Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-03 / 52. szám
színes oldal 1998. március 3., kedd mm, Önvédelem A Magyar Honvédség nyíregyházi Helyőrségi Klubja sokak számára hasznos foglalkozásokat. tanfolyamokat szervez. Az egyik legújabb kezdeményezésükről kérdeztük Olajosáé Kondor Mária kulturális menedzsert. — Napjainkban Magyar- országon évente száztízezer nő esik erőszakos cselekedetek áldozatául. E megdöbbentő számadat késztetett bennünket, hogy női önvédelmi foglalkozásokat szervezzünk. Az órákat Miló András tai-qui mester vezeti — keddenként délután háromnegyed hattól, péntekenként pedig este negyed nyolctól. A speciális edzések dolgairól további információkkal szívesen szolgálunk az érdeklődőknek a HEMO-ban, illetve a (42) 310-149-es telefonszámon. Retekizgalom Amerikai kutatók szerint a stressz használ a növényeknek. A Kalifornia Egyetem munkatársai vadretekkel folytatott kísérleteik során állapították meg, hogy a leveleket érő izgalom a növények számára ösztönző erővel hat. egyebek között a későbbiekben gazdagabb ter- mésl hoznak. Azok a növények, amelyek hemyótáma- dásoknak voltak kitéve, ellenállóbbakká váltak, a stresszmentes körülmények között tartott növényeknél sokkal jobban fejlődtek, gazdagabb termest hoztak. Destrukció A latin eredetű szó (hasonlóképpen a destruálás-hoz) a bomiasztás, a züllesztés szinonimája. A geológusok szakterminológiájában a föld felszínének mállás okozta pusztulását jelenti. A destruktív — mint jelző — a romboló, pusztító, a bomlasztó rokonértelműje. Ilyesféléket olvashattunk hajdanán a 60-as évek párí- inlóiban: „Destruktív elemek zavarták meg a KISZ klubdélután jó hangulatát”. Napjainkban — az. USA- ban — sátánista rock-bandák sokkolják destruktív filozófiájukkal a közvéleményt. Sajnos, a jelenség nálunk sem teljesen ismeretlen. 13 uc I -3 °C Több órára kisüt a nap. Enyhe marad az idő. Záporra. kisebb havazásra, délután esőre lehet számítani. A hőmérséklet értékei reggel -3.2, kora délután 8, 13 fok körül alakulnak. Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — Az Eötvös József Gyakorló 5. osztályos diákja. Bogár Zsuzsa bizonyítványában eddig csak ötösök szerepeltek. Emellett 6-8 tantárgyból dicséretes ötöst kapott rendszerint, így a nevelőtestületi diBogár Zsuzsa diák csérét sem maradhatott el. A szaktárgyi vetélkedéseken is elindul, pénteken Vásárosna- ményban a Zrínyi Ilona megyei matematikaversenyen vett részt, a közeljövőben pedig angol tudásáról ad számot egy városi megmérettetésen. A leírtak alapján egy kis szemüveges könyvmolyra számítanánk, Zsuzsa pedig egyáltalán nem ilyen, szőke hajával, mosolygós kék szemével. bájos arcával nem rí ki osztálytársai közül, és a tanulás mellett sok egyéb más is érdekli. Többek között biológia szakkörre jár, hiszen orvos szeretne lenni. Leginkább a zeneiskolai zongora- és szolfézsórákat szereti, tanára szerint tehetséges, dúsban már hangversenyen mutatkozik be. Szívesen gyakorolja a zongoraleckéket otthon is. Társai is kedvelik a barátságos kislányt, már öt éve osztálytitkár, minden évben újraválasztja az osztályközösség. A mozgás lételeme, az iskolában művészitomá- zik. Szabad idejében is főként a sok mozgással együttjáró elfoglaltságokat keresi, már alig várja a jó időt. amikor kedvére focizhat, görkoriz- hat és biciklizhet majd. Ía \ Folyóink jellemző naP> aőatai: a TJ- SZA Tiszabecsnél -135 cm, áradó. 14%, 4.8 tok; Yásárosnaménynál -40 cm. apadó, 16%, 5,0 fok; Záhonynál -112 cm. apadó, 20%, 5,0 fok; Dombrádnál 116 cm, apaó 29%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 4 cm. apadó, 10%, 5,2 fok; a KRASZNA Ágerdőnél 148 cm, állandó. 26%. 5.0 fok; a TÚR Garbóiénál -18 cm, apadó, 16%, 4,9 fok. ■ Megér . A I egy mosolyt — Papa! Ki volt az a bácsi, akit a villamoson megöleltél'.’ — Nem tudom, fiacskám. de mindjárt megnézem a személyijét. Biztosan itt van a tárcájában... Hírügyeletes: KÁLLAI JÁNOS Felvilágosítás Szerkesztőség; Kolduskenyéren * Jákob létrája * Liz elesett Ezt a feltűnő „ruhakölte- ményt" Milánóban mutatták be e héten; a különleges darab a 98/99-es kollekció egyik érdekessége AP-felvétel Brüsszel (MTI) — A kitaszítottak életét élte két napig a meghökkentő ötleteiről ismert bredai püspök. Muskens püspök Amszterdamba költözött, ahol a hajléktalanok közé vegyülve tapasztalhatta meg azok szenvedéseit. A magas rangú egyházi ember híd alatt aludt, és a szegényeknek osztott ingyenlevesből étkezett. Mint az Xlgemeen Dagblad című holland napilapnak elmondta. számos hányattatáson ment keresztül, de legkeserűbb élménye az volt, amikor rádöbbent, mennyire haszontalannak érzik magukat ezek az emberek. A mátyási ötlet már nem az első volt, amivel a protestáns Hollandiában a vallási kisebbséghez tartozó katolikus püspök hallatott magáról. Tavaly szeptemberben Muskens egy roosendaali szexklubba látogatott el inkognitóban. hogy képet alkosson e kétes hírű világról. tó M M ® ® © Békéscsaba (MTI) — Patay László festőművész újabb falfestménye készült el a közelmúltban Békéscsabán; a Jákob létrája című, ószövetségi tárgyú jelenetet ábrázoló ovális festmény az 1993-ban fölavatott katolikus templom mellé most épülő plébánia ebédlőjének a mennyezetére került. A békési megyeszékhely Jamina nevű külvárosában a második világháborúban lebombázták a katolikus templomot. A kilencvenes években épült új istenházának — félezer négyzetméter alapterületű — falait borító Patay-festményeket a fölszentelés óta hónapról hónapra ezrek tekintik meg. Egyebek között a Keresztút seccói, valamint a főoltáron lévő Megdicsőült Krisztuskompozíció váltja ki az érdeklődők csodálatát. $$$ Los Angeles (MTI) — Elizabeth Taylor szóvivőnője Los Angelesben közölte, a világhírű színésznő kórházban van, mert 66. születésnapján otthonában elesett, és megsérült a csípőjén — de „nem komolyan”. Shirine Coburn szerint az Oscar-díjas sztár teljesen jól van. és csak elővigyázatosságból tartják még néhány napig kórházi megfigyelés alatt. A Beverly Hills közelében lévő Cedars-Sinai klinikán ápolják. Cobum azt mondta, hogy Liz Taylor éppen befejezett egy telefonbeszélgetést, letérdelt. hogy kivegyen valamit az éjjeliszekrényéből, de elvesztette egyensúlyát, és hanyatt esett. Horoszkóp Rí. 21.-IV. 20. kggp Ápolt magában egy « hitet, egy ábrándot, de az tűnni látszik. Ne keseregjen emiatt, mert lehet, hogy akadályként szólna most bele az életébe. A valóság valahogy kecsegtetőbb. _____ IV. 21 -V. 20. Kezdenek helyrerázód- V- ' ni a dolgai. Kialakított magának egy olyan életvitelt, ami sokkal nagyobb szabadságot biztosít mindenhez. Ez. az érzelmi életére is jó hatással van. , - V. 21.-VI. 21. AfVl\ Olyan kísértés be foA A lyása alá került, amelyről nem tudja eldönteni, mit hozhat. A helyzet csábító is, kockázatos is, helyesebb, ha ki se próbálja. így nem tévedhet. VI.22.-VII.22.Egy kapcsolatot a vitaelronthat. de cl is mélyíthet. A veszekedéssel nem ugyanez a helyzet. .Tapasztalni fogja, hogy így van, mert mindkettőben lesz része. VII. 23.—VIII. 23. qpg|pF Kezd kialakulni az tAUv aurája. Ez. sokakat vonz. másokat taszít. Ha ezt tudomásul veszi és ezt a tulajdonságát nem fordítva erőlteti, fogyatkozni fognak azok, akiket taszít. m VIII. 24.-IX. 23. Sajnos, az egyik MT* szépséget nem lehet a másikkal helyettesíteni. Mondjuk a szerelmet a művészetekkel, vagy fordítva. Próbálja meg mindegyiket külön- külön élvezni. I . IX. 24.-X. 23. Ked- /|\ * /|\ vezően alakulnak bizonyos kapcsolatai. Ezek lehetnek munkahelyiek, magánéletbeliek, de lehet, hogy csak hobbiszinten maradnak. Még ez is jobb. mint egyedül maradni. X. 24.-XI. 22. Bele- T.ALi vetette magát valamibe, s ahogy mondani szokták, rendesen bele is habarodott. Most a kiutat keresi, de nem találja. Egész nap átkozni fogja óvatlanságát. XI. 23.-XII. 21. Na- gyón nehezen tudja v rászánni magát valamire, pedig mozdulnia kellene. Közvetlen környezete is tudna kötelességmulasztásokat emlegetni. Nem teszi, mert önt szeretik. ... XII.22.-I.20.Aszi, í j.'- vés szó is okozhat <TT) terheket. Különösen ha szívélyes meghívás, amire még ajándékokkal is fel kell készülni. A meghívás elől kitérni nem szokás, viszont az ajándék apró figyelmesség is lehet. f é» 1.21.-11.20. Szokat- 'xSQjL lan helyzetben talál- hatja magát. Szokatlan, hogy majdnem mindenki barátságosabbnak mutatkozik a szokásosnál. Viszonozza a kedvességet ugyanazzal. w rnr| n. 21.-III. 20. Fur- csa mód. azok fog- ják vonzónak találni az ön személyét, akik eleddig jóformán észre se vették. A figyelem természetesen nem lesz mindenki részéről teljesen önzetlen. Tiszaújlakiak sokaságának jelent mindennapi megélhetést a Tiszabecsre átjárás, ami gyalogosan mindössze két kilométernyi sétát jelent a becsi magyar-ukrán határon, ahol a két ország között a legnagyobb a forgalom Balázs Attila felvétele A svájci Bázelben is tombol a karnevál. Hajnali 4 órakor kialudtak a fények, a város utcáit dobosok és fúvósok özön- lötték el AP-felvétel A latin Cornelius nemzetségnév (magyarul KORNÉLIA nííj ■ n ő i párja a Kornélia név. A comus (somfa) vagy a cornu (szarv) szó származéka. További névnapok; Alexandra, Apolka. Frigyes, Gun- da. Inna, Kamilla, Kornél, Kunigunda, Mária. Múzsa, Oszkár. Szt. Eutróp és társai a Maximianus-féle üldöztetések idején. 296 és 308 közötti időszakban haltak vértanú halált. Tiro Szt. Tivadar (febr. 17.) katonatársai és rokonai voltak. Százötven éve született Alexander Graham Bell. angol 348 1 származású amerikai fizikus. pedagógus, egyetemi tanár, feltaláló. A süketnéma gyerekek beszédtanításának eszközeként 1847-ben készítette el azt a készüléket, amely őse volt a mai értelemben vett telefonnak. O ajánlott először viasz használatát a fonográfleme- zek anyagául. Számos tudományos cikke és értekezése ismert. Arckép /k 06.2T 17.32 09.09 23.36