges öröm, hogy az ellent­mondásokkal teli világban, melyben az értékek zavara oly sokszor teszi tétovává az em­bereket, olyan tárlatot mutat be nekünk, amely megőrzi a szellem számunkra oly gyak­ran ismeretlen üzenetét. Mi itt Kelet-Közép-Európá­ban bizonyára érzékenyebbek vagyunk a keleti gondolkodás- módra. Lehet, hogy hajdani ázsiai gyökereink, a visszasej- lő őshaza, a rokonok iránti ér­deklődésünk könnyebbé teszi, hogy az emberen túli világ harmóniáit és ellentmondásait megérezzük. Hozzásegít ah­hoz, hogy alakítsuk a magunk­ról bennünk élő képet. Önké­pünk egyszerre a közel és a tá­vol. A jelen és a múlt. Nor­mantas képei megrendítenek, szerkesztési elvei sokban kü­lönböznek a nálunk megszo­kottól; nézvén őket, úgy érez­hetjük: valahol az eltűnés előt­ti utolsó pillanattal találko­zunk. Persze: képeit nem egysze­rűen nézzük. Szükségszerű, hogy mindegyik felvétele gon­dolatokat indukál. A keleti szakrális dolgok éppúgy el­mélkedésre késztetnek, mint egy arc, mely minden esetben azt mutatja, mi van az embe­ren belül. Öröm vagy bánat, kegyetlen história, lelki béke és bölcsesség, gyakorta az egész történelem, egy arcba, egy emberi tekintetbe sűrítve. Mindez nem látvány, ez olyanféle képírás, amelynek mindegyik darabja egy esszé, egy tanulmány, egy filozofi­kus keleti vers. Mindez csak azért lehetséges, mert Nor­mantas Paulius nem a kukucs­káló európai, nem a kíváncsi turista, hanem a tucatnyi átvál­tozásra képes keleti istenség­hez hasonlóan azonosulni tud azokkal, akiknek bizalmát megnyerve sorsukat, életüket képbe örökíti. (Felbermann Endre, Nyír­egyháza alpolgármestere tár­latnyitó beszéde.) Nem mondhatnak nemet Varsó (MTI) — Lech Wa­lesa lengyel exállamfő va­sárnap képtelenségnek mi­nősítette azokat az amerikai félelmeket, miszerint a NA­TO kibővítésének költsége­it az amerikai adófizetők­nek kell majd megfizetni­ük. „Ez az érvelés azonban makacsul tartja magát Was­hingtonban, csakúgy mint az, hogy a Szovjetunió szét­esése után szükségtelen a védelmi szövetség bővíté­se” — mondta Walesa, hoz­zátéve: mindezek ellenére elképzelhetetlennek tartja, hogy a szenátus nemet mondjon Csehország, Len­gyelország és Magyaror­szág csatlakozására. A Nobel-békedíjas volt lengyel köztársasági elnök szerint a bővítés mellett ér­velő lengyel propaganda nem tudott áttömi Ameri­kában. Ezért bejelentette, hogy a jövő héten az Egye­sült Államokba utazik, s még a szenátusi szavazás előtt megpróbálja eloszlatni a meglévő kétségeket. „Washington nem mondhat nemet, mert az propaganda szempontjából katasztrofá­lis lenne az USA számára” — mondta Walesa. A pápa Nigériában Abuja (MTI) — II. János Pál pápa vasárnap elutazott a nigériai fővárosból az af­rikai ország délkeleti részén fekvő Onitsha városa felé, ahol 82. külföldi útja leg­főbb eseményeként boldog­gá avat egy 1964-ben el­hunyt, nigériai trappista szerzetest. A hetvenhét éves egyház­főn a fáradtság jelei muta- koztak, amikor Ábujában, a nigériai fővárosban a reg­geli 40 C fokos hőségben a nigériai légitársaság Boeing 727-es repülőgépe felé igyekezett John Onai- yekan abujai érsek támoga­tásával. A pápát elkíséri az abujai és az onitshai érsek, és a tartomány kormányzója, Jeremiah Useni tábornok. A gép Enuguban, a tarto­mány székhelyén szállt le, ahonnan az egyházfő heli­kopteren folytatta útját a Niger folyó partján fekvő Onitshába, a néhai Michael Cyprian Iwene Tansi atya boldoggá avatásának szín­helyére. Helyszíni beszá­molók szerint gyalogosan és zsúfolt autóbuszokon ni­gériaiak százezrei érkeztek a szabadtéri misére. A hívő­ket és kíváncsiskodókat lo­vasrendőrök tartják féken. A szervezők kétmillió em­bert várnak az ünnepi isten- tiszteletre. Bahamára szökött kubaiak Miami (MTI) — Épségben a Bahama-szigetekre érkezett a kubai nemzeti baseball-válo- gatott edzője és négy játékosa, akik március 10-én egy csóna­kon hagyták el hazájukat — ír­ta vasárnap a spanyol EFE hír- ügynökség. A Joe Cubas kubai-amerikai ügynökség, amely már több kubainak segített, hogy illegá­lisan elhagyja a szigetorszá­got, cáfolta azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek szerint a szökevények a Domi­nikai Köztársaságba érkeztek volna. Az ügynökség szóvivője el­mondta, hogy a szökevényeket — a sportolókon kívül további négy kubai volt a csónakban — egy halászhajó felvette a nyílt tengeren, és a kubai par­toktól mintegy 80 mérföldre északra fekvő, a Bahamai Kö­zösséghez tartozó Ragged-szi- getek egyikére vitte. A Joe Cubas közölte, hogy bár hasonló esetekben a szöke­vényeket egy kiadatási egyez­ménynek megfelelően vissza szokták toloncolni Kubába, ez esetben kérni fogja a bahamai hatóságoktól a kiadatás mellő­zését. A közelmúltban hasonló módon szökött meg — ugyan­csak a Joe Cubas segítségével — Orlando Hemández, a ku­bai baseball egy másik kiváló­sága, aki a szökést követően menedékjogot kapott Costa Ricán, s múlt pénteken 6,6 mi­liő dolláros szerződést írt alá a New York-i Yankees csapatá­val. Megölt kurdok Dijarbakir (MTI) — A függetlenségért harcoló Kurd Munkáspárt (PKK) hét fegyverese meghalt szombaton a tö­rök hadsereggel vívott harcokban Anatólia dél­keleti részén — közölték vasárnap a török tarto­mány hatóságai. A közlemény nem tesz említést a török kormány­csapatok esetleges veszte­ségeiről. A harcok az Irak­kal és Szíriával határos Simák tartományban foly­tak. A PKK 1984 ót fegyve­res harcot vív az ankarai kormány ellen a kurd la­kosságú délkeleti területek elszakadásáért, s önálló kurd állam megteremtésé­ért. A harc eddig közel harmincezer ember életébe került — emlékeztetett az AFP. Ez az első karóra, amelybe digitális vezeték nélküli te­lefont építettek be. Ugyanúgy használható, mint bár­melyik otthoni vezeték nélküli telefon. Év végéig el­kezdik a nagytételű gyártását is. A várható árát nem közölték ugyan a hannoveri CeBit-en ahol bemutat­ták, de a jól értesültek szerint ezer márka alatt lesz AP-felvétel HIRDETÉS Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyarország leg­nagyobb épülete, az állam szimbóluma -, ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. Most az Állampapír-család egyik tagjának legújabb sorozatát ajánljuk figyelmébe: Jegyzési időszak: 1998. március 16-27. __________ Futamidő: ______l_éy__________________ Kamat:__________évi fix 18,00% ______________ Jegyzési árfolyam: 1998. március 16-24. között 99,70% 1998. március 25-27. között 100,00% aktuális mértékét a forgalmazó helyeken a Kormány 41/1997.(111.5.) Korm. rendelete alapján kifüggesztett árfolyam táblázat tartal­mazza. A Kamatozó Kincstárje^ az elsődleges forgalmazóknál és a Magyar Államkincstár fiókhálózatában jegyezhető. A havonta kibocsátásra kerüld, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír-számlán tartható (így sem ellopni, sem elveszíteni nem lehet); másodpiaci forgalmazásá­nak köszönhetően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható a há­lózatos forgalmazóknál (az OTP Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, az ABN AMRO Bank, az Inter-Európa Bank kijelölt fiókjaiban), vala­mint a Magyar Államkincstár fiókhálgeatában. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM=17,93%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABN AMRO (Magyar) Sank Rt. Nyíregyháza, MSteatka • Inter-Sutópa Bank Rt Nyiregynáza • KSH Bank Rt Nyíregyháza * OTP Bank Rt. Nyíregyháza, fehérgyarmat, kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor, Vásárasnamény, Tiszavasvárí ilöOOOC Ft néverlek alatti legyzést az 01? Bank Rt nem fogad e!i VALAMINT: Magyar Államkincstár Szaboks-Szatmar-Bereg Megyei fiók 4400 Nyíregyháza. Széchényi u 3. Kamatozó Kincstárjegy 1999/111. 7 £

Next

/
Thumbnails
Contents