Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-28 / 50. szám
1998. február 28., szombat MEGYÉNKBŐL Kelet-Magyaiország 5 Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — Kisebb stadiont is megtölthettek volna azok a csöppnyi szurkolók, akik péntek délelőtt Nyíregyházán a Stadion utcai óvodába szerették volna elkísérni versenyző társaikat. Merthogy verseny volt a javából! A Megyei Baleset-megelőzési Bizottság (MBB) dicséretes kezdeményezése, hogy a közlekedésre nevelést már a legkisebbeknél el lehet és kell is kezdeni. A házigazda óvodában ebben jó partnerre talált az MBB, miként a város, illetve a megye több hasonló intézményével is sikerült a kapcsolat kialakítása. A nyolc óvoda négyfős csapatai képes kirakóversenyében (puzzle) egy rendőr- és tűzoltóautót ábrázoló képet kellett elővarázsolniuk a gyerekeknek, akik mindezt roppant ügyesen meg is tették. Az első helyezett az Etel közi Észter- lánc Óvoda csapata lett (Bellus Csaba, Kocsis Andrea, KoFürge ujjaktól éled a kép vács Dávid, Maiina László)', második a házigazda 12-es Óvoda (Győri Eszter, Simon Emese, Sipos Csaba, Zsvérvadas József), harmadik a 26-os Óvoda (Bezzegh Dóra, Dezső Marcell, Tóth Kitti, Zsíros Bence). A helyezettek és a küHarasztosi Pál felvétele löndíjasok hasznos játékokat kaptak, valamennyien pedig Kinder-tojást és Túró Rudit csemegézhettek. A legkisebbek épségéért Nem lehet elég korán kezdeni «A résztvevők Kinder-tojást és Túró Rudit kaptak Aszfalt Nyíregyháza (KM) — Nemcsak a sóstóhegyi összekötő készül el, hanem a Korányi utat is leburkolják ez év június 30-ára — tudtuk meg Nyíregyháza alpolgármesterétől, Giba Tamástól. Fellélegezhetnek tehát azok az autósok, akik eddig a tengely- és gumifaló „rázóson” jártak, hisz a sima aszfaltút némi megtakarítást jelent majd nekik a javítási költségekből. Nagygyűlés Mátészalka (KM) — Mátészalkán a pártok házában március 3-án, kedden 17 órától nagygyűlésen mond beszédet Csurka István a MEÉP elnöke. Egyházzene Nyíregyháza (KM) — Egyházzenei estet tartanak március 1-én, vasárnap 17 órai kezdettel a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban. Orgonái: Bőgős Attila orgonaművész (Debrecen). Nyíregyháza (KM - B. I.) — Gazdag programsorozattal, a fiatalok érdeklődésére is számottevő eseményekkel ünnepel Nyíregyháza az idén március 15-én — tudtuk meg tegnap a városházán tartott sajtó- tájékoztatón. A három napig tartó program szervezésében több ifjúsági szervezet is részt vesz, ezért sok fiatalra számítanak a különböző eseményeken. A NYIT hagyományteremtő kezdeményezésére a Benczúr Nyíregyháza (KM) — Zömében fiatal szakemberek tanácskoztak tegnap Nyíregyházán a DOTE Egészségügyi Főiskolán egy Magyarországon még merőben fiatal szakmáról, a szociális szféra speciális részéről, az utcai szociális munkáról. Ennek a területnek a mibenléte még a segítő szakmákon belül is vitatéma. Ez tegnap a Periféria Egyesület szervezte országos eseményen is kiderült. Tegnap az általános témákon túl az egyes rétegekről, a hajléktalanokról, a prostituáltakról, az állami gondozásból kikerültekről, a szenvedélybetegekről, a homoszexuálisokról is szó esett. Nem maradt el a globális elemzés sem. Ennek Gyula Általános Iskola szervezésében a tanulók több vetélkedőn mérhetik össze történelmi, irodalmi felkészültségüket. A diákfesztivál még számos, más rendezvényt kínál. Máris több százan jelezték a dalos, fáklyás felvonuláson való részvételüket. Az ünnepség március 13-án kezdődik. A legtöbb programot hagyományosan a Petőfi és a Kossuth téren rendezik, de a hivatalos önkormányzati ünnepség apropóján elhangzott: az univerzális ellátásokat felváltó célzott támogatások nem azokhoz érnek el, akiknek szánták, mint ahogy a szociális ellátások piacosítása sem biztos, hogy célravezető. Felvetődött, hogy helyes az elv, miszerint a problémákat a felmerülés szintjéhez minél közelebb kell kezelni, de — tették fel a kérdést — a család felelősségének növekedése vajon egyenlő az állam felelősségének csökkenésével?... Arról is információk hangzottak el, hogy tavaly 25 millió forintot költöttek utcai szociális munkára, s az idén is lehet majd pályázni. Ma az önkormányzatok szerepe és a képzés jelene, jövője kerül szóba. része az a VMK-ban tartandó díszhangverseny is, amelyet majd a muzsikáló orvosoknak köszönhetünk. Az ünnepi megemlékezés március 15-én 9 órakor a Petőfi téren kezdődik. Érdemes figyelni az ünnepi programajánlatot, amelyről lapunk részletesebben is beszámol majd. Nyíregyháza polgármestere kéri a polgárokat, hogy az ünnep méltóságára való tekintettel csinosítsák ki környezetüket, és lobogózzák, díszítsék fel házaikat! Képviselet Vállaj (KM) — A Nemzetiségi Fórum 1998. január 21-i megalakulását követően minden, horvátok, németek és szlovákok által lakott megyében képviselőjelöltet indít a májusi parlamenti választásokon. Ebből a célból Szabolcs- Szatmár-Bereg megye különböző nemzetiségi személyiségei 1998. február 27-én tartott értekezletükön csatlakoztak a Nemzetiségi Fórum Országos Szervezetéhez. Megállapodtak abban, hogy Nyíregyházán egy szlovák nemzetiségű jelöltet, a 6. sz. Nyírbátor székhelyű körzetben Uhl József mér- ki lakost indítják képviselőjelöltként. Az egyéni jelölteken kívül a megyei listára még négy német és négy szlovák nemzetiségű személy kerül. Munka az utcán Zátonynak rohan az oktatás Mátészalka (KM - Sz. E.) — Mátészalkán tartotta soron következő nagygyűlését csütörtök este a Nemzeti Egységmozgalom. A rendezvényt Bölcskei Gusztáv püspök levélben üdvözölte. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem vehetett részt személyesen a gyűlésen, és támogatásáról biztosította a szélsőségektől mentes, párbeszédre képes mozgalmat. Gyurkovics Tibor író kifejtette, Magyarországon nem történt rendszerváltás. Felszólította az egyházakat az aktív cselekvésre, tegyenek többet annak érdekében, hogy az emberek hite erősödjön. Mint elmondta, az a nép, aki a föld verejtékéből él, nem találta meg a helyét az eltelt kilenc év alatt ebben az országban. Dr. Balogh János ökológus nyilatkozata szerint a Nemzeti Egységmozgalom azért alakult, hogy leváltsa a jelenlegi kormányt. Azt az egységet pótolják, amit az ellenzéki pártok elfelejtettek létrehozni. A közvéleménykutatások szerint az ellenzék erősebb, mint a koalíció. Nem pártokra, hanem hiteles emberekre kell szavazni májusban. A földkérdés a magyarság megmaradásának kérdése. Aki nem szavaz, vagy rosszul szavaz, az a magyar föld ellen szavaz. Ferencz Csaba egyetemi magántanár az oktatás helyzetét elemezte. Véleménye szerint a világ legjobb iskolarendszerének mondott magyar oktatás hajója ma zátonynak rohan. Ma már nem az számít elszántságnak, ha külföldre menekülnek a jól képzett szakemberek, hanem az, ha éhbérért itthon maradnak. A közbiztonságról szólva említette, a rendőrség ma alig felét kapja annak, amit 1994- ben. Összeomlott a közerkölcs, eluralkodott a hitetlenség, a családok végveszélybe kerültek. Makovecz Imre Kossuth- díjas építész a vidéken élőkre hívta fel a figyelmet, hiszen Magyarország nemcsak Budapestből áll. A Nemzeti Egységmozgalom szerint, aki olyan pártra szavaz, amelyik feltehetőleg nem jut be a parlamentbe, az a választási törvény értelmében Horn Gyulára szavaz. A jelenlegi koalícióval szemben a Független Kisgazdapárt és a FIDESZ Magyar Polgári Párt az alternatíva. Az anyját verte meg Nyíregyháza, Nyírkáta, Tiszavasvári (KM - L. Gy.) — Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított a mátészalkai rendőrkapitányság eljárást egy 21 éves nyírkátai fiatalember ellen, aki a lakásukon az édesanyját megverte. A magából kivetkőzött fiatalember nem éppen túlzó sze- retete következtében az anya ujjtörést szenvedett. Tiszavasváriban február 24-én éjfél előtt tűz ütött ki az egyik presszóban. A vörös kakas ezúttal egy 21 éves tiszavasvári fiatalember személyében érkezett, ugyanis alapos a gyanú, hogy szándékosan ő gyújtotta fel az egyik helyi vállalkozó tulajdonában lévő épületet. A már bezárt presszó ajtajától 10 méter hosszan kilenc liternyi benzint locsolt szét, majd azt meggyújtotta. A hamaijá- ban lángra kapott tűz a bejárati ajtót, valamint a belső fali lambériát és a külső falat megrongálta, 30 ezer forint káiit okozva. Ismét a feledékenységet használta ki egy tolvaj azzal, hogy egy nyíregyházi nyugdíjas nőnek a lakása előtt lezáratlanul hagyott autójából ellopta a kézitáskáját az irataival együtt, 70 ezer forintnyi kárt okozva a pórul járt asszonynak. Nyíregyházán, szerdán a késő esti órákban a még ismeretlen elkövető betört egy ékszíj-csapágy üzletbe, ahonnan, mondhatni gördülékenyen, 250 ezer forint készpénzzel távozott. A Tokaji úti piac területén szerdán nappal feltörték egy nyíregyházi vállalkozó személygépkocsiját, amelyből rádiótelefont és készpénzt loptak el 230 ezer forint értékben. Szerdán virradóra az Arany János utcán parkoló személy- gépkocsi üvegét betörve jutottak hozzá az ismeretlen elkövetők 200 ezer forint értékű ruhaneműhöz. Ünnep március idusán SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Él A * A /I AI Ä I« Megrendelem a Kelet-Magyarországot " ** ' wllVIvlwlllj/ ......példányban, április elsejétől. Nyíregyháza (42) 311-277 Az előfizetési díjat az Inform Stúdió __ számlával jelentkező kézbesítőjének £\ Mátészalka (44) 310-651 kifizetem. Kisvárda (45) 415-955 A megrendelő neve. Előfizetve olcsóbb a Kelet• ............................................................................. ...........—L— Magyarország, mert a ha vi előfizetési Címe:..................... .......................................................................... díj 132 forinttal kevesebb, mintha PÉLDÁNYONKÉNT VÁSÁROLNÁ MEG. Telefonszáma............................................................. rr , *nwifjp Egy hónapra: 655 forint A megrendelőlapot az alábbi címre, , .őre n • „ borítékban lehet beküldeni március 27-ig. Negyed évre. 1865 forint Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., . ^ ®yre: ^orjnt 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. evre: ™6h forint i___________________________________________________________ m í i \ Szöveg: j t i í i i i f i ( ................................................................................-............................................................................................. i I 3 i i í ....................................................._............................................................................................................ í I ................... 3 í 3 | _ ....................................................................................................................................................... | 3 Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. i i ! Név: ..............................................................................................— Telefon:....................... t ? t i | Lakcím: .........................................................~................................. Aláírás:........................ I Ahinde<£sidqszamílá9ii)(x^szavanl<4rtlDi1éniRanév«l[5k,a^lige€satdáotiszániisegyt^essa> | Amennyiben vidéki e^UgÁlwelenek postázását kéri, tegyen egy x-et a □ í A postázást c>aktneiHi50RUti/iteiedknäienvn!liljuk! I* ; R/ite,nxxlja:(<Hunkirev-ti4nV'ítv'ni(XHiutnlvuii) m Wtizen v,1 kiii-Magyanm-i'jgLupkúdo Kiffe. | Ahiidetixineg|e)eiie«iekatiitetelennvKrMi|xHuitiKmiviTikiiditti>ii'igi5t3tTiviÍMjiy ! A hirdetés megjelenését lekésőbb a beérkezést követő második munkanapra -'.V :f. ..y. /. _ [ vallatjukAjE^ésválasde«dekátwáiet^b^m^yháza<ZnnyiIk)naa3-5 t ä L--------------------- 1