Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-21 / 68. szám

1998. március 21., szombat Családias hangulatú hazai siker Nemzetközi versennyel debütált a birkózás a kisvárdai sportcsarnokban Mán László Kisvárda (KM) — Ilyen még nem volt Kisvárdán. Olyan már igen, hogy márciusban esett a hó, miként ez tegnap is volt. Arra azonban még nem volt példa, hogy a sport- csarnokban birkózóversenyt rendezzenek, ráadásul egy­ből nemzetközit, válogatot­tak közöttit. Ennyi világbaj­nok és Európa-bajnok, vi­lágversenyek érmese sem randevűzott még a szabolcsi városban, ahol pénteken a magyar és jugoszláv kötött­fogású birkózóválogatottak mérkőztek. A hó kitolt a versennyel. A té­liesen morcos időben talán jó tucatnyian jöttek el a kiírtnál később kezdődő találkozóra. A jugoszlávok időben ott vol­tak, ám a magyarokat szállító busz négy után érkezett meg. így aztán igazán családias hangulatban kezdődött a prog­ram. Mégpedig köszöntőkkel és ajándékozásokkal. Ezek közül a legértékesebbet Kovács Kál­mán, a közlekedési tárca ál­lamtitkára kapta, hiszen a bir­kózószövetség emlékplakett­jét vehette át Gáspár Tamás főtitkártól és Lázár Jánostól, a szövetség valamint a megyei közgyűlés alelnökétől, a torna kiötlőjétől, főszervezőjétől. A csapatok bemutatásánál kide­Bár most Virág van alul, néhány pillanattal később szépen meg­dobta Blitvát és tussal nyert a jugoszláv ellen rült, hogy a jugó vasutasválo­gatott, azaz a szabadkai baj­nokcsapat csak hat versenyző­vel érkezett. Nem volt gond, kettőjüket két súlycsoportba is felírták. Aztán elkezdődött a barátsá­gos találkozó, a bíró a vendé­gek világbajnoka, Refik Memi- sevics volt. A magyar csapat ásza, a 76 kilós junior világ­bajnok Bárdost és a szabadkai Apró a tenyerek összecsapása után fejükkel is koccoltak, mindkettőjük szemhéja felre­pedt. Bárdosié jobban, így az ő sérülése miatt egy fél perc el­teltével véget ért a közdelem, és a jugók jutottak előnyhöz. Ezt a 97 kilósok között Virág a Blitva elleni tussal egyenlítette. Ez­után újabb vendég­előny következett, mert Dalibor le­győzte az 54 kilós Szarkát. Oláh (58 kg) újra egyenlített Davor ellenében, aztán a Tóth ellen technikai tussal nyerő Stojan (63 kg) ismét a plávik sikerével kecsegte­tett. Ezt Füredy technikai tussal egyenlítette, Mija- tovicsot győzte le (69 kg). Mivel a 85 kilóban Takács el­lenfele Apró lett volna, ám az első meccsen megsé­rült, ez az össze­csapás elmaradt, így a 130 kilósok meccse volt hivat­va eldönteni a ta­lálkozót. Ezen Branda azzal a Blitvával küzdött, aki a 97 kilósoknál már tussal kika­pott. Most sem volt esélye, a magyar siker azt is jelentette, hogy vasutasválogatottunk le­győzte a jugoszlávokat 4-3, vagy ha hivatalosan vesszük, 15-12 arányban. A barátságos (igaz jópár sé­rülés történt), hagyományfel­elevenítő találkozón tehát ha­zai siker született. A keret Budapest (MTI) — Bicskei Ber­talan szövetségi kapitány kijelöl­te a szerdai, Ausztria elleni barátságos mérkőzésre a magyar labdarúgó-váloga­tott keretét. Az osztrákok elleni 23 fős keret, kapusok: Ba­bos (MTK), Király (Hert­ha), Szűcs (Kaiserslau­tem). Hátvédek: Dragoner (FTC), Sebők (Újpest), Molnár (MTK), Fehér (Új­pest) Szűcs (FTC). Hrutka (Kaiserslautem), Mátyus (Kispest). Középpályá­sok: Illés (MTK), Tóth (Újpest), Halmai (MTK), Vincze (FTC), Herczeg (Újpest), Lisztes (Stutt­gart). Sallói (Jerusalem), Nagy N. (FTC). Csatárok: Korsós (Újpest), Hamar (Beitar), Kovács (Szaloni- ki), Horváth (FTC). Sebők (Zalaegerszeg), Barcelona (MTI) — Hriszto Sztoics- kov a CSZKA Szó­fiában folytatja pá­lyafutását. A spanyol FC Bar­celonától távozó harminckét éves csatár a klubtársaival kö­zösen elköltött vacsora során hozta nyilvánosságra döntését, mely szerint elfogadta egykori Ibrány, Jánkmaj­tis (KM - B. T.) — „Ha kell, tizenöt meccset nyerünk a tavasszal” — jelentette ki Fecsku István ibrányi játékos­edző még a megyei 1. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi idény rajtja előtt. Nos, az biz­tos: a bajnoki címre vágyó csapat már nem fogja vala­mennyi szezonbeli meccsén begyűjteni a három pontot. egyesületének szerződési ajánlatát. Sztoicskov azzal magya­rázta elhatározását, hogy sze­retne a bolgár válogatott szö­vetségi kapitányának szeme előtt lenni, hogy jól fel tudjon készülni a nyáron megrende­zendő franciaországi világbaj­nokságra. — Tizennégyet viszont még nyerhetünk — reagált Fecsku István. — Sok függ majd a ri­válisoktól is, ám a nyírkarászi­hoz hasonló találkozókat a jö­vőben be kell gyűrnünk. Az ősszel Jánkmajtison elért 2-2 is kudarcnak számított, ezúttal újabb botlást már nem enged­hetünk meg magunknak, va­sárnap mindenképpen első ta­vaszi hazai győzelmünkre ké­szülünk. Nyíregyháza (KM) — A me­gyei labdarúgó-szövetség fe­gyelmezett: Lackó (Kocsord), Eles (Nyírbogát) 3-3, Tóth (Pócspetri) és Danes (Nyírma- da) 2-2, Kovács (Záhony), Karasi (Csenger), Simon (Ho- dász). Farkas (Nyírbéltek), Vajda (Ajak) és Német (Nyír- ibrony) 1-1 hétre eltiltva. A rangadón a házigazdánál Krasznai és Nagy továbbra sem léphet pályára. A tabella alapján a legjobb újoncnál ugyanez a helyzet Deltával kapcsolatosan. Az ő kiválása érzékeny veszteség lenne a majtisiak- nak, akik nem is nagyon re­ménykednek másban, mint a tisztes helytállásban. Igaz, ugyanezt mondták az őszi mérkőzés előtt is... Még tizennégy lehet Megyei I. osztály: a hét meccsén újonc a bajnokesélyesnél Szombaton majd Szombathelyen emelnek Savaria Kupa: debütálnak az új súlycsoportok • Felmérő az EB előtt Nyíregyháza (KM) — Szerették volna megadni a módját, és a Rácz András emlékverseny rangos mezőnyt akart összehozni az NYVSC súlyemelő-szakosztálya. Be­tervezték a találkozót a mosta­ni hétvégére a csapatbajnok­ság nyitányával, ám a szom­bathelyiek szertefoszlanák a tervet. A hónap elejére volt ütemezve a vasiak nagy verse­nye, a Savaria Kupa, ám vala­mi oknál fogva elhalasztották szombatra, és erre ráépítették a csapatbajnokság első fordu­lóját is. Mindezt tegnap ismertették a1 sajtó képviselőivel a nyír­egyházi Gösser étteremben, hiszen itt tartott tájékoztatót a szakosztály. Szentesi Péter szakosztályvezető köszöntötte az egybegyűlteket, majd el­mondta, hogy az idei esztendő első igazi erőpróbája a szom­bati szombathelyi viadal, ame­lyen debütálnak majd az új súlycsoportok. A sportvezető bízik abban, hogy a nyíregy­háziak megfelelően helyt áll­nak majd az áprilisi, németor­szági Európa-bajnokság előtti utolsó felmérésen. Ezt követően Glückmann Pál kapott szót, aki azzal kezdte, hogy a klub váloga­tottjai Feri kivételével négy hete készülnek Tatán. Feri két hete kapcsolódott be a közös munkába, ő még amolyan re­habilitáción volt. Az új súly­csoportot még amúgy kóstol­gatják a versenyzők, ráadásul igazán nem pihentek rá a szombathelyi találkozóra, ezért a fáradtság esetleg kiüt­közhet. Európa-bajnoki ezüstérme­sünk, Farkas Zoltán két kiló­val lejebb ment, a 62 kg-os súlycsoportban 290-295 kg körüli eredmény az elvárás. Popa Adrián a 70 kilóról egy kilót ment lejebb, nála 300- 310 kiló az várt eredmény. Fe­ri Attila súlycsoportja a 77 kg, 330-340 kg már jó eredmé­nyek számítana. A klub színeiben most mu­tatkozik Erlich György, aki hónapokig sérült volt, neki még egy kicsit bele kell erő­södnie a 85 kilóba (korábban 83 volt), nála a 330 kg már megfelelő teljesítmény. A csapatversenyben az ötödik tag a junior Béres Sándor, aki korosztálya őszi kontinens- viadalára készül, és 240-245 kg körüli eredmény már jó lenne. A versenyen egyéként a tel­jes magyar élgárda, a felnőtt- és juniorválogatott keret do­bogóra lép. A sportághoz kap­csolódó hír, hogy a közelmúlt­ban rendezett veteránbajnok­ságon az 55 év felettieknél a nyírbátori Csonka Sándor a 77 kg-osok mezőnyében 140 ki­lós összteljesítménnyel arany­érmet szerzett. Sajnos anyagi gondok miatt nem tud elindul­ni a májusi, szintén németor­szági veterán Európa-bajnok- ságon. A Kábel először NB I., női: fájó kisvárdai vereség ö Budapest (L. L.) IV — A sok beteg játékos ellenére-----* sem lehetett más célja a kisvárdai első­osztályú kézilabdás höl­gyeknek, minthogy győz­zenek az eddig nyeretlen Magyar Kábel otthoná­ban. Magyar Kábel-Kisvárdai SE 29-26 (14-13). Népli­get, 200 néző, v.: Márczi, Skriba. KSE: Pál — Kul­csár 5, Ignatyenkó 5, Rig- mányi 5, Nádasi, Vass 5/2, Baunok. Csere: Bírta (ka­pus), Nagy I. 1, Nagy K., Gálái 5, Ovtus. Edző: Rácz Sándor. Kiállítások: 10, il­letve 8 perc. Hétmétere­sek: 7/5, ill. 3/2. Az eredmény ilyettén alakulásának egyetlenegy oka van: a hazaiak sokkal jobban akarták a győzel­met. Végig vezettek, csak 0-0-nál volt döntetlen az állás, igaz, a várdaiak több­ször is egyenlítési lehetősé­get szalasztottak el. Kétszer is ötgólos hátrányból álltak talpra Vassék, de a legfon­tosabb támadásokat nem tudták eredményesen befe­jezni. Ezzel a Magyar Ká­bel megszerezte első NB I- es győzelmét. Rácz Sándor: Huszonki­lenc gólt kaptunk, így nem lehet nyerni idegenben. Fináléra készülve Gönczi keményen edz a nagy meccsre Nyíregyháza (KM) — Jó híreket adhatunk közzé mindazoknak, akik ked­velik a kemény, férfias sportágakat. Lassan cél­egyenesébe érkezik az elő­készítő munka, és május 23-án profi világbajnoki döntőnek adhat majd ott­hont a bujtosi csarnok. Ezen Gönczi János az olasz Liberattit igyekszik majd letaszítani a profi kick-bo- xozók 63,5 kilós világbaj­noki trónjáról. Amikor a ta­lálkozóról érdeklődtünk, edzőjénél, Károly István­nál, a Nyíregyházi Farm- Traktor Kick-Box SE elnö­kénél, akkor tudtuk meg a jó hírt. — Úgy néz ki, hogy most már biztosan lesz verseny — kezdte a sokak által csak „Csimpinek” ismert edző­szakvezető. — Ennek ter­mészetesen pénzügyi prob­lémái voltak, hiszen egy olyan nagyszabású gálával egybekötött találkozó sok­ba kerül. Ennek a terhét vette le a vállunkról a Multi Party Kft., amely a financi­ális hátteret biztosítja. Már alá is írtuk az erről szóló szerződést, így nekünk csak az amolyan szakmai szer­vezés marad, ami persze szintén nem kis feladat. Annak a bizonyos szer­ződésnek a másik aláírója Jáger László, aki Vállalko­zók a Városért Kereskedel­mi Rt. értékesítési és infor­matikai igazgatója és ebben a minőségben utazik a hét végén Hannoverbe egy nagy nemzetközi szakkiál­lításra. A száz százalékban magyar tulajdonú társaság alaptevékenysége egy ha­zánk egész területén ked­vezményes vásárlási jogot biztosító klubkártya érté­kesítése. A cég a bevétel öt százalékát egy alapít­vány számlájára utalja, amelyből sok mindent tá­mogatnak, többek között a sportot is. Ám Jáger úr tájékoztatá­sa szerint nem ebből terem­tik elő a világbajnoki döntő költségeit. Ugyanis az rt. termékskálája az utóbbi időben kiszélesedett, így a kártya mellett informatika, pénzügyi üzletág is belé­pett. Ráadásul a cég költsé­geinek csökkentésére társa­ságokat hoztak létre, az egyik ilyen a Multi Party Kft., amely a világbajnoki döntő anyagi előteremtését vállalja. Jáger László (balról) és Károly István aláírta a szerződést Martyn Péter felvételei 1. Győr-MTK 1 2 2. Ferencváros-Vasas 1 2 3. Vicenza-Roma 2 4. Parma-Juventus 1 2 5. Újpest-Diósgyőr 1 6. Tiszakécske-Siófok 2 x 7. Bremen-Wolfsburg 1 8. Karlsruhe-Hamburg x 9. 1860 München-Mönchengladbach 1 10. Bari-Sampdoria 1 2 11. Fiorentina-Bologna 2 12. Lazio-Piacenza 2 13. Udinese-Brescia 2 14. Zalaegerszeg-Gázszer 2 ________SPORT_________________’ Sztoicskov Szófiában Laposok it 12. hét

Next

/
Thumbnails
Contents