Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-04 / 29. szám

SPORT 1998. február 4., szerda Bajnokfogadás Férfi extraliga: fontos szervák Nyíregyháza (KM - M. L.) — Jön a bajnok! Tömören így le­hetne beharangozni azt a meccset, amely ma dél­után négytől lesz a bujtosi csarnokban. Mégpedig té­vés, hiszen a találkozót műsorára tűzte a televízió, igaz kis csúszással ország­világ láthatja majd az ext­raligás férfi röplabdázó- kat. Az NYVSC Szabolcs Ga­bona legutóbb a Csepel vendégeként öt játszmában kapott ki. Ám a vendég ka­posváriak elleni utolsó ha­zai meccsre mindenki szí­vesen emlékszik, hiszen Pampuchék akkor legyőz­ték (3-1) a somogyiakat. Olyannyira, hogy az egyik szettben nemhogy a maccs- ból nem jöttek ki Mészáro­sék, pontot sem tudtak sze­rezni, lenullázták őket a mi­eink. Remélhetőleg mind­két együttesben ez él legin­kább, azaz a mieink önbiza­lomtól duzzadva, a kapos­váriak egy kicsit remegő lá­bakkal lépnek majd pályára. A nyíregyháziak tegnap délután a video segítségével hangolódtak rá a meccsre. Botos Ferenc, a hazaiak edzője úgy summázott: sok múlik majd a négyes ütőhe­lyen és a nyitásokon. A már említett győzedelmes hazai meccsen a szervák az egyik hatékony fegyvert jelentet­ték. A kaposváriak Marti- nezről még nem kaphattak valós képet, hiszen ellenük ugyan egyszer már játszott ám akkor még nem kaphat­tak valós képet a tudásáról. Ezúttal viszont már akkli- matizálódva és hat kiló izommal megerősödve lép pályára a karibi ütőjátékos. A somogyiak nagy fö­lénnyel vezetik a táblázatot, aligha kétséges, hogy ők zárják az alapszakaszt az élen. A vendégeket bizo­nyára fűti majd a visszavá­gás, ezért mindenképpen iz­galmasnak és színvonalas­nak ígérkezik a mérkőzés. Amelyet kár lenne élőben kihagyni. Egyébként aki el­jön, az este fél tíztől vissza­nézheti majd a remélhető­leg hazai sikert hozó talál­kozót. A bajnokság állása: 1. Kaposvár 24 22 2 69-18 46 2. Szeged 23 17 6 56-26 40 3. NYVSC 24 15 9 56-32 39 4. Dunaferr 24 12 12 43-44 36 5. Vasas 24 12 12 42-46 36 6. Kazincbarcika 23 8 15 34-53 31 7. Csepel 24 7 17 29-57 31 8. Kecskemét 24 2 22 16-68 26 Narancsharapók Kupával készülnek a hétvégi bajnokira Kisvárda (KM) — Az odavágón végül nem volt gond, érvénye­sült a nagyobb tudás. A női kézilabda Magyar Kupában a legjobb nyolc közé kiírt párviadal első meccsén ide­genben is nyert a Kisvárdai SE elsőosztályú együttese. Az NB 1/B-s Hódmezővá­sárhelyi Narancs otthoná­ban négy góllal (26-22) bi­zonyultak jobbnak Vassék. Igaz az első félidőt még a hazaiak nyerték (13-12) és volt amikor három góllal is vezettek (19-16) ám a hajrá a szabolcsiaké volt. így aztán a ma délutáni visszavágónak egyértelmű­en Rácz Sándor csapata az esélyese. Ám ne feledjük, hogy a labda gömbölyű, rá­adásul a várdaiak nehéz me­netelésben vannak. Ezzel együtt nekik áll a zászló, és a kupameccsen siker mel­lett az is fontos lehet, hogy megfelelően ráhangolódja­nak a szombati, Kiskunha­las elleni bajnokira. Bállá névjegye Terem NB I.: győztes tavaszi rajt Budapest (KM) — Két hét szü­net után hétfőn folytatódott az első osztályú teremlabda­rúgó-bajnokság küzde­lemsorozata. A Nyíregy­házi KFC a tavaszi rajt­nak számító mérkőzésen a sereghajtó Rosco vendége volt. Budafok Rosco-Nyíregy- házi KFC 5-6 (2-4). Buda­pest, 200 néző, v.: Homyák, Radvánszky. NYKFC: Kri­zsanovszki — Nagy Cs., Virág Cs., Lelt, Együd. Csere: Polacsak (kapus), Bállá, Ablonczy. Edző: Da­rái Zoltán. Nem a legjobb előjelek­kel utaztak a nyíregyháziak, hiszen sérülések és eltiltás miatt öt játékosukat is nél­külözték. A Rosco is meg­erősödött, így nem volt könnyű dolga a vendégek­nek. Végül egy gyenge színvonalú, de jó iramú mérkőzésen biztos nyíregy­házi győzelem született. Uj játékosok is bemutatkoztak az NYKFC színeiben, főleg Bállá János volt elemében, aki három góllal tette le a névjegyét az NB I-ben. Gól: Bállá 3, Ablonczy, Együd, Nagy Cs. További eredmények: Great Tours-Hatvan 7-5, Meggy-Berek Rolád 7-5, Szőlőskert-In Time Aramis 1- 7, Haga Uszoda-Rubeola 2- 3, AC Páma-Hódmező- vásárhely 8-2, Nestlé-Sici- lia Gelati 11-5. A Sze- ged-Külker meccs elma­radt. Hópelyhek az ötkarikában (15) Calgary bombája az olasz Tómba volt • Jégkorongban hetedszer első a Szovjetunió Budapest (Takács Ferenc) — Hamarosan Japánra, ponto­sabban Naganóra veti vigyá­zó szemeit a sportvilág, itt rendezik a téli olimpiai játé­kokat. Sorozatunkban a ha­vas-jeges ötkarikás játékok­ra tekintünk vissza. Bemu­tatjuk az eddigi 17 (a téli já­tékokat arab számokkal je­lölik, a római a nyári olimpi­áknak dukál) világösszejöve­telt. 15. Calgary (1988. február 13-28.) A televízió 328 millió dollárt fizetett a közvetítési jogért! A félmillió lakosú kanadai vá­rosnak tehát nem voltak anya­gi gondjai. Igaz, hava sem. De ezt már megszokhattuk: ahol olimpiát rendeznek, onnan el­tűnik a hó. A technika viszont mindent legyőz: az alpesi versenyek színhelyére, a Nakiska hegyre ágyúval lőtték fel a havat, il­letve jórészt műhavon siklot­tak a versenyzők. A svájci Zurbriggenről mondták, hogy akkor is lesik- lik épségben, ha fákat döntö­getnek a pályára. A másik bomba az olasz Tómba. A száz induló közül biztosan szágul­dott végig a negyven kapuval megtűzdelt óriás-műlesikló pályán, de a műlesiklásban is övé lett az aranyérem. Az északi összetettben bekövet­kezett az északi síistenek alko­nya: az első helyen egy svájci, Hippolyt Kempf végzett, má­sodik az osztrák Klaus Sul- zembacher. A sífutást a Calgarytól ki­lencven kilométerre fekvő, is­ten háta mögötti Canmore te­lepülésen rendezték, amely hasonlított a vadnyugati fil­mek kulisszavárosaira. A 4x10 kilométeres sífutó váltóban drámai küzdelmet vívott egy­mással a svéd és a szovjet csa­pat. Az utóbbi utolsó embere, amikor éppen utolérte a svéd Mogrent, elbukott. A második svéd, az előző olimpia síkirá­lya, Gunde Svan egy éven át nem hallatott magáról, de a na­gyokra jellemző küzdőképes­séggel ismét megnyerte az öt­ven kilométeres távot. A lege­redményesebb versenyző azonban a finnek 25 éves síug­rója, Matti Nykänen. Később az egész világ megtudta: a bot­rányhős playboy-ból szupersz­tár lett, miután három aranyér­met nyert! Az Olympic Oval kissé le­vegőtlen csarnokában a nézők Yvonne van Gennipnek, a hol­landok gyorskorcsolyázónőjé­nek szurkoltak, és a végén a következő transzparenssel ün­nepelték: Yvonne-NDK 3-0. A keletnémetek ugyanis négy rakéta-gyorsaságú világbaj­noknővel érkeztek, és nem tit­kolták, hogy mind az öt arany­érmet szeretnék megszerezni. De ebből csupán egy lett: ezer méteren Christa Rothenburger győzött. A szánkóversenyek egyér­telmű urai az NDK-sok, akik állítólag az oberhofi és az al- tenbergi, műjéggel készített szánkópályán nyolc hónapon át napi kétszer edzettek. Az eredmény: a kilenc éremből három aranyat, két ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek be. Az egyes női olimpiai bajnok Steffi Martin újból győzött, ami eddig senkinek sem sike­rült. A kettes bob bajnokai a szovjetek, míg a négyest most a svájciak nyerték. Calgaryban állandóan enyhe istállószag terjengett, legalábbis a hely­színen járt orrtanúk szerint. Ennek oka, hogy itt a legnép­szerűbb sport a rodeó. De má­sodik helyen azért a jéghoki áll. Ennek ellenére első a Szovjetunió — hetedszer. A jégtánc rohamos fejlődés­nek indult és egyre nagyobb súlyt kapott benne a szabad­tánc. A háromszoros világ- és Európa-bajnok Hatalja Besz­tyemjanova és Andrej Bukin kemény küzdelemben olimpi­ai bajnok lett. A magyar Engi Klári-Tóth Attila kettős az erős mezőnyben a hetedik he­lyen végzett. A férfiaknál a műkorcsolyázó-párbajt hibát­lan kűtjével az amerikai Brian Boitano nyerte a kanadai Or- ser előtt A nőknél pedig könnyes versenynek lehettünk szemta­núi a helyszínen, de még in­kább a képernyők előtt. Elő­ször a kis japán lány, lto Mi­dori sírt örömében, mert több nehéz ugrást tudott végrehaj­tani, mint az érmesek össze­sen. Aztán bőgött mert csak az ötödik helyre rangsorolták. Örömkönnyeket potyogtatott a hazaiak Elizabeth Manley-ja is, mert a két nagy sztár közé furakodva ezüstérmet szerzett Kanadának. Ezután jött a vö­rös és a fekete Carmen vetél­kedése. Katarina Witt, amikor a hatásos halotti részben befe­jezte gyakorlatát, érezte, hogy oda az aranyérem. Debra Tho­mas kűrjének nehézségi foka jóval magasabb, és ha nem ront, akkor ő a bajnok. De rög­tön az első triplája fenéken ért véget. Katarina Witt mint olimpiai bajnok Carmen meg­halt, de feltámadott, mint a Holiday on Ice jégrevű első és egyetlen szocialista országból származó sztárja. Csak álom a továbbjutás Két kupameccs és három nehéz bajnoki vár az Alkaloidára Rögbi Nagano (MTI) — Kevés az esélye annak, hogy a rögbi a 2004-es athéni játékokon visszatér a nyári olimpia mű­sorába — jelentette Naganó- ból NOB-forrásokra hivatkoz­va a Reuters. Egy magát meg­nevezni nem kívánó NOB- tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy az olimpiai részvételhez a rögbi nemzetközileg még nem eléggé elismert. A sport­ág vezetői ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a rögbi népsze­rűsége rohamosan nő. Ami sportstatisztikai tény: a rögbi 1900-ban, 1908-ban, 1920- ban és 1924-ben már jelen volt az ötkarikás játékokon. Eladják Tirana (MTI) — Az albán kormány privatizálni fogja az ország legjobb lab­darúgó-klubjait. Ezzel azt akarják elérni, hogy javuljon a játék minősége. A magánosí­tással egyszersmind megvál­toztatják a bajnoki rendszert is. — Jobb lesz, ha a mostani ti­zennyolc helyett csak nyolc­tíz csapat marad az első osz­tályban — nyilatkozta a Reu­ters hírügynökségnek Kresh- nik Tartari sportminiszter-he­lyettes. Többlet Nagano (MTI) — Tasuku Tsukada, Nagano polgármes­tere elismerte, hogy a város a tervezettnél húsz százalékkal többet költött a téli ötkarikás játékokkal kapcsolatos építke­zésekre —jelentette az ÁP. A vezető elmondta, hogy az autópályák és a vasút beruhá­zása miatt emelkedtek meg a költségek. Nagano 693 millió dollárt költött a munkálatokra. A teljes olimpiai kiadások 10 milliárd dollárt emésztettek fel, a fennmaradó összeget a japán kormány állta. Fehérgyarmat, Ti- szavasvári (KM) — Tegnap este első­osztályú csapattal mérkőzött a Fehérgyarmati VSE NB I/B-s férfi kézilabda­csapata. A mérkőzést a Ma­gyar Kupa nyolc közé jutásá­ért játszották. Fehérgyarmati VSE-Komló 23-32 (11-19). Fehérgyarmat, 600 néző, v.: Marsi, Szilágyi. Fehérgyar­mat: Varga I. — Torma, Fo­dor 2, Csapos 6, Varga Z. 2, Nezezon 9/4, Weibli 3. Csere: Varga T„ Kirvai 1, Pásztor, Lázár, Juhász, Szűcs. Edző: Petermann István. Komló: Pó- kos — Kalocsay 8/2, Németh 6, Cserkaszov, Polgár 2, Bog­nár 4, Tóth 4. Csere: Dobos (kapus), Papp, Gúnya 1, Vi­rág, Keszthelyi 7/1. Edző: Szaló Tibor. Érezhető volt a hazaiak játé­kán, hogy a másodosztályú bajnokságban jelenleg szünet van. Fodorék kapkodva, sok hibával játszottak, ezt remekül használták ki a vendégek, akik már a mérkőzés elején komoly előnyre tettek szert. Ebből jól gazdálkodtak hatvan percen keresztül, és nagyarányú győ­zelmük alighanem a továbbju­tás kérdését is eldöntötte. Petermann István: Fel­készülésünk egyik állomása volt ez a mérkőzés, számunkra a bajnokság a fontosabb. Szaló Tibor: Sportszerű mérkőzésen lelkesen játszó el­lenfelet győztünk le. T ♦ T Öt kemény mérkőzés vár az ICN Alkaloida NB I-es kézi­labdacsapatára, ebből kettő a kupameccs, három pedig a bajnoki. Szerdán a Magyar Kupában a Győrt fogadják, a visszavágó pedig jövő hét ked­den lesz. — Kaphattunk volna köny- nyebb ellenfelet is — mondta Gazdag József szakosztályve­zető. — A Győr ellen hazai pályán szeretnénk egy nagyon jó meccset játszani, idegenben azért kevés esélyünk van a kis­alföldiekkel szemben. Annyi kedvező hír van a csapat kör­nyékén, hogy a combsérülés­sel bajlódó kubai Puertas meggyógyult Viszont Pécsett Berényi megsérült, a kezére gipsz került, neki pár hetes pi­henőt írt elő az orvos. Alexa térde sérült meg az egyik edzésen, nem játszhat egyelő­re. A keddi visszavágó előtt még egy kemény meccs vár a vasváriakra, akik szombaton a Dunaferrt fogadják. Claudio Lopez (7), a Valencia játékosa elviszi a labdát a rosszul becsúszó Sanchís (Real Madridi elől. A Valencia 2-1-es győzelmével a három pontot is megtartotta AP-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents