Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-13 / 61. szám

1998. március 13., péntek MÁRCIUS IDUSÁN Kelel-Magyarország 15 n Ötvenéves a Kossuth-díj Budapest (MTI) — Kevés olyan rangos kitünteté­sünk van, amit az elmúlt évtizedekben annyian és annyiszor bíráltak, mint éppen a Kossuth-díjat. Mert hiszen botorság len­ne azt állítani, hogy eme kitüntetést a kezdetektől fogva mindig az arra leg­érdemesebbek kapták, mégis mindmáig ez a leg­rangosabb állami elisme­rés. Ötven évvel ezelőtt adták át először az oklevéllel, ba­bérkoszorúval s természe­tesen pénzjutalommal is já­ró díjakat. A Magyar Országgyűlés 1948-ban elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely­nek alapgondolata 1848. március tizenötödike cente­náriumának méltó megün­neplése volt — azzal is, hogy díjban részesíti a tu­dományos és művészeti, gazdasági téren vagy az új­jáépítésben kiemelkedő al­kotókat. Akkor úgy hatá­roztak, hogy évente hu­szonöt húszezer forintos és ötven tízezer forintos díj osztható ki. A már az 50-es években is többször módosított sza­bályozás 1963-ban lénye­gesen megváltozott, ugyan­is ekkor alapították az Álla­mi Díjat. Ennek következ­tében a Kossuth-díjjal jutal­mazhatók köre leszűkült a kulturális és művészeti te­vékenységet végzőkre. A díjak adományozási rend­szerét — a változtatás el­lenére — számtalan bírálat érte a következő évtizedek­ben. Részint, mert egyre gyakrabban csak a díjazot­tak betöltött funkcióját ho­norálta. Különösen az Álla­mi Díj tekintélye szenve­dett csorbát azáltal, hogy emelkedett a megosztott dí­jasok száma. Csökkentette a díj jelentőségét az is, hogy szocialista brigádok­nak ítélték, így több száz szocialista brigádtag — köztük rövid munkavi­szonnyal rendelkező fiatal is — Állami Díjat kapott. A fél évszázad alatt ki­tüntetettek között szeren­csére többségben voltak azok, akik valóban érdeme­ikért kapták a kitüntető cí­met. Csupán néhány név a sokból: Kodály Zoltán, Ba­jor Gizi, Somlay Artúr, Gobbi Hilda, Németh Lász­ló, Öveges József. 1948- ban posztumusz díjat ítél­tek Bartók Bélának, Derko- vits Gyulának, József Atti­lának. A legutóbbi — 1990-es — törvénymódosítás elsőd­leges célja az volt, hogy magas presztízsű, jelentős társadalmi elismerést nyúj­tó kitüntetésekkel jutal­mazhassák a kimagaslót al­kotókat. Ezért az Állami Díjat megszüntették, helyé­be lépett a Széchenyi-díj. E kitüntetések adományozá­sának feltételeit pedig úgy határozták meg, hogy csak kivételesen magas színvo­nalú, példaértékű alkotás létrehozója kaphassa meg. A Köztársasági Elnöki Hivatal Kitüntetési Főosz­tály vezetőjének tájékozta­tása szerint 1998-ban tizen­hat személynek adomá­nyoznak Kossuth-díjat. A kitüntetéssel járó pénzjuta­lom kettőmillió-kettőszáz- nyolcvanezer forint lesz. Il­leték- és adómentesen. A bécsi forradalom Százötven éve, 1848. március 13-án kitört a bécsi forradalom. Az egész Európán végig­söprő forradalmi hul­lám márciusra elérte a Habsburg-birodalmat is. A bécsi forradalom. Harc a Hoher Markton 1848. március 14-én Egykorú bécsi kép A bécsi kormányzatnak már az év elejétől nehéz­séget okozott a lombar­diai mozgolódás, a po­zsonyi magyar ország- gyűlés és az államkincs­tár sanyarú állapota. Eh­hez járult a gyönge ausztriai termés és a nagy munkanélküliség. A párizsi és németor­szági eseményekről ér­kező hírek nagy nyugta­lanságot váltottak ki a császárvárosban, a köz­véleményt tovább báto­rította Kossuth Lajos március 3-i pozsonyi be­széde, amely már más­nap német fordításban terjedt Bécsben. Áz addig kordában tartott, szinte nem is lé­tező ellenzék, a radikális egyetemisták sorra petí­ciókat kezdtek fogal­mazni, de ezekre érdemi válasz nem érkezett. Az alsó-ausztriai tarto­mánygyűlés megnyitásának napján, március 13-án a diá­kok és a polgárok gyűlést szer­veztek, amelynek résztvevői erőszakkal behatoltak a ta­nácskozás helyszínére s a ren­deket kényszerítették, hogy a császárhoz vonulva velük együtt követeljék Klemens Lothar von Metternich herceg, államkancellár eltávolítását, a gyűlölt zsarnoki rendszer megszemélyesítőjét. A tömeget a kormány meg­próbálta erőszakkal szétoszlat­ni, de a katonák ellenállásba ütköztek. Sortűz dördült, majd barikádok emelkedtek az utcá­kon. Amikor a véres harcok az esti órákban már a Burgot, a császári család lakhelyét ve­szélyeztették, a nép nyomása és Metternich udvari ellenfelei elérték a kancellár lemondá­sát. A Szent Szövetség egyik kovácsa, a minap még Európa legnagyobb hatalmú emberei­nek egyike álruhában mene­kült el Bécsből. 14-én engedélyezték a pol­gárőrség felállítását, 15-én pe­dig a császár ígéretet tett, hogy alkotmányt ad nemzeteinek. Ugyanezen a napon érkezett meg általános lelkesedéstől övezve Bécsbe a pozsonyi or­szággyűlés Kossuth Lajos ve­zette küldöttsége. Március 15- én Pesten is kitört a forrada­lom. 17-én V. Ferdinánd kor­mányt nevezett ki, élén az el­ső alkotmányos miniszterel­nökkel, Franz Anton Kolow- rat-Liebsteinsky gróffal, ápri­lis 25-én pedig kihirdették az örökös tartományok alkotmá­nyát. Május 15-én a radikális diákok új alkotmányt és általá­nos választójogot követeltek, amire ígéretet kaptak, de a csá­szári család két nap múlva Innsbruckba menekült. Május 21-én az uralkodó kiáltvány­ban hívta harcba az országot az „anarchisták” ellen, aminek hatására a liberálisok és a de­mokraták között szakításra került sor. A kormány azonban kényte­len volt engedélyezni a diák­ság Akadémiai Légiójának felfegyverzését és a helyőrség nagy részét kivonni a főváros­ból. Július 22-én ült végül össze az osztrák parlament, a képviselők fele a szláv lakos­ságú területekről érkezett, el­nöke cseh, alelnöke lengyel volt. A gyülekezetnek sok írástudatlan és németül sem beszélő tagja volt, így már a tárgyalási nyelv megválasztá­sa is nagy vitát okozott. A par­lament végül szeptember 7-én eltörölte a paraszti szolgáltatá­sokat, de ezen túl nem sok vi­zet zavart. Az udvar időköz­ben visszatért Bécsbe, ahol a reakció térnyerése miatt a nyár végén újabb viharfelhők kezd­tek gyülekezni. (MTI—SAB) 1848, te csillag! Szólások, szállóigék is őrzik emlékét A z 1848-as forrada­lom és az azt köve­tő szabadságharcot szólásaink, szállóigéink megőrizték történelmünk­nek ezt a jelentős forduló­ját. Szerencsére volt egy szemtanú, Petőfi Sándor, akit a forradalom viharma­darának is neveztek. Magát a szabadságharcot az ő ver­sei illusztrálják legjobban. Ő nevezte pl. Bem Józsefet Osztrolenka véres csillagá­nak. A híres versét, a Nem­zeti dalt Talpra, magyar­ként szoktuk emlegetni. S ugyanebben a versében mondja: „Sehonnai bitang ember, ki most, ha kell hal­ni nem mer”, kinek drágább rongy élete, mint a haza be­csülete.” Többnyire Petőfi­től tudjuk Bem altábor­nagytól: „Csőcselék, az én ágyúim az enyémek; Ha a híd elveszett, Erdély is el­veszett”. Petőfi ennél még tovább is ment: Tiszteljétek a közkatonákat. Nehogy azt higgyük, hogy Petőfi szólt ránk: Kossuth igen komo­lyan mondta: „Veszélyben a haza!”. Jókai Mór pedig az emberi érzések mélysé­gében járt, amikor kijelenti A kőszívű ember fiai című regényében:. „Lélekcserélő idők járnak, fiam”. A nem­zetiségi vonatkozásokra is jól rámutat a Bárdy család című novellájában: Imád­koztatok-e már ma? — kér­dezte Numa, a román tribün híveitől. Azaz? Megbántá­tok-e, amit a magyarok el­len cselekedtetek, jobb meggyőződésetek ellenére. Általános szólásunkká vált: Nem enged a 48-ból, de ez már a kiegyezés után kelet­kezett, és jelentése is válto­zott: nem enged semmit. Jellasics, a túloldalon álló dicstelen horvát bán saját katonai tehetetlenségét az oldalmozdulatok (jelen esetben: megfutamodások) szóval próbálta magyaráz­ni. Ő sem gondolta volna, hogy 100 évvel később a göbbelsi propaganda fel­használja. A császári had­sereg másik igen tehetség­telen vezetőjéhez két szál­lóige is kapcsolódik: „Lá­zadókkal nem tárgyalok”, illetve — szerinte — más nem jöhet szóba, mint a fel­tétlen megadás. A délvidéki harcok során Damjanich — állítólag — ezt mondta egy szerb faluban: „Kutyák!” Ä további fenyegetés, hogy mindnyájukat kiirtja, ha szemben állnak a magya­rokkal, s utoljára magát lövi agyon, hogy a rác nemzet­nek ne maradjon ivadéka. A megtorlás Európa tör­ténetében, de még a Habs- burg-ház számára is példát­lan. Október 6. emlékét ál­talában Damjanich vértanú­nak tulajdonított mondásá­val szoktuk idézni: „Utolsó lettem / ti. kivégzésekor/, aki mindig elöl szoktam lenni.” A következményeket több költőnk is feltárta: Tompa Mihály volt a leg­pesszimistább: Testvért testvér, apát fiú elad, / Ma­gát az elgyötört magyarnak kisírni sem szabad. / Mint oldott kéve széthull nemze­tünk. Valami remény van Vajdánál: Itt a nagy halott előttünk... / Mozdulhat a tetszhalott. Vörösmarty megmutatja a két végletet: Most tél van és csend és hó és halál, illetve: Lesz még egyszer ünnep a világon. Arany Jánosnak is hasonló a véleménye: Nincs többé Kaledónián nép, kit te fel­gyújts énekeddel. A béna honvédről viszont meg­jegyzi: Nem mese ez, gyer­mek. Ez utóbbit én is sze­retném hinni, hogy éppen olyan tiszta szívvel ünnep­ük meg bizonyos szerveze­tek az évfordulót, mint ahogy Arany, Tompa és Vajda. Magyarán: tiszta szívvel — és nem megszo­kásból, ahogy Babits is em­líti. Mizser Lajos A z utódállamokban — ahol Trianon után ki­sebbségbe kerültek a magyarok — a hatalom sose nézte jó szemmel március 15-e megünneplését. Funar, a magyarellenességéről elhí- resült kolozsvári polgármes­ter most is hű maradt önma­gához: nem akarja engedé­lyezni az RMDSZ-nek a vá­rosban a magyar szabadság- harc és forradalom megün­neplését. Merthogy ez, úgy­mond, Magyarország ünne­pe­Ismerős az érvelés, hiszen annak idején, még szovjet időben is hasonló módon sö­pörtek le minden kisebbségi kezdeményezést, így aztán például Kárpátalján, a biro­dalom legszélén még a leg- magyarabb alföldi települé­seken sem volt tanácsos ün­nepséget szervezni. Czébely Lajos viski szár­mazású magyartanár, költő, író nemrég megjelent Napló­ja, mely az 1976 és 1989 kö­zötti időszakot rögzíti, szá­munkra is érdekes feljegyzé­seket tartalmaz. 1976-ban például ezt írta: „Gát, iskola. Március 15-éré emlékezünk a 6. bében. Va­jon megtarthatjuk-e szaba­don ezt az ünnepet valami­kor? Táncpróba után Gy.-nél nemzeti ünnepet ülünk. Ver­seket is hallgatunk lemezről. Itt van Fábián Laci is. Rá­adásul születésnapja is van. Vörösborral koccintunk." 1982- ben csak ennyit je­gyez be: „Néma ünnep." 1983- ban többet szentel a nevezetes évfordulónak: „Még soha nem vettem részt március 15-ei ünnepségen. Apám meséli, hogy még a cseh rendszerben is minden alkalommal megünnepelték a nemzetünk ünnepét. Miért nem idézheti fel egy nép egy napján az évnek saját sza­badságát? Mert még ma sem szabad. Csak az iskolai tan­könyvekben. A Szovjet Had­sereg által felszabadított ma­gyar nép boldogan építi szebb jövőjét, a szocializ­must— írják. Ehhez nem kell semmit hozzáfűznünk. Min­den órámon beszélek az ün­nepről, de látom, a tanulóim számára ez a nap is csak egy átlagos keddi nap marad. Kí­váncsi lennék, hányán emlé­keznek meg március idusáról a terület legmagyarabb vá­rosában (Beregszászra gon­dol a szerző. A szerk.). Esté­re belőlem is kikopik az ün­nepi hangulat.” 1984-ben a következőket jegyzi fel bakaruhában: „A magyar szabadság napján teljesen egyedül lehetek gon­dolataimmal. Az ébresztő után megborotválkozom, ma ügyeletes vagyok a kaszár­nyában. Csendben elvég­zem a teendőimet és sza­bad vagyok. Délután múze­umba vonul a század. Én ma­radok. Befejezem a Ladome- iát." Néhány sor 1985-ből: „Kora reggel meglátogatom a tegnapi hiányzóimat. Mind az öt órámon március 15- éről. Már-már kialakulna egy kis ünnepi hangulat, de a hatodik órán Sándorral együtt a kiskorúakkal foglal­kozó belügyi osztályra kell sietnünk. Az egyik diákom to­vábbi viselkedéséért magam­ra vállalom a felelősséget, így megmenekül a nevelőin­tézettől. Éppen csak annyi pénzem maradt, hogy vissza­utazzam Gátra. Beosztom a maradék ennivalómat, hogy a fizetésig kijusson, csak még kenyérre kellene kölcsönkér­nem." 1987-ből származik áz utolsó március 15-ei feljegy­zés: „Tegnap este szép mű­sor volt az MTV-ben Kik ér­ted haltak, szent világsza­badság! címmel, délután pe­dig a szabadságharc hősei­ről. Ha lemérhetném, mennyire mozgatja meg egy ilyen műsor a tanítványaim szívét, ha egyáltalán meg­nézték!” 1989-ből — érdekes — nincs feljegyzés. Pedig ab­ban az évben ünnepelhették meg a kárpátaljai magyarok 1945 óta első ízben szaba­don március 15-ét. Ünnepel­tek Ungváron, Beregszász­ban megkoszorúzták a Pető- fi-emléktáblát, elénekelték a Himnuszt. Este a művelődési központban emlékezetes hangversenyt adtak a bereg­szászi zeneiskola növendé­kei. Felejthetetlen volt. Azóta is megünneplik a szabadság- harc évfordulóját a Petőjfi- szobornál a II. Rákóczi Ée- renc téren, tisztelegnek Ékkel György honvédszázados sír­jánál. Csak hát errefelé igen kemény lett az élet... Györke László Pálciak Tornyospálca (KM) — Tornyos-Pálca—akkor így hívták — fiataljai közül Szűcs Gábor 20 éves. So­mogyi János 25 éves, Csor­ba János 19 éves, Kovács Lajos 21 éves, Barabás András, Móré Ferenc és Debergő György 20-20 éves reformátusok és Sze­mén György 25 éves óhitű (görögkeleti) vallásúak fogtak fegyvert 1848-49- ben a szabadságért. HIRDETÉS MjyKONIO^MIL H-1052 BUDAPEST, ARANYKÉZ U. 6. VI. 58. TELEFON: 00361/266-2529 • FAX: 00361/266-3138 H Néma ünnep Kép: Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, Bu­dapest. Építész: Mérték Stúdió Kft. Schüco alumínium rendszerek füg­gönyfalak, ajtók és ablakok kivitele­zéséhez. Változatos formák a minőség garanciájával.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents