Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-23 / 69. szám
Véber lábszártörése NB I: az Újpest már 4 ponttal vezet Nyíregyháza (KM) — Egy súlyos sérülés, kő- dobálás, elájult a játékvezető. Sokkal inkább ez a téma a hét végi NB I -es labdarúgó-forduló után, a játékról már kevesebbet szólnak. A Megyeri úton Nagy becsúszása után Vébert azonnal kórházba kellett vinni. A meccs után pedig az Újpest szurkolói dobták fejbe Tornyit a vendégek trénerét. Székesfehérvárott a 18. percben Hosszú játékvezető elájult, de rövid ápolás után levezette a meccset. Az Újpest nyert, így előnye már 4 pont az üldözők előtt. A forduló meglepetését az utolsó helyen álló Stadler aratta. Videoton FCF-IIzer- Stadler FC 1-3 (0-0) Székesfehérvár, 2500 néző, v: Hosszú. A forduló legnagyobb meglepetése. Az akasztóiak leiskolázták a nagy mellénnyel pályára lépő Videotont, amely csak az utolsó percben szépített. Gól: Róth (90.), illete Res- ko (72.), Simek (78. — öngól), Molnár (85.) Győri ETO FC-MTK Hungária FC 0-0 Győr, 8000 néző, v: Ábrahám. A Győrnek akadt több helyzete a nagy iramú mérkőzésen, amely végül döntetlenül végződött. DVSC-Epona-Vác- Zollner FC 1-1 (0-1) Debrecen, 4500 néző, v: Pillér. A Vác jobban játszott, s debreceniek görcsösen fociztak. Téglási kapus (Debrecen) az első félidőben lábtörést szenvedett. Gól: Szabó T. (50.), illetve Voj- tekovszki (15.) Tiszakécskei FC-SiófoA bajnokság állása: ki Bányász SE 1-1 (0-0) Tiszakécske, 3000 néző, v: Szabó Zs. A Siófok tovább folytatja jó idegenbeli szereplését, s csak egy védelmi hibának „köszönheti”, hogy nem szerzett három pontot. Gól: Holló (80.), illetve Pest R. (50.) Kispest-Honvéd FC- BVSC-Zugló FC 1-1 (0-1) Bozsik stadion, 3000 néző, v: Bede. Mindkét gárda edzője elégedett volt a döntetlennel. Gól: Csertői (78.), illetve Anghel (45.) Újpesti TE-Diósgyőri FC 2-0 (0-0) Megyeri út, 6000 néző, v: Juhos. A forduló botránya! A diósgyőri Nagy egy szerelésnél súlyos sérülést okozott Vé- bemek, aki nyílt kettős lábszártörést szenvedett. A meccs végén a vendégek edzőjét, Tomyit egy kővel fejen dobták. A meccsről: az Újpest megérdemelten nyert. Gól: Korsós (66.), Herczeg (75.). Kiállítva: Fehér (5.), illetve Nagy S. (40.) Békéscsabai EFC-Ha- ladás-Milos 1-0 (1-0) Békéscsaba, 3000 néző, v: Tóth V. A Békéscsaba gyengén játszott, s szerencsés góllal nyert. Gól: Ra- ducu (23.) Ferencváros-Vasas Danubius Hotels 1-0 (0-0) Üllői út, 8705 néző, v: Vág- ner. Mindkét csapat számos helyzetet dolgozott ki, ebből a Fradi Milovanovics révén egyet értékesített. Gól: Milovanovics (72.) Zalahús ZTE FC-Gáz- szer FC JU2 . (ftr-1) Zalaegerszeg, 10.000 néző, v.: Kiss G. Az elmúlt héten remeklő zalaiak odaza vesztettek. Gól: Casoltan (90.), illetve Földes (38, és a 70.) 1. Újpesti TE 22 14 5 3 37-17 47 2. Ferencváros 22 13 4 5 39-25 43 3. Győri ETO 22 12 7 3 31-17 43 4. MTK Hungária 22 11 6 5 37-20 39 5. Vasas 22 12 3 7 42-31 39 6. Vác-Zollner 22 10 4 8 30-35 34 7. Diósgyőri FC 22 10 3 9 32-23 33 8. Gázszer FC 22 7 10 5 35-26 31 9. BVSC-Zugló FC 22 8 7 7 29-27 31 10. Zalahús ZTE 22 9 3 10 41-33 30 11. DVSC-Epona 22 8 6 8 31-29 30 12. Siófoki Bányász 22 8 3 11 24-28 27 13. Békéscsaba 22 6 5 11 16-37 23 14. Videoton 22 5 7 10 31-32 22 15. Haladás-Milos 22 5 6 11 27-34 21 16. Kispest-Honvéd 22 6 2 14 20-37 20 17. Tiszakécske 22 4 7 11 25-51 19 18. Ilzer-Stadler 22 3 6 13 17-42 15 A góllövőlista élcsoportja: 12 gólos: Tiber (Gázszer), 11 gólos: Hámori (Vasas DH), 10 gólos: Balia M. (Tiszakécske), Váczi Z. (Vasas DH), 9 gólos: Ilea (DVSC-Epona), Vincze O. (Ferencváros), Fehér M. (Győr), Illés, Orosz (MTK), Kámán (Zalahús ZTE FC), 8 gólos: Kovács S. (Haladás-Milos), Herczeg (ÚTÉ), 7 gólos: Djurisics (DVSC-Epona), Horváth F. (Ferencváros), Korsós A. (Videoton FCF 5, ÚTÉ 2), Szanyó (ÚTÉ 5, DVSC-Epona 2.), Sebők J. (Zalahús ZTE) Jöhet egy idegenbeli bravúr! NB l/B: egy remekbeszabott és egy cserék által összehozott gól elöntött Bodnár Tibor —----- Tiszavasvári (KM) —És még mondja ^ valaki, hogy az áp-----—I rilis a szeszélyes! Tegnap a meccs előtt még sütött nap, aztán szállingózni kezdett a hó, és nagyon hideg lett. Ilyen körülmények között fogadta újabb riválisát az Alkaloida NB I/B-s bajnokin. Újabb rivális, amely kislétszá- mú, de lelkes szurkolótáborral érkezett Vasváriba. Hét zászlóval, sállal felszerelkezett kecskeméti ütött tábort a vendégszektorban, ahonnan végig szólt a buzdítás. Eleinte eredménnyel, hiszen a vendégek kezdtek bátrabban, aztán a középpályán fölénybe kerültek a hazaiak. Különösen az új szerepkörét nagy kedvvel ellátó Balogh remekelt, akit nem tudtak tartani a vendégek. Németh és Bohács nagy lehetősége után megvillant az aprótermetű középpályás, keresztbeívelt labdája után Németh pazarul csúsztatott a berobbanó Kocsis elé, ő pedig nagy erővel, futtából a bal alsó sarokba lőtt. Elvileg a gólnak meg kellett volna nyugtatnia a hazaiakat, mégis a kecskemétiek jöttek fel. Igaz, Kajtár edző jól érzékkel cserélt, hiszen Barna valóban színt vitt a vendégek játékába. Babai pedig ebben a periódusban igazán remekelt, volt két veszélyes megmozdulása, majd a harmadikra lőtt egy gólt. Ebben benne volt Szabó kapussal az élen a teljes Tiszavasvári ICN Alkaloida-Kecskémét 2-1 (1-11 Tiszavasvári, 600 néző, v.: Bukovics (Hrabovszky, Bócsik). Alkaloida: Szabó — Sinka, Havelant, Homann — Sze- mán, Granidariu, Balogh, Veres, Bohács — Németh, Kocsis. Edző: Szikszai Lajos. Kecskemét: Sínesen — Czigler, Iszák, Danyis — Bimbó, Lukácsi, Márkus, Tóth L, Tóth Gy. — Ozsvárh, Babai. Edző: Kajtár István. Csere: Lukácsi helyett Barna (31. perc), Granidariu h. Szarka (42.), Ozsválh h. Farkas (50.), Németh h. Erdei (60.), Kocsis h. Hegedűs (74.), Tóth Gy. h. Sebestyén (75.). Gól: Kocsis (27.). Babai (43.), Erdei (65.). Sárga lap: Ozsváth (20.), Tóth Gy. (21.), Czigler (54.), Balogh (54.), Havelant (77.). vasvári védelem, a csatár húszméteres, pattogós lövésének elvileg nem a bal alsó sarokban lett volna a helye. így viszont máris az idei első gólját szerző vendégcsapatnál volt a lélektani előny, hiszen közvetlenül szünet előtt érték el a gólt. Több sem kellett Szikszai edzőnek, Ho- mannt helyezte a védelem tengelyébe, majd a csatársor frissítésére Erdeit is pályára küldte. O meg is hálálta a bizalmat, hiszen a cserék akciója végén, a sérült Granidariut váltó Szarka beadásából szépen fordult le őrzőjéről, és a léc alá bombázott. Ez volt az a pillanat, amely után felszabadultak a lelki gátlások, és hadjáratot indítottak Bohácsék a harmadik gólért. Erdei újabb lövésénél zörgött is a háló, csakhogy a labda oldalról akadt bele. És, amint azt várni lehetett, az utolsó tíz percben a vendégek mozgósították energiájukat az egyenlítő találatért. Kevés híján sikerrel, hiszen Márkus fejese a felső lécen csattant. Harmadik tavaszi hazai mérkőzésén is három gól született, most másodjára lett 2-1-es hazai siker a vége. Nagyon fontos pontokat szereztek a vasváriak, hiszen a kecskeméti csapat játékerejét elnézve valóban kiesőjelöltről A bajnokság állása: van szó. Voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor jól játszottak a hazaiak, ám olykor a kecskemétiek is okoztak meleg perceket a vasvári védelemnek. A lényeg azonban a három pont, amely mellé most már elkelne egy-két idegenbeli bravúr is. Szikszai Lajos: Azért tudok örülni a győzelemnek, mert egy pici lépéselőnybe kerültünk riválisainkkal szemben. Kajtár István: Fegyelmezetlen játékkal nem lehet pontot szerezni. További eredmények: Paks-Soproni FAC 1-1 (0-0), Matáv Sopron-Tiszaújváros 4—1 (1-0), Salgótaiján-Duna- ferr 0-1 (0-0), Nagykani- zsa-Csepel 2-0 (1-0), Szol- nok-Pécs 1-1 (1-1), Erd-Do- rog 1-0 (1-0), Kaba-Szeged- Dorozsma 2-2 (2-0), III. kér. TVE-Komló 6-1 (2-1). 1. Nyíregyházi FC 24 14 9 1 37-12 51 2. m. kér. TVE 24 14 6 4 59-23 48 3. Matáv Sopron 24 13 7 4 48-20 46 4. Dunaferr 24 12 6 6 36-23 42 5. Nagykanizsa 23 13 3 7 34-24 42 6. Szeged-Dorozsma 24 10 8 6 46-35 38 7. Kaposvár 24 10 6 8 30-39 36 8. Pécs 24 9 8 7 25-20 35 9. Soproni FAC 24 9 8 7 22-26 35 10. Érd 24 9 7 8 38-30 34 11. Kaba 24 9 5 10 25-26 32 12. Szolnok 24 8 8 8 34-40 32 13. Salgótarján 24 8 6 10 25-31 30 14. Paks* 24 6 12 6 20-22 28 15. Kecskemét 24 8 4 12 21-33 28 16. Tiszavasvári 24 4 9 11 17-30 21 17. Komló 24 6 3 15 21-44 21 18. Dorog 24 4 6 13 23-34 18 19. Csepel 24 4 5 15 16-37 17 20. Tiszaújváros 24 5 2 17 25-53 17 Ibrány gólarányt javított Megyei I. osztály: három idegenbeli győzelem az idény második fordulójában Nyíregyháza (KM) — Óriási verseny- futásba kezdett a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság első három helyezettje. Mindhárman jelentősen javítottak a hét végén a gólarányukon. A Kisléta és a Nagyhalász idegenben nyert magabiztosan. Újfehértó-Nyírmeggyes 0-2 (0-0). Újfehértó, 200 néző, v.: Bendik. Újfehértó: Hankósz- ki — Pulinka, Rácz, Kulánda, Lácza J., Ötvös, Nagy B„ Úr, Nagy J., Papp, Fekete (Barna). Edző: Szakács László. Nyírmeggyes: Sánta — Simák, Bakos (Bot, Szeles), Papp J., Papp Z., Tóth, Kaszperszkij, Szabó, Szelihov (Őz), Varga, Czvik (Kondrea). Edző: Un- chiás Demeter. Nyírmeggyes magabiztos játékkal szerezte meg a három pontot. Gól: Bot, Szelihov. Ifi: 5-2. Tuzsér-Fehérgyarmat 2-2 (0—1). Tuzsér, 200 néző, v.: Ficze. Tuzsér: Bata — Be- rettyán (Pokol Zs.), Bárdi, Danes (Révész), Szabó, Tóth, Herczku, Lupcsa, Kovács, Vilmán, Pokol L.. Edző: ifj. Oláh Tibor. Fehérgyarmat: Mihályi — Cserepes E., Cserepes O., Nagy (Lakatos), Magyar, Kondor (Szűcs), Piros, Bállá, Bíró (Kocsis), Illák, Deák. Edző: Máthé Tibor. Tuzsémak az utolsó percben lőtt góllal sikerült otthon tartania egy pontot. Gól: Vilmán, Pokol Zs. ill. Deák 2. Ifi: 2-3. Nyírcsaholy-Gávaven- csellő 1-1 (1-0). Nyírcsaholy, 400 néző, v.: Éva. Nyírcsaholy: Gergely — Tóth, Pataki, Zsatku, Kicsák (Keván), Kiss, Vaijasi, Széplaki (Nagy), Czi- ne, Szeder (Herczeg), Szilvási Edző: Mitró Károly. Gáva- vencsellő: Szűcs — Hengs- perger (Kondrád), Pásztor, Dögéi, Ignácz, Lippai, Csorna, Holp (Németh), Karsai, Mik- hárdi (Nagy), Kelemen. Edző: Farkas Tibor. A vendégcsapat a 90. percben egy szerencsés góllal rabolt pontot. Gól: Szilvási ill. Pásztor. Ifi: 0-2. Kállósemjén-Kisléta 0-4 (0-3). Kállósemjén, 300 néző, v.: Nagy. Kállósemjén: Ancsák — Gáli (Molnár), Bokri (Fürj), Molnár L. Tóth, Molnár Zs., Nagy (Lipkovics), Maries (Balia), Rézműves, Balázs, Kendi. Edző: Mezei Tibor. Kisléta: Mező — Ri- csei, Kocsis Z., Pénzes, Pe- kács, Orosz (Császár), Kuril- co, Lövei (Havasi), Tóth (Tamás), Kocsis P. (Rézműves G.), Pór. Edző: Szécsi Zoltán. Mindkét félidei teljesítménye alapján megérdemelt vendégsiker született. Gól: Lövei 3, Kocsis Z.. Ifi: 0-5. Nyírlugos-Nyírkarász 1-1 (0-0). Nyírlugos, 300 néző. v.: Sinka. Nyírlugos: Vrancsik — Küzmös, Sinka L., Czuna, Zsuk J. (Zsuk Gy.), Kontra, Sinka Cs„ Szilágyi, Bíró (Nagy), Takács, Virág (Zatu- reczki). Edző: Opre Mihály. Nyírkárász: Virtás — Lakatos (Kapin L.), Zsiga, Tóth, Oláh Zs., Gazdag, Székely (Dudás, Mándoki), Kőrizs, Matyi, Fecsku, Oláh L.. Edző: Jávor Pál. A nyírlugosi csapat rengeteg helyzetet elpuskázott, s ez megbosszulta magát. Gól: Virág ill. Kapin L.. Ifi: 3-1. Ibrány-Jánkmajtis 8-0 (5-0). Ibrány, 1000 néző, v.: Kerezsi. Ibrány: Balogh — Zákány, Bárdi, Hermán, Herman (Krasznai), Korpái (Szentesi), Paulik, Fecsku, Papp K. (Veres), Ónodi, Papp T.. Edző: Fecsku István. Jánkmajtis: Bartha — Graj- czár, Ország, Glodeán, Homoki J„ Czeglédi, Banga, Izsák, Chifor, Della, Homoki G.. Edző: Vígh József. A fegyelmezetten küzdő vendégek ellen megérdemelten nyert Ibrány együttese. Gól: Ónodi 2, Paulik 2, Papp K. 2, Papp T. (11-esből), Zákány. Ifi: 17-0. Túrricse-Nagyhalász 0-3 (0-1). Túrricse, 400 néző, v.: Veres. Túrricse: Szálkái — Borgyos2 Zs., Kocsány, Kövesligeti, Gyüre, Bakó (Bor- gyos N.), Puskás (Garda), Brinzár, Józsa (Harbula), Mester (Végh), Lengyel. Edző: Czuprák László. Nagyhalász: Vitkai — Oláh, Ádámszki, Nagy, Cselószki, Spisák, Kegye (Lippai), Sipos (Budaházi), Kovács, Bihari, Balázs. Edző: Madalina György. Ezen a napon ennyivel volt jobb a vendéggárda. Gól: Sipos, Spisák, Ádámszki. Ifi: 1-0. Csenger-Záhony 3-1 (0-0). Csenger, 350 néző, v.: Fodor. Csenger: Cimpián — Fási (Bíró), Petrik, Kmecs, Szilágyi M., Barcsai (Osváth), Király, Soltész, Hadadi, Szilágyi S. (Jakab), Becző. Edző: Kalina Károly. Záhony: Mud- ri — Kubányi, Kulcsár, Husz- ti, Sére, Kocsis, Sevcsuk, Kaj- li, Hajnal (Kántor I.), Kántor T. (Zubanics), Gebri. Edző: Moldván Miklós. Kemény, de tiszta játékban nyert a hazai gárda. Gól: Hadadi, Soltész, Kmecs ill. Kántor I.. Tudósítóink voltak: Balogh Zoltán, Fábián László, Hovánszki György, Komán Tibor, Lengyel Zoltán, Mezei Tibor, Pinkóczí József, Bemáth Imre, Szabó Béla, Kaposvári Ferenc, Kiss Pál. Ügyeletes munkatársaink; Bodnár Tibor, Máthé Csaba, Nyéki Zsolt. .... ■. ■ ■ ■ A bajnokság állása: 1. Kisléta 17 12 3 2 48-16 39 2. Nagyhalász 17 12 2 3 54-20 38 3. Ibrány 17 11 3 3 51-13 36 4. Gávavencsellő 17 9 3 5 37-22 30 5. Nyírlugos 17 8 6 3 33-18 30 6. Csenger 17 7 5 5 25-28 26 7. Nyírkárász 17 6 6 5 25-27 24 8. Jánkmajtis 17 7 3 7 27-43 24 9. Tuzsér 17 6 5 6 27-23 23 10. Túrricse 17 6 5 6 23-35 23 11. Nyírmeggyes 17 6 2 9 30-33 20 12. Újfehértó 17 4 3 10 22-36 15 13. Záhony 17 4 2 11 19-36 11 14. Nyírcsaholy 17 3 5 9 26-44 14 15. Kállósemjén 17 2 5 10 15-36 11 16. Fehérevarmat 17 3 2 12 16-47 11