Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-20 / 67. szám

1998. március 20., péntek SPORT □ Magas hölgyek nagy szívvel Erdősné szerint a Szakszig-recept: összeszorított fogakkal küzdeni a csapatért Mán László Debrecen-Nyíregvháza (KM) — A nyíregyházi női röplabdázás feltámadt pora­iból, és eddigi legnagyobb si­kerének lehettünk szemta­núi szerdán a Bem iskola csarnokában. Az exrtraliga rájátszásában a Vasas elleni második győzelmével a Szakszig NRK a legjobb négy közé jutott. A meccs a csapat, mindenki sikere, ám a legtöbbet ismét Er­dősné Balogh Erika tette eh­hez. A csapatkapitány korábban ti- zenhatszor is volt válogatott, két éve igazolt át Debrecenből azóta ingázik a két szomszéd­vár között. A kétgyermekes családanya nyíregyházi sze­replését még az NB II-ben kezdte. Csütörtökön reggel debreceni lakásán kaptuk tele­fonvégre. O Elnézést ha felkeltettem, elég álmosnak tűnik a hangja, bizonyára ünnepeltek szerda este. — Nem most keltem fel, és valóban ünnepeltünk. A meccs után a közeli Centrál Hotel kü­löntermében jöttünk össze és ha nem is mértéktartóan, de nem is az asztalon táncolva vi­gadtunk. Jó buli volt, az arcok ragyogtak az örömtől és ez volt a lényeg. a a meccs lefújása után szinte mindenki, edzők és játé­kosok szeme csillogott. — Ez természetes, az öröm könnyei jöttek elő. nekem jó- pár elsőosztályú meccs van a hátam mögött, de most lehet­tem először a legjobb négy kö­zött. O Gondolta volna két éve amikor idejött, hogy idáig jut­nak? Egyáltalán mi motiválta akkor at­igazo­ban? kor Erdősné blokkol ,1-ilázs Attila feltétele nem gondoltam volna. Hogy mi motivált? Elsősorban az anyagi biztonság, aztán már akkor sem volt rossz a csapat és szerettem volna megmutat­ni a fiataloknak, hogy ha meg­felelően csinálják, ebből is le­het élni. O Mi a Szakszig csapatának erénye? — Elsősorban az, hogy ma­gasak vagyunk és ez sáncmun­kában igen hatékony. Talán még ettől is fontosabbn a szív, ahogyan küzdeni tudunk ma­gunkért, egymásért, a csapa­valamennyi elemében jók va­gyunk, ám ha nem figyelünk, akkor bizony könnyen össze­roppanunk. O Ez történt szerdán a má­sodik szettben, amelyet a Va­sas 0-ra nyert. Mit gondolt ak­kor? — Érdekes, hogy a meccs előtt úgy éreztem 3-1-re nye­rünk. így aztán vártam, hogy mikor jön az a szett amelyet elveszítünk. Az első játékrész­ben bejött minden az nagy csa­ta volt. Bár a Vasas ebben a szettben szerezte a legkeve­sebb pontot, ez volt a legna­gyobb küzdelem. A megnyer­tek közül azért volt ez a legne- hezebbb, mert ekkor még nem volt mögöttünk semmi. 1-0, vagy 1-1 után már tudtuk, hogy ha egy szettet megnyer­tünk, megnyerhetünk még ket­tőst és ezzel a meccset is, ilyenkor már van lelki kapasz­kodó. Az első játékrészben ez még nem volt meg. Aztán a második játszmában előjött az amit az előbb említettem, sze­rencsére után összekaptuk ma­gunkat. így utólag még jól is jött ez a nagy pofon, még mé­lyebben nézhettünk magunk­ba, még jobban összeszorítot­tuk a fogunkat. O Evés közben meg jön az étvágy. Az elődöntőben követ­kezik az Eger, amelyet már si­került legyőzniük. — így igaz. A döntőbe jutá­sért az egriekkel játszunk, már három győzelemig tart a párviadal. Ehhez az }■ kell, hogy a két hazai I i meccsünket hoz- i zuk és egyszer idegenben is nyer­jünk. Annak ellenére, hogy most is az ellenfél az esélye­sebb mindent megteszünk majd a sikerért. Bizonyítani akarjuk, hogy nem véletlenül kerültünk a legjobb négy közé, ráadásul a labda ugyebár göm­bölyű! OMi a közeli program? — A hét hátralévő napjaira pihenőt kaptunk, hétfőtől vi­szont folytatjuk a munkát. Áp­rilis elején kezdődik az elő­döntő az utolsó kör pedig ápri­lis végén. Bánatos bajorok Száztízezer szomorú kijevi drukker Nyíregyháza (KM) — Szer­dán játszották a legrangosabb európai focikupa, a Baj­nokok Ligája negyeddön­tőinek visszavágóit. Ezeknek az adta a pikanté­riáját, hogy valamennyi odavágón döntetlen szüle­tett. Kijevben száztízezren (!) dideregtek a lelátókon és bizakodtak, hogy a torinói 1-1 után továbbjutnak a di­namósok. nem így lett, hi­szen Inzaghi, a Juventus gólzsákja háromszor is eredményes volt, végül a Juve 4-1 re nyert és bizto­san lépett tovább. A németek meccsén a Dortmund hosszabbítás után 1-0-ra verte a Bayern Münchent, így a bajnokság­ban bukdácsoló bajorokat újabb kudarc érte. A Lever­kusen sem remekelt Mad­ridban, a második félidőben kaptak egy hármast és kies­tek. Miként a Manchester United, amely otthonában csak 1-1-re volt képes az Auxer ellene, és idegenben szerzett több góllal a franci­ák jutottak tovább. Karambeu, a Real francia légiósának labdakeze­lését ámulva figyeli a leverkuseni Heintze AP-felvétel Világhírű vasutas birkózók Kisvárdán Kontinensbajnokok, érmesek a jugoszlávok ellen »Az olimpia jegyében mérkőznek A Monolith Nagydíjon Bárdosi (kékben) kikapott Berczicától Mán László felvétele Kisvárda (KM - M. L.) — Még két hete sincs, hogy vé­get ért a Monolith Nagydíj nemzetközi kötöttfogású bir­kózóverseny, a sportág újabb nemzetközi találkozó­jának ad otthont megyénk. Akkor a bujtosi csarnok volt a házigazda, pénteken dél­után négytől a kisvárdai sportcsarnok, itt rendezik a magyar és jugoszláv vasu­tasválogatottak párviadalát. Tóth István kétszeres világbaj­nok, a magyar vasutasok kapi­tánya, tegnap délelőtt gépko­csijában vezetés közben értük utol. Miután megállt (ezt írja elő a KRESZ) készséggel tájé­koztatta a Kelet-Magyaror- szág olvasóit. — A jugoszlávok vasutas válogatottja közel azonos erősségű a mienkkel, így min­denképpen színvonalas és iz­galmas mérkőzésekre van ki­látás — kezdte Tóth István. — Együttesük arra a szabadkai klubra épül, amely megnyerte a csapatbajnokságot. Nagyon sok jó birkózó érkezik majd Kisvárdára, a legismertebb versenyzőjük az 54 kilós Riza­novics, aki Európa-bajnok is volt. □ Magyar színekben kik lép­nek majd szőnyegre. — Nálunk a fiatalok kapnak lehetőséget, az ötvennégy ki­lós Szarka Imre a szolnoki klubban birkózik, a többiek valamennyien a BVSC ver­senyzői. Az 58 kilósoknál Oláh Tibor mérkőzik, a 63 ki­lóban Tóth István. A fiúk zö­me itt volt a nyíregyházi via­dalon is, például a 69 kilós Fü- redy Levente, aki ifi világbaj­noki ezüstérmes, és ő kapta a Matura Mihály-emlékszobrot. A csapat legnagyobb sztárja a 76 kilós Bárdosi Sándor, aki junior világbajnoki, ifjúsági Európa-bajnok, a Monolith Nagydíjon ezüstérmes lett. A csapat öregje a harminc­éves Takács Ferenc, aki nyolcvanöt kilós. A junior vé­ben ötödik helyet elért Virág Lajos indul 87 kilóban, míg a legnehezebbek a 130 kg-osok között Branda Gyula lép sző­nyegre. O tavaly íegyőzte a vi­lágbajnoki ezüstérmes Deák Bárdost. O Ezek szerint a jövő mutat­kozik be Kisvár dán? — Igen, a válogatott nagy része a sydnei olimpiai keret tagja. Éppen ezért számukra fontos az, hogy minél több nemzetközi meccset vívjanak, tapasztaltabbak, rutinosabbak legyenek. Erre kitűnő alkalom lesz a mai kisvárdai találkozó. Egyébként a nagy válogatot­tak példájára szeretnénk közös vasutas edzőtáborokat szer­vezni környező nemzetek ha­sonló válogatottjaival, mind­két fél előnyére. Garami: edzősors! Ma szűkül Bicskei negyvenes kerete Nyíregyháza (KM) — Az MTK Hungária FC közös meg­egyezéssel szerződést bon­tott a vezetőedzővel. Ga­rami Józseffel. A kék-fe­hér együttes szakmai munkáját 1998. június 30- ig Egervári Sándor irá­nyítja, akinek segítője Pö- löskei Gábor lesz. A hírek szerint a váltást az idnokolja, hogy tavasszal a várakozásoktól jelentősen elmaradva teljesített a Hun­gária körúti bajnokcsapat. Garami edző így véleke­dett menesztéséről: — Az edzők sorsa már csak ilyen, hogy bármelyik pillanatban felállíthatják a kispadról. A szerződésem­ben szerepelt egy olyan ki­tétel, hogy semmilyen más feladattal nem bízhatnak meg a klubnál. Ezért még nem tudom megmondani, hogy a közeljövőben hol és mit fogok dolgozni. Való­színű, hogy egy ideig pi­henni fogok. Bicskei Bertalan a labda­rúgó-válogatott új szövet­ségi kapitánya ismertette a bő, negyvenes keretét. A szakvezető elmondta, hogy a 20-22 fős szűkebb keretet pénteken hirdet. A bő keret, kapusok: Babos (MTK), Király (Hertha), , Sáfár (Casino), Szűcs (Kaiserslautem). Mezőnyjátékosok: Hamar, Pisont, Sallói (Betar Jerusa­lem), Csiszár, Fűzi (BVSC), Dombi, Pető, Szatmári (DVSC), Drago­ner, Horváth, Lipcsei, Szűcs, Vincze O., Za- vadszky (Ferencváros), Sándor (Genclerbirligi), Fehér, Korsós, Lakos (Győr), Dárdai (Hertha), Hrutka (Kaiserslautem), Bárányos, Mátyus (Kis­pest), Lendvai (Lugano), Halmai, Illés, Molnár (MTK), Kovács (PAOK Szaloniki), Pest (Siófok), Fehér, Herczeg, Korsós, Pető, Sebők, Tóth (UTE), Lisztes (Stuttgart), Szekér (Willem II), Sebők (Zalae­gerszeg). HIRDETÉS Pontozással •• On nyer... Keresse a ponttal jelölt Fordokat, és az ár Önnel szemben alul marad! ...ha a legközelebbi Ford márkakereskedőhöz ellátogat, mivel a szalonban kiállított autók áraira nem rászámolnak, hanem ameddig a készlet tart a kipontozott Fordokat kedvezőbb áron megvásárolhatja. Jövőbe vezet

Next

/
Thumbnails
Contents