Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-11 / 59. szám

1998. március 11szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Parlamenti napló Budapest (MTI) — Az Or­szággyűlés 228 támogató, két ellenszavazattal és négy tartózkodással határozatot fogadott el a társadalmi szervezetek 1998-as költ­ségvetési támogatásáról. Az idén összesen 291,1 millió forintot osztottak szét a különböző civil szer­vezetek között. A parla­ment kivételes eljárásban tárgyalta meg az előterjesz­tést, hogy a társadalmi szer­vezetek minél előbb meg­kaphassák az ez évi támo­gatást. Az Országgyűlés határo­zott több nemzetközi szer­ződés megerősítéséről, il­letve kihirdetéséről. Egyhangúlag támogatta a törvényhozás az Egyetemes Postaegyesület 1994-ben Szöulban megtartott kong­resszusán aláírt pótjegyző­könyv megerősítését. Lotz Károly közlekedési, hírköz­lési és vízügyi miniszter el­mondta, hogy a postai kül­demények egységes kezelé­sét elősegítő nemzetközi szervezetnél a tevékenység hatékonyabbá tételéről döntöttek négy éve a dél­koreai fővárosban. Ellenszavazat és tartóz­kodás nélkül határozott a Ház az Európai Energia Charta Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó doku­mentumok megerősítésé­ről. T. Asztalos Ildikó, az Ipari Minisztérium állam­titkára az egyezmény fon­tosságát hangsúlyozva ki­emelte: a szerződés az ener­giaipar liberalizálásáról és az OECD-országok FÁK tagállamokbeli energiahor­dozókhoz való hozzáféré­séről rendelkezik. Törvényben hirdeti ki az Országgyűlés a Magyar Köztársaság és a Török Köztársaság közötti Sza­badkereskedelmi Megálla­podást. T. Asztalos Ildikó elmondta, hogy az egyez­mény, amely április 1-jén lép hatályba, az eddigieknél kedvezőbb piacra jutási le­hetőséget biztosít a magyar vállalkozások számára Tö­rökországban. Megerősítette a törvény- hozás a Szellemi Tulajdon Világszervezetében létre­jött Védjegyjogi Szerző­dést. Vastagh Pál igazság­ügy-miniszter a Magyaror­szág által 1997-ben aláírt egyezményről elmondta, hogy az leegyszerűsíti a nemzetközi védjegyjogi el­járásokat. Az Országgyűlés kedden nagy többséggel — 160 tá­mogató szavazattal, 3 ellen- vokssal és 46 tartózkodás­sal — elfogadta a büntető jogszabályok módosításá­ról szóló törvényjavaslatot. A Ház 201 támogató sza­vazattal, ellenvoks nélkül, 36 tartózkodás mellett tör­vényt alkotott a büntetőel­járásról. Az előterjesztés az 1973-as szabályozást hatá­lyon kívül helyezi, s az az­óta megváltozott körülmé­nyekhez alkalmazkodva igyekszik gyorsabbá és ru­galmasabbá tenni a bünte­tőeljárást. A plénum ellenszavazat nélkül hozott törvényt a távhőszolgáltatásról. A jog­szabály egyebek között nö­velni kívánja a távhőellátás biztonságát, és a korábbinál határozottabban érvényesíti a fogyasztóvédelmi szem­pontokat. Az Országgyűlés tör­vénnyel hirdette ki a Ma­gyar Köztársaság és az Eu­rópai Beruházási Bank (EIB) közötti, az EIB ma­gyarországi tevékenységére vonatkozó keretmegállapo­dást. Ennek alapján az EIB a jövőben nemcsak külföl­di, hanem hazai befektetői forrásokból származó hite­lekkel is finanszírozhatja programjait. Ezenkívül nö­velheti az olyan beruházás­finanszírozások volumenét, ahol állami garanciaválla­lásra nem került sor. Ellenszavazat és tartóz­kodás nélkül fogadta el a Ház a magyar kormány és az Európai Adóigazgatások Szervezete (IOTA) között, a szervezet magyarországi jogállásáról, kiváltságairól és mentességeiről aláírt megállapodás megerősíté­séről szóló határozati javas­latot. A sporttörvény módosítá­sával is foglalkoztak a teg­napi ülésen képviselők, de szavazni csak a jövő ked­den fognak. Vastagh Pál igazságügyi miniszter el­mondta hogy a törvénymó­dosítás megerősíti az 1996- os sporttörvény rendelkezé­sét, amely szerint a vagyoni értékű jogok hasznosításá­ról a szakszövetségek dön­tenek. HIRDETÉS A holland érdekeltségű EGIS-NUTRICIA cég ORVOSLÁTOGATÓ ÉS KLINIKALÁTOGATÓ munkatársakat keres BÉKÉS - HAJDÚ - SZABOLCS megyék területére. Követelmények: ORVOSLÁTOGATÓ- diatetikusi oklevél,- jogosítvány, vezetési gyakorlat. Követelmények: KLINIKALA TOGATÓ- orvosi, gyógyszerészi diploma,- jogosítvány, vezetési gyakorlat. Előny:- angolnyelv-tudás,- előzetes orvoslátogatói munkatapasztalat. Az ideális jelölt dinamikus, jó kommunikációs és szervező képességekkel rendelkezik, képes az önálló munkavégzésre, céltudatos, nagy a szakmai felkészültsége és könnyedén épít ki új kapcsolatokat. Cégünk versenyképes fizetést és cégautót biztosít a munkavégzéshez. Pályázatát a következő címre kérjük: KO LESZÁR ANDREA Junior Humánerőforrás Manager EGIS-NUTRICIA Kft., 1097 Budapest, Gyáli u. 37. A radioaktív szennyeződés áldozatait szimbolizálja ez a több tucatnyi cipő, ame­lyeket anti-nukleáris tüntetők helyeztek ki Rokkasho falu kikötőjében. Japán észa­ki részében kedden. A Pacific Swan (Csendes-óceáni Hattyú) elnevezésű, brit tu­lajdonban lévő teherhajó érkezése kora reggelre volt várható harminc tonnányi nukleáris hulladékkal. Morio Kimura kormányzó kijelentette, hogy nem engedi be a hajót a kikötőbe AP-felvétel Szakápolás nagyító alatt Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Bár a Területi Egészségbiz­tosítási Bizottság (TEB) I. féléves munkatervében nem szerepel, mégis vizsgálják az otthoni szakápolás helyzetét megyeszerte. Miért? — kér­deztük Mrenkó László tói, a TEB elnökétől. — A TEB azért tűzte soron kívül napirendre a kérdést, mert a megyei helyzet része annak az országos anyagnak, mely az Egészségbiztosítási Önkormányzat közgyűlése elé kerül. Köztudott, hogy az ott­honi szakápolást alapvetően két oknál fogva fontos figye­lemmel kísérni: egyrészt az emberi oldalról megközelítve, hiszen a beteg otthoni környe­zetben gyorsabban gyógyul, másrészt pedig közgazdasági szempontból, hiszen jóval ol­csóbb, mint a kórházi ápolás. A TEB szempontokat állított össze, ezek alapján kíván ké­pet alkotni a megyei helyzet­Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Debrecenből érkezett a me­gyei kereskedelmi és iparka­marába, s innen Kecskemétre vitte útja Czibula Jánost, a csehországi és Szekeres Imrét, a szlovákiai Magyar Kereske­delmi Szolgálat vezetőjét. A két külkereskedelmi szakem­ber tegnapi előadása, s így a Csehországba és Szlovákiába irányuló szabolcsi kereskedel­mi, vállalkozói érdeklődés meglehetősen gyérré sikere­dett. A jövőben remélhetően megnő a kapcsolatok szerepe, hiszen mindkét országban van keresnivalónk. A két ország politikai válto­zásai ismertek, napjainkban a nagy átalakulás idejét élik az ről. Például arról, hogy mek­kora az otthonápolással foglal­kozó vállalkozások lakosság­számhoz viszonyított aránya, milyenek a működés személyi és tárgyi feltételei. Cl Hány szolgáltató van a megyében? — Jelenleg a megyében 21 szolgáltatóval van szerződése a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak (MEP), a tavalyi 24-gyel szemben. A bizottság azt is vizsgálja, hogy például milyen a viziteket elrendelő egészségügyi szolgáltatók — háziorvos, szakrendelés, kór­ház — megoszlása, ezek kap­csolatrendszere. Aztán azt is vizsgáljuk, hogyan alakul a megyében a szakápolás záró- jelentéseinek háziorvosi nyo- monkövetése, vagyis, hogy él- e ezzel a lehetőséggel. O Hol tart jelenleg a vizsgá­lódás? — Az ad hoc bizottság fel­mérte, hogy a szolgáltatók al­ottani emberek is. A tőlünk jobb gazdasági eredményeket felmutató, fejlettebb iparral rendelkező és a privatizálást külföldi államadósság nélkül megkezdő Csehország mára komoly problémákkal küzd, s minden jel arra mutat, hogy a magyar utat nem lehet meg­kerülni nekik sem. Az ötéves állam, Szlovákia még nehe­zebb helyzetben van, minde­zek ellenére a gazdaság mind­két országban éli öntörvényű életét. A vállalkozói szféra meglehetősen színes és válto­zékony. A Magyar Kereskedelmi Szolgálat a kamarákkal együttműködve azon dolgozik mindkét országban, hogy jó kalmazotti létszáma a megyé­ben 128. Az otthoni szakápo­lás szakirányú tevékenységei közül jellemző, hogy közel 70 százalékban gyógytorna-szol­gáltatást nyújtanak a lekötött igények alapján. A MEP fő feladata, hogy folyamatosan ellenőrizze a szolgáltatók munkáját és a viziteket tartal­mi, szakmai szempontból. Eh­hez kíván a TEB segítséget nyújtani a témavizsgálat ered­ményével. U Vissza-visszatér a gyógy­szerek, a gyógyászati segéd­eszközök témaköre. Úgy tu­dom, ez most is aktuális. — Igen, az ad hoc bizottság kérdőívet készített, melyeket az érintettek részére külön megfogalmaztak. Vagyis: a betegek, a háziorvosok, a gyógyszert értékesítők véle­ményére ugyanúgy kíváncsiak vagyunk. Egyébként mindkét anyagot a TEB következő ülé­sén vitatjuk meg. kereskedelmi kapcsolatok ala­kuljanak ki. Vásárokkal, be­mutatókkal segítik ezek létre­jöttét, Szlovákiában például az idén négy ilyen rendezvény is lesz: Pozsonyban kétszer, il­letve Nyitrán és Zsolnán tarta­nak magyar napot, de hasonlót terveznek Prágában is, s több cseh városban. A csehekkel az elmúlt évben 830 millió dollár, míg a szlová­kokkal 665 millió dollár volt a forgalmunk. Ez utóbbi gazda­sági kapcsolatunkat segíti majd, hogy áprilisban a losonci és a salgótarjáni (Nógrád me­gyei) kereskedelmi kamara kö­zös szekciót alapít, amelynek a későbbiekben bármely gazda­sági szervezet a tagja lehet. w-----——T77----?--------m fii A török... ...biztonsági erők 32 kurd lázadót öltek meg az or­szág délkeleti részén lezaj­lott legutóbbi összecsapá­sokban — közölték kedden katonai források. A Reu­ters által ismertetett beje­lentés nem szól arról, hogy a összecsapásoknak van- nak-e áldozatai a hadsereg oldalán. A szögesdrót... ...egy darabja német múze­umban. A magyar-osztrák határról származó, a két vi­lágrendszert egykor elvá­lasztó vasfüggöny részét képező szögesdrót egy da­rabja a jövőben látható lesz a németországi Gifhom néprajzi múzeumában, ahol külön kiállítást szen­telnek a vasfüggöny lebon­tásának és az ebben részt vett politikusoknak. Dél-Korea... ...legnagyobb ellenzéki pártja az alkotmánybíró­sághoz fordult a kéréssel, hogy vizsgálja felül Kim Dzsong Pil kormányfői ki­nevezését. A kormányfőt az ellenzék napokig tartó bojkottja miatt Kim De Dzsung államfő csak ügy­vivő kormányfőként tudta kinevezni a múlt héten, anélkül, hogy a kormányfő személyét a parlament megerősítette volna. Román... ...Nemzeti Párt néven egyesül a héten három ro­mán parlamenten kívüli politikai alakulat, jelentet­ték a keddi bukaresti la­pok. Erről a Román De­mokrata Agrárpárt, az Új Románia Párt és a Keresz­tény Liberális Párt vezetői döntöttek. A keddi... ...spanyol sajtó megelége­déssel fogadta azt a tényt, hogy a nagyhatalmak kül­ügyminisztereinek londoni találkozója alapján Felipe González volt spanyol kor­mányfőt kérték fel a ko­szovói válságban való köz­vetítésre, az EBESZ nevé­ben. Borisz Jelcin... ...orosz elnök kedden hatá­rozottan elvetette, hogy orosz egységeket vezé­nyeljenek Koszovóba. Az orosz államfő úgy nyilat­kozott, hogy „Oroszor­szágnak nem szabad bele­keverednie az újabb, im­már koszovói kampányba. Scott Ritter... ...az ENSZ amerikai lesze­relési szakértője kedden el­hagyta Bagdadot, miután „az iraki fél teljeskörű együttműködésével” elvé­gezte feladatát. Kamarák a kapcsolatokért Pinochet átadta a főparancsnoki tisztet Santiago (MTI) — Augusto Pinochet volt chilei diktátor átadta kedden a szárazföldi hadsereg főparancsnokának tisztét utódjának, Ricardo Izu- rieta tábornoknak. Az átadási ünnepséget a fő­város, Santiago katonai iskolá­jában rendezték. A rendfenn­tartó erők rendkívüli biztonsá­gi intézkedéseket foganatosí­tottak a katonai iskola körül, és helikopterek köröztek a körzet fölött, mert az előző na­pon nagy diák- és szakszerve­zeti tüntetések voltak Pinochet örökös szenátorsága ellen. Kevéssel az átadási ünnepség kezdete előtt bombariadó volt a santiagói metró Katonai Iskola nevű állomásán. Rend­őrök kiürítették, tűzszeré­szek átvizsgálták a metróállo­mást, de nem találtak pokolgé­pet. Pinochet 1973-ban került uralomra, véres puccsal dönt­ve meg Salvandor Allende szocialista elnök hatalmát. Be­tiltotta a politikai pártokat, fel­oszlatta a parlamentet és bo­szorkányüldözésbe fogott bal­oldali politikusok ellen. Tizen­hét évig tartotta magát a kor- mányrúdnál, s csak akkor mondott le, amikor ötven szá­zaléknyi támogatást sem ka­pott az 1988-as népszavazá­son. Chilébe visszatért a polgári kormányzás, de a volt diktátor megmaradhatott a szárazföldi hadsereg élén. Most, 25 év után, távozik onnan is, de ez még mindig nem jelenti köz­életi pályafutásának végét. 1980-ban, még hatalma teljé­ben beleíratott egy olyan cik­kelyt az alkotmányba, amely minden leköszönő elnöknek lehetővé teszi, hogy „örökös szenátor” legyen, ha legalább hat évig szolgált az államfői poszton. így most megválasz- tatlanul is bevonulhat a szená­tusba, és ott maradhat élete vé­géig­Az AFP szerint valószínű, hogy már szerdán le is teszi a szenátori esküt

Next

/
Thumbnails
Contents