Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-21 / 68. szám
Mz 1848/49-es forradalom és szabadság- AAharc 150. évfordulója alkalmából irodalmi és történelmi pályázatot hirdetett meg a debreceni Kossuth Társaság. A zsűri a beérkezett pályaművek közül Balogh Róbert 15 éves (Tóth Árpád Gimnázium) írását találta a legjobbnak. A Jövünk most az emlékezés részletét közli. Bágyadt augusztus végi nap volt. Hej, de még milyen nap! Perzselt, égetett a távoli tűzgolyó, a szikkadt föld óriás tóként hullámzott talpam alatt! Veréb se rezzent, inkább pi- hegve borzolta tolláit minden épeszű madár. A szöcskék is inkább megszokásból ugrottak szét minden lépésem után. De ugyan ki törődik most ezzel, hisz itthon vagyok, végre, itthon ezen a szomorúan is csodálatos Magyarországon! Meddig vártam erre a pillanatra éveken, évtizedeken, talán ezredeken át? Most, ha álnéven, ha kopott gúnyában is, de itthon vagyok. Nem mondhatom meg, ki vagyok, igaz, úgysem hinné senki, hogy Kossuth Lajos, Magyarország hajdani kormányzója ily kopottan, öregesen tér vissza, közel harminc év után. Hasonló gondolatok közt baktattam a poros földúton Debrecen felé. Hová is mehettem volna? Ott éltük legszebb napjaink, s ott bukott el a harc. Milyen régen is volt! Hirtelen döcögő parasztszekér nyikorgása csapta meg a fülem. Messziről is kitűnt a kocsis kacskaringós bajsza. Bevártam hát, gondoltam, hátha szerencsém lesz, s nem kell rovább gyalogolnom.- Adjon isten jó napot! - köszöntem rá már messziről.- Fogadj isten! - dörmögte bajsza alatt a bakon ülő javakorabeli férfi.- Nem vinne el kend, Debrecenbe mennék.- Én is, no üljön oda bátra! Kicsit meglepődtem a hűvös fogadtatáson, hát tovább kezdeményeztem a beszédet, majd csak szóba elegyedünk, hosszú még az út.- Aztán mi járatban van kend, vásár lesz talán?- Nagyon messziről jöhetett kend, Debrecenben már állandó piac van. Hazafelé szeke- rezek.- Igen, messziről jöttem, Itáliából.- Ahhoz képest jól beszéli a magyart.- Itt születtem, aztán a forradalom után menekülnöm kellett, hát most visszajönnék.- Az szép, csak ne nagyon mondogassa, hogy mi okból ment az olaszokho’, mert kiegyezés ide, kiegyezés oda, nem árt óvatosnak lenni, vannak még spionok egy ilyen nagyvárosban. Magam is honvéd voltam annak idején, nem is vagyok nagy bizalommal az idegenekkel, de kend nem olyan, mint azok, úgy nézem.- Értem, köszönöm a jó tanácsot. Nem tudja, szállást hol kaphatnék? Régen jártam már Debrecenben is.- Hát éppenséggel elég nagy az én házam, a feleségem rég meghalt, isten nyugosztalja, a fiaim meg elköltöztek Pestre. Az egyik mérnök a Ganz-gyárban, a másik meg isten tudja hol veszti el az utolsó fillérjeit a nagy lumpolásban. Megférnénk hát ketten, ha kendnek is megfelel.- Igazán köszönöm, nem maradok sokáig, néhány nap múlva indulok a fővárosba. Most már nagyon örültem ennek a találkozásnak. Ilyenek az igazi jó debreceni cívisek, lám, hogy megváltozott mindjárt az öreg, ahogy megemlítettem, hogy azelőtt én is harcoltam a szabadságharcban! Mégis meglepődtem azért: az egyik fia a Ganz-gyárban, a másik meg Pest-Budán, vagyis Budapesten csavarog? Egyáltalán, mi az a Ganz-gyár, s mekkora, s milyen lehet a főváros? Kezdtem érezni: ez már nem az a Magyarország! Bezötyögtünk hát a városba. Kicsit talán el is bizonytalanodtam már, hogy melyik városba. Ez már nem a falusias cívisváros, ahol nyáron a portól, ősszel, tavasszal a sártól járhatatlanok az utak, már nem a kálvinista Róma, ahol még a jó öreg Kollégium is jóformán negyedszázadonként porig ég. Megváltozott minden. A főutcán végig romantikus meg klasszicizáló kőházak, mit házak, paloták, egyre több macskaköves út, járdák, s a kőszínház is idelátszik már. S lám, alig tűnik már fel a mutatós indóház épülete, úgy hozzászokott szemem a szokatlan képhez. Szokatlan, hisz az öreg kontinens nyugati felében látni hasonlót! Az osztrák városokban! Oldalra sandítok, s látom mellettem az öreg kocsist, amint bajsza alatt elmosolyodik, látva csodálkozó arcomat. * Hirtelen fejbe kólint a keserű gondolat: talán ez a fizetség a kiegyezésért? Kiegyezés? Deákék annak mondják. Idegenek kezébe adták a hadsereget, önállóságunk jelgyarul beszél ebben az országban? Tudja majd valaki, hogy egykor volt egy Magyarország, amelyért tízezrek haltak meg? Most ugyanúgy tízezrek halhatnak meg idegen hatalmak önös céljaiért! Törvényesen, alkotmányosan! Vagy ez volt az egyetlen járható út a bukás után? Van egyáltalán kiút? Talán Széchenyinek lett volna igaza, s feleslegesen öltem meg azokat a tízezreket? Ezt a terhet nem bírta el nagyszerű elméje? Szörnyű lelkifurdalás. Talán ha... azok a fazsindelyes vagy náddal fedett kis parasztviskók, amilyeneket legutóbb - harminc évvel ezelőtt - jó néhányat lehetett látni Debrecenben. Végre beléptünk. A házigazda - akit egyébiránt Bagossy Kálmánnak kereszteltek - egyből leültetett, Klára nevű öreg szobalányával berendeztette nekem az egyik üresen álló szobát. Lemenőben volt már a Nap, így hát a vacsorát is elő- ■ hozatta, természetesen hozzáillő bor kíséretében. képét, a pénzügyeket, s mindent, amit akartunk. Együtt akarta az egész ország! Deák is, Andrássy is! Hát mégiscsak igaza lett Cassandrának? Hemzseg az utca a német nyelvű feliratoktól. Frakkban, cilinderben sétálnak az ifjak, a hölgyek is francia meg angol módi szerint vannak öltözve. Hát sehol egy zsinóros mente? Igaz, kárpótlásul ott a vasút, s mellettünk omnibusz robog el. A főbb utakon látom a gázlámpákat. Megérte vajon? Lesz-e húsz év múlva, aki ma- Hó! No, megérkeztünk, ez volna hát az én szerény hajlékom - ébresztett fel szomorú gondalataimból az öreg cívis.- Hát, nem mondom - gondoltam magamban -, az attól függ, mihez képest szerény hajlék! Szépnek ugyan igazán nem mondható földszintes ház állt előttem, semmivel sem múlta sem alul, sem pedig felül a környék - valószínűleg hasonló módban élő gazdák - lakóépületeit. De azért mégis egész másképp festett, mint- Nem hallott valamit kelméd Kossuth apánkról, úgy tudom, ő is Itáliában bujdokol valamerre? - kezdte vendéglátóm a beszédet. Nagyot nyeltem a váratlan, s igen kellemetlen kérdésre, s csak igen nagy kínlódás után tudtam valami értelmeset kinyögni. Csaknem elárultam magam.- Igen, igen, Torinóban éldegél, de bizony nem sokat hallani felőle. A kiegyezés óta nem sokat beszél, úgy hírlik.- Az olaszoknál már biztonságban van, nekik sikerült, ők már szabadok!- Szerencséjük volt, segítettek a franciák, no meg a ’48- as tavasz óta a Hasburg-ház sem a régi volt már. Meg aztán nekik van egy Garibaldijuk.- Nekünk meg egy Kossu- thunk, azon már ne múljék! Inkább Európa árult el minket, ahogy már Petőfi is megmondta!-csapott a asztalra az öreg cívis.- Talán mégsem a megfelelő időpontban kezdtük el, talán Széchenyinek volt igaza! Vér nélkül kellett volna, lassan, de biztosan! Tudhattuk volna, Európa csak akkor támogat minket, ha neki is érdeke. A franciák meg az angolok akkor sokkal inkább magukkal meg a gyarmataikkal voltak elfoglalva, nem hiányzott nekik egy véres, nagy háború az osztrákokkal. Az oroszok is inkább lepaktáltak Ausztriával, nekik meg a szétzilált Lengyelország miatt kellett jóba lenni a Hasburgokkal - érveltem erre higgadtan.- Na és aztán, elbírunk mi a némettel egymagunk is, mint a Rákóczi idejében! - villám- lőtt a szeme Bagossy uramnak.- No látja kend, ez az, ami nem igaz. Egyedül akkora erővel nem bírunk el. Talán csak ha rögtön elfoglaljuk Bécset, a császárvárost, de azt már Swechatnál elvesztettük. Az önvédelmi háború eleve kilátástalan volt.- Ugyan már, hát elfelejti kend a tavaszi csatákat, Isa- szeget, Komáromot meg Budát? Az is kilátástalan volt? - nézett szúrós szemmel az öreg cívis.- Az is. Ideig-óráig tartot- . tűk magunkat, aztán jöttek az egyezkedők, a széthúzás, kimerült az ország.- Miért, talán Görgeynek volt igaza, az árulónak?! - folytatta egyre erélyesebben Bagossy úr.- Lehet, legalábbis részben. Ha Kossuth hallgat rá, talán elkerülhetjük...- Ugyan mit kerülhettünk volna el? A győzelmet? - legyintett hitetlenkedve házigazdám.- Aradat, Bagossy uram, Aradot. A tábornokok meg Batthyány kivégzését, a bebörtönzéseket talán igen. Kossuth talán tévedett, talán ő is hibás.- Hát akkor minden hiába volt, uram, hiába ömlött patakban a jó magyar vér?! - csattant fel indulattal ismét Bagossy.- Nem, nem volt hiába! Hiszen bátyámuram is láthatja, nincsen már jobbágy, vannak bankok, vasút, kész a Lánchíd, jön a tőke, a pénz, mégis fejlődik az ország. Minden megvan, amit akartunk, illetve minden, amit Széchenyi akart. Véghezvitte Deák.- De nem vagyunk függetlenek, az istenért! Rabok vagyunk még mindig! S meddig leszünk még azok? Nincs jobbágy, hát van helyette zsellér, meg nyomorult paraszt, cseléd, napszámos!- Na, látja kend, ebben igaza van. Örökké rabok maradunk. Ha másé nem, a pénz rabjai leszünk, ez már igaz. A magyar forradalom cs szabadságharc 150. évfordulója megihlette a Kormorán együttes tagjait is. A folk-rock zenekar az alkalomra a Hungaroton gondozásában 1848 címmel 16 számot tartalmazó CD-t jelentetett meg. A zeneszerzők két kivétellel az együttes tagjai, a szövegírók - pontosabban versírók - között van Petőfi Sándor, Utassy József, Juhász Ferenc, Páskándi Géza, Szécsi Margit, az énekesek között pedig Varga Miklós, Deák Bili Gyula, Forgács Péter, Földes Tamás, Pataky Attila, Tolcsvay László, Makrai Pál, Szulák Andrea nevét olvashatjuk. A magyaros zenei világú összeállítás a kifejlődéstől a bukásig kíséri nyomon a forradalom történéseit. Néhány verseim a tizenhatból: Zúg március, A XIX. század költői, Nemzeti dal, A vén zászlótartó, Csatában, Európa csendes, A költő visszatér. A hangfelvételből készült televíziós műsor március 14-én került a képernyőre. A képen a CD borítója, Plohn József veterán honvédekről készített fotóival. • D.A.C. 0 SZERELEM 0 SZEX 0 VERS 0ZENE 0 KÖRNYEZET 0 KOKTÉL AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG, A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ÉS A KBLET-MAGYARORSZÁG IFJÚSÁGI MELLÉKLETE H f még egyszer... ■ 'JP? « jflS B 1848 - zenében
